A cikkünk megírásakor megkezdett építkezés végén az NDK már nem létezett: egyesült a Német Szövetségi Köztársasággal. A hét-nyolcemeletes épületek ma eltörpülnek a közeli Potsdamer Platz falbontás után felhúzott felhőkarcolói mellett. Szerzőnk, aki akkor a Népszabadság berlini tudósítójaként számolt be a munkálatokról, a legnagyobb példányszámú hazai napilapban 1988. június 27-én tájékoztatta az olvasókat a Fal közeli történésekről… (A nyitó képhez: eligazító tábla a berlini „Führerbunker” helyén, ahol jó három évtizeddelezelőtt városnegyed épült…)
«A berlini csehszlovák nagykövetség elegáns üvegpalotája előtt, az utca közepén keresztbe állt egy rendőrmotoros. A járdákon ugyancsak egy-egy rendőr állította meg a gyalogosokat. Volt, aki visszafordult, mások türelemmel várakoztak. Megremegett a föld, két tompa dörrenés hallatszott, majd a közeli építési területről kisebb porfelhőt sodort a nyugati szél az utca fölé. Elnyújtott szirénabúgás hirdette, hogy vége a robbantási riadónak. A rendőrök Tovább!-ot intettek, ismét meglódultak a járművek és megindultak az emberek is az Otto-Grotewohl-Strassén …
… Ezt az utcát, amely az Unter den Lindent keresztezve észak–déli irányban húzódik a Brandenburgi kapu előtt, a háború előtt Wilhelmstrassénak hívták (nyugat-berlini folytatásának ma is ez a neve). Itt álltak a fasiszta Németország kormányépületei, köztük a birodalmi kancellária, a külügy-, valamint a propagandaminisztérium. A bombatámadások és Berlin ostroma idején ezek súlyosan megrongálódtak, földfelszín feletti romjaikat még 1945-ben elhordták.
A „felszín” említése nem véletlen. Az építményeket ugyanis kiterjedt pincerendszerrel: óvóhelyekkel látták el. A birodalmi kancellári hivatalt Hitler utasítása alapján 1938-ban tervezte meg a nácik főépítésze, Albert Speer, és 11 hónap alatt el is készültek vele. Négyezer ember dolgozott az építkezésen, további négyezren működtek közre a szükséges anyagok szállításában. A kancellária alatt kétméteres vasbeton födémmel védett óvóhelysor húzódott, dokumentálva, hogy a Reich vezetői mennyire tudatosan készültek a háborúra, amibe bekalkulálták a Berlinre hulló bombákat is.
A háborúra készültek ugyan Hitlerék, de a hadiszerencse fordultával, Berlin ostromával nem számoltak. Csak 1944-ben, a kelet-poroszországi Wolfschanze, a vezéri főhadiszállás elvesztése után építették fel a külügyminisztérium, a tulajdonképpeni régi kancellária udvarán Hitler új (és mint a történelemből tudjuk, végső) menedékhelyét, a Führer-bunkert. Ezt az óvóhelyet már négyméteres vasbeton pajzs védte felülről, ami az akkoriban bevetett legnehezebb légibombáknak is ellenállt. Alatta egy szinten helyezték el az összes hivatali helyiségeket, Hitler és élettársa, Eva Braun lakosztályát, az SS-testőrség termeit. 1945 április végén, amikor a szovjet tankok már a közeli utcákban törtek előre, a Führer és sebtében feleségül vett barátnője öngyilkosságot követett el…
– Látja azokat a dróttekercseket? – kérdezte tőlem Erhard Thiel, az otto grotewohl-strassei építkezés vezetője, rámutatva egy halom összegöngyölt drótkerítésre, amely néhány lépésre tőlünk békésen hevert egy felvonulási épület közelében. – Ott találták meg Hitlerék holttestét. S ha közelebb megyünk, a bunkernak a méreteiről is fogalmat alkothat.
Lepillantunk egy liftaknához hasonló, betonfalú gödörbe, amelynek az alján víz csillog. Ez volt a feljárat lépcsőháza, amelynek oldala négyméteres mélységével egyúttal jól szemléltette az óvóhely födémjének átmérőjét. Ennek a kijáratnak az ajtajában állt az eget görnyedten vizsgáló Adolf Hitler, amikor az utolsó fényképet készítették róla, s itt hozták fel tetemét a testőrök az öngyilkosság után. Az aknától az utca irányába húzódó irdatlan gödörben, mint valami nagy, fekvő, döglött állat, úgy terül el a Führer-bunker feketésszürke vasbeton kolosszusából még megmaradt, 30–40 méteres darab, amelyen most a robbantók, majd utánuk a buldózerek és a markolódaruk szorgoskodnak, billenőplatós teherautókra rakván a leválasztott és feldarabolt törmeléket. Hasonlóan serény munka folyik a terület másik, vosstrassei oldalán, ahol a kancellári hivatal alatti óvóhelyrendszert számolják fel. A szétrobbantott betonba ágyazott, és azt makacsul tovább összetartó három-négy centiméter vastag acélszálakat lángvágóval szabdalják elszállítható méretű darabokra.
A munkálatoknak nem az az elsődleges célja, hogy a háború után 43 évvel Berlin szívéből eltűnjenek a fasizmus e gyászos emlékű építészeti maradványai. Ezeket – lévén jórészt a füves felszín alatt – az utca felől eddig sem lehetett látni, a terület közvetlen szomszédságában lévő határövezet miatt pedig ez a városrész korábban nem volt sétatér. A nyolcvanas évek közepén azonban döntés született arról, hogy az NDK fővárosa belterületének régen esedékes rekonstrukciója során az Otto-Grotewohl-Strassét is hasznosítják. 1986 szeptemberétől folynak itt a tereprendezési – elsősorban robbantási és eltakarítási – munkák, hogy azután az így előkészített, átvitt értelemben is megtisztított helyen megkezdődhessék az építkezés.
Június elején a toronydaru beemelte a 001-es számú leendő épület első házgyári elemét, egy pincefalat, egy hétre rá pedig már a földszint blokkjait szerelték össze. A terv feszített: ez év végéig 220 lakást kell megépíteni, s közülük az első 63-at kulcsrakészen át is akarják adni. Összesen 1060 lakást terveztek ide (valamennyit erkéllyel vagy balkonnal), melléjük iskolát, napközi otthonos óvodát, bevásárlóközpontot. A hét-nyolc emeletes épületek körül (magasságuk megegyezik a párhuzamos utca, a Friedrichstrasse házaival) négy és fél hektár területet parkosítanak. Az építési munkák befejeztével háromezer ember talál itt új otthonra, a házak földszintjén pedig éttermek, sörözők, drinkbárok, falatozók, divatüzletek, utazási irodák várják majd a vendégeket. A befejezés határideje, 1990. december 31-e után már csak a história lapjain, az archívumokban, no meg az emberiség emlékezetében marad nyoma annak, hogy Berlinnek ezen a pontján mi is történt egykoron, a XX. század egy szörnyű időszakában…»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
