Négy és fél évtizeddel ezelőtt, amikor ezt a helyzetjelentést írtam az akkor itthon és külföldön rangos sajtóorgánumként ismert Magyar Hírlap számára, föl sem vetődött, hogy eljön az idő, amikor a magyar külpolitika (?) „beleakaszkodik” Skandinávia legnagyobb, legnépesebb, az örökös semlegesség iránt elkötelezett, ezeregy tekintetben példaként tekintett és tisztelt országa történelmi elhatározásának (NATO-tagság) a példátlan késleltetésébe. Az alább olvasható elemzésem viszont szigorúan belpolitikai tárgyú, 1978. október 13-án jelent, témája az atomerőmű-program okozta kormányválság. (A nyitó képhez: a Svéd Királyság fővárosa, Stockholm az egyik különösen szép európai főváros…)
«Nem meglepő, hogy kormányválságot idézett elő az atomerőmű-program Svédországban, ahol a kozmetikumokat, festékeket szóró-permetező sprayk előállítását és árusítását egyik napról a másikra megtiltották, mondván: az élővilág, a természeti környezet károsodik tőlük s általuk. Hát még az atomerőművek: mekkora pusztítást végezhetnének, ha hiba csúsznék a kezelésükbe!? És a nukleáris hulladék? Egyáltalán: lehet-e biztonságosan tárolni a villamosenergia-termelésbe belefáradt hasadóanyagokat?
Stílusosan politikai maghasadást keltettek a legnagyobbrészt feltételezésekre, félig kész szakértői jelentésekre hivatkozó vitatkozók a svéd kormány és a polgári pártok ülésein, a riksdagban (parlamentben). Alighogy megnyílt a törvényhozás őszi ülésszaka október első keddjén, csütörtökön már a parlament elnökének, Henry Allardnak jutott a kellemetlen kötelesség, hogy bejelentse: Thorbjörn Fälldin (2016 nyarán hunyt el 90 esztendősen – a szerk. megj.) miniszterelnök (egyúttal az éppen húsz évvel ezelőtt Parasztszövetségből Centrumpárttá avanzsált politikai szervezet elnöke) benyújtotta lemondását, s a demisszió elfogadtatott. Fälldin tehát valóra váltotta május eleji ígéretét (némelyek szerint: fenyegetését), és lemondott Igaz, a tavasszal nem az atomvita lett volna az első számú ok a visszavonulásra, hanem a szociáldemokrata Aftonbladet című lapnak a kormányfőt nem éppen dicsérő jelzőkkel illető egyik cikke. Fälldin magánemberként becsületsértési keresetet nyújtott be egy stockholmi bíróságnál az újság ellen. A lapot azonban fölmentették a vád alól, a miniszterelnök pedig néhány napi méltatlankodás után újra elfoglalta hivatali székét.
Az esetet kommentálók – egyebek között a Neue Zürcher Zeitung stockholmi tudósítója – már akkor sejtették: az 1976. októberi parlamenti választások óta meglehetősen ingatag a hárompárti (Centrumpárt. Mérsékelt Koalíciós Párt és Néppárt, más néven: Liberális Párt) koalíció, különösen pedig a miniszterelnök helyzete, aki előszeretettel táncol „a nukleáris politika tükörjegén’’. Elsősorban a sajtó (és igen valószínű, hogy saját pártjának vezetősége is) nemegyszer javasolta Fälldinnek: igazán példát vehetne más, centrumpárti vezető politikusokról, Asling iparügyi. Söder külügy- és Dahlgren mezőgazdasági miniszterről: mindegyik hajlandó az okos kompromisszumra az atomerőmű-vitában.
A pártközi egyetértés, a hajlékonyság már csak azért is célszerű lenne, mert Svédországban a szokatlanul hosszúra nyúlt gazdasági pangás, sőt hanyatlás után lassanként újra gyorsabb sebességre kapcsol a nemzetgazdaság motorja. Rudolf Jalakas, Svédország egyik legtekintélyesebb nemzetgazdásza (aki az utóbbi években sohasem volt túlzottan optimista – írja róla a Bécsben megjelenő Europäische Rundschau) úgy véli, hogy az utóbbi másfél-két év valutaváltozásai nagyjából meghozták a kívánt hatásokat; ezzel elsősorban az exportra utalt.
Az energiapolitikai kötélhúzást – és az esetleges szakadást – csak karácsony előttre jelezték a svéd parlament megnyitásán részt vett tudósítók, mondván: az adók újabb megállapítása, a hajóépítő-ipar szerkezeti átalakításával járó újabb kétezer munkahely megszüntetése, a szülőtartási kötelezettség bevezetése, az állam és az egyház szétválasztása, az új általános iskolai tanterv kidolgozása és a B3LA jelű harci repülőgép kifejlesztésének terve leköti majd a honatyák és kormánypolitikusok figyelmét.
Mint a stockholmi hírek is bizonyítják: nem így történt. Újból napirendre került a polgári pártkoalíció tágjai a között a Ringhals–3 (az ország nyugati partjainál) és a Forsmark–1 (a fővárostól északra) elnevezésű reaktor üzembe helyezésének engedélyezése. Fälldin pártjának végletesen atomerőmű-ellenes szárnya eleve elzárkózott a két reaktor megindításának még a gondolatától is. A párt- és miniszterelnök kompromisszumra hajlandóságát bizonyítván arra hivatkozott, hogy a dél-svédországi második aggregátor termelésbe állításakor úgyis megszegte választási ígéretét, amikor is az atomerőmű-program elvetésének jelszavával (és széles körű takarékossági elképzelésekkel) nyert a szociáldemokraták ellenében.
Az ellenzékbe vonult svéd szociáldemokraták vezére, Olof Palme (1927–86; terrormerénylet áldozatává vált – a szerk. megj.) természetesen kezdettől fogva bírálta Fälldint és a vele egy véleményt hangoztatókat. Palme tetszetős indokkal próbálta levétetni a napirendről az atomerőművek ügyét: „amióta világ a világ, tudósok és szakértők a legtöbb kérdésben nem tudnak közös nevezőre jutni”. Ennek alapján – vélte – Svédországban is megoszlik a szakmai és a közvélemény: nukleáris és nem nukleáris pártiak csatáznak egymással.
Közben a lényeg – érveltek a helyzetet józanul fölmérők – így foglalható össze: Európa legnagyobb energiafogyasztója, Svédország (a világranglistán is csak az USA és Kanada jár előtte) energiaszükségletének négyötödét importból fedezi. A bevitelnek majdnem a háromnegyede az elsősorban a Közel-Keletről származó kőolaj. A szüntelenül emelkedő olajárak máris igen nagy tartalékoktól fosztották meg a svéd nemzetgazdaságot. – Nem elhanyagolható az atompárti szakemberek megállapítása, amely szerint hazájuk igen nagy urániumkészletekkel rendelkezik, érdemes tehát az új munkalehetőségeket is kínáló (1983-ig tíz új létesítmény üzembe helyezését előirányzó) atomerőmű-program kibontakoztatása.
Népszavazás aligha valószínű a svéd energiapolitikáról, annál inkább, mert jövőre parlamenti választások lesznek. (A legnépesebb skandináv országban háromévenként tartanak törvényhozási választásokat.) A közeli jövő alternatíváját tekintve szóba jöhet Ola Ullsten (negyvenhét esztendős, pragmatikus, célszerű kompromisszumra hajlamos, éles eszű, a bonni koalíciót mintának tekintő politikus – írja a Neue Zürcher Zeitung) vezetésével egy liberális–konzervatív kormány, amelyet a Centrumpártiak kívülről támogatnának. Ennek az újabb polgári koalíciónak 180 mandátuma lenne a parlamentben. – Olof Palme is hajlandóságot mutat vagy kisebbségi kormány alakítására, vagy szociálliberális koalícióra – nyugatnémet módra. Az idő előtti választást egyébként csak akkor írják ki Svédországban, ha a riksdag (a parlament) elnökének négy javaslatát sorra elvetnék a törvényhozók.
Öngólt lőtt a polgári kormány a politikai pályán önmaga megbuktatásával, azzal, hogy némely tagjai, mint például a hajthatatlanságáról ismert Johansson energiaügyi miniszter is, talán az ózonkárosító spraykhez mérték az atomenergiát. Holott a nukleáris program fölszámolása, a félig állami kézen levő ASEA Atom vállalat feloszlatása súlyos csapást mérne a svéd ipar nagy részére, tovább növelné az egykor „jóléti államként” emlegetett országban szokatlan munkanélküliséget.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
