A pincefalvak vidékéről, a Tolna megyei Györkönyből (ahol egyébként valamikor népes németség is élt, volt tehát Györkönynek német neve is: Jerking) származott – dehogy származott: elüldözték, kitelepítették szüleivel, teljes rokonságával, a barátokkal, szomszédokkal, Magyarországon született, az országért és népéért mit meg nem tett – sok ezer társával együtt két évvel a második világháború után Szászországba. (Nyitó kép: Kárpáti Pál előadást tart a berlini központi könyvtárban, 2012. január 26-án; foto: wikipedia.de)
Németország keleti zónájába. Ott lett ez a mindig magyar német (?) nyelvész fiatalember a hungarológia tudósa, a finn–magyar nyelvészet legjobb németországi művelője, fordító és a legvégén kiadó. Ám amíg a kiadóságig eljutott, nagyot kellett fordulnia a történelem kerekének… Paul Karpatival, azaz Kárpáti Palival nem is egyszer hozott össze a sorsom, ám újságba kívánkozó beszélgetést csak egyszer folytattam vele. Tudós ember nem szereti a nagy nyilvánosságot. (Az alábbi írás az annak idején rangos napilapként ismert Magyar Hírlap 1984. július 1-jei számában jelent meg.)
«Kincseket őriznek a világhírű berlini Humboldt Egyetem magyar szakterületének – mondhatnók: mini tanszékének – páncélszekrényében. Paul Kárpáti egyetemi adjunktus, a magyar nyelv és irodalom, a magyarság kultúrájának NDK-beli apostola, oktató, író, fordító, szerkesztő veszi elő a hét lakat alatt őrzött, különösen becses kor- és kultúratörténeti emlékeket, hadd „csemegézzen” belőlük a kíváncsi krónikás.
– A múlt század negyvenes éveiben a reformkori fiatalok nagy számban látogatták a berlini egyetemet – mondja Kárpáti adjunktus –, és az akkori idők szokásainak megfelelően diáktársaságot szerveztek. Gáspár Jánosnak, a később jó nevű pedagógusnak a vezetésével 1843-ban alakult meg a berlini magyar diákok egylete. Alapítólevelét, emlékkönyvét, a haladó hagyományok, a két nép régi múltba visszatekintő barátságának eme szerény bizonyítékait mi őrizzük. Ebbe az emlékkönyvbe – üti föl a kissé kopottas fóliánst – vándorló céhlegények, bányászok (akik a magyar diákok révén jutottak olcsó szálláshoz, ellátáshoz az akkori porosz fővárosban) éppúgy bejegyezték magukat, min t például Erkel Ferenc kivételével a nagy magyar zeneszerzők: Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán.
Történelmi nevekre bukkanunk az emlékkönyvet lapozgatván: Barabás Miklós, Teleki Sándor, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Keresztúry Dezső és mások saját kezű bejegyzésére.
Paul Kárpáti kitűnő ismerője a berlini egyetem magyar műhelye történetének is:
– Gragger Róbert neves magyar germanista és irodalomtörténész szervezte meg 1917-ben az itteni magyar intézet, majd a berlini Collegium Hungaricum munkáját. Az Eötvös Kollégium nagyszerű szervezőképességgel megáldott tanára csodálatos könyvtárat gyűjtött össze. A bibliotéka később adományok révén is gyarapodott: Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály dedikált köteteit is őrizzük.
Kárpáti Pali (már elnézést a bizalmaskodónak tetsző névírásért, de egyetemi kollégái, a berlini magyarok és persze itthoni sok-sok ismerőse, barátja szólítja így őt a három lépés „Abstandot” követelő Paul helyett) minden adandó alkalommal tiltakozik, ha bárki is a magyar nyelv és irodalom „szürke eminenciásaként” emlegeti, holott ez az igazság. Majoros Gáborné Csonka Csilla, a Humboldt mini magyar tanszékén dolgozó budapesti vendéglektor mondja:
– Nem ismerek még egy olyan embert Palin kívül, aki ennyire otthon lenne a magyar és a német nép kultúrájában s aki ilyen gazdagon gyümölcsöztetné a kétanyanyelvűségből sarjadó örökséget. Kárpáti adjunktus szorosan együttműködik a magyar irodalom egyik legavatottabb NDK-beli tolmácsolójával, a nálunk is gyakran megforduló Franz Fühmann-nal. Kettejük és mások nagyszerű fordításában, utánköltésében jelent meg a Német Demokratikus Köztársaságban Ady Endre, Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Füst Milán, Nagy László, Weöres Sándor számos műve. Nemrég került a könyvesboltokba és máris elkapkodták a Kárpáti tudását dicsérő Magyar lírai antológiát, Vörösmarty Mihály és Garai Gábor német nyelvű köteteit…
Arról már csak a berlini Magyar Kultúra Házában értesülök (mert Kárpáti véletlenül sem hozná szóba!), hogy kiadásra érett a Hajnal Gábor költővel együtt készített Babits-válogatásuk (Frage am Abend), melybe magyar, NDK-beli és osztrák fordítók legsikerültebb újraalkotásait vették föl, valamint még az idén megjelenteti az NDK-beli Reclam-kiadó Kalász Márton Megszámított vigasz (Bemessener Trost) című kötetét, a Volk und Welt pedig egy Vass István-válogatással készül gazdagítani a magyar irodalom NDK-beli választékát.
Pici tanszékként emlegettük a berlini Humboldt Egyetem magyar műhelyét, ahol természetesen a legfőbb feladat a magyar nyelv oktatása. Kiknek? Olyan fiataloknak, akik életcéljukul választották a magyar nyelvvel, irodalommal, történelemmel foglalkozást, tolmácsok, fordítók, kiegészítő tanulmányok után filológusok szeretnének lenni. Ki gondolná, holott ez az igazság, hogy az NDK-beli Volkshochschulékon (népfőiskolákon, a TIT József Attila Szabadegyetemének megfelelő oktatási intézmény-rendszerben) az angol után a magyar a legdivatosabb idegen nyelv! A Humboldtnak ebbe a szellemi műhelyébe rendkívül vegyes előképzettségű hallgatók jönnek; vannak kiváló és vannak gyenge beszédkészségűek.
A véletlen hozott össze egy csinos, kedves német fiatalasszonnyal. Margitta Trakál az Intertext (az NDK Országos Fordítóirodája) drezdai kirendeltségének a munkatársa akcentus nélkül, fordulatokban gazdag szóhaszn álattal beszéli nyelvünket:
– Eredetileg orosz–francia fordító szerettem volna lenni, de tévedésből orosz–magyar szakra írtak be annak idején. Jól jártam ezzel a tévedéssel, még akkor is, ha igazából csak a harmadik évben barátkoztam meg a magyarral. A Humboldt magyar szakterületén akkor Bodolay Géza volt a magyar vendégprofesszor, akinél nem csupán a közbeszédet tanultuk meg, hanem műfordításokkal is foglalkoztunk. A magyar nyelv hozott össze a férjemmel is, aki nemcsak két gyermekünk apja, hanem egyúttal kollégám, lektorom is: mindketten egyazon munkahelyen dolgozunk. Szívesen fordítok „testhezálló”, elsősorban kulturális jellegű szövegeket, mert olyankor kihasználhatom a nyelvi fordulatokat.
Kínálkozik az obiligát kérdés: mi a legnehezebb a magyar nyelvben egy német számára? – A ragozás; a főneveké, igéké egyaránt. Nekünk, németeknek igen sok fáradságunkba kerül, mire helyesen, automatikusan tudjuk használni a ragokat az ilyen látszólag egyszerű szavakban, min t például: felébreszthesselek. Furcsa volt megtanulni a sorrendet – mert például nekem így is „logikusnak” tűnt volna: felébhestreszelek –, majd pedig az is, hogy a magyarban a ragokat is ragozzák…»
(Szomorú utóirat: dr. Kárpáti Pál tanár úr [Györköny, 1933. március 20.] 2017. február 5-én Berlinben elhunyt; élt kiemelkedően tartalmas-értékes életet, 84 esztendőt.)
„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)