Az újságíró archívumából – Aznap éppen nem ágyúztak és bombáztak

Bár nyiladozó értelemmel megtapasztaltam a második világháborút, és menekültünk- rohantunk is lélekszakadva a romboló és gyújtóbombák elől már égő otthonunkból a győri püspökvár oltalmat kínáló, mélységesen mély pincéje felé, szerencsénk volt, túléltük, még ha halottakkal és hadifoglyokkal is a rokonságban. A hazai nagy átalakulás idején alapított Mai Nap című független képes napilap szerkesztő-rovatvezetőjeként 1991 nyarán – immár őszülő fejjel – újra háborúba mentem Hetényi Zoli fotoriporter kollégámmal együtt. Európa akkor különösen veszélyes, a délszláv háborútól szenvedő térségébe.  Alább egy nem egészen 24 órás „kirándulás” leírása, köszönhetően az Arcanum Adatbázis Kft. digitális adattárát példás szorgalommal gyarapító és megörökítő munkatársainak:

Lehet, hogy mire ezeket a sorokat olvassa, kedves olvasó, addigra Szlovéniában és Horvátországban ismét elszabadul a pokol, és olyan véres harc tör ki a szemben álló felek között, amilyet a második világháborús partizánküzdelmek óta nem látott, tapasztalt ez a gyönyörű táj. Az osztrák hírszerzés és felderítés ugyanis elfogta a jugoszláv szövetségi hadsereg állítólagos titkos üzenetét egy ma reggeli-délelőtti nagy offenzíváról. Ugyanezt az értesülést erősítette meg Velko Kacin szlovén tájékoztatási miniszter is, és ő is ezekre az órákra teszi a nagy támadás idejét. Biztató viszont, hogy Reseta tábornok, az 5. (Horvátország és Szlovénia) katonai körzet parancsnokhelyettese tegnap késő délután azonnali tűzszünetet hirdetett.

A tudósító a saját szemével láthatta, amint például az osztrák határváros, Bad Radkersburg szlovéniai oldaláról az oda befészkelődött szövetségi haderő páncélosai elhúzták a csíkot. Mindenesetre a főútról visszavonultak, a szlovén területvédelmi egységek előjöttek a környező erdőkből, és elfoglalták a helyüket a sokat szenvedett városban (bevették magukat az Schlossberg erődbe), amelyet az osztrákok Felső-Radkersburgnak, a szlovénok 1919 óta Gornja Radgonának hívnak. Ez az a helység, ahol állást foglalt a szerb Ljubomir Draganjac ezredes páncélosegysége, amelyik aztán kilőtte a helység ősi templomának tornyát, harangostul. Gornja Radgona a hét végén már megért egy bombázást, a központi hadsereg gépei szórták „égi áldásukat”, súlyosan megrongáltak egy sor lakóházat. És kedden újabb csata dúlt a helység birtoklásáért közvetlenül az osztrák–jugoszláv határon. Kissé távolabb, a stájerországi Spielfeld körzetében is. A meglehetősen hosszú határszakaszon egyébként csak néhány kisebb átkelő van nyitva, az osztrákok szigorúan lezárták és őrzik a többit a hágókkal együtt. Mind nagyobb számban dezertálnak a szerintük is igazságtalan, nép- és nemzetellenes célokért hadba, vágóhídra küldött soknemzetiségű jugoszláv néphadsereg sorkatonái. E kiskatonák szülei tizenkét buszból álló konvojjal indultak el gyerekeikért Horvátországba és Szlovéniába, hogy hazavigyék őket a szerbiai, a macedóniai, a vajdasági szülői fészekbe, amíg nem késő. Az ország erős embere, Blagoje Adzic (62) vezérkari főnök, a „páncélos kommunista” kijelentette: Szlovéniát térdre kényszerítjük.

A határ innenső, osztrák oldalán is teljes a harckészültség. A Bad Radkersburg-i/Gornja Radgona-i bombázás és páncélos csata után Bécs sem maradhatott tétlen: egységeket küldött határai védelmére. Mi a legfőbb feladatuk? – kérdezem az alig huszonéves Christian Leitgeb hadnagyot, aki egy páncélos egység parancsnoka, és nemrég ásta be magát katonáival és Kürassier tankjaival egyetemben a határátkelőhely térségében. „Minden erőnkkel megakadályozni, hogy idegen csapatok lépjenek a semle[1]ges és szuverén Osztrák Köztársaság földjére.”

A hadnagy úr „fiai”, a sorkatonák 58-as típusú rohamfegyverrel vannak fölszerelve; viszonylag öreg jószág – mondják –, de szerfölött megbízható. A védők aláaknázták a Murán átívelő betonhídra vezető többsávos utat. Körben harckocsi-akadályok „ikszelnek”, tankok pihennek a jól védhető zugokban, ligetekben. Összefogott az egész osztrák haderő: a szövetségi hadsereg (tehát a Bundesheer), a csendőrség, a vámőrség. Több ezer főt vezényeltek az ország más részeiből a jugoszláv–osztrák határra, hogy szükség esetén védekezzenek. Ausztria fenyegettetve érzi magát a déli szomszédságában dúló háború miatt. Megerősítették Graz délkeleti térségét is! Ott amerikai gyártmányú M-60 A1 típusú pán[1]célosokat helyeztek el, az alsó[1]ausztriai Götzendorf ból telepítették át őket. A közvetlenül a határon készenlétbe helyezett osztrák gyártmányú Kürassierek sokkal mozgékonyabbak az amerikaiaknál, lőtávolságuk 1800–3000 méter – céltól függően. Célponttól függetlenül lőttek a minap – ugyancsak a Murán átívelő hídon – a jugoszláv „néphadsereg” soraiból arra a szerencsétlen kiskatonára, aki szeretett volna átszökni az osztrák oldalra. Szegény fiú azonban nem érte el a hídközépet, amint a halált okozó golyótól összeesett, visszacibálták. Lehet, hogy az ő édesanyja is a szülők autóbuszában ül?

Jugoszláv – azaz szlovén! – oldalon most már inkább meglátszik a háborútól való félelem, mint néhány nappal ezelőtt. Bár a boltok készletei egyelőre bírják, itt-ott megkezdődött az élelmiszer-fölvásárlás. A szlovén rádiók igen tárgyilagosan számolnak be a történtekről, persze azt sem elhallgatva, hogy Ante Markovics szövetségi kormányfőt állítólag házi őrizetben tartják a puccsista katonák, a régi titoista kemény magból álló felsőbb parancsnokok. Mert hogy puccs történt Belgrádban, és hogy a kormány, a törvényhozás meg az államtanács helyett a fegyveres erők kezében van az igazi hatalom, az aligha kétséges. Még akkor is minden bizonnyal ekként van, ha mára a kollektív államfői testület és a szövetségi kormány együttes ülésre hivatalos.

A másik különösen érdekelt, az osztrák kormány jóformán szünet nélkül ülésezik. Az ország közvéleményének hangot adó újságírók kérdésére – Miért vonakodik Bécs elismerni Szlovéniát és Horvátországot? – Vranitzky kancellár azt mondta, hogy ebben az ügyben egy bizonyos opcióról van szó, amit Ausztria szem előtt tart. Busek, az új (néppárti) alkancellár az azonnali elismerés mellett szállt síkra. Meg is rótta érte a kancellár, igaz, csak négyszemközt.

Bécset nagyon aggasztja, hogy Belgrádban nem a politikusok, hanem a katonák kezében van a hatalom. „Ez nagyon sötét perspektívát vetít előre” – mondják osztrák körökben. Vranitzky személyes levélben fordult a jugoszláv szövetségi hadsereg vezetéséhez és a politikusokhoz is. Nem titkolja Bécs: Budapesttel és Rómával összehangolt lépéseket kíván tenni a jugoszláviai válság mielőbbi megoldására. Miként ezt teszik az Alpok-Adria Munkaközösség tegnap ülésezett megbízottai is, akik a belgrádi központi akarat béklyóiból szabadulni akaró két tagország, Szlovénia és Horvátország elismerését követelik. Visszatérve a veszélyeztetett térségre: jugoszláv felderítő repülőket láttunk szlovéniai oldalon tegnap este hét óra tájban.

Osztrák oldalról megerősítették: nem nézik el, nem tűrik el sem a határ-, sem a légtérsértéseket. A legveszélyeztetettebb határszéli helységek jó néhány házából már evakuálták a lakókat; legutóbb tegnap délután szólították föl azokat, akik nem akarták elhagyni otthonukat, és berendezkedtek az esetleges nagyobb számú menekült fogadására is. Ugyanúgy, sőt jobban, mint 1956-ban, amikor magyarok árasztották el Ausztriát, menekülve a fegyveres harcok, a megtorlás elől.