Ahogy az 1990-es években a magyar diplomácia elügyetlenkedte a bősi vízlépcsővel kapcsolatos fenntartásainak nemzetközi népszerűsítését, ahhoz hasonló, kétbalkezes módon reagált Bécs a szlovák atomerőmű-elképzelésekre. Így mindkét szomszédország lemaradt a vetélkedésben: Bős megépült és áramot termel, Mohi úgyszintén. Ez utóbbi néhány jellemző részletét ismertette szerzőnk, a Népszabadság pozsonyi tudósítója a legnagyobb példányszámú napilapban 1995. június 12-én megjelent cikkében. (A nyitó képen: az egykori Csehszlovákia harmadik atomerőművét 1982-ben kezdték építeni Mohiban, elbontván a kis falut, amiből mára csak a templom maradt meg, tornya mementóként ágaskodik a 120 méteres hűtőtárolók árnyékában; foto: ma7.sk)

«Ausztria ellenzi az atomenergiával való áramtermelést. Ezt a prózai megállapítást nemcsak az emlékezetes népszavazás igazolta (annak idején a lakosság többsége elutasította a kulcsrakész zwentendorfi atomerőmű üzembe helyezését), de az az elszántság is, amellyel a zöld mozgalmak és a bécsi kormánykörök egyaránt fellépnek az ország határain túl épülő nukleáris létesítmények ellen. Így hosszabb ideje folyik már az idegek háborúja a szlovákiai Mohiban (Mochovce) készülő erőmű ügyében, aminek nemcsak nukleáris üzemmódját kifogásolják az osztrákok, de aggodalmat kelt bennük a szovjet tervezés és részben kivitelezés is. Az sem nyugtatta meg őket, hogy a lényegében elkészült két blokk biztonsági rendszerét Pozsony nyugati technológia felhasználásával szándékozott megvalósítani. Bécs jelenlegi főpolgármestere, Michael Häupl tavaly, még környezetvédelmi szenátorként azt mondta lapunknak, hogy az ily módon kombinált atomerőmű őt olyan ósdi Trabantra emlékezteti, amelyre szupermodem blokkolásgátló fékrendszert szereltek.

Pozsonyt azonban nem riasztották meg az osztrák ellenvélemények, sőt, a négytornyú vár tövében több ízben is kifejtették, hogy feltett szándékuk a mohi mű befejezése, mégpedig nukleáris üzemmódban. A szlovák kormány ráadásul ügyesen taktikázott, szintre rájátszva az osztrák fóbiákra. Mečiar miniszterelnök például több ízben utalt arra, hogy amint Mohi beindul, leállítják a régebbi, Jaslovské Bohunice-i (apátszentmihályi) atomerőmű két legöregebb gépegységét. A valóban minden szempontból elavult erőmű Nagyszombat (Trnava) fölött épült, így lényegesen közelebb esik az osztrák határhoz, mint mohi társa. (A helyzetre jellemző, hogy az utóbbi hetekben két ízben is hamis riadót fújtak a bohunicei műszerek, automatikusan kikapcsolva a problémagyanús blokkokat.) A szlovákok ráadásul a nukleáris üzemmóddal kapcsolatos fenntartásokat még a bősi építkezés igazolásához is érvként hozták fel, kifejtve, hogy a Duna vizével történő eredményes áramtermelés nélkül szóba sem jöhet az atomenergia felhasználásának mérséklése. Ám a helyzet a vízi erőmű beindulásával jottányit sem változott, Bohunicét rezzenéstelen arccal működtetik tovább.

A Léva (Levice) közelében épülő mű munkálatai 1991-ben pénzhiány miatt megtorpantak, pedig ekkorra már az első blokk 90, a második pedig 85 százalékban elkészült. Egy évre rá azonban a beruházó Szlovák Energetikai Vállalatnak sikerült neves külföldi cégekkel, mindenekelőtt

az Electricité de France-szal kapcsolatba lépni, s ezek ajánlatot tettek a befejezésre és a szükséges hitelek beszerzésére. Egy ideig úgy látszott, hogy minden simán alakul, a biztonsági rendszerek megépítéséhez szükségesnek mondott közel másfél milliárd német márkás igény már a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elé került – ám a döntés meghozatala előtt Pozsony váratlanul halasztást kért. A furcsa óhaj magyarázatául az szolgált, hogy a cseh Škoda Praha vállalat 30 százalékkal kedvezőbb ajánlatot tett a szlovákoknak, ráadásul eközben a Mečiarnál vendégeskedő orosz kormányfő, Viktor Csernomirgyin is felajánlott 150 millió dollárt a befejezéshez. A szlovák vezetés ezzel együtt igyekezett az összes vasat továbbra is a tűzben tartani, és arra szólította fel valamennyi érdekelt felet, hogy összefogva fejezzék be az építkezést. Az ilyenfajta „testvéri együttműködés” azonban a szocialista munkamegosztás idején sem funkcionált valami fényesen, manapság pedig körülbelül annyi az esélye, mint vákuumban gyertyát gyújtani. A franciák megsértődtek, és azóta folyamatosan csomagolnak, távozáshoz készülve Mohiból.

A dolgok ilyetén alakulását – bármily furcsa – nagyban előmozdította Bécs józan kompromisszumokra képtelen hozzáállása. Ez ugyanis, akárcsak a Bős esetében korábban megnyilvánult merev magyar magatartás, nem meghátrálást, hanem nemzeti felbuzdulást gerjesztett a Moravától keletre. Az EBRD által a hitelelbírálás egyik feltételeként megszabott nyilvános meghallgatássorozat Pozsonyban a szlovák nukleáris energiatermelés melletti tüntetésekké változott, amiken lehurrogták a problémák felvetőit. Pedig az olyan kérdőjelek, mint a térség bizonytalan szeizmikus viszonyai, a polgári védelem felkészületlensége vagy az elhasznált fűtőanyag tárolásának megoldatlansága (bár az oroszok azóta vállalták az elszállítását) higgadt áttekintést és elemzést igényeltek volna. Olaj volt a tűzre, hogy Ausztria az EBRD-ben igyekezett befolyásával megakadályozni a kölcsön megadását, hivatkozva a bécsi parlament egyhangú határozatára. Ebben ugyanis az osztrák honatyák azt kérték a kabinettől, vegye fontolóra kilépését a bank tagjai közül, ha az EBRD Mohi ügyében Bécsnek nem tetsző módon dönt. Az az alig burkolt osztrák fenyegetés pedig, amelyik nagy nehézségeket helyezett kilátásba Pozsonynak az Európai Unióhoz történő majdani csatlakozása ügyében (Ausztria ezt megelőzően vált az Európai Unió tagjává), nemhogy nem tántorította el a szlovák vezetést az atomerőmű befejezésére vonatkozó elképzeléseitől, sokkal inkább az orosz és cseh megoldások irányába taszította. A gázüzeműre történő átállításhoz felajánlott félmilliárd osztrák schilling mit sem javított a politikai nyomás keltette pozsonyi rossz szájízen. 

Így hát Ausztria egyes lapjai, amik diadalként állították be, midőn az EBRD átmenetileg befagyasztotta a mohi kölcsön ügyét, korán és feleslegesen ujjongtak. A végeredmény minden jel szerint az lesz, hogy a Lévától nyugatra (nem mellékesen: a magyar határtól mintegy 50 kilométerre) épülő atomerőmű biztonsági rendszere nem, vagy csak nyomokban emlékeztet majd az ötven francia nukleáris „áramgyárban” bevált szisztémára. Sőt, ha az Európai Központi Bank hitele „ugrik”, akkor vele együtt válik semmivé annak egyik írásban rögzített feltétele: a bohunicei egyes és kettes blokk leállítása. Hogy azután ezt merő szívjóságból Mečiarék mégis megteszik-e, az enyhén szólva vitatott.

Az osztrák lapok most a Vranitzky-kormányt kárhoztatják, mondván, hogy a zöldek azt hordanak össze, amit akarnak, a felelősséget nem ők viselik, hanem a végrehajtó hatalom. Ez utóbbinak pedig – írta a Die Presse – tartania kell a hátát, ha politikájának eredményeképpen nagyobb kockázattal járó, rosszabb megoldás születik: a biztonsági berendezéseket orosz–cseh ihletésű technológia felhasználásával építik rá a rendszerre. Mert Mohiban a dolgok jelenleg nagyon is errefelé haladnak.»