Nem valószínű, hogy magyarjaink közül sokan ismernék a mintegy 4300 lakosú, alsó-ausztriai mezővárost, Felixdorfot. Valamikor (a már inkább ismerős/ismert) Bécsújhelyhez tartozott, Bécsújhely pedig már jól ismert: közelben magasodik a Semmering, valamikor közvetlen vonat járt Sopronból Bécsújhelyre, a katonai akadémiájáról ismert városban létesült az Osztrák–Magyar Monarchia első pilótaiskolája, aminek a (megtekintésre ajánlott) Aviaticum repülőmúzeum állít emléket… Felixdorf éppen 200 esztendővel ezelőtt vált ki Bécsújhelyből (a császári és királyi hadsereg tüzérségi lőteret létesített a határában…), és kapta nevét az anyaváros polgármesteréről. – A Mai Nap 1990. április 1-jei számában megjelent interjúm témája korántsem Wiener Neustadt/Felixdorf históriája volt, hanem a 20. századi magyar történelem egyik különösen gyászos fejezete. A nyitó képen: az „Engelmühle” táborban elpusztult magyar zsidó kényszermunkások tömegsírja a felixdorfi temetőben. (Forrás: DÖW Photo 4135.)
«Mintegy kétezer magyar mártírra emlékeztek tegnap délután Felixdorfban. A Kőszeg környéki sáncmunkáról marhavagonokba zsúfolva hurcoltak el a németek és magyar nyilas segítőik 1945. január 5-én jó 2400 beteg munkaszolgálatost (köztük nőket is!) az alsó-ausztriai faluba. Az SS jelentéséből tudható: már útközben 68-an, a következő két hétben 1751-en pusztultak el. Az április 2-i fölszabadulást csupán 222-en érték meg. Szita Szabolcs történész, kandidátus, a magyar holocaust és munkaszolgálat kutatója (a „Halálerőd”, a „Holocaust az Alpok előtt” című könyvek szerzője) a felixdorfi megemlékezésen számolt be a náci Németország által megszállt Ausztriába deportált magyarokkal kapcsolatos kutatásainak legfrissebb eredményeiről.
– Miért éppen a közvélemény előtt ismeretlen Felixdorfot választották a megemlékezés helyéül? Az ugyancsak ausztriai Mauthausenben sokszorta többen lelték halálukat.
– Azért, mert e község nevéhez fűződik a nyugat-magyarországi kényszermunka-táborok Nyugatra evakuálásának a kezdete. És ugyanitt állítottak talán elsőnek emléket a magyar mártíroknak. A Dunától a Dráváig, a Pozsonytól Kalchig elhelyezkedő lágerekből öt útvonalon, szörnyű körülmények között hajtották Mauthausenbe kezdetben a deportáltakat, munkaszolgálatosokat, később már a lefegyverzett honvédalakulatokat, leventeszázadokat is. Az első csoportot, 2400 beteg, elgyengült férfit a felixdorfi kiégett malomban szállásolták el. Ők már nem tudtak továbbmenni.
– Hány személyt érintett a táborok Nyugatra „menekítése”?
– Az előrenyomuló szovjet csapatok elől mintegy 65 ezer embert hajtottak a németek és kiszolgálóik 1945 első négy hónapjában a hírhedt koncentrációs táborba, Mauthausenba. Harmadrészt magyarokat, köztük anyákat kisgyerekeikkel. Főleg az Eisenerzi-Alpokon át vezető út mentén haltak meg sokan a megpróbáltatásoktól. A veszteség mértékére jellemző, hogy csupán Welsben négyezer magyar nyugszik egy tömegsírban.
– Előadásában említette, hogy új tényekre bukkant osztrák dokumentációs központokban a Bécsbe deportált magyarokkal kapcsolatosan. Mit nem tudhattunk eddig?
– Eichmannék és a magyar cionisták alkuja alapján Debrecen, Szeged, Szolnok és Baja gettóiból 15 ezer embert, nagyrészt családokat emeltek ki és vittek – nem kevés fejpénz lefizetése ellenében – Auschwitz helyett a Bécs melletti Strasshofba. Sikerült egyebek között több száz céget, helyet földerítenem, ahol magyar deportáltakat dolgoztattak, tízéves kortól gyerekeket is. Nagy-Bécs területén 68, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban további 174 lágerban helyeztek el magyarokat, akiket 350-nél több helyen dolgoztattak. A Länderbanknál vezették azt az U-jelű (U=Ungarn, azaz magyar) számlát, amelyre a magyar rabszolgák foglalkoztatása fejében járó pénzt a gyárak, vállalatok, mezőgazdasági üzemek átutalták az SS-nek.
– Léteznek-e manapság is ezek a cégek?
– Hogyne, nem is kevés. A többi között a Semperit, a Siemens, az Ankerbrot, a Waagner-Bíró, a Moosbrunner…
– Járna-e jóvátétel, kártérítés az osztrák területen kényszermunkát végzett – még élő – magyaroknak?
– A bizonyítékok alapján igen, mert az akkori német tőkét gyarapították, és a cégek jó része még ma is működik. A magyar kényszermunkások közül ezrek és ezrek sérültek, sebesültek meg, váltak nyomorékká az embertelen körülmények miatt.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)