„Az urna előtt lefotózni rendelt, és az aktuális főnöknek bemutatandó szavazólapok története nem kitaláció, ráadásul a mobiltelefon a legszegényebb térségekben akkor is jelen van, ha a vízszolgáltatás akadozó, vagy éppen egyes zsákfalvakban be sincs vezetve.”
Egy viszonylag friss tanulmány szerint 2018-ban a falvak lakosságának 58 százaléka szavazott a Fideszre, a nehéz életű térségekben meg 65 százalék. Nem mondható, persze, hogy teljesen ingyen, a közmunkapénz, a templom-felújítások, a helyi fejlesztések összegei komoly meggyőző erővel bírhatnak, de ha mégsem, az igazából soha el nem tűnt feudális függési viszonyok restaurálása totálissá és tutivá teszi annak az állampopulista rendszernek a működését, amelyet Kovách Imre és Czibere Ibolya írt le: Így hódította meg a Fidesz állampopulizmusa a vidéki Magyarországot.
Vagy elég lett volna lemásolni a régi viszonyokat rögzítő korábbi felméréseket? Hiszen a templom, a nagygazdák és a helyi hatalom hármasa régi, bevált trió, amelyből a polgármesternek hosszú évek óta előjoga eldönteni, ki vehet részt a közmunkában, vagyis, hogy kinek szabad eltartania a családját, ha az érintett egyed tartósan éppen munkanélküli, és nincs más reménye, mint az önkormányzat kegye.
Innen már könnyű belátni, hogy az urna előtt lefotózni rendelt, és az aktuális főnöknek bemutatandó szavazólapok története nem kitaláció, ráadásul a mobiltelefon a legszegényebb térségekben akkor is jelen van, ha a vízszolgáltatás akadozó, vagy éppen egyes zsákfalvakban be sincs vezetve.
Mindehhez adjuk hozzá a kormánymédia agydarálóját, és készen is áll a doboz, amelyben az adott populáció él, alul, felül, oldalt annyira zárt, amennyire csak lehetséges, de persze azért sose teljesen az. A lyukakat a radikális nacionalista ideológia lenne hivatott betömködni.
Mármost: a tanulmány szerzői szerint ez a Fidesz-hez részint valóban hű, a közmunkáért ténylegesen hálás, részint politikailag irányított, és ezt nem feltétlenül bánó népesség a magyar lakosság több, mint felét teszi ki, már csak azért is, mert az elmúlt harminc évben az elszegényedett városiak közül sokan költöztek vidékre.
Kérdés: mindennek ellenére megengedik-e a dobozlakók, hogy az általuk alig ismert ellenzék győzzön? Ha igen, mi lesz? Az új kormány szétveri-e az őket szorító falakat, és új társadalmi viszonyokkal kísérletezik? Ha igen, milyen modellel az alulképzett, elöregedett, minden újtól tartó közösségekben? Ha erre erő, ötlet, pénz nincs, akkor csak a dobozok gazdái változnak? Ki felel erre?