Az újságíró archívumából – halkan szól a bécsi keringő

Hagyomány: vízkereszt után kezdődik a báli idény. Így volt ez évszázadokon át, most viszont szó sem lehet róla, a koronavírus mindenütt ott van, jó ideje tilosak a tömeges rendezvények, ekként bálról szó sem lehet. A régi, szép időkre legföljebb emlékezhetünk. Hát tegyük! Íme egy báli írásom, amelyik a Reform hírmagazin éppen negyedszaddal ezelőtti (1996. január 30.) egyik számában jelent meg:

Az operabál a császárvárosnak csaknem százhúsz esztendős hagyománya. Boldog emlékezetű szépanyáink, szépapáink felhőtlen!?) ifjúságát idézik a valcerkirály Johann Strauss dallamai a bécsi karneváli idény legelőkelőbb eseményén, megkoronázván vélük a búcsúzó farsangot.

Szigprú rendje van a bécsi operabálnak: az Állam i Operaház balettegyüttese nyitja meg a Kék Dunával, majd a m integy kétszáz kiválasztott ifjú pár, jórészt első bálozó, megkezdi a minden osztrák, de legalábbis minden bécsi számára kötelező „gyakorlatot”, a keringőt.

Bécs imád keringőzni. Azóta, hogy 1814-15 fordulóján a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus előkelőségeinek és diplomatáinak unatkozó feleségei fölfedezték a valcer olykor édeskés, fülbemászó dallamát, a keringő fiatalságot idéző lendületét, a finomkodó és kim ért francia négyesek szigorú etikettje után, e szárnyaló tánc révén valósággal berobbant a szabadság a báltermekbe.

Wien Tourismus; foto: Angermayr

A történelmi belvárost övező Ring és a Kártnerstrasse kereszteződésében Ferenc József 1857. évi rendeletére emelt udvari operaház 1869 tavaszán nyílt meg. Párizsban viszont már javában hálóztak, kánkánoztak (!) az operában, amikor az egyik legremekebb bécsi színházi ember (ma talán menedzsernek mondanánk), Franz von Jauner operaigazgató a ház művészeinek, alkalmazottainak nyugdíjalapját növelő jótékonysági célú operaestek megrendezését javasolta. Külön bizottság választotta ki a legmegfelelőbb időpontot: 1878. február 12-ét. Az volt az első alkalom, hogy az arisztokratákból, főtisztviselőkből, újgazdagokból álló közönség nem csupán hallgatta a muzsikát a zene és a balett szentélyében, hanem táncolt is rá. Előbb csak a cs. és kir. operához, a pompás környezethez illő módon, finoman, előkelósködve. De amikor az elfáradt udvari karmesterek letették a pálcát, a vendégként megjelent Johann Strauss lépett a dirigensi pódiumra. Több se kellett a keringőkirályért lelkesedő közönségnek!

Húsz éven át, egészen Rudolf főherceg és kedvese, Vetsera Mária mayerlingi öngyilkosságáig, mindig szigorúan a húshagyókedd előtti utolsó kedden rendezték meg a bécsi operabált, amely a Monarchia fénykorának talán legrangosabb társasági eseményévé lépett elő. Aztán évtizedekig, egészen 1935-ig nem hálóztak az operában. Attól kezdve viszont káprázatos farsangbúcsúztatókra került sor a náci Németország által bekebelezett „keleti tartomány” fővárosában. Mindaddig, amíg a Straussok és a többiek gyönyörűséges zenéjét el nem nyomta a háború zaja, a fegyverek dörgése… Több m int tíz évbe tellett, amíg Bécs újjáépítette a nemzet és az önállóság egyik jelképének is számító operaházát.

(Kép: Kurier)

Napjainkban Lotte Tobisch a főszervező, az Opernball-Lady. „Talán el sem hiszik – mondta sajtótájékoztatóján -, de ez az egyetlen este és fél éjszaka csaknem egész éves munkát ad nekem és néhány lelkes segítőmnek. Változatlanul sokkalta többen szeretnének megjelenni a nemzetközi társasági eseménnyé előlépett operabálon, mint ahány személyt biztonságosan fogadhatunk, bebocsáthatunk. A díszvendégek közül eddig sohasem hiányoztak országunk legfőbb méltóságai, és mindig fontosnak ta rtotta jó néhány külföldi állam- és kormányfő, neves politikus, világsztár, tudós is, hogy jelenlétével megtisztelje az operabált…”

Az első bálozó fiatalurak (és persze a náluk idősebbek) számára kötelező a frakk. Partnernőik – ártatlanságukat is hangsúlyozandó – tüllel és brokáttal gazdagon díszített hófehér nagyestélyiben vonulnak be az operaház parkettjára. A táncokat – nem csupán a keringőt – előtte hónapokon át külön tanári kar irányításával gyakorolják.

(Kép: Sean Gallup/Getty Images)

Február 15-én este 10 órakor kezdődik (előtte egy órával engedik be a közönséget) és másnap hajnali öt óráig tart a bécsi operabál. Az idén csak a belépő 2700 schilling, és ha a vendég, kifáradván a keringőzésben, szeretne le ü ln i is, választhat: a földszinti, első, illetve második emeleti p áh oly 170 000 schilling, a négyszemélyes asztal „valahol” a sok között 6000, a három személyes asztalrész (!) 5000 schilling.

Azok, akik csak szippantani szeretnének az operabáli éjszaka levegőjéből, az ötödik emeleti karzatról megtehetik. Az első és második sori ülőhely 700, a leghátsó állóhely 150 schilling. Sokéves tapasztalat szerint m indig telt ház van. Lent és a kakasülőn egyaránt. Aki ad magára, innen nem hiányozhat.»