Hatvan évvel ezelőtt, 1964. június 23-án, kedden jelent meg az alábbi riport a Győr-Sopron megyei napilapban. Ma már jóformán elképzelhetetlen, hogy egy írásmű 48 órás késéssel lát napvilágot nyomtatásban. Hat évtizeddel ezelőtt (és még jó ideig azután is) a napilapok hetente hat alkalommal – hétfő kivételével – jelentek meg. Ekként bármennyire igyekezett is az újságíró, csak hétfőn adhatta át a vasárnapi eseményről szóló művét a rovatvezetőjének, ő pedig az olvasószerkesztőnek, majd a tördelőszerkesztő küldhette a nyomdába. Hol volt akkor még a számítógép és az internet?! Mindezek ellenére a szerző illendő izgalommal várta a kedd reggelt, amikor már nyomtatásban olvashatta legfrissebb „remekművét” és a hozzá saját fényképezőgépével „lőtt”, a lakása fürdőszobájában berendezett fotólaboratóriumban előhívott filmszalagról kiválasztott, nagyított fényképeket. (Ne feledjük: akkoriban talán még a „digitalizáció” szót sem ismertük…) És a papír alapú fényképek kinyomtatás előtt még egy sor szerkesztőségi és nyomdai műveleten estek át, mire megjelenhettek a meglehetősen rossz minőségű nyomtatásban. Az ám, a „Vasárnap hajnaltól éjfélig” című és témájú riportot most nem azért adom közre, mert életem egyik főművének tartom, hanem pusztán azért, hogy a ma olvasója némi képet alkothasson magának arról, miként zajlott az élet nagypapája ifjúkorában, hatvan évvel ezelőtt… (A nyitó képen: megérkezett az első málnaszállítmány a győri hűtőházba.)
«Postások ütöttek tanyát Győrött, a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán, a Batthyány térnél. Kábelszerelők, kiknek immár harmadik napja tart a műszakjuk. Zentai László kissé álmos hangon, de büszkén újságolja:
– Alig pirkadt, már itt voltunk. Fél négykor…
– Tehát háromnegyed órája – pillantok az órámra.
– Igen – bólint –, hosszú műszakot tartunk. A péntek éjszakai zivatar alaposan megtréfált bennünket, eláztatta a sok száz eres ipartelepi kábelt. Ráadásul szombat reggel a vizsgálatra felbontott kábelban éppen megtaláltuk a zárlatos részt, amikor egy újabb zuhi eláztatott bennünket. A csatornák nem bírták elnyelni a rengeteg vizet, és kiöntött bennünket. Derékig jártunk az esővízben…
– Ezért aztán elnémultak a gyárak, üzemek telefonjai…
– De csak rövid időre! Másfél óra alatt kerülő úton összeköttetést teremtettünk velük, és ha most nem lesz más akadály, akkor estére végzünk ezzel a szakasszal is. Hétfő reggelre marad a Czuczor Gergely utcai másik vizes kábel.
Látott-e már – kedves olvasó – traktormozdonyt? Nem? Pedig van olyan, a mosonszentmiklósi vasútállomáson. Egy Zetor az a mozdony. Éppen nyolcat mutat az állomási óra, amikor pöfögve előbbre húzza a kaviccsal megtelt vagont.
Egyszerre két billenőplatós Csepel áll a rakodó szegélyéhez, aztán mintegy vezényszóra emelkedni kezd a teher, és hangos szisszenéssel csusszan a kavics a vagonokba.
A 19-es Autóközlekedési Vállalat húsz teherautója és gépkocsivezetője ötödik vasárnap fuvarozza a mecséri Dózsa Tsz kavicsbányájából a vasútállomásra az országszerte várva várt, sürgetett építőanyagot.
– Mi késztette a vállalatot a vasárnapi műszakok megszervezésére?
– A szükség – mondja Ligeti Tibor, az AKÖV áruforgalmi osztályvezetője –, ugyanis a feladatokhoz képest kicsi a szállítókapacitás. Ezért minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy tervünket teljesíthessük. A vasúttal összefogva eddig még sikerült. Ma egy ötvenvagonos irányvonatot rakunk meg. Ebéd utánra végzünk vele.
Egy perc és tizenöt másodperc alatt rakta meg a kocsit a mecséri kavicsbányában az Ácsi Cukorgyártól kölcsönkért bagger. Palakovics Imre és Kovács József (ugyancsak Ácsról) minden pihenőnapon dolgos vendégei a győri AKÖV-nek. A munka hevében még versenyezni is támad kedvük Hestencz Józseffel, a 19-es Autóközlekedési Vállalat rakodógép-kezelőjével. „Nem maradok ám le az ácsiak mögött” — újságolja és megnyomja a kürtöt: jöhet a következő kocsi rakodásra.
Éppen befejezte vizsgáját az első csoport, a győri Fodrász Ktsz Kazinczy utcai női szalonjában. Kipirult arcú, fehér köpenyes lányok rendezgetik az asztalt a tükrök előtt. A modellek egymásnak mutogatják frizurájukat, és várják az elismerést, a dicséretet.
– Dicséretet érdemelnek a lányok – összegezi az idei vizsga első „felvonását” Kertész Gyula fodrászmester, a vizsgabizottság elnöke.
– Jól felkészültek mindnyájan a vizsgára. Az ifjú férfifodrászok a Lenin úti szalonban dolgoznak, és a kollégák szerint velük sem vallunk szégyent.
Három lányt szólítok meg a vizsgázók közül – Kovács Klárát, Schmeidl Klárát és Takács Erzsébetet:
– Csakhogy ezen is túlvagyunk – mondják egyszerre –, nagyon izgultunk.
– A szóbeli még hátra van, az sem könnyű – figyelmeztet Erzsi.
– Igen … és még valami – mondja Klári –, a személyi igazolványunkat is ma kapjuk meg, közösen. Ezért sietünk a KPVDSZ-be…
Gyorsan elköszönnek, és az udvari ajtón keresztül elviharzanak. Tizenhat évesek…
Napjainkban ilyen képet közölnének a napilapok a friss málnáról…
A vasárnapi riportkörút utolsó állomása a város széle, a Hűtőház. Esti kilenc óra. A kapu előtt autóduda harsan, és óvatosan begördül az YA 73 26-os rendszámú teherkocsi. Sándor László gépkocsivezető sugárzó arccal, szinte katonásan jelenti a Hűtőház igazgatójának és főmérnökének:
– Meghoztam az első szállítmányt. Tizenöt mázsa rekeszes málna, Kisbarátról és Nagybarátról.
Az egész műszak körülveszi a kocsit. Fürge kezek emelik le a rekeszekben viruló, pompás ízű, nagyszemű gyümölcsöt.
– Kitűnő, bárcsak mind ilyen lenne! – kóstolja meg Berzsenyi Ferenc igazgató az első nyári nap gyümölcsét.
– Mennyit dolgoznak fel belőle az idén?
– Hatvanegy és fél vagonnal teszünk el belőle télire – válaszol Bejczy Tamás főmérnök, és még hozzáfűzi:
– A málna után a meggy és a zöldbab következik. A borsóval pedig már majdnem végeztünk, több mint negyven vagonnyit fagyasztottunk eddig…
Vasárnap éjfélig még két teherautó málna érkezett a győri Hűtőházba, összesen negyven mázsa.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
