1990 tavaszán egyre-másra érkeztek a decemberi forradalmi mámorból lassan felocsúdó keleti szomszédunkból – mindenekelőtt Marosvásárhelyről – az aggasztó hírek a román szélsőségesek magyarüldöző akcióiról. Ám egy ugyancsak Maros menti városból, Aradról megnyugtató tapasztalatokkal tért haza a Népszabadság munkatársa, cikkünk szerzője. Aradon március 15-ét a város román vezetői együtt ünnepelték a magyar lakossággal, egymás mellé helyezve el koszorúikat a tizenhárom vértanú emlékművénél. Nyilatkozott a legnagyobb példányszámú hazai lapnak az ottani városi Ideiglenes Nemzeti Egységtanács elnöke, Titus Ghiorghiof. Az interjút 1990. április 18-án közölte az újság. (A nyitó képen: Arad szíve madártávlatból.)

– Ön most fejezte be tárgyalásait a szomszédos Békés megye küldöttségével. Tanúsíthatom, hogy igen baráti, jó hangulatú megbeszélés volt. De hogyan jellemezné az aradi románság kapcsolatát az itt élő magyarokkal és más nemzetiségűekkel?

– Az aradi románok és magyarok közötti viszonyt én alapvetően testvériesnek ítélem. Érdemes megemlíteni azt is, hogy az államhatalom és az államigazgatás helyi szerveiben jelenleg dolgozó románok és magyarok kapcsolatát ugyanez jellemzi. Akik barátok voltak a forradalom előtt, azok most is barátok. Én például ügyvéd vagyok, és magyar kollégáim, akikkel a forradalom előtt ugyanannak az ügyvédi kamarának a tagjai voltunk, most fontos posztokon állnak. Tokay úr például a megyei tanácsnál felel a nemzetiségi ügyekért. Hosszú úr az Arad megyei tanács titkára. A barátság, ami bennünket itt, a vezetőségben összeköt, a lakosság körében is általánosnak mondható. Megjegyezni kívánom, hogy ilyen kapcsolat nemcsak a románok és magyarok között áll fenn, hiszen más kisebbségek is élnek Aradon. Városunkban összesen nyolc nemzetiségi szervezet működik.

– Ez az idilli kép ellentmondásban áll azokkal a hírekkel, amelyeket Romániából kapunk. Azon persze, nem csodálkozunk, hogy az eddigi több évtizedes vezetési gyakorlat, ami a nemzetiségek és a románság szembefordítására irányult, nem múlt el nyomtalanul egyik napról a másikra. Ám azok a tüntetések, atrocitások, amiket például Erdélyben a Vatra Romaneasca és mások szerveztek, mély aggodalommal töltöttek el bennünket Magyarországon.

– Ön jogosan kételkedik. A negyvenöt éven át folyt, gyűlölködésre uszító politika valóban nem múlt el nyomtalanul. Én viszont állítom, hogy 95 százalékban mégis hatástalan maradt. Az emberek többsége mindig is a tudatában volt annak, hogy a nemzeti gyűlölködés szításának elsődleges célja a rendszer fennmaradásának biztosítása.

– Mégis, mivel magyarázhatók a jelenlegi problémák, a szélsőséges nacionalista akciók?

– Ha költőien akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy december 22-e, a forradalom úgy hatott ránk, mint negyvenöt sivatagi száraz év után a megváltó eső. Ennek hatására, persze, mérgesgombák is előbújtak. Ugyanakkor mély meggyőződésem, hogy az emberi értelem, jóság és megértés elpusztítja ezeket a gombákat, akárhol bukkannak is fel. Mi ezen fáradozunk városunkban, ahol egyébként – ez talán nem érdektelen – a Vatra nem folyamodott hivatalos bejegyzésért.

– A magyarokat itt, Romániában és természetesen bennünket Magyarországon is igencsak érdekel az anyanyelvi oktatás kérdése. Aradon ezt hogyan oldották vagy oldják meg?

– Figyelembe véve a város és a megye kulturális hagyományait, valamint a magyar kultúra itteni örökségét, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács megyei gyűlésén elhatároztuk, hogy külön magyar nyelvű általános iskolát és külön gimnáziumot, líceumot fogunk létrehozni.

– Eddig csak vegyes iskolák működtek?

– Igen, csak ilyenek voltak, bár a szóban forgó intézményekben magyar, román és német tagozat is működött. Mi úgy gondoljuk, hogy külön magyar általános iskolát és külön magyar líceumot hívunk életre.

– Milyen gyorsan tudják ezt megvalósítani? Elképzelhető-e, hogy ez már ősszel beindul?

– Lehetségesnek tartom, hogy ősszel, amikor az új tanév megkezdődik, már mindez megvalósul. Amikor egyébként az egész országban, így természetesen Aradon is, új alapokon és új tanterv szerint indul majd az oktatás.

– Hogyan alakul, hogyan hathat egymásra a két nép kultúrája az országon belül és az országok között, az önök esetében elsődlegesen Arad megyében és Békés megyében?

– Való igaz, hogy a megyéink közötti együttműködést érdemes lenne kivetíteni a két ország kulturális kapcsolatainak egészére. Véleményem szerint, ha ezek gyümölcsözőek – márpedig azok –, az mindkét fél számára előnyös. Hiszen a kultúra az emberi értékek kölcsönös gazdagítására szolgál, s ez közöttünk sincs másként. Arad és Békés kulturális kapcsolatai most kaptak igazán lendületet, az Aradi Filharmónia már többször vendégszerepelt a szomszéd megyében, sőt még Budapestre is eljutott. Most írtunk alá egy kulturális jegyzőkönyvet, amelynek révén ezek a kapcsolatok is szervezett formát kaptak.

– Kulturális és egyben történelmi téma az, ami Arad nevével a magyarság számára elsősorban összefügg. Ez pedig – mint ön is tudja – a tizenhárom vértanú emlékének megörökítése. Nagy örömünkre szolgálna, ha valami biztatót hallhatnánk arról, hogy a vértanúk korábban itt állt emlékművét szándékoznak-e arra méltó helyen újból felállítani?

– Nos, örömmel közölhetem önnel, hogy a közeli jövőben erre igenis lehetőség nyílik. A szobrot újra felállítják. Szeretném hangsúlyozni, hogy én is jól tudom: kiknek emlékére, illetve minek a tiszteletére emelték annak idején ezt az emlékművet. Sőt azt is tudom, hogy mikor és hogyan, milyen körülmények között szerelték le. A megyei ideiglenes egységtanács kebelén belül műépítészekből és történészekből különbizottságot hívtunk életre, amely most tanulmányozza a szobor állapotát, s azt is, hogy megfelelően tárolják-e. Vizsgálják a szobor újbóli elhelyezésének konkrét lehetőségeit és elképzelhető helyszíneit.

A bizottság a közeli jövőben megteszi javaslatait. Azt szeretnénk. ha az emlékmű október 6-ig ismét talapzatára kerülne. Hadd Lássa újból Arad egész lakossága, és lássák városunk vendégei is, hiszen ezt a szobrot – amely véleményem szerint művészi szempontból is kiemelkedő értékű – annak idején a szabadság tiszteletére emelték.

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)