Az 1992 végi csehszlovák „bársonyos válást” – különösen az akkortájt kibontakozó jugoszláv háború ismeretében – az utókor hajlandó némi nosztalgiával szemlélni. Holott északi szomszédainknál sem gördültek olajozottan az események – erről számolt be szerzőnk, a Népszabadság prágai tudósítója a legnagyobb példányszámú napilap 1993. március 3-i számában…
A cseh és a szlovák feketepiacon egy új géppisztoly ára hivatalos becslések szerint is mintegy 30 ezer korona. De a használt „gitár” sem megvetendő áru: 10-15 ezret érte is megad, akinek megéri. S hogy ilyenek vannak, arra utal a legutóbbi botrány, ami a két különvált köztársaságot néhány napos eltéréssel felbolygatta.
Először a cseh rendőrség leplezett le két fegyverraktárt. Prágában 1600, Ostraván pedig 1110 géppisztolyt találtak a nyomozók. Mint hamarosan kiderült, a harci eszközök az időközben jobblétre szenderült egykori csehszlovák honvédelmi sportszövetség, a Svazarm tulajdonát képezték. A fegyvereket annak idején a néphadsereg adta át a Svazarmnak, hogy hozzásegítse az ifiket internacionalista harckészültségük magasabb szintre emeléséhez. A géppisztolyokat állítólag „átbütykölték”, így csak egyes lövések leadására voltak alkalmasak, sorozatokat már nem lehetett velük produkálni. Akadtak köztük olyanok is, amelyeket ideiglenesen használhatatlanná tettek, de szakértők szerint ezeket igen egyszerűen üzemképessé lehet tenni.
A sportszövetségtől három éve két magáncéghez átkerült arzenált az új tulajdonosok jó üzletemberekhez illően értékesíteni kívánták. A rendőrség szerint a Balkán lett volna a célállomás. Ennek a felgöngyölítő akcióval elébe vágtak, ám az „üzletemberek” 180 Kalasnyikovot addigra Németországban már eladtak. A kereskedőkről egyébként a Mladá Fronta Dnes című prágai lap úgy tudja, hogy büntetett előéletűek: vagyon elleni vétségek és testi sértések egyaránt terhelik a számlájukat. Az Efrata és a Real nevet viselő cégek tulajdonosait – akik a több mint két és fél ezer SA-58-as típusú géppisztolyt áruba kívánták bocsátani – őrizetbe vették. Vizsgálati fogságban ül a hadsereg egy alkalmazottja is, aki az üzletben közreműködött.
A lapok természetesen bő terjedelemben tárgyalták és tárgyalják a történteket. Leírták például, hogy a rendőrség egy bejelentés alapján kapott szimatot: híre jött, hogy az egyik prágai kerület vendéglőiben valaki géppisztolyokat árul. A többszörösen büntetett előéletű férfitól azután egyenesen vezetett az út a már említett cégekig. Közben az eladott fegyverek új tulajdonosai sem tétlenkedtek, egyikük például behatolt egy prágai játékterembe, lefektette a padlóra a jónépet, majd a puskatussal szétverte az automatákat, és elvitt két és fél ezer koronát – apróban.
A lakosság érdeklődéssel vegyes hidegleléssel figyeli a fejleményeket. Az ügy nem állt meg a frissen kijelölt államhatáron, hanem Szlovákiába is átgyűrűzött. Előbb Nyitrán, egy fegyver- és sportszerkereskedés raktárában találtak több mint másfél ezer géppisztolyt, majd egy kisebb – 440 darabos – készletet Pozsonyban is felderítettek. A Kalasnyikovok ide is a Svazarmtól kerültek, és csendben lapulva várták sorsuk alakulását, míg az épületet tatarozó munkások rájuk nem bukkantak. A kihallgatások még nem értek véget, így nem ismeretes, hogy a felelősök ugyanazok a személyek-e, mint Csehországban.
Az első borzongások után azonban a lapokat – és nyilván olvasóikat is – egyre jobban érdekli, hogy hogyan történhetett meg mindez. Az a változat, hogy itt a bukott rendszer hívei, netán az egykori munkásmilíciák tagjai gyűjtögették volna össze harci eszközeiket, komolyan fel sem vetődött. Annál inkább hangzanak el kritikus megjegyzések azok címére, akiknek voltaképpen feladata a haditechnika, valamint a fegyverkereskedelem felügyelete. A prágai német nyelvű lap emlékeztet arra, hogy a katonai raktárakból történt korábbi nagy fegyverlopásokat mindmáig nem tisztázták. A további hasonló esetek megakadályozására tett intézkedésekről, illetve a már megtörténtek következetes felderítéséről sajnálatosan keveset lehet hallani. „Ehelyett látunk egy gondtalan védelmi minisztert az új egyenruhák bemutatóján, amely uniformisokra a pénz egyébként belátható időn belül nem lesz előteremthető” – háborog a Prager Zeitung cikkírója.
Több újság meditál afelett is, hogy a két magáncég kétes vezetői hogyan űzhettek egyáltalán fegyverkereskedelmet, hiszen még engedélyük sem volt rá. Miként sikerült nekik ennek ellenére a már említett 180 géppisztolyt Németországba „átzsilipelni”? Hol voltak eközben az állami ellenőrzés szakemberei, akiknek hivatalból tudniuk kell minden ilyen jellegű adásvételről, a Zbrojovka pisztolytól az elhíresült Semtex robbanóanyagig?
A cseh es a szlovák átlagpolgár számára lehet, hogy megnyugtató: nem a szélsőbal keze matatott a fegyverraktárakban, de biztosan nem dobja fel őket, hogy régi kommunisták helyett minden jel szerint új fegyverhiénák állnak a puskaporszagú ügyletek hátterében. Az afférról nyilatkozva a Liberálszociális Unió elnöke kategorikusan megállapította: a felderített géppisztolyokról a belügyminisztériumban mindenki tudott és tudhatott, aki akart, azokat már akár három éve lefoglalhatták volna. František Trnka hozzátette: „Most a rendőrség nagy diadallal előállt ezzel a fogással, mintegy igazolva, hogy csinál valamit. Másfelől viszont aggodalmat kelthet, hogy holmi csoportok fegyverkezhetnek, vagy hogy valamiféle forradalom várna ránk. A nyúlszívű cseheket egyébként nem érdekli a forradalom, hanem az, hogy mennyivel drágul a sör…”