Az évezredes magyar–lengyel baráti kapcsolatok néhány kiemelkedő személyiségét is bemutatja szerzőnk az újjáépült varsói királyi várról szóló cikkében. Írásával a Népszabadság 2009. január ötödikei számának „Utazás” mellékletében találkozhattak a legnagyobb példányszámú hazai napilap olvasói. (A nyitó képen Hedvig síremléke.)
A varsói óváros főtere, a Rynek.
Aki Varsó óvárosában a lengyel királyok palotáját felkeresi, nehezen hiszi el, hogy ezen a helyen az ötvenes-hatvanas években nem állt semmi. Illetve mintegy negyven centi magas falmaradvány jelezte az egykori büszke vár alaprajzát, mert maga az épület – amit a XVI. század elején építettek fel, miután III. (Wasa) Zsigmond király KrakkóbóI ide helyezte át az ország fővárosát – a második világháborúban megsemmisült, hasonlóan Varsó 85 százalékához. A szörnyű pusztulás nyomán a lengyelek egy ideig azt fontolgatták, hogy a várat nem is építik újjá, meghagyják üres helyét mementónak. Ám miután dicséretes erőfeszítéssel helyreállították a történelmi Óvárost, benne a patinás főtérrel, a Rynekkel, felülkerekedett az az álláspont, hogy a várat is fel kell építeni. Ez az 1970-es években sikerült is, olyannyira, hogy ezek után az Óvárost – mint az egyetlen ilyen jellegű városrész-rekonstrukciót a világon – 1980-ban felvették az UNESCO kulturális világörökségének a listájára.
Varsó látogatói nem tehetik meg, hogy ne keressék fel a történelmi városmagot, s ha idejük engedi (és rászánnak 20 złotyt), be kell térniük a várba is. A palota belsejének látványa jócskán felülmúlja annak külső képét, a közismerten kitűnő lengyel építők, épületszobrászok, aranyozók mesteri munkát végeztek, tulajdonképpen csak régi metszetek, fotók alapján, mert amúgy – mint a bevezetőből kitűnt – egyszerűen nem volt mit restaurálni. A költségeket népi adakozásból fedezték, az utóbbihoz tetemes mértékben hozzájárultak a külföldön élő lengyelek, mindenekelőtt a nyolcmilliós amerikai diaszpóra.
A lengyelek által is tisztelt I. (Nagy) Lajos király képmása.
A várban is fellelhetők az évszázados magyar-lengyel kapcsolatok nyomai: az egyik pompás teremben közös történelmi alakjaink: I. (Nagy) Lajos király, leánya, Hedvig (Jadwiga) királynő, illetve Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel–litván uralkodó képe is ott látható a freskók között. Az óvárost határoló várfal emléktáblái sorában pedig felfedezhető a második világháború idején a lengyelek legismertebb magyarországi mentőjének, idősebb Antall Józsefnek bronz domborműve.
A képen: a varsói vár fala.
A trónterem, a fogadótermek, a különféle lakosztályok mellett a háborúból valami csoda folytán megmaradt régi eszközök, bútorok alagsorbeli kiállítása is megér egy sétát, csakúgy, mint azok az időleges tárlatok, bemutatók, amelyeket egy-egy aktuális téma köré alakítanak ki a szervezők (jelenleg éppen a XX. század első felének polgári Lengyelországáról szól a fotókkal és eredeti tárgyakkal illusztrált, rendkívül sokrétű kiállítás).
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
