Legföljebb csak génjeinkben éreztük: több és jobb következik azután, hogy a keleti tömbben elsőként mi, magyarok léphetjük át a vasfüggönyt, a nyugati határt, és „hódíthatjuk meg” a világot – a világútlevéllel a zsebünkben. Azt viszont még csak nem is sejtettük, hogy mindenekelőtt az európai biztonsági és együttműködési csúcsértekezlet hatására belátható időn belül szabadon átjárhatóvá válnak a határok Európa keleti és nyugati fele között.
A megannyi emberéletet követelt, milliók által átkozott vasfüggöny még állt, miközben az emberi kapcsolatok egyre terebélyesedtek a Kelet és a Nyugat között, mindenekelőtt és szerfölött példás módon hazánk és az Osztrák Köztársaság között. Amikor az alábbi publicisztikám megjelent, nem sejtettem, hogy tíz hónap múltán az elsők között tudósíthatok a hírhedt fizikai határzár elbontásáról is. (Az alábbi írásom 1988. augusztus 12-én jelent meg lapomban, a Magyar Hírlapban.) Helyzet- és állapotjelentés egy nagy reményekre jogosító időszakról.
«Tegnaptól egy héten át budapesti gyerekek, 10–14 év közötti kiskamaszok nyaralnak Bécsben. Az ottani vakációs játékok szervezői, a városi tanács munkatársai úgy gondolták, még érdekesebbé tehetik a szünidei programokat, ha egy részükre külföldön kerül sor. Javasolták budapesti partnereiknek: cseréljenek gyerekeket! Ellentételezésül augusztus 17–23. között osztrák lányok és fiúk jönnek egy kis magyar levegőt szippantani, ismerkedni egy másik országgal, néppel. Az egész ügylet jóformán pénzbe sem kerül, miután az utazási költségeket a bécsi tartományi ifjúsági iroda és magyar tanácsi partnere fedezi. A gyerekeket pedig elsősorban azoknál a családoknál helyezik el, amelyeknek sarjai cseretársként idejönnek.
Kinek jó ez a kapcsolat? Elsősorban a világot megismerni vágyó gyereknek, akinek netán apját, anyját, nagyszüleit vagy még messzebbi fölmenőjét, valamikor is német (szlovák, olasz, francia, angol stb.) szóra adták, küldték idegen országokba. Hasznos a családnak: a gyerek értelmesen tölti a szünidő egy részét, föltöltődik élményekkel, lesz témája egyebek között az új iskolaév első magyardolgozatához. Minden bizonnyal kamatozó befektetés ez az államnak is: a gyermek- és ifjúkorban szövődő barátságok, kapcsolatok általában egész életre megmaradnak. Ki tudja, mikor és hol lesz majd szükség Jóska és Seppi, Piroska és Ingeborg jótékony személyes ismeretségére, barátságára az életben, netán egy nagyértékű üzlet megkötésekor az akadályok elhárítása céljából… Elrongyolódott a vasfüggöny – fogalmazott találóan nemrégiben egy kitűnő tollú, bennünket és a közép-európai térségünket is jól ismerő osztrák újságíró kolléga. A hivatalos, a „központi” magyar politika már rég biztatja a leginkább érintetteket, a határok menti megyéket, településeket a túloldaliakkal való kapcsolatfelvételre, együttműködésre. Szerencsére már ott tartunk, hogy nem csupán az egykoron egymásnak „kiosztott” közigazgatási területek keresik és találják meg a másikhoz vezető utat. Jó példa erre Vas megye és Burgenland, melynek vezetői nemrégiben álló napon át az együttműködés további szélesítéséről cserélték ki gondolataikat, holott az osztrák keleti tartomány szerződéses partnere Győr-Sopron megye.
Csakhogy annak idején, Győr és Eisenstadt, a Kisalföld és Burgenland testvérterületi szerződésének megkötésekor föltehetően nem vették figyelembe: Vas sokkal széleskörűbben kötődik-kapcsolódik a határ túloldalához. Félreértés ne essék: nem kívánom Burgenlandot „elperelni” Győr-Soprontól Vas javára! Anélkül is kedvezően haladnak az ügyek: tavaly 835 ezer osztrák járt csak Bük-fürdőn és Sárvárott, egymilliárd forintnál is több valutát költött. Áruházi cserék folytán ötmillió dollár értékű vasi áru talált gazdára odaát.
Panaszkodik az Osztrák Szocialista Párt napilapja, az Arbeiter-Zeitung: a magyar világútlevél következtében annyian járnak oda-vissza a B10-es, a bécs–hegyeshalmi öreg országúton, hogy időnként föloldhatatlan forgalmi káosz keletkezik. Éppen ezért meg kell gyorsítani – érvel az újság – a keleti autópálya építését. Hans Sipötz, Burgenland politikai és közigazgatási vezetője: „Már-már vándor prédikátornak érzem magam, annyit beszélek, perelek az A4-esért, a keleti autópályáért. Az ugyancsak burgenlandi illetőségű osztrák gazdasági miniszter, Robert Graf szintén síkraszállt az építkezés gyorsításáért.
Hosszú ideig Budapesten is, Bécsben is kevés figyelmet szenteltek a helyi külkapcsolatok fontosságának, gondolván: a mindenható minisztérium az egyetlen illetékes a külügyekben. A napi gyakorlat aztán bebizonyította: fölösleges a „központ” engedélye, áldása, bábáskodása ahhoz, hogy a határ innenső és túlsó oldalán élők – éppen személyes kapcsolataik alapján – kulturális, sport-, tudományos, netán közigazgatási együttműködési megállapodást kössenek. Vagy mint Vas és Burgenland esetében: katasztrófa idején tűzoltóságaik kisegítik egymást, a segíteni száguldó tűzoltóautók előtt késlekedés nélkül fölnyitják a határsorompót. És ahhoz sem szükséges okvetlenül felsőbb, pecsétes engedély, hogy a helyi közigazgatási egységek bekapcsolódjanak a helsinki dokumentum betűjének és szellemének remekül megfelelő regionális szervezetek munkájába. Néhány héttel ezelőtt éppen a közép-európai térség egyik legsikeresebb szervezetét méltatta – kollégáival egyetemben – a magyar külügyminiszter, Várkonyi Péter az Alpok–Adria Munkaközösség évfordulója kapcsán.
Jelen vagyunk mi, magyarok a regionális diplomáciai aktivitás más fórumain is: a Duna menti országok párbeszédein, a Forum Pannonicum, a Fertő-tavi ülések, a Szalónaki beszélgetések stb. rendezvényein. Arra törekszünk, hogy részvételünkkel, kezdeményezéseinkkel bővítsük a bennünket szomszédainkhoz, azok szomszédaihoz, a térség országaihoz, a földrész népeihez, államaihoz, Európa-házunkhoz fűző kapcsolatainkat. Tapasztaltuk, hogy ideig- óráig lazítható, de el nem téphető az a kapcsolat vagy éppen kapcsolatrendszer, amely a történelmi időkben, évszázadok során alakult ki. Tudjuk: azért jött, jöhetett létre és élt túl viharokat, háborúkat, mert kölcsönösen előnyös, bizonnyal gyümölcsöző is volt a szerződő, a lazább vagy szorosabb kötelékre lépő feleknek.
Erről jut eszembe egy másik vasi gyakorlat: burgenlandi családok magyar, itteniek német szóra adják egymás családjaihoz gyerekeiket. Mindennemű központi „vezérlés” nélkül, spontán, az élet sürgetésére, a bevált hagyomány ápolására, az új nemzedékek, a szomszédság, barátság épülésére.»
„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)