Barangolás okostelefonnal a Duna-medence kora-vaskori tájain

Ausztria, Horvát-, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia tudományos együttműködésével a közeli múltban fejeződött be a Duna-medence kora-vaskori monumentális tájai elnevezésű, két évvel ezelőtt kezdődött nemzetközi tudományos feltáró munka. (A nyitó képen: tárgyi emlékek a Halstatt-kultúrkörből a Soproni Múzeumban.)

A nemzeteken átívelő kezdeményezés fő célja olyan közös stratégiák kidolgozása és megvalósítása volt, amelyek nemcsak a tudományos, hanem a turisztikai érdeklődést is fölkeltik a kulturális és a természeti örökséget egyesítő, izgalmas és impozáns, bár kétségtelenül sérülékeny kora-vaskori tájak iránt.  

A szakemberek ezúttal nem az egyes régészeti lelőhelyekkel foglalkoztak, hanem együttesen és egységben az észak-nyugati Duna-medence őskori tájaival az öt ország, kilenc mikrorégiójában. Kutatás, adatgyűjtés, kulturális, természeti örökségvédelem, közös örökségi adatbázis létrehozása, a régészeti helyszínek és emlékek bemutatása, ismeretterjesztés, a régészeti területek turisztikai megismertetése – így határozták meg a feladatokat.

A kora-vaskori kultúra 21. századi kutatásának, bemutatásának és megismertetésének eszménye jegyében a partnerországokban tanösvényeket avattak, múzeumi és múzeumpedagógiai eseményeket rendeztek, régészeti táborokat szerveztek. Nemzetközi együttműködéssel a turisták kalandozását, ismeretszerzését segítő digitális eszközt fejlesztettek. Okostelefonos alkalmazás kíséri az érdeklődőket a Vaskor–Duna-projekthez kapcsolódó helyszíneken, a tematikus útvonalakon. Az 1800 méter hosszú Sopron-Várhely régészeti tanösvényen jelenleg hét állomás ismerteti meg a látogatóval a vaskori lelőhely kutatását, bemutatja az erődített település sáncait, a bejárati kapu rekonstrukcióját, elvezet a halomsírokhoz és egy rekonstruált temetkezésen keresztül bepillantást enged a 2700 évvel ezelőtti temetkezési szokásokba. Az applikáció a sopronközelin túl további nyolc mikrorégió vaskori tájain vezeti végig a használóját.

Az MTA SZTAKI által fejlesztett és üzemeltett Guide@Hand szoftvercsalád új tagja az Iron-Age-Danube alkalmazás. A tartalmak iOS és Android operációs rendszerű készülékekre egyaránt telepíthetők.

Az érintett régiók kapcsolódó, tematikus elemeit az interaktív „térkép” menüpont mutatja be; a térség felfedezéséhez a „séták” menüpontban érhetők el az előre összeállított tematikus csomagok; a „régiók” menüpont ismerteti a kiemelt látnivalókat; a „legjobb I-A-D” menüben tájékozódhatunk a régiók legfontosabb szolgáltatóiról; a „játéktér” az oktatóanyagok, interaktív feladatok és persze játékok tárháza; a „projekt” menüben találhatók az általános információk, és partneri bemutatkozások.

A teljes tartalom hozzáférhető az angol mellett a kezdeményezésben részt vett valamennyi ország nyelvén. Az okostelefonos alkalmazásban kiemelt szerepet kapnak a tematikus séták, a 3D-képek és videók, valamint a teljes körű panorámaképek.

Az alkalmazásban három típusú sétát talál az érdeklődő. A „lista” a használó helyzetéhez képest jeleníti meg a sétacsomag elemeit; a „térkép” interaktív térképen keresztül vezet; a „kiterjesztett valóságban” a sétaelemek az okostelefon kameráján keresztül érhetők el.