Az újságíró archívumából: Mire költi a keresetét?

Érdemes előkeresni egykori írásokat (újságcikkeket) abból a dobozból, amelynek létezéséről már réges-rég elfeledkeztem. Most viszont, hatvan esztendő (!) távolából újra olvasgatván néhányat, az oly’ messzinek vélt közeli múltunk egy-egy mozaikja villan elő. Mint például az alább következőből is. (Nyitó kép: Danuvia 125 köbcentis motorkerékpár; forrás: https_danuviafeltamasztas.webnode.hu)

Kérem az olvasót, ne legyen túl szigorú, egy pályakezdő első szösszeneteinek egyikéről van szó. És arról se feledkezzék meg, hogy legalább két nemzedékkel ezelőtt íródtak! Mi több, a cikkben szereplő munkahelyet, a győri Vagongyárat is egy híján 125 esztendeje alapították és bár jogutódja van, az korántsem olyan, mint az egykori, amelynek az utolsó tégláit is rég eltakarították. Mindazonáltal örülnék, ha az alábbi írásban szereplők (ha magukra ismernek) jó erőben, egészségben töltenék nyugdíjas életüket.

(Megjelent 1960. augusztus 5-én a Kisalföldben.)

A napokban a győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban hatszor hangzott el ez a kérdés. Fiatalemberek válaszoltak rá, kíváncsiak voltunk arra, hogy valóban olyan könnyelműek-e a fiatalok, mint ahogy sokan híresztelik.

Tizennyolc év körüli szőke, kékszemű lány Oláh Magda. A vagon 23-as üzemben adminisztrátor. – Szeptemberben lesz két éve, hogy a gyárban dolgozom. Eddig hatórás volt a műszakom, de a jövő héttől kezdve – ha minden jól megy – már nyolc órát dolgozom naponta. Havi fizetésem hatszáz forint. Igaz, nem a legtöbb, de így is minden fillért hazaadtam édeséknek; ők ruháztak és láttak el zsebpénzzel is, sokszor a sajátjukból hozzátéve.

Azért beszélek most így, múlt időben, mert ezután már másképpen lesz: augusztus 13-án lesz az esküvőm. Ezért a legutóbbi fizetésemből már menyasszonyi kosztümöt csináltattam. Tudja, hosszú ruhát nem érdemes venni, mert azt más alkalommal már nem használhatom. Különben a mi esküvőnk lesz a gyárban a harmadik KISZ-esküvő! Ezután pedig a pénznek már millió helye lesz: bútor, lakás… Jja, sok gonddal jár a házasélet!…

Sok szerencsét és boldogságot az ifjú párnak!

A vagonosztály 26-os üzemében dolgozik Németh György marós. Huszonhárom éves. – Hát bizony azért sohasem fáj a fejem, hogy mire költsem a pénzemet. Havonta 1700–1800 forintot keresek – és találok is!

Albérletben lakom, s így már eleve megszabadulok 300 forintomtól. Aztán az étkezés, a mosás, takarítás is belekerül 3– 400 forintba. Édesanyámnak havonta a keresettől függően szintén hazaküldök 5–600-at. Nekem is marad még vagy öt százasom.

Eleinte ruházkodtam, most azonban már egyelőre van elég. Menyasszonykám is van, és jövőre szeretnénk összeházasodni. Sok pénz kell ám ahhoz! A takarékba is rakok minden hónapban: a kis könyvecske szerint „a betevő követelése 2800 forint.” Szeptembertől folytatom a tanulást a gépipari technikumban. Nagyon szeretek tanulni Könyveket, füzeteket veszek, az is belekerül valamennyibe…

A Vagongyárban dolgozók legfiatalabb nemzedékéhez tartozik Szalóki József hegesztő. A 17 éves, halk szavú fiú a híd-gyáregységben dolgozik.

Májusban szabadultam, és mint új szakembernek, kissé furcsa most, hogy ugyanazért a munkáért, amit már egy évig ipari tanulóként végeztem, rendes fizetést kapok. Havi fizetésemet 1650 forintban állapították meg: nem is olyan kis összeg bizony! Keresetemből legelőször is szüleimet segítem; tizenketten vagyunk testvérek. Aztán ruhákat veszek magamnak, mert a tanulóévek alatt kissé elhasználódtak a régiek… Szeretek moziba járni, olvasni. Pénzbe kerül az is. A katonaidő után legfőbb vágyam: elvégezni a gépipari technikumot.

Éppen ebédidőkor kerestük fel a központi karbantartó üzemben Oth Jenő géplakatost. Az ő válasza is érdekes. – Havi keresetem 1500 forint.

Tavaly áprilisban Danuvia motorkerékpárt vásároltam részletre, de úgy érzem: el kell adnom, hogy meg ne haljak! Tudniillik nem tudok a gyorshajtásról leszokni. Csupán kétszáz forintot tártok magamnál: hanglemezre és zsebpénznek. Nagyon, de nagyon szeretem a muzsikát, főleg a tánczenét. Négy éve vettem egy szép lemezjátszót és rádiót – és azóta állandóan bővítem a lemeztáramat. – Tagja vagyok a KST-nek (a szerk. megj: Kölcsönös Segítő Takarékpénztár), oda is megy havonta száz forint.

Ruhát is szoktam magamnak vásárolni, meg cipőt. Nősülési szándékaim egyelőre nincsenek. Szeretném befejezni a valamikor abbahagyott gépipari technikumot: az ősszel újra beiratkozom…

Nem akartam elhinni Szigony Ferencről, a villamosüzem egyik lakatosáról, hogy még csak tizennyolc éves. Ez a magas, erős, barna fiú többnek látszik néhány évvel. Ő is az idén májusban szabadult. – Fizetésem 1300–1400 forint havonta. Legelőször is ruházkodni szeretnék. Fiatal vagyok és szeretem a szép ruhákat. Szüleimnél lakom, őket segítem lehetőség szerint. Úgy gondoltam, hogy veszek részletre majd egy motorkerékpárt, tudniillik Ásványráróról járok be busszal. Kiszámítottam, hogy a benzinköltség még a havijegy felébe sem kerülne: tehát megéri a motor a nagyobb befektetést… Aztán meg nagyon szeretek moziba járni. N álunk otthon sok szép és jó filmet játszanak: szélesvásznú mozink van! A tanulóidő alatt kissé elhanyagoltam a könyvtáramat: azt is ki kell egészítenem, felfrissítenem; annyi jó könyv jelenik meg napról napra, hogy az embernek szinte fáj a szíve értük. llyképpen el is megy a fizu.

És hogy a csokor teljes legyen, megkérdeztük még Mozsolits Editet is, a vagon-szerkesztés fiatal dolgozóját. – Még csak két hónapja dolgozom a vállalatnál. Havi fizetésem 1100 forint. Nővéremnél lakom, neki fizetek a lakásért és az ellátásért. Staffirungra is félreteszek havonta 3–400 forintot..

Édesanyámnak szintén szoktam küldeni pár százat, vagy ha hazamegyek, akkor is mindig viszek neki ajándékot. Alig várom, hogy megkezdődjék a színházi évad: imádom a színházat, a jó darabokat. A mozit is nagyon kedvelem.

Sokat olvasok: nővérem a gyár könyvtárában könyvtáros! – Meg a ruhatáramat sem lehet elhanyagolni. Egy-egy szebb ruha vagy cipő is belekerül néhány száz forintba.

Mire költik keresetüket? Nem hiábavalóságokra. Komolyan kezelik a pénzt a fiatalok, csínján bánnak vele. Megdolgoztak érte: ki kétkezi munkával, ki az eszével, ezért meggondolják, hogy mire költsék. Horváth István KISZ szervezőtitkár szerint ebben nagy része van a KISZ-nek is. A titkár megállapítását bizonyítják a fiatalok válaszai. A mai fiatalok nem is olyan felelőtlenek, mint ahogyan néhány rossz példából gondolják róluk. Becsülettel dolgozik a legtöbb, és a keresményét arra költi, ami előreviszi a munkájában, szebbé teszi az életét.