Elképesztően gyorsan rohannak nem csupán a napok, hanem az évek, évtizedek is. Mintha csak tegnap lett volna, amikor Nagy János (*1928), hazánknak az Osztrák Köztársaságban akkreditált nagykövete (aki előtte, 1957-től különösen gazdag diplomáciai életutat járt be: nagykövet volt Indonéziában, később Indiában, aztán az Amerikai Egyesült Államokban…hazatérvén 1971–80 között külügyminiszter-helyettesként, majd 1985-ig államtitkárként dolgozott, és megint nagykövetként Ausztriában (1985–1990), rá hárult a történelmi tisztség, hogy – egy legendásan életlen szerszámmal! – Horn Gyulával együtt átvágja a vasfüggönyt a magyar–osztrák határon. Hajdú János (90) viszont szakmabeli: újságíró, hanoi és bonni tudósító, majd a Magyar Televízió vezető munkatársa, A Hét című műsor közkedvelt vezetője volt, mielőtt 1987-ben kinevezték hazánk nyugat-németországi nagykövetének; 1990-ben tért haza Bonnból. Az archívumomból elővett, a Mai Napban 1990. május 27-én megjelent interjúmban a két János válaszolt az újságíró kérdéseire. (A nyitó képen a magyar nagykövetség a bécsi Bankgassén.)

«Közleményben adta hírül a Külügyminisztérium, hogy mely magyar nagyköveteket érinti a kormány csütörtöki felmentő, illetve visszahívó állásfoglalása. Köztük van Bányász Rezső, Hajdú János, Kornidesz Mihály, Lakatos Ernő, Várkonyi Péter.
A tizennégy vezető diplomata közül elsőként Nagy Jánost, hazánk Ausztriában akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét kérdeztem:
– Mi az oka, hogy az új kormány (Antall-kormány, 1990. május 23-tól) nem tart igényt a szolgálatára?
– Alighanem az én esetemben nem erről van szó. Jó esztendővel ezelőtt a Németh-kormány már javasolta a fölmentésemet és visszahívásomat. A nagykövetek kinevezése ugyanis általában négy évre szól. Rövidesen az ötödik bécsi évemet is betöltöm.
– Ki lett volna a nagykövet úr utóda?
– Benne állt a tavaly április 27-i magyar lapokban… Hadd ne én nevezzem meg!
(Utánanéztem: Hargita Árpád, a volt MSZMP központi apparátusa külügyi osztályának vezető munkatársa költözött volna a bécsi Bankgasse magyar nagykövetségi palotájába.)
– És azt tudja-e, ki váltja önt ebben a rendkívül fontos tisztségben?
– Valószínűleg rövidesen ez is kiderül, miután a diplomáciai szokások szerint a nagykövet vagy az első beosztott dolga az agrément-t, a fogadó ország kormányának hozzájárulását megkérni az új misszióvezető számára.
(A Magyar Köztársaság ausztrai nagykövete dr. Hunkár Dénes volt 1990-től.)
– Mihez kezd Nagy János nagykövet, volt külügyminisztériumi államtitkár a hazatérése után?
– Engedje meg, hogy kiegészítsem: nem csupán államtitkár, hanem például irattáros is. Negyvenkét évvel ezelőtt ugyanis ekként kezdtem, onnan jártam végig diplomatakarrierem lépcsőjét. Megtanultam a munkában nagyon fontos rendszerezést. Életkorom a nyugállományba vonulásra is följogosít, 62 éves vagyok. Emellett dolgozni is szeretnék, hobbim a fordítás, a legszívesebben angol-magyar tolmácsolással foglalkoznék.
– És mi ennek az akadálya?
– A kérdés így helyes: ki az akadálya? A feleségem, aki minduntalan megpróbál lebeszélni a tervemről…
Hajdú János, önként lemondott berni nagykövet az első megkereséskor elzárkózott a nyilatkozattól. Jelentkezett viszont, amikor a Képújságból megismerte a külügyminisztériumi közleményt:
– Március 19-én, tehát a parlamenti választás első fordulója előtt egy héttel írásban benyújtottam lemondásomat Horn Gyula külügyminiszternek, aki ezt választáviratában elfogadta.
– Sajnos a régi magyar gyakorlat szerint a pénteken délután megjelent külügyminisztériumi közleményből hiányzik a lényeg: egyetlen magyar nagykövetként önmagam kezdeményeztem a fölmentésemet – a választás előtt. Én döntöttem el, hogy Horn Gyulával együtt dolgozom, mással viszont nem.
– Miért kérte a fölmentését?
– Megítélésem szerint világos volt, hogy Magyarországon nem azok a politikai erők kerülnek felszínre, amelyekkel én rokonszenvezek, hanem az MDF, amelynek a politikai filozófiájához soha semmi közöm sem volt. Ennek következtében magam határoztam a visszalépésemről, mert egy valamire való plurális demokráciában egy magyar nagykövet nem keresheti azoknak a kegyét, akiknek a politikáját nem kívánja képviselni. Ezt a döntést semminemű csúsztatással sem lehet ellenkező előjelűvé változtatni.
– Ki lesz az utódja Bernben?
– Sejtelmem sincs róla.
– Mihez kezd ezután Hajdú János? Visszatér a sajtóba?
– Egyelőre július 20-ig a külügyi államtitkár engedélyével a fölgyülemlett szabadságomat töltöm. Van időm, hogy megfontoltan döntsek sorsomról.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)

