Nyugdíj-rendszertelenségek címmel terjedelmes és szerfölött érdekes összeállítást közölt a Magyar Hírlap (semmi köze a ma ilyen című nyomtatványhoz!) a szokásos, hétvégi mellékletében, 1987. június 27-én. Ennek bevezető összefoglalójában olvasható a többi között: „…A magyar nyugdíjrendszer a szakemberek véleménye szerint megállja a helyét az európai összehasonlításban – akkor is, ha Nyugatra tekintünk. Csínján kell bánni az összevetéssel, hiszen ahány ország, annyiféle nemzeti hagyomány, társadalmi-gazdasági háttér vagy jogi keret. (A nyitó képen: osztrák nyugdíjasok pihenője kirándulás közben.)
A nyugállományba vonulók legnagyobb gondja a világon mindenütt, hogy megőrzi-e nyugdíjuk a vásárlóértékét. A nyugdíjrendszer önmagában véve sohasem biztosítja ezt, különösen nem, ha a reálbérek értéke csökken. Ezzel a gonddal nemcsak nálunk küszködnek, hanem fejlett tőkés országokban is. Mindenütt igyekeznek a gazdasági helyzethez igazítani a nyugdíjakat. Olaszországban például negyedévente a bér- és árváltozásoknak megfelelően korrigálnak. Svájcban kétévenként vizsgálják felül, hogy a nyugdíjak megfelelnek-e az ár- és bérindex változásának. A garanciát az állam vállalja magára, a nyugdíj-kiegészítéseket a központi költségvetésből és a munkavállalói járulék emeléséből fedezik…” Ebben a szellemben láttak hozzá a lap munkatársai, hogy részletesen ismertessék a különféle országokban érvényes nyugdíjszámítási szabályokat. A „Nyugdíj-rendszertelenségek”-összeállításban az osztrák és az (akkor még létezett) Német Demokratikus Köztársaság nyugdíjrendszerét mutattam be. Íme:
«1985. január 1-jével nyugdíjreform kezdődött Ausztriában; a régebbi szabályok azonban átmenetileg 1992-ig érvényesek. A reform értelmében a nyugdíjas-biztosítás szolgáltatásai: öregségi nyugdíj, nyugdíj csökkent munkaképességűeknek, özvegyi és árvasági nyugdíj, valamint rendszeres anyagi segítség a rehabilitációra, orvosi kezelésre, ellátásra szorulóknak.
Öregségi nyugdíjra az tarthat igényt, aki nyugállományba vonulása előtt harminc évig, legalább 180 hónapon át biztosítva volt. Erre a férfiak a 65., a nők a 60. életévük betöltésével tarthatnak igényt. Ha viszont az előbb említett feltétel ennél hamarabb teljesül, a dolgozó 60, illetve 55 esztendősen is nyugdíjba vonulhat. Sajátossága az osztrák nyugdíj-rendszernek, hogy emberiességi megfontolások alapján a rokkantsági (munkaképtelenségi) és özvegyi-árvasági nyugdíjra jogosultak esetében elegendő 60 biztosított hónap igazolása. Az öregségi nyugdíjjárulék (a nem önálló foglalkozást űző) munkások és alkalmazottak számára 22,7 százalék; ebből a munkáltató 12,5, a munkavállaló 10,8 százalékot fizet. A bányaiparban dolgozók helyzete ennél kedvezőbb. Az állami szektorban a balesetbiztosítási járulékot a munkáltató fizeti. A maszekok egységesen 7,7 százalék betegségi és 13 százalék nyugdíjbiztosítást fizetnek; az ő baleseti biztosításuk mértékét évente határozzák meg. A magángazdálkodó parasztok jövedelmük 4,8%-át betegségi, 1,9%-át baleseti, 12,5 százalékát pedig nyugdíjbiztosítás címén fizetik be.
A nyugdíjak kiszámításakor a biztosított anyagilag legjobb éveit veszik figyelembe. Azok, akik 45 esztendőn át fizették a járulékot, a nyugdíj kiszámításaikor alapul vett havi jövedelmük 79,5 százalékát kapják nyugdíjként. Az asszonyok minden élve született gyermekük után további 3 százalékkal magasabb nyugdíjra jogosultak. – Ausztriában, miként megannyi más országban, léte[1] (az észszerűség határáig) önkéntes kiegészítő nyugdíjjárulék is.
Körültekintően szabályozták az özvegyi nyugdíjakat is. A reform értelmében a hátra maradt házastársat – feleséget vagy férjet! – a biztosított nyugdíjának 60 százaléka illeti meg. Ha az elhunyt 50 évesnél fiatalabb volt, az özvegyi nyugdíj minimum 30 százalék; 1988. december 31-ig a biztosított időarányosan számítható nyugdíjának harmada, 1989. január 1-jétől kétharmada, 1995. január 1-jétől a teljes összege megilleti. Az árvasági nyugdíj alapján az egyik szülőjét elvesztő gyermek az özvegyi nyugdíj 40, a mindkét
szülője nélkül maradt 60 százalékára jogosult 18. életéve betöltéséig. Ha továbbtanul (akár felsőfokú intézményben, akár szakmunkásképzőben), egészen a 26. évének a betöltéséig gondoskodik róla a biztosító.
Bár az osztrák nyugdíjrendszer nem ismer nyugdíjminimumot, a különösen alacsony nyugdíjúakat az állam – egyéni kérelmezés és elbírálás alapján – a költségvetésből támogatja. Ugyancsak fontos intézkedés, hogy minden év január elsején az álla[1]mi szektorban foglalkoztatottak átlagos jövedelememelkedésének arányában kiigazítják a nyugdíjakat. Miként nálunk, Ausztriában is havonta és előre fizetik a nyugdíjat. Májusban és októberben kétszeres nyugdíjat visz a postás; így az osztrákok egy év alatt 14 havi nyugdíjban részesülnek. Az aktív dolgozóknak is jár ugyanis a rendes évi szabadságuk idejére és karácsony előtt egy-egy havi fizetésük.
Jó három évtizeddel ezelőtt állapították meg (és lényegében azóta is változatlan) a kötelező társadalombiztosítási járulék nagyságát az NDK-ban. Az akkori átlagfizetéseknek megfelelően – 500 márka körül kerestek havonta a munkások és az alkalmazottak – a járulékköteles bruttó jövedelmet 600 (cikkünk írásakor 1 NDK-márka 6,10 forintot ért – a szerk.) márkában maximálták, és ebből számították le a tíz százalékot (legfeljebb 60 márkát) a társadalombiztosításra. Ez képezte a nyugdíjalapot is.
Azóta jócskán emelkedtek a jövedelmek az NDK-ban, napjainkban az országos átlag meghaladja az 1200 márkát. Ezért 1971 óta bárki kiegészítő nyugdíjbiztosítást köthet keresetének (jövedelmének) 600 márkán felüli részére – ugyancsak 10 százalék erejéig. Az üzemek, a vállalatok, az intézmények dolgozóik, alkalmazottaik után egységesen a havi bér további 12,5 százalékát fizetik be a társadalombiztosítási alapba. A kiegészítő nyugdíjbiztosítást fizetők után a munkaadói részesedés a munkavállalóéval azonos. Az elérhető pótnyugdíj legfeljebb 225 márka lehet napjainkban.
Öregségi nyugdíjra jogosultak azok az NDK-állampolgárok, akik legalább 15 éven át fizették a kötelező társadalombiztosítási járulékot, és elérték a nyugdíj-korhatárt; ez nőknél a 60., férfiaknál a 65. életév. Ugyancsak a társadalombiztosító folyósítja az árvaellátást, az özvegyek, a rokkantak és hadirokkantak nyugdíját. Körültekintően vizsgálják a különféle nyugdíjakra jogosultak családi és egyéb körülményeit, nehogy hátrányba kerüljenek. Ha szükséges, egészségi állapot, gyermekek és más eltartottak száma alapján, ápolási díj címén állapítják meg a nyugdíj összegét.
1984. december 1-jétől 300 márkára (1830 forint) emelték a minimális öregségi nyugdíjat. Azok a nők, akik öt és több gyermeket hoztak a világra és legalább 15 éven át dolgoztak, legkevesebb 370 márka nyugdíjat kapnak. A három- és több gyermekes anyák nyugdíjának a kiszámításánál gyermekenként három évet kell hozzászámítani a figyelembe vett munkaviszony idejéhez. A fél- és a teljes árvák minimális juttatása ugyancsak 30 márkával emelkedett, 130, illetve 180 márkára. A teljes összegű hadirokkant-járadék 340-ről 370 márkára nőtt. Egy évvel később minden öregségi és rokkantsági nyugdíjat havi 30 márkával fölemeltek.
Manapság 300–410 márka között mozog a havi alapnyugdíj az NDK-ban, amihez persze még hozzászámíthatják a kiegészítő nyugdíjjárulékból származó (legfeljebb) 225 márka pótnyugdíjat. (Ezt a kiegészítő járulékot a dolgozók háromnegyede fizeti.) Bizonyos szakmákban, az egészségügyben, a postánál, a bányászatban, a vasútnál a nyugdíjak felső határa 560 márka.
Elszegényedett nyugdíjas lényegében nincs az NDK-ban, miután nagyon alacsonyak a lakbérek és olcsók a szolgáltatások; s az alapvető élelmiszerek ára sem változott a múlt három évtizedben. Ráadásul a receptre kiírt gyógyszereket, gyógyászati eszközöket a biztosítottak ingyen kapják.
A Volkssolidarität (népi szolidaritás) országos hálózata ugyancsak messzemenően gondoskodik a rászorulókról: ingyen étkezéssel, ápolással és más juttatásokkal enyhíti gondjaikat. Tavaly az NDK állami költségvetéséből 13,2 milliárd márkát költöttek a társadalombiztosítás támogatására, amelynek bevételei 15,4 milliárd, kiadásai viszont 28,6 milliárd márkát tettek ki.»
