Nem tudhatom, hogy szerénységem (egy híján hatvan esztendővel ezelőtt!) hányadik volt gazdaságpolitikai cikkeket (is) jegyző újságírók sorában, aki az akkoriban (és még nagyon sokáig) a bénító-bosszantó, elképesztő károkat okozó alkatrészhiányról írt. A kínos téma néhány év elteltével, az új gazdasági mechanizmus sajnálatosan rövid (miután moszkvai nyomásra a Nyugat felé is kacsingató, a nyugati gazdasági rendszerben követésre ösztönző példát felfedező Magyarország) idején látványosan enyhült, majd újra előkunkorodott…Az írás a Kisalföld 1965. december 21-i számában jelent meg. (A nyitó képhez: ha minden igaz, ilyen lehetett a cikkben is szereplő Colibri motorkerékpár…)
«Évtized óta ad már témát a sajtónak, a rádiónak, a televíziónak az alkatrészellátás. Évtized óta sokan panaszkodnak nálunk, hogy mosógépet, porszívót, motorkerékpárt, kávéőrlőt stb.-t alkatrész hiányában későn, vagy egyáltalán nem tudnak javítani a szervizek.
Pedig mennyi határozat látott már napvilágot! Mennyi ígéret hangzott el a bel- és külkereskedelmi szakemberek, gyárigazgatók ajkáról: „gyökeresen javulni fog az alkatrészellátás”.
Ha borúlátók lennénk, akkor így fogalmaznánk: változott is, ma már azt sem lehet kapni, ami nemrégiben még volt! Elkeseredésnek azonban nincs értelme. Inkább találjuk meg végre a biztonságos, jó alkatrészellátás módját!
Dzsungel
Nehéz eligazodni az alkatrészellátás dzsungelében. A javítók, a kereskedők és a gyártók állandóan vitatkoznak. Leginkább azért, mert nem tudnak megegyezni, hegy melyikük tárolja az alkatrészeket, ki legyen a készletező.
Érdekes helyzet alakult ki a Győr-Sopron megyei Gépipari és Finommechanikai Vállalatnál. Ismeretes, hogy ott egy sor háztartási és más elektromos berendezés garanciális és egyéb javítását végzik a szakemberek. Ennek megfelelően illenék, hogy raktárában mindennemű alkatrészből legyen elég. Gazdasági mechanizmusunk ennek részben ellentmond, ugyanis a garanciális javításokhoz, de általában a javításokhoz sokféle, olykor évekkel ezelőtt gyártott és beszerzett alkatrész kell. Viszont: manapság még rossz pont a vállalatnak, ha évek óta mozdulatlan készletei vannak. A Magyar Nemzeti Bank ezt kifogásolja., és ha a vállalati főkönyvelő nem intézkedik, a bank büntetőkamatot ró ki.
A gyártó vállalat tárolja az alkatrészeket? Ugyanaz a probléma, mint a javítóknál. Készletező vállalatot kellene létrehozni, olyat, amelyik raktárról bármilyen alkatrészt gyorsan szállítani tud.
Kopás és kapós
Van már ilyen cég: a Műszaki Árut Értékesítő Vállalat és a Csepel Kerék- és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vállalat. Ezek azonban valójában nem készleteznek, hanem a kapott alkatrészt az igények szerint elosztják.
Miképpen állítják össze a javítók az igényeiket? Tapasztalati alapon, vagy ötletszerűen. A belföldi gyártók ugyanis még nem végeznek olyan járatásokat, futtatásokat, amelyek segítségével felmérhetők a „legkopósabb” alkatrészek, azok a cikkek, amik feltehetően a „legkapósabbak” lesznek. A garanciális javítók, és általában a javítók nem ismerik a hatáskörükbe került különféle cikkek mennyiségét, tehát nincs alapjuk a, rendelésre. Így a rendelések összeállítása szerencse dolga! Ha „jó lóra tesznek”, nem keletkezik náluk elfekvő készlet, ha nem, akkor a szükségesnél kevesebbet, vagy többet rendelnek…
A Műszaki Árut Értékesíti Vállalat kétéves készletet tart, de fél- vagy negyedévre szóló rendeléseket nem fogad el, csak egész évit.
Kifizetődő?
A rossz alkatrészellátás és gazdálkodás egyik kirívó példája a 30 000 forintos MOFÉM-kávéfőző. Sok kerül belőle a környékre. Semmi sem tart örökké, a 120 forintos fűtőtestek sorban felmondták a szolgálatot. De a kávéfőző vásárlása óta öt év telt el. Azóta újabb típusokat bocsátott ki az ipar, és a régebbieket javítani nem tudják, mivel nincs raktáron hozzá való fűtőtest…
És íme, újabb láncszem, újabb inda ebben a dzsungelban: a műszaki fejlesztés, gyártmányfejlesztés. Ha új gyártmányt bocsátanak ki, az merőben különbözik elődjétől. Nem azért, mert olyan különbség van kettejük között, mint a gőz- és villamosmozdony között, hanem mert véletlenül sem egyezik egyik alkatrésze sem a másikkal. Pedig milyen jó lenne, ha a csereszabatosság elvén alapulna a gyártmány- fejlesztés. Valahogy olyasféleképpen, mint ahogy a nagy cégek, a Ford, a Mercedes vagy a Philips csinálja, ki tudja, mióta. Mondják, hogy egy öreg Ford motoralkatrésze cserélhető a legújabbéval.
Ha nálunk egy régi hűtőszekrény elromlik, olykor javíthatatlan, mert beszerezhetetlen hőautomatáját az új típusúéval nem lehet cserélni.
Megoldás
A gyárak nem szívesen készítenek alkatrészt, mert ez nem kifizetődő tevékenység. Sok gépet, sok embert leköt, rontja a gazdaságosságot, anyagot emészt fel. Meg lehetne szüntetni ezt az áldatlan állapotot, ha valaki kimondaná: az alkatrész egyenrangú gyártmány a kész termékkel, továbbá: ha rövid időn belül felülvizsgálnánk alkatrész-árrendszerünket!
A Colibri motorkerékpárból 10 000-et vásárolt külkereskedelmünk, de speciális igényeket jelentett be. A gyártók teljesítették. Azonban honnan veszünk majd hozzá élég alkatrészt?
Melyik lenne az alkatrészellátás dzsungeléból kivezető út?
Négy nyomsávú út kellene: legyen központi készletező vállalat, amelyik mindenféle alkatrészt tárolna, és rendelésre postafordultával szállítaná. – A gyártmányfejlesztés során ügyeljenek a konstruktőrök a csereszabatosságra. – A gyárak pedig arra, hogy kiváló minőségben állítsák elő cikkeiket: csökkenjen a javítási igény. – Legyen végre egyenlő az alkatrész a kész termékkel!
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)