Az írja az újság, hogy tiszta InterCity-vonatokat ígér a MÁV-csoport vezérigazgatója, miután megkezdődött a Tiszta IC-program, Ez azt jelenti, hogy minden InterCity-vonaton utazó takarítók ügyelnek a tisztaságra. A takarítók feladata, hogy indulástól érkezésig rendben tartsák a fedélzetet, összegyűjtsék a hulladékot, takarítsák a mosdókat és utántöltsék a szappant, a vécépapírt vagy éppen a kéztörlőket. Az Intercity vonatokon évente 12 millió utazás történik, és több mint egymillió ember használja évente legalább egyszer az ilyen vonatot. A fővasutas azt is kijelentette, hogy a higiénia és a tiszta környezet mindenkinek jár. A MÁV célja, hogy a közösségi közlekedés a mostaninál ne csak olcsóbb (?), de színvonalasabb is legyen…Mit írt negyven esztendővel ezelőtt, 1985-ben az újság, a Magyar Hírlap ugyanebben a témában, ezt alább elolvashatják. A cikkhez a fekete-fehér fénykép-felvételeket Habik Csaba kollégám készítette.
«Azt írja az újság – az Osztrák Államvasutak (ÖBB) havonta megjelenő magazinja, a Reiseland Österreich 1984. decemberi száma –, hogy Ausztriában naponta 1,1 millió, évente kereken 400 millió schillinget (azaz egymilliárd forintot!) költenek a vagonpark tisztán tartására. Évek óta ugyanaz az ezerfős törzsgárda gondoskodik az immár nagyobbrészt plüsshuzatú vasúti személykocsik takarításáról. A kék és piros köpenyes személyzet munkáját nagy teljesítményű gépekkel, legutóbb például egy óriási porszívóval, igyekeznek megkönnyíteni, hogy a vasúttársaság megtarthassa rangját s adott szavát, amely szerint utasait biztonságosan, gyorsan és tiszta körülmények között szállítja.
Elfogódottság nélkül állíthatom: nem csupán az ÖBB, hanem általában a nyugati vasutak már-már patika tisztaságú kocsikban szállítják utasaikat, akiket szívesen neveznek vendégeiknek. A repülőüléses, légkondicionált fülkék és utastermek természetesnek számítanak, miként az is, hogy a megállóhoz közeledvén, idejében közli a beépített hangosbeszélőn át a vonat vezetője: mikor és hova érkezünk. Az üléseken az útszakasznak megfelelő menetrendi lap (hirdetésekből fedezik a kiadását!) tájékoztat az átszállási, csatlakozási lehetőségekről. A menet közbeni balesetek elkerülésére a vonatajtókat indulás előtt központilag lezárják; az automata csak a szerelvény leállása után nyit ismét. (Ezt a módszert egyébként már évek óta alkalmazzák az NDK ifjúsági védnökséggel üzemeltetett városközi expresszvonatain is!) A vagonok közötti átjáróajtók könnyedén nyithatók és „udvariasak”: csak öt-hat másodperc múltán csukódnak, hogy a csomagját cipelő kényelmesen áthaladhasson rajtuk. A mosdókban, wc-kben meleg víz folyik a csapokból, mindig van szappan, papírtörülköző, egészségügyi papír. És példás tisztaság mindenütt! Az utasok fegyelmezettek, csak ott dohányoznak, ahol szabad.
Azt írja az újság, a bevezetőnkben idézett ÖBB- magazin, hogy az Ausztriába keletről érkező vonatok koszosak. Így aztán az első adandó alkalommal gyorsan kitakarítják őket. Hivatkozik a nyugatnémet államvasutakra (DB) is, amelynek alkalmazottai állítólag eleve lezárják a keletről jövő vasúti kocsikat, hogy ne lehessen fölszállni rájuk.
Rosta László, a MÁV- vezérigazgatóság vontatottjármű-osztályának vezetője mondja:
– Meglehetősen gyakran találkozunk osztrákkollégáinkkal, de egy szóval sem említették azt, amit az általam is ismert újságcikkben leírtak… Az egyébként igaz, hogy a MÁV vasúti személykocsijai sem korszerűségben, sem esztétikai kivitelben, sem pedig tisztaságban nem érik el a nyugat-európai színvonalat. Személyvagonjaink átlagos életkora 17 esztendő! A Nemzetköz Személy- és Poggyászkocsi-egyesület (RIC) szabályzata a kocsik tisztítását és fertőtlenítését is előírja. Dolgozóink igyekeznek a szabályzatnak eleget tenni, de mióta vasutas vagyok mindig is tisztítószemélyzet-hiánnyal küszködtünk. Csak nemrég értünk el oda, hogy különféle kisgépekkel is könnyíthetjük a takarítószemélyzet munkáját. Igen nagy erőfeszítéseket teszünk a kocsik külső tisztításának a gépesítésére. Mindaddig, amíg nem épít a vasút – anyagiak hiánya miatt! – zárt, csarnokos kocsimosókat, telente bizony piszkosan is futnak vonatjaink. A külföldre, mindenekelőtt a nyugatra közlekedő kocsiparkunk megfelel a RIC-szabályzatnak, a nemzetközi előírásoknak, annak ellenére, hogy a MÁV-kocsik nem olyan reprezentatív kivitelűek, mint a nyugati vasúttársaságok vagonjai. A labda továbbdobásának szándéka nélkül szeretné megjegyezni, hogy igen gyakran borzalmas állapotú személyvagonok futnak a magyar állomásokra – nem Ausztriából. Ezeket szerelvényeket is nekünk kell tisztába tennünk.
Török Mihály a MÁV Vezérigazgatóság gépészi és jármű-fenntartási főosztályának mérnök-főtanácsosa: ő felel az összes személyvagon tisztán- és karbantartásáért:
– Negyvenoldalas, 1984 őszén átdolgozott, kiegészített és szigorított utasítás írja elő a vasúti személykocsik külső és belső tisztításának módját, gyakoriságát, még azt is, hogy milyen seprűvel, ronggyal stb. dolgozzék a takarítószemélyzet. A nemzetközi forgalomban közlekedő kocsikat 7, a belföldi expresszek vagonjait 14, a többi belföldi vasúti személykocsit 28 naponként INT-zük. A rövidítés időszakos nagytisztítást jelent. Tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy az utasításban írtakat még a legpedánsabb háziasszony is túlzásnak tartaná…
– Csakhogy még a végállomásokról kiinduló vasúti kocsikat szemlélvén is az érzése támad az utasnak, hogy az utasítás egyszerűen nem több írott malasztnál…
Osztrák gyorsvasúti szerelvény: csillog-villog.
– A megfelelő tisztaság érése céljából az INT-n kívül külső mosást, külső ablaktisztítást, belső ablaktisztítást, napi nagytisztítást, kistisztítást, utántisztítást, utazó takarító által végzett tisztítást, valamint rendkívüli tisztításokat is előír az utasítás. Csak éppen nem vagyunk képesek utolérni önmagunkat! 1983-ban 74,6, tavaly első félévben 77 százalékra tudtuk teljesíteni péIdául az INT-tervünket. Évente mintegy 53–54 ezer személyvagont kellene INT-znünk. Tavaly nyolc állomásunkon kilenc tisztítóvágányt sikerült üzembe helyeznünk; külsőmosási tervünket máris majd a kétszeresére teljesítettük, miután ezt a munkát igen nagy részben sikerült gépesítenünk …
– Mégis százával közlekednek leírhatatlanul piszkos vasúti kocsik, melyeknek ablakain alig lát ki a kedves utas…
– Máris sorolom az okokat: zárt kocsimosó híján nulla fok alatt nem tudunk külső mosást végezni. A vagonablakok (és persze a kék-ezüstre festett kocsifelületek is) azért sárgás-vöröses színűek, mert fékezéskor a légörvény fölcsapja a féktuskókról leváló izzó vas- és rozsdaszemcséket, s ezt csak savas oldattal lehet lemosni. A hígított sósavas oldat azonban szennyezi a környezetet, megtámadja a kocsi nem festett és alumínium részeit. A bonyolult (tehát nem egy síkban kiképzett) ablakszerkezeteket csak kézzel lehet tisztítani. Hirtelen meg sem tudnám mondani, hány százezer ablak van csak a MÁV kocsijain.
– Külföldön is fékeznek a vonatok, azoknak is vannak ablakaik, mégis tiszták…
– Mert a zárt rendszerű kocsimosókon naponta átfuttatják és semleges mosószerrel tisztítják a kocsikat. Ráadásul a vagonok felülete – az ablakokat is beleszámítva! – egysíkú, könnyen karbantartható. Nálunk jelenleg négyféle vasúti kocsi fut: győri, dunakeszi, lengyel és NDK-gyártmányú. A MÁV máig is sajnálja, hogy Győrött abbahagyták a nagy múltú vagongyártást. Beruházási nehézségeink miatt egyelőre szóba sem kerülhet, hogy például korszerű és szép NDK-személyvagonokkal bővítsük kocsiparkunkat.
– Zárt kocsimosók létesítésére azonban már évtizedekkel ezelőtt is gondolhatott volna a MÁV. Amikor még bőven volt állami támogatás …
Jó lenne valaha is megközelíteni a japán vasutakat: pontosságban, kényelemben, tisztaságban…
– Csupán csak hely nem volt, és ma sincs! A Déli pályaudvart például egymilliárd forintért korszerűsítették, lényegében újjáépítették, de az adott területen külön tisztítóvágányt már nem sikerült kialakítani. A tisztítóvágány ugyanis olyan, mint egy szerviz: hideg-melegvízcsatlakozások, csatornahálózat, környezetvédő derítőrendszer, világítás, villamos- és előfűtő-csatlakozók, kisgépek egész serege kell(ene) hozzá. Azután: kárpittisztító gépeket például csak Nyugatról lehetne beszerezni, miként a padlóápolókat is. Ha pénzünk lenne is rá, nem kapunk behozatali engedélyt… Elkészítettük a kocsitisztítás VII., VIII. és IX. ötéves tervét: mintegy ötszázmillió forintra lenne szükség a mai árakon, hogy gépeket vegyünk, vágányokat építsünk, elvégezzük a legszükségesebb fejlesztéseket.
Szabó István, a Keleti pályaudvar körzeti üzemfőnökségének üzemviteli helyettese:
– Jól emlékszem, hogy a hetvenes évek elején nagyszerű tervek készültek egy műszaki előkészítő pályaudvar létesítésére az MTK-pálya mellett. Zárt, csarnokos rendszerű, három műszakban üzemeltethető lett volna. De végül is nem épült meg. És közben egyre több a vonat és az utas is; csupán itt, a Keletiben 60–80 ezer ember fordul meg naponta. Utánuk takarítani nem kis feladat. Szerettük volna megtiltani a dohányzást a MÁV területén és a nem távolsági vonatokon. Kudarcba fulladt a kezdeményezésünk. A vonatok pedig a rendetlen utasok miatt napról napra piszkosabbak, évről évre több az erőszakos rongálás is; 1978-ban 4 millió, tavaly 15 millió forintba került a javítás. Lelkiismeretesen kirakjuk a fehér fejtámvédőket; pár kilométer után eltűnnek. Miként a mosdóból a papír, a szappan, a konnektor és a bajonettzáras villanykörte, amit legfeljebb a villamosokban lehet újra betekerni…
Cséza József, a Keleti körzeti üzemfőnökségének tisztítási reszortvezetője; 17 év óta itt dolgozik, ismeri a körülményeket:
– Itt, a Keletiben 216 dolgozóra lenne szükség, de csak 131-en vagyunk. (A budapesti átlag: a vasúti tisztító személyzetnek több mint 55 százaléka hiányzik!) Nyolcvanhat olyan beosztottam van, aki életében először itt fogott a kezébe söprűt, és azt hitte, hogy viccelünk, amikor elmondtuk neki: az ablakot időnként meg kell tisztítani. A személyzet átlagos órabére 16 forint 83 fillér; erre 30 százalék éjszakai pótlékot kaphat és havonta 500–700 forint teljesítmény-prémiumot. Gondoljon bele: kinek vonzó ez a nagyrészt szabadban végzett munka és az a már elképzelhetetlen mennyiségű és gyakran undorító kosz, amit a kedves utasok hagynak maguk után?
– A létszámot 27–32 alkalmi munkavállalóval és a szandai Lenin Tsz 16—17 fős takarítóbrigádjával szoktuk kiegészíteni. Még így is 35–40 ember hiányzik. És persze a munkát könnyítő gépek egész serege. Naponta küszködünk olyan „apróságokkal”, mint a rossz minőségű seprű, az elfoszló rongyok, a dörzsikehiány. Az egész magyar ipar nem képes például tartósan ható, kellemes illatú szagtalanítót előállítani…
– Nem vagyok elkeseredett, borúlátó alkat – mondja Cséza József –, mert ha az lennék, már rég itt hagytam volna ezt a munkahelyet. De lassanként elveszítem az emberek nevelhetőségébe vetett hitemet. A vasúton – és az élet megannyi területén – mindegyre terjedő rongálás, piszkítás, lopás csak tovább szegényít bennünket. Miért van az, hogy a sajátjára általában vigyázó ember pocsékolja, rombolja a köz, mindnyájunk értékeit? Lehet, hogy olcsó érvként hat, nem érdekel: ha ugyanígy viselkednének a tőkés országok állampolgárai, már évtizedekkel ezelőtt összeomlott volna a kapitalista világrendszer. Tessék mondani, nem rontottunk mi el valamit az emberek nevelése közben?
Török Mihály mérnök-főtanácsos – bár országos gondok nyomasztják – fölvillantja a holnapot is:
– Most szervezzük (és mire az újságcikk megjelenik, talán már dolgozik is) a nemzetközi vonatok gépi tisztítását végző állandó brigádunkat a Keletiben. A meglevő néhány gépünket legügyesebben kezelők lesznek a tagjai. Talán még a bérüket is emelhetjük, bár a takarítást nem ismertethetjük el szakmunkának …
Ilyen állapotokon a világ legjobb takarítója sem tudna segíteni: vandálok jártak a vasúti személykocsiban…
Csak egy részét tettük közzé a vasút és valójában mindannyiunk gondjainak. Semmi értelme, hogy évtizedekre visszamenőleg keressük a mára tornyosuló hibák, hiányosságok okozóit. Elég baj az nekünk, hogy egyáltalán szó érheti „guruló névjegyeink”, a vasúti kocsik tisztaságát – külföldön és persze itthon is. Félő, hogy a mindegyre növekvő követelmények következtében egyszer csak lemaradunk a nemzetközi vonat(ok)ról. És ha kisoroltak valakit a szerelvényből, azt már nagyon nehezen veszik vissza, ha egyáltalán visszasorolják.»
