Bár a szerző utóiratnak szánta, mi mégis csak a (nem is olyan régi, ugyanis a Figyelő című hetilapban jelent meg 2012 októberében) archív írás elejére biggyesztjük – a tökéletes érthetőség kedvéért. A térség szakértőjének számító, különösen széles körben ismert televíziós riporter és szerkesztő szerző szerint az idő múltával csupán néhány adat változott – a lényeg maradt… (Nyitó képeink forrása: iGotOffer és androidpit.fr)
Terry Gou az elmúlt hetekben került a politika homlokterébe. A minap bejelentette, hogy jelölteti magát a 2020 januárjában esedékes tajvani elnökválasztáson. Méghozzá a Kínából Maóék által 1949-ben ide űzött Csang Kaj-sek pártja, a Kuomintang színeiben.
A jelenleg ellenzékben működő Nemzeti Párt előválasztásain alighanem jó eséllyel indul. Befolyását senki sem vonja kétségbe. Olyan óriásvállalatot irányít sikerrel, hogy miért is ne boldogulna el a „Kínai Köztársaság” élén? A Forbes magazin jelenleg már 7,8 milliárd dollárra becsüli „értékét”. És minthogy az immár 68 esztendős üzletember alaposan megvetette a lábát a szárazföldön is (értsd: a kommunisták irányította népköztársaságban), netán enyhülést hozhat a Tajvani-szoros két oldala közötti feszültségben. Terry Gou-tól, a Foxconn ravasz rókájától ebben is óvatos előre settenkedést várnak. A most hatalmon lévő Demokratikus Haladó Párt és vezetője, Caj Jing-ven elnök asszony ugyanis semmilyen kapcsolatot nem ápol a kommunista „mostohatestvérrel”.
A Pekingben „elbitangolt tartományukként” kezelt szigetország az évtizedek során gazdasági hatalommá, harapós „kistigrissé” nőtte ki magát. A legtöbb állam (köztük Magyarország) nem ismeri el hivatalosan, ám kereskedelmi, kulturális és konzuli képviseletet tart fenn a távol-keleti Tajpejben. Így a jövő évi elnökválasztás – és kimenetele – alighanem jó okot ad arra, hogy Terry Gou még inkább magára vonhassa a nagyvilág figyelmét… És most következzék az eredeti írás a Rózsa Ferenc-, Magyar Lajos-, Joseph Pulitzer- és Táncsics Mihály-, Prima Primissima-díjas újságíró, az A Hét és a Panoráma egykori szerkesztője, kiváló külpolitikai újságíró kollégánk archívumából!
Terry Gou aztán tudja, hogy mi a dörgés! Elvégre kínai kínjait dörgés-villámlás kísérte az elmúlt hónapokban. Október elején a tajvani kiskirály több ezer alkalmazottja lépett sztrájkba Honan tartományban, a csengcsoui Foxconn gyárban. Azelőtt előfordult, hogy öngyilkossági hullám öntötte el a befektető kínai gyárait. Pedig a megakonszern milliónyi munkása a legmenőbb nyugati hightech-cégek beszállítója. Most éppen az Apple legújabb szupertelefonja iránt hágott oly magasra a kereslet, hogy nem győzték kielégíteni az igényeket. Mármint a vevőkét, elvégre az alkalmazottak „igényeivel” vajmi keveset bíbelődnek.
Modellek az önfeláldozás oltárán
Akár ünnepnapokat is megélhettek volna a Foxconn gyár kínai dolgozói. Az Apple náluk gyártott új, alacsony energia-fogyasztású, folyadékkristály-kijelzős (LCD) iPhone5-ösük akkora piaci győzelem, hogy már szinte nem is győzik. A dolgozók október elején a leghosszabb helyi ünnepet, az Aranyhetet is a munkahelyükön töltötték, napi 12 órás műszakban, háromszoros túlóradíjért. A Foxconn üzemeiben ez a rend. Kiszipolyozó munkarend. És ebből származnak a „rendellenességek”.
De lássuk a hétköznapokat. Alig múlt hét óra, a reggeli műszak jó fél óra múlva kezdődik. Áradnak a Hongkonggal szomszédos sencseni vállalat dolgozói a szürke egyenruhás őrök mellett a főkapuhoz. Automatikusan rányomják igazolványukat az elektronikus beléptető rendszerre, zöld jelzés, irány a tervtúlteljesítés mai frontszakasza.
Csak ezen a dél-kínai gyártelepen jó háromszázezren dolgoznak. A gigantikus nagyüzem a tajvani Foxconn konszern tulajdona. Pár utcával odébb ugyanezen cég egy másik leányvállalatánál további 120 ezer kollégájuk vár bebocsáttatásra. Ők digitális kultusztermékeket szállítanak be olyan elektronikai megavállalatoknak, mint az Apple, a Nintendo, a Hewlett-Packard vagy a Dell – az iPhone-októl a notebookig. A dolgozók egy része az egészségét áldozza föl a siker oltárán, többen olykor akár az életüket is. Az alapító-tulajdonos, Terry Gou egészséges előmeneteléért.
Öreg Kou, az örökifjú
A tajvani óriáscég, a Hon Hai Precision Industry 62 éves alapítója – kínai nevén Guo Taiming (kép: AP/Endgadget) – egy 1949-ben Mao elől Sanhszi tartományból elmenekült család már Tajpejben született fia. Birodalmának zászlóshajója a Foxconn. Ma már a Peking szerint „renegát tartomány” gyorsan fölívelő vállalkozókirályai között is őt tekintik a legnagyobbnak. Az amerikai Forbes magazin évi listáján (a Tsai család háromfelé oszló vagyona mellett) 3,3 milliárd dollárral ő vezeti a szigetország leggazdagabb embereinek sorát. A karizmatikus, de a sajtó elől jobbára bujkáló mágnást a dolgozók egyszerűen Lao Gounak, vagyis Öreg Kounak titulálják.
Az akkor még ifjonti vállalkozó 38 évvel ezelőtt mert nagyot álmodni. Kezdetben egyetlen gyárat hívott életre, amely távirányítókat készített fekete-fehér tévémasinákhoz. Az alaptőke jó részét, 7500 dollárt még kölcsön kellett kérnie – az anyósától. Később számítógépek számára készített csatlakozóegységeket, majd jött a high-tech bedolgozás, több mint nagyüzemi szinten. 1988-ban nyitotta meg első „vörös kínai” gyárát, amely az ottani olcsó munkabérekből kívánt profitálni. Gou terve bejött. Ma már több, mint egymillió robotosa dolgozik – csak Kínában.
Csen, az egyik betanított munkás 18 évesen lett ennek a gépezetnek az egyik számozott fogaskereke. Merthogy itt minden a gyáripar szigorú és számszerűsített rendjét tükrözi: számokat viselnek az épületek, a gépek, a tartozékok, a késztermékek, de még maguk a dolgozók is. Mindezért havi 1940 jüan (230 euró) dukál. Csen a messzi Honan tartományból érkezett, hogy napi 12 órán át, futószalagon műanyag bizgentyűket biggyesszen egy gépbe, amely az Apple számítógépek dobozait köpi ki a szalag végén. Munka után, a tervtúlteljesítés sikereitől bódultan, villámgyorsan álomra hajtja a fejét, a gyár sok lakóházának egyikében, kilenc szobatárs társaságában.
Így történt mindez 2010 januárjának egyik reggeléig. Aznap Csen nem munkába indult. Hamarost holtan találták lakóépületük tövében. A hivatalos indoklás tömör volt: zuhanás a mélybe. Hasonló nyilatkozat számolt be abban az évben tucatnyi kollégájáról. Ketten súlyos sérülésekkel túlélték ezt a „nagy ugrást”. Egy technikus már 2009 nyarán modellt teremtett az „önfeláldozás” oltárán, nem sokkal azután, hogy a gyár rendészei azzal gyanúsították meg, hogy ellopta egy iPhone prototípusát.
2012-ben folytatódtak a hasonló események. Januárban a délkelet-kínai Vuhan Foxconn-üzemében egész tiltakozó csoport vonult a tetőre és fenyegetőzött tömeges öngyilkossággal. Hosszú alku után tettek csak le tervükről. Többen elfogadták a vezetés javaslatát: felmondanak plusz egy havi bér fejében. Júniusban a szecsuani gyáróriás 18. emeletéről zuhant le egy dolgozó.
Szeptemberben a Foxconn taijüani gyára kényszerült rövid bezárásra. Kétezer munkása keveredett tusakodásba előbb a rendészekkel, majd a kirendelt rendőrökkel. Több mint 40 ember kórházban végezte. Állítólag a pihenőidőből próbálták volna „erőnek erejével” visszaterelni az alkalmazottakat. A 79 ezer dolgozó hamarost folytatta a munkát.
Most, október elején megint előfordult egy kisebb „munkahelyi baleset”. Fölröppent a hír, hogy a Foxconn csengcsoui gyárában 3–4 ezer munkás sztrájkba lépett. A cég szóvivője utóbb „csupán két rövid munkaügyi vitát” említett. Ám a hivatalos kínai Hszinhua hírügynökség egy helyi kormányzati szóvivőre hivatkozva megerősítette, miszerint vagy 100 minőségi ellenőr leállt, legalább egy órára. A hír szerint a felügyelők – nem saját akaratukból hozott – „túlzott gyártási igényein” a munkások fölháborodtak, néhányukat megverték. A sértettek letették a lantot. A renitens alkalmazottakat megfenyegették (ez persze már helyi információkon alapszik), hogy amennyiben nem veszik föl a munkát, utcára teszik őket. Láss csodát, a rend hamarosan helyreállt.
Az ehhez hasonló lázongás-sorozat Kína legnagyobb elektronikai üzemének igazgatóságát is elbizonytalanította. Minden jel arra mutatott, hogy humánpolitikai homokszemcsék türemkedtek a fogaskerekek közé. Azóta újabb piár-fogással időnként újságírókat fogadnak, hogy megmagyarázzák a bizonyítványt. Aki a külföldiekkel érintkezhet, az persze ki sem ejti száján a „gyár” szót, csak campusról beszél, mintha valami egyetemre járna. Kommunista Kínáról lévén szó, az effajta tájékoztatókon képviselteti magát a helyi pártvezetés és a szakszervezet is. Ők gondoskodnak arról, hogy a ritka vendég alacsony fogyasztású, elem hajtotta autókon gördüljön végig a gyártelepen. Így próbálják meggyőzni a gyanakvó idegent arról, milyen jól is megy dolgozóik sora.
A városnegyednyi telepen az utak mentén számos bolt, nagy gyorsétkeztető hálózatok lerakatai, külön postahivatal, futballstadion, fitnesz-centrum és internet-kávézó próbálja bebizonyítani, hogy Sencsenben a munkásosztály a paradicsomba megy. Külön gyári kórházban gondoskodnak a járóbeteg-ellátásról, sőt – az öngyilkossági hullám nyomán – megígérték, hogy kibővítik a dolgozók pszichológiai felmérését és ellátását is. A cégnek amúgy saját táncegyüttese van, külön gyakorlóteremmel, saját népfőiskolája gondoskodik a jobbára alacsony képzettségű, itt megtelepedett vándormunkások okításáról. A díszes utak mentén, vagy a kantinokban, saját zártláncú tévéhálózat felügyeli az alattvalók magasröptű szórakoztatását.
De ez a szabadidős választék mit sem változtat azon, hogy az itt dolgozók szinte teljes életüket a gyár területén belül töltik. Folyamatos az alkatrészeket beszállító teherautó-folyam, ellenkező irányban egymásba érnek a késztermékekkel teli konténereket szállító kamionok. A Foxconn-nál nincs szükség raktárhálózatra. Mihelyst kész egy iPhone5 vagy laptop, már indul is a vevőközönség meghódítására. Az utcákon tébláboló dolgozók nem zavarhatják a fergeteges forgalmat: kettesével sétálhatnak egymás mellett, ha már hárman indulnak valahová, csak libasorban közlekedhetnek. Rendnek kell lenni!
A gyárépületek szürke kockái igencsak hasonlítanak egymásra, odabent minden a korai iparosodás korszerűen is keserű gépezetét idézi. A Foxconn szakigazgatói például tévéstúdiókra emlékeztető monitorfal előtt figyelik, amint szakácsok ármádiája készíti a kantin kínaias kínálatát. Természetesen fehér egyenruhában, gumicsizmában. Ha bárki csak egy pillanatra is „félrelép” a termelői sorból, szigorú büntetést kap. Elvégre tízezres tömegek élelmezéséről kell gondoskodniuk. A beszállítók naponta 3 tonna disznóhússal, 3 tonna szárnyassal, 60 ezer tojással és 20 tonnányi rizzsel gondoskodnak a dolgozók fizikumáról. Csak ebben a monstre egységben. Mielőtt valaki elhagyja a konyhát, kötelező kezet mosnia, csak így nyílik ki előtte az automata kijárat. De még a 12 emeletes lakótömbökben is igazolvánnyal kell azonosítania magát az ott lakónak, mielőtt elhagyja otthonát.
Ördög a legapróbb részletekben
Hogy vajon ennek az elgépiesedett ipari atmoszférának milyen hatása lehet az itt élők lelkületére, ezzel eleddig nemigen foglalkoztak. Hiszen a cég nagysága a garancia az alacsony költségekre, és a magasabb profitra. Legalábbis így látják a Tajvanról érkezett menedzserek, akik emeletenként csaknem ezer ember munkáját ellenőrzik, kell-e mondanom, szőrszálhasogató precizitással.
Legutóbb éppen itt kezdődött a baj. A minőségellenőrök olyan követelményeket állítottak (a 0,02 milliméteres hibahatártól a védődobozok karcolásának kiküszöböléséig), amelyek ellen a futószalagok mellett robotolók futólag ütlegeléssel válaszoltak. Aztán egy varázsütésre folytatták a munkát.
Aznap az Apple részvényárai 2,1 százaléknyit estek, igaz, értékük csak 2012-ben addig 61%-kal erősödött. Legfőbb tajvani beszállítójuk adóbevallására (vagy profitjelentésére) csak később kerül sor…
Gou haragra gerjed
A varázslatos beszállító szupermágnást olykor a vadkapitalizmus tipikus munkásnyúzójaként állítják be, mások nemes munkaadó géniuszként írják le. Tény, hogy a több mint millió embert foglalkoztató milliárdos olykor meglehetősen nagyvonalúan nyilatkozik „alattvalóiról”. Tavalyi évzáró céges partiját a tajpeji állatkertben tartotta. A munkasikereket sorjázó ünnepségen nem mulasztotta el, hogy gratuláljon az ottani állatgondozók fáradságos munkájához. Igaz, hozzátette, hogy saját emberei is egyfajta állatok, márpedig neki 1,2 millió emberről kell gondoskodnia, ami ugyebár nem kevés fejtörést okoz neki.
Az alkalmazottjait egyfajta biorobotként kezelő Gou utóbb laza magyarázkodásra kényszerült. Ugyanakkor mélyen elgondolkodott azon, hogy a munkafolyamatok további gépesítése – robotok beiktatása – sokban elősegíthetné tervei hiánytalan megvalósítását.
Ez még a jövő zenéje. Ugyanakkor a ma már 18 országban (köztük szülőföldjén, Tajvanon és a szárazföldi Kínán kívül a messzi Brazíliában és Mexikóban, Vietnamban – és ha csak csekélyebb mértékben Magyarországon is) dolgoztató Gou igyekszik követni a világgazdaság változásait. Tagadhatatlan persze, hogy a Kínában, ha lassan is, de növekvő bérek megannyi nagyvállalkozónak adnak okot a dilemmára. A Foxconn ravaszdi főnöke nemrég Indonéziára vetette tekintetét, mint ahol a kínaival is vetekedő mértékű üzemhálózatot hozhatna létre, persze a helyi foglalkoztatási gondokat enyhítendő.
A mindennapi gondokról persze tulajdon „kedvezményezettjei” tudnának mesélni. A fehér egyenruhában dolgozó férfiak és nők munka közben nem társaloghatnak egymással – ez még céges igazolványuk hátlapján is szigorú felhívásként szerepel. A sencseni gyárban csak a gépek zümmögése hallatszik, itt éppen nyolc futószalagon nyolcféle világmárkának készítik termékeiket. A menedzserek és szalagfelvigyázók fáradhatatlanul arra buzdítják a felvigyázottakat, hogy még pontosabban termeljenek. Erre figyelmeztetnek akár a lépcsőházakban kitett intő feliratok is: az ördög a részletekben rejtezik, vagy a nagy lehetőség arra vár, aki felkészült erre. Úgy hírlik, a lelkesítő jelszavakat maga a góré, Terry Gou kezdeményezte.
Jóvoltából a Foxconn időközben fölnőtt a nemzetközi elektronikai ipar beszállítóinak tajvani óriásai közé. A világpiacon mágikus magasságokba emelkedett mobiltelefonok és laptopok jó része „tőle” származik. De amikor az egyik erre méltatott külföldi látogató megkérdezte valamelyik „vörös kínai” alkalmazottját, hogy mit szólna egy ilyen iPhone5 okostelefonhoz, az – kissé elvörösödve – csak ujjperceit sodorta egymáshoz: miből? És minek? Hiszen a futószalag fölé görnyedve ő még soha nem is látta „egészben” a szuperproduktumot.