Mindenekelőtt a cikk címéről: Johnny Hallyday (valódi nevén: Jean-Philippe Smet, 1943–2017) francia énekes, filmszínész, „a francia Elvis Presley”; nos, az ő slágere „ihlette”. Hála a luxemburgi rádiónak és az osztrák tévének – Hallyday a magyar fiatalokat is meghódította. Népszerűségéről csak annyit, hogy Chubby Checker Let’s Twist Again világslágerével (egymillió eladott hanglemez!) iratkozott föl a nyugat-európai slágerlistára, korongjaival legalább hússzoros lemezmilliomos lett, és jó ötször ennyi albumot adott el! Rég volt, tán igaz sem volt (?) Mindazonáltal jó hat évtizeddel ezelőtt nagy sláger volt a Souvenir, souvenir, nem véletlen, hogy az akkor ifjonc zsurnaliszta is azt dúdolta, miközben egy szerfölött prózai cikket írt a soproni souvenir-készítőről. Íme:
«Talán százszor is elmentem már a soproni Lenin körút egyik kis boltja előtt úgy, hogy észre sem vettem. Kopott cégtábláját alighanem a soproniak sem szokták betűzgetni; hallomásból némelyek, személyesen nagyon sokan ismerik a mestert, Jakab László iparművészt.
A körút zaját és forgalmát kirekeszti az apró helyiségből az ajtó. Rajta függöny. Ne zavarja a rohanó élet a szép vonalak, ragyogó színek kedvelőjét, boldog, meghitt órák emlékeztetőjét. Ajándéktárgyakat készít Jakab László. Fatányért éget és fest, rajzol szénnel, pasztellal kartonra. Pihentetőül temperával, ecsettel és vászonnal vonul a Lövérekbe; nyírfatörzsre, könyvborítóra, lámpaernyőre és könyvbölcsőre varázsolja gyakorlott kézzel a város és környéke nevezetességeit.
Egerből sodorta a háború szele Sopronba Jakab Lászlót. Heves „fővárosában” már ifjúkorában is patinás neve volt: gyakran hozott neki levelet a posta Amerikából, Európa országaiból, nemzetközi vásárok rendező bizottságaitól. Magyarországi emléktárgyakat készített nagy-nagy szeretettel, törődéssel, művészi igénnyel. Az értük kapott ezüst- és bronzérmeket otthon őrzi, az „emlékekért járó szép emlékeit” szivébe zárta.
Soproni újrakezdésére emlékezik: „Negyed- ötödmagammal kezdtem az emléktárgyak készítését az Asztalos Ktsz.-ben. Külön szövetkezet alapítását szorgalmaztam, ahol csak ezzel foglalkoznának a tagok; állami vállalat ezt az ipart úgysem űzi. Nem sikerült a tervem, pedig a tanács és a pártbizottság támogatott. Egy jóakaróm Pesten gáncsolt.”
Egyedül marad, kettesben a feleségével. Elszálltak felettük az évek. Boldogok, igazán boldog emberek. Négy gyerekük jövőjéért munkálkodók. A legkisebbik lány, kilencesztendős, a legidősebb már egyetemista, huszonegy éves fiú. A szülők mesterségét, az apa szakmáját egyik sem folytatja; máshoz van kedvük a fiataloknak. Segédet a rendelkezések értelmében nem fogadhat Jakab László. Ipara csak gyermeki ágon lenne folytatható.
Pedig sehol az országban nem tanítják a kedves emlékek megörökítését. A fotó, a művészi értékű festmény nem mindenki számára elérhető. De össze sem hasonlítható az emléktárgyakkal. Az emléktárgy, a souvenir nem lehet képzőművészeti alkotás. Az em berek olyat keresnek, ami – ha csak néhány vonallal is – szép emlékeket, meghitt órák hangulatát idézik fel. És ez a souvenir…
Jakab László bevándorolt soproni, mégis hihetetlen szenvedéllyel, szeretettel kutatja a város és környéke jellegzetességeit. Mindig újat keres, és talál is. Ötletei kifogyhatatlanok, fantáziája élénk. Jelszava: „látni, feldolgozni a táj szépségeit.”
Olykor bosszankodik is a mester. Mérgelődik azért, mert némelyeknek csak az az emléktárgy tetszik, amin a tűztorony rajta van. Pedig más is jellemzi a várost, nem csupán a torony. Az új élet új alkotásait is szeretné emlékként „elvitetni” a turistákkal, az üdülőkkel, mindazokkal, kik megfordulnak a városban. Mert az is Sopron, nem csak a torony.
A mester alkotásait keresik a megye ajándékboltosai. Pécs, Szombathely és Kőszeg város megbízottja járt nála, hallván jó hírét ügyes kezének, szeretnék Jakab Lászlóval feldolgoztatni az ottani „emlékeket”. A Herendi Porcelángyár rajzokat kért tőle, amiket majd porcelánra égetnek a gyárban.
Porcelán, kerámia, ötvösmunkák. Ezeket szeretné készíteni Jakab László. Ifjúkori álmai talán nemsokára beteljesednek.
Ezentúl, ha elmegyek a Várkerületen a mester boltműhelye előtt, megnézem, a kopott cégtáblát. Meleg szavait, kedvességét pedig megőrzöm magamban, hiszen azok is soproni emlékek, souvenir-ok.»
(Az írás 1966. február 25-én jelent meg a Győr-Sopron megyei napilapban.)