Az újságíró archívumából: „Bécsi bor – Az örök Grinzing” címmel másfél hónappal ezelőtt (2021. május 5-én) tettem közzé az archívumomban föllelt cikkemet, amely eredetileg a Magyar Hírlap 1985. június 24-i számában jelent meg Bécs történelminek mondható szórakozónegyedéről. Már akkor sejlett, hogy azzal a beszámolóval nem ért véget a sztori, mi több, krimibe illő volt a folytatása. Csakhogy valamiért (egy másik dossziéban lapult) nem leltem föl az ugyancsak a Magyar Hírlapban (1986. augusztus 22-én) megjelent Szőlőtőke(hiány)az adóssághegyen – Kókler vagy zseni? című művet. Most viszont közzé teszem:
Őszintén megvallva: kicsit büszke is vagyok arra, hogy személyes ismerőseim között tarthatom számon Franz Hengl bécs-grinzingi szőlősgazdát és kocsmárost, az osztrák főváros 19. kerülete legmenőbb Heurigérének a tulajdonosát. A bécsi borról, az örök Grinzingről szóló tavaly nyári írásomban is megemlékeztem Hengl gazdáról, aki mind a legutóbbi időkig nem a lokáljában kimért legföljebb egyéves boráról, vagy étvágygerjesztő csülkös táljáról volt híres, hanem eredeti ötletéről. Nevezetesen: megalakította a CDG-t (Cercle de Grinzing), a bécsi Tabán, azaz Grinzing baráti körét.
Tudni illik (és olvasóink közül nagyon sokan tudják is!), hogy az osztrák fővárost valamikor övező falukaréj – a többi között a 19. kerület – dombjain, lankáin ősidők óta szőlőt termesztenek. Sajátos hangulatú, jó levegőjű környék az, ahol egymást érik a zöld fenyőgally- koszorúval jelzett borkimérések. Részeg embert nem látni arrafelé, jó kedélyű, nótázgató nemzetközi társaságokat annál többet. A Grinzing és társai: Stammesdorf, Jedlersdorf, Strebersdorf, Nussdorf, Sievering, Neustift, Hemals, Ottakring, Mauer, Oberlaa legalább olyan fontos az osztrák idegenforgalom számára, mint nekünk a Budai Vár és a Duna-kanyar együttvéve!
Ennek az idilli vidéknek a megmentését tűzte ki célul Franz Hengl, amikor kiadta a jelszót: Szőlőtőkét betongerendák helyett! Ádáz harcot hirdetett meg a kitűnő klímájú bécsi külső kerület (és a szomszédos községek) megóvásáért a telekspekulánsoktól. Mozgalmával szerette volna megakadályozni, hogy a temérdek pénzükkel hivalkodók elsivatagosítsák a Bécsi-erdő egy részét, a Kahlenberget, a Bisamberget és a Leopoldsberget. Síkraszállt a szupervillák építése, a borospincék betemetése, a csőszházak lerombolása és a divatos swimming poolok építése ellen.
Táj- és környezetvédő buzgalmában az akkor harminc- egynéhány éves Hengl egy éjszaka buldózerrel betemette néhány épülő villa alapárkait. A nagy ötlet csak ezután pattant agyából: a CDG megalapítása, majd pedig a szőlőtők-árusítás. Mintegy 3000 schillingért bárki vásárolhatott egy négyzetméter grinzingi földdarabot és ültethetett egy szőlőtőkét. Terméséből az újdonsült miniszőlős-gazda jogosult volt életé végéig két Viertel (negyed liter) bort ingyen elfogyasztani.
Kezdetben Hengl csak a saját szőlejéből hasított ki kisebb-nagyobb parcellákat. Tehette, ugyanis a nem különösebben tehetős, viszont szerfölött simulékony modorú, jó svádájú döblingi fiatalember beházasodott a nagybirtokos Bach famíliába. Ahhoz, hogy minél több szőlőtőkét adhasson el, hozzálátott fölvásárolni az elszegényedett-kiöregedett gazdatársak birtokait. „Jótékony Franztól” állam- és kormányfők, színészcsillagok, a pápa és az ENSZ-főtitkára, miniszterek egyaránt vásároltak.
Ha egy üzlet beindul… gyűlt a pénz. Állítólag Grinzing javára, a betonozók, telekspekulánsok ellen. Hengl új és újabb ötletekkel állt elő: képes levelezőlapokat, különbélyegeket, tetszetős folyóiratot adott ki, pólóingeket, borospoharakat, autóscímkéket adott el. Még külön pénzt is veretett: 200 schillinges „grinzingi guldent” ezüstből, a pápa képmásával, és 300 sohillingért árulta. Egyre jobban belemerült a különféle pénzügyi manőverekbe: 20–60 százalékos kamatra kölcsönöket vett föl hiszékeny magánemberektől, üzletet szimatoló bankoktól, takarékpénztáraktól, betegsegélyező pénztáraktól. Korlátolt felelősségű társaságokat alapított, köztük a leghíresebb (vagy leghírhedtebb?) a Pleno GmbH, amely legalább 30 millió schillinggel tartozik ügyfeleinek.
Grinzing „megmentője”, „őrangyala”, a politikusokat, hatóságokat, vendégéket, ügyfeleit, a szállítókat (és minden bizonnyal a családját is!) megtévesztő aranyszájú Franz ellen a múlt két évben mintegy 50 eljárást kezdeményezett a gazdasági rendőrség. Adóhivatali nyomozók, végrehajtók adták egymásnak a kilincset, kerületi, fővárosi, sőt pénzügyminisztériumi határozatok születtek Hengl ellen. És csodák csodájára: mint az angolna, mindig kisiklott a hurokból. Beszélik, hogy összeköttetései az égig érnek.
Vagy csupán értek? Mert Franz Hengl és fő üzlettársai-barátai: Fritz Schimke, Manfred Schöfl és mások immár hetek óta vizsgálati fogságban csücsülnek. Tizenötmillió schillinges csalás gyanújával vették őrizetbe őket – ma már 50 milliónál tart az ügyész. A Bach–Hengl-család vagyona 43,4 millió sohillingre rúg, tele jelzáloggal, adósságlevélel. Hengl ennek ellenére hajtogatja: mindent kifizet.
Nem csodálkoznék, ha sikerülne neki, akit még ellenségei is inkább zseninek, mint kóklernek tartanak…