Az újságíró archívumából: Szőlőtőke(hiány) az adóssághegyen – Kókler vagy zseni?

Az újságíró archívumából: „Bécsi bor – Az örök Grinzing” címmel másfél hónappal ezelőtt (2021. május 5-én) tettem közzé az archívumomban föllelt cikkemet, amely eredetileg a Magyar Hírlap 1985. június 24-i számában jelent meg Bécs történelminek mondható szórakozónegyedéről. Már akkor sejlett, hogy azzal a beszámolóval nem ért véget a sztori, mi több, krimibe illő volt a folytatása. Csakhogy valamiért (egy másik dossziéban lapult) nem leltem föl az ugyancsak a Magyar Hírlapban (1986. augusztus 22-én) megjelent Szőlőtőke(hiány)az adóssághegyen Kókler vagy zseni? című művet. Most viszont közzé teszem:

Őszintén megvallva: kicsit büszke is vagyok arra, hogy személyes ismerőseim kö­zött tarthatom számon Franz Hengl bécs-grinzingi szőlősgaz­dát és kocsmárost, az osztrák főváros 19. kerülete legmenőbb Heurigérének a tulajdonosát. A bécsi borról, az örök Grinzingről szóló tavaly nyári írásom­ban is megemlékeztem Hengl gazdáról, aki mind a legutóbbi időkig nem a lokáljában kimért legföljebb egyéves boráról, vagy étvágygerjesztő csülkös táljáról volt híres, hanem eredeti ötle­téről. Nevezetesen: megalakí­totta a CDG-t (Cercle de Grin­zing), a bécsi Tabán, azaz Grin­zing baráti körét.

Tudni illik (és olvasóink kö­zül nagyon sokan tudják is!), hogy az osztrák fővárost vala­mikor övező falukaréj – a töb­bi között a 19. kerület – domb­jain, lankáin ősidők óta szőlőt termesztenek. Sajátos hangula­tú, jó levegőjű környék az, ahol egymást érik a zöld fenyőgally- koszorúval jelzett borkiméré­sek. Részeg embert nem látni arrafelé, jó kedélyű, nótázgató nemzetközi társaságokat annál többet. A Grinzing és társai: Stammesdorf, Jedlersdorf, Strebersdorf, Nussdorf, Sievering, Neustift, Hemals, Ottakring, Mauer, Oberlaa legalább olyan fontos az osztrák idegenforgalom számára, mint nekünk a Budai Vár és a Duna-kanyar együttvéve!

Ennek az idilli vidéknek a megmentését tűzte ki célul Franz Hengl, amikor kiadta a jelszót: Szőlőtőkét betongeren­dák helyett! Ádáz harcot hir­detett meg a kitűnő klímájú bécsi külső kerület (és a szom­szédos községek) megóvásáért a telekspekulánsoktól. Mozgal­mával szerette volna megaka­dályozni, hogy a temérdek pén­zükkel hivalkodók elsivatagosítsák a Bécsi-erdő egy részét, a Kahlenberget, a Bisamberget és a Leopoldsberget. Síkraszállt a szupervillák építése, a boros­pincék betemetése, a csőszházak lerombolása és a divatos swimming poolok építése el­len.

Táj- és környezetvédő buzgalmában az akkor harminc- egynéhány éves Hengl egy éj­szaka buldózerrel betemette né­hány épülő villa alapárkait. A nagy ötlet csak ezután pattant agyából: a CDG megalapítása, majd pedig a szőlőtők-árusítás. Mintegy 3000 schillingért bárki vásárolhatott egy négy­zetméter grinzingi földdarabot és ültethetett egy szőlőtőkét. Terméséből az újdonsült miniszőlős-gazda jogosult volt életé végéig két Viertel (negyed liter) bort ingyen elfogyasztani.

Kezdetben Hengl csak a sa­ját szőlejéből hasított ki kisebb-nagyobb parcellákat. Te­hette, ugyanis a nem különö­sebben tehetős, viszont szerfö­lött simulékony modorú, jó svádájú döblingi fiatalember beházasodott a nagybirtokos Bach famíliába. Ahhoz, hogy minél több szőlőtőkét adhasson el, hozzálátott fölvásárolni az elszegényedett-kiöregedett gazdatársak birtokait. „Jóté­kony Franztól” állam- és kor­mányfők, színészcsillagok, a pá­pa és az ENSZ-főtitkára, minisz­terek egyaránt vásároltak.

Ha egy üzlet beindul… gyűlt a pénz. Állítólag Grin­zing javára, a betonozók, telek­spekulánsok ellen. Hengl új és újabb ötletekkel állt elő: képes levelezőlapokat, különbélyegeket, tetszetős folyóiratot adott ki, pólóingeket, borospohara­kat, autóscímkéket adott el. Még külön pénzt is veretett: 200 schillinges „grinzingi guldent” ezüstből, a pápa képmá­sával, és 300 sohillingért árulta. Egyre jobban belemerült a kü­lönféle pénzügyi manőverekbe: 20–60 százalékos kamatra köl­csönöket vett föl hiszékeny magánemberektől, üzletet szi­matoló bankoktól, takarékpénz­táraktól, betegsegélyező pénz­táraktól. Korlátolt felelősségű társaságokat alapított, köztük a leghíresebb (vagy leghírhedtebb?) a Pleno GmbH, amely legalább 30 millió schillinggel tartozik ügyfeleinek.

Grinzing „megmentője”, „őr­angyala”, a politikusokat, ható­ságokat, vendégéket, ügyfeleit, a szállítókat (és minden bizonnyal a családját is!) megtévesz­tő aranyszájú Franz ellen a múlt két évben mintegy 50 eljárást kezdeményezett a gazda­sági rendőrség. Adóhivatali nyomozók, végrehajtók adták egymásnak a kilincset, kerületi, fővárosi, sőt pénzügyminiszté­riumi határozatok születtek Hengl ellen. És csodák csodá­jára: mint az angolna, mindig kisiklott a hurokból. Beszélik, hogy összeköttetései az égig ér­nek.

Vagy csupán értek? Mert Franz Hengl és fő üzlettársai-barátai:       Fritz Schimke, Manfred Schöfl és mások im­már hetek óta vizsgálati fogságban csücsülnek. Tizenötmil­lió schillinges csalás gyanújá­val vették őrizetbe őket – ma már 50 milliónál tart az ügyész. A Bach–Hengl-család vagyona 43,4 millió sohillingre rúg, tele jelzáloggal, adósságlevélel. Hengl ennek ellenére hajtogat­ja: mindent kifizet.

Nem cso­dálkoznék, ha sikerülne neki, akit még ellenségei is inkább zseninek, mint kóklernek tarta­nak…