Várkonyi Péter külügyminiszter kíséretében alkalmam nyílt 1986-ban két másik latin-amerikai országba is elutazni.

Mexikói útján küldöttségünk tiszteletét fejezte ki a fővárosban azon emlékmű előtt, amely az 1846–47-i amerikai–mexikói háborúban a haza védelmezőiként elesett mexikóiaknak állít emléket. E háború nyomán, melyben 25 ezer mexikói és 14 ezer amerikai vesztette életét, az Egyesült Államok magához csatolta az akkor még független Texast és bizonyos mexikói területeket. Akkor jött létre az USA és déli szomszédja között a ma is változatlanul létező határ a Rio Grande folyó mentén. Megjegyezzük, hogy történeti adatok szerint az Egyesült Államokban számosan, köztük volt és későbbi elnökök, nem értettek egyet ezzel a katonai akcióval.

A Mexikóban a háborúnak szentelt emléknap alkalmából 2010-ben tartott ünnepségen Felipe Calderón akkori elnök beszédében igazságtalan katonai agressziónak nevezte az amerikai akciót.

Mexikói vendéglátóink és a magyar küldöttség az emlékmű előtt.

Az emlékkönyvet azóta elhunyt kollégánk, Tóth János akkori mexikói nagykövetünk is aláírja.

Ott-tartózkodásunkkor nem sok időnk volt szétnézni a mexikói fővárosban,

de megtekinthettük a Palacio Nacional, a kormányhivatal épületében a világhírű mexikói festőművész, Frida Kahlo ugyancsak széles körben ismert férje, Diego Rivera rendkívül eredeti benyomást keltő hatalmas falfestményeit

E felvételen látszanak a falfestmények méretei.

Eljutottunk a fővárostól 50 km-re található Teotihuacanba is, ahol megtekinthettük a lenyűgöző piramisokat. Furcsa, hogy – miként máshol is előfordulnak hasonló esetek – ezen ősi város romjait csak a 19. század második felében fedezték fel.

Látványos séta a piramisok között.

Jóval későbbi dél-mexikói utamon ugyanilyen piramisokat láthattam az ország más vidékein is.

Ugyanabban az évben és szintén Várkonyi Péter külügyminiszter társaságában Nicaraguába is ellátogattam. Az országot a Szandinista Nemzeti Felszabadítási Front  (FSLN) vezette kormány irányította, amely eredményesen leverte az amerikaiak által támogatott „kontrák” fegyveres mozgalmát.

Betonfal Managuában az FSLN-t éltető feliratokkal.

Az általános hangulatot jól jellemezte ez az egyik fővárosi templomra kifüggesztett felírás, amely szerint „Krisztus, az élet ura, megerősíti reményünket az agresszióval szemben”.

Séta közben eljutottam egy „festői” mosodához is.

Küldöttségünket tárgyalásaink során üzemlátogatásra is elvitték (sajnos, már nem emlékszem, milyen üzemben jártunk), ahol e kép készült külügyminiszterünkről és kíséretéről

Nyolc esztendővel később, 1994-ben hazánk képviseletében New Yorkból ismét Managuába utaztam az új vagy helyreállított demokráciák II. nemzetközi konferenciájára, amelyen 53 ország képviselői vettek részt. Az első ilyen eszmecserét a Fülöp-szigeteken tartották 1988-ban, ahol még csak 13 állam volt jelen. A két nemzetközi tanácskozás között eltelt időszak, a nagy geopolitikai változások eseményei érthető módon látványosan megnövelték a résztvevők számát.

A külföldi delegátusok számára egy csapat fiatal nicaraguai állt rendelkezésre, segítendő a vendégeknek.

Már a búcsúzás pillanatában.

Így sikerült nekem rövid ott-tartózkodásom alatt megismerni az ország egy-két táját. Az engem kísérő önkéntessel elmentem a híres Masaya vulkánhoz, torkában állandóan izzik a láva és füst gomolyog.

A fiatal nicaraguai segítőm.

Ha a képet gondosan szemügyre vesszük, látható az apró gépkocsik mellett húzódó hatalmas vulkáni gödör mérete.

Az égő láva.

Mivel arrafelé viszonylag nem nagy a magyar turistaáradat, álljon itt egy-két kép az országról.

Managua, a nemzetgyűlés épülete.

Managua: gyorsétkezde a fővárosban.

Managua: fővárosi utcaképek.

Leóni utcaképek.

Grenada.

Lenyűgözőek az országban látható legkülönfélébb típusú templomok.

Templomok a fővárosban. Egyikük igencsak modern stílusban épült. León:

Szent helyek León városában,

és Grenada városában.

Dokumentumaim között megtaláltam az új vagy helyreállított demokráciák konferenciáján (központi instrukciók nélkül készített) felszólalásom szövegét, s kissé elmélázom azon, sőt meg is ijedek attól, hogy sok minden, amiről akkor, negyed századdal ezelőtt szóltam, mennyire aktuális napjainkban is. Beszédemben elmondtam, hogy az átmenet folyamatának időtartamára és kimenetelére vonatkozó remények mindkét oldalon túl nagyok és bizonyos értelemben naivak voltak. A várakozásokkal ellentétben, a hidegháború utáni világ bizonytalanabbá és kevésbé kiszámíthatóvá vált. A történelem menete továbbra sem egyértelmű, a demokrácia diadala nem előre szavatolt végkifejlet. Nem zárhatók ki kellemetlen meglepetések az autoriter és totalitárius rezsimek átalakulásának távlatait illetően. A politikai, társadalmi és gazdasági modernizáció kudarcának következményei féktelen politikai szélsőségekhez és intoleranciához, társadalmi robbanásokhoz, etnikai konfliktusokhoz, ellenőrizhetetlen emberi migrációkhoz és környezeti katasztrófákhoz vezethetnek.

Ehhez mit tehetek hozzá? Sajnos, 2020-ban továbbra is zavaros, kiszámíthatatlan, fertőző politikai retorikát terjesztő világban élünk. És ehhez hozzászámíthatjuk a precedens nélküli globális egészségügyi járványt is. Ezzel szemben kellene fellépniük, ezt kellene megfelelően kezelniük az új vagy helyreállított, no meg a régi demokráciáknak. De a helyzet a nemzetközi kezdeményezés megszületése, 1988 óta igencsak változott. Gondoljunk például arra, hogy e konferenciák sorozatának kezdeményezője annak idején a Fülöp-szigetek volt…

És, őszintén szólva, nincs tudomásom arról, hogy a 2000-es évek második évtizedében tovább élt-e ez a kezdeményezés.