Az újságíró archívumából: Távozás titokban, éjszaka, Vöröskereszt-útlevéllel

A harminc évvel ezelőtti augusztus utolsó napjaiban mind több izgalmas (sőt tragikus!) esemény történt a magyar–osztrák határtérségben a keletnémet állampolgárok exodusa folytán. A Magyar Hírlap külpolitikai rovatának munkatársaként minden kapcsolatomat igyekeztem mozgósítani a friss és hiteles hírek megszerzése céljából. A háttérben szólt az osztrák közszolgálati rádió (Österreichischer Rundfunk) és egy szerencsés helyszínnek (a Gellérthegy magasságában épített családi ház kertjében fölállított, erősítővel ellátott antennarendszernek) köszönhetően az Osztrák Televíziót (Österreichisches Fernsehen) is sikerült fogni. Ekként a rádió- és tévéhírek (természetesen a rövidhullámú német rádióállomások híreit is folyamatosan pásztáztam) jóvoltából gyakorlatilag első kézből tájékoztathattam a Magyar Hírlap olvasóit. 1989. augusztus 25-én három, exkluzívnak számító információ jelent meg a lapban:

Nincs lőparancs az osztrák–magyar határon Csütörtök hajnalig tartó megbeszélésen tisztázták magas beosztású magyar és osztrák illetékesek a közös határon kedden éjszaka történt tragikus esemény körülményeit. Emlékezetes, hogy a 36 éves Kurt Werner Schulz NDK-állampolgár a magyar–osztrák államhatáron való erőszakos áttörése közben végzetes lősebet kapott a szolgálatát és kötelességét teljesítő magyar határőr fegyverétől. A határeseményeket kivizsgáló bizottság Kőszegen megtartott ülésének résztvevői természetesen megtekintették a helyszínt Lutzmannsdorf–Répcevis–Peresznye térségében.  Kihallgatták a szolgálatban volt határőrt, valamint Schulz ugyancsak NDK-állampolgárságú élettársát.

A határeseményeket vizsgáló bizottság ülése után a két küldöttség vezetői nyilatkoztak a burgenlandi rádiónak. Dr. Helmuth Zwettler, az osztrák belügyminisztérium miniszteri tanácsosa elmondta:

Megállapították, a magyar határőrség egy tagja megsértette az osztrák határt, és ezért a magyar fél mélységes sajnálkozását fejezte ki. Az is igaz, hogy a fegyver a határsértővel való dulakodás közben, a határőr akaratától függetlenül sült el. Az is tisztázódott, hogy a szerencsétlenül járt férfi élettársát és gyermeküket a magyar határőrség tagja nem hozta vissza erőszakkal magyar területre, mindketten a saját elhatározásukból cselekedtek. A részletekből összeállt eredményt az osztrák és a magyar kormány elé terjesztik jóváhagyás végett. „Az osztrák bizottság elnökeként szeretném hangsúlyozni, hogy a magyar fél minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a legtárgyilagosabb és legszakszerűbb vizsgálatot folytathassuk. Ebből a célból bárhova belépésünk lehetett.”

A rádióriporter kérdésére az osztrák tisztviselő leszögezte: a közös bizottság alapvető feladata az események pontos kivizsgálása, a tények rögzítése. Nem hatásköre külpolitikai következtetések levonása.

Dr. Görög János, a Külügyminisztérium nemzetközi jogi főosztályvezetője, a határeseményeket vizsgáló bizottság elnökhelyettese a kismartoni rádió munkatársának érdeklődésére megerősítette: nem irányult fegyverhasználatra a határőr szándéka. Az tény, hogy magyar részről határsértést követtek el, és a halált okozó lövés is osztrák területen dördült el. Mindent megteszünk, hogy az illetékes magyar igazságügyi hatóságok a valóságnak megfelelően zárják majd le az ügyet, amelynek megtörténtéért mély sajnálkozásunkat fejezzük ki.

Van-e lehetőség és remény arra, hogy a jövőben ilyen vagy hasonló tragikus esemény ne forduljon elő? Egyáltalán: van-e magyar részről valamiféle hivatalos eligazítás a határőrség tagjai számára, hogy miként bánjanak az NDK-beli menekülőkkel? – kérdezte a magyar diplomatát az osztrák rádióriporter.

– Természetesen vannak törvényesen meghatározott irányvonalak, de a jelenlegi helyzetben a megoldás kulcsa nem a mi kezünkben van. Minden érdekelt fél tárgyal. E megbeszélések azonban még nem értek véget. Reméljük, hogy a két német állam megtalálja az elfogadható megoldást.

Ugyanakkor szeretném újólag leszögezni: határőrségünk tagjainak nincs lőparancsuk. Csak jogos önvédelemből használhatják szolgálati fegyverüket. Ez is bizonyíték arra, hogy az utóbbi időben semminemű fegyveres incidens sem fordult elő.

Magyar és osztrák részről egyaránt annak a meggyőződésnek adtak hangot, hogy e sajnálatos és egyedi eset nem hathat kedvezőtlenül országaink jószomszédi kapcsolataira és a határőrizeti szervek együttműködésére.

Távozás titokban, éjszaka

– Szűkszavú közlemény tudatta: Nyugatra távoztak az NDK-állampolgárok a budapesti NSZK-nagykövetségről. Szeretnénk megismerni a mindvégig titokban tartott akció részleteit. Beszélhet-e róla dr. Alföldy Árpád, a Magyar Vöröskereszt főtitkár­helyettese?

– Most már igen, bár továbbra is vannak részletek, amelyek nem publikusak. Elöljáróban: a második világháború vége óta ismeretes úti okmány a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának az útlevele. Azóta mintegy félmilliót adtak ki belőle, tavaly háromezer-kettőszázat. Ugyanezzel az okmánnyal jöttek Budapestre a szófiai magyar nagykövetségen menedéket keresett erdélyi magyarjaink is.

– Mire jogosít a Vöröskereszt genfi központjának passzusa?

– A csupán egy alkalommal használható okmány csak akkor érvényes, ha benne van a használóját fogadó ország vízuma, s annak az államnak a kiutazási engedélye, ahonnan távozni kíván. A vöröskeresztes útlevelet csak végső esetekben adják ki, amikor más megoldás nem kínálkozik egyének kiutazására.

– Miután a magyar illetékesek döntöttek a budapesti nyugatnémet nagykövetségen tartózkodó keletnémetek kiutazásának az engedélyezéséről, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága – a Magyar Vöröskereszt közreműködésével és sokoldalú személyes­technikai segítségével – vállalkozott a napról napra kényesebb ügy megoldására.

 – Bizonyára nem keveset tett nemzeti Vöröskeresztünk, ha az ügyben érdekeltek nagyrabecsüléssel és köszönettel nyugtázták közreműködését…

– Ez a szervezőmunka is kötelességeink közé tartozik.

– Mikor tudták meg a leginkább érintetek: kiutazhatnak?

– Csak röviddel az indulás előtt. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának munkatársai mindegyikükkel személyesen beszéltek, megtudakolván, hogy valóban szabad akaratukból és elhatározásukból kívánják-e elhagyni az NSZK-külképviselet épületét, és akarnak-e másik országba áttelepülni. Csak az egyértelmű igen után véglegesítettek a genfi kollégák az úti okmányokat.

– Milyen repülőgéppel utaztak Budapestről Bécsbe?

 – Elégedjen meg azzal, hogy egy régen semleges állam felségjelét viselő repülőgéppel. Viszont hadd köszönjem meg mindazoknak, akik szerdáról csütörtökre virradóan segítettek: biztosították a kiutazók útvonalát és szabaddá tették a légteret a 101 főnyi csoportnak és kísérőinek. Jómagam akkor nyugodtam meg, amikor csütörtök hajnali háromnegyed négykor egyik munkatársam hívott: az akció sikerrel végződött.

A menekültsegítés jó módszernek kínálkozik Keletnémet kolónia Burgenlandban?

Ausztriában továbbra is az egyik legégetőbb belpolitikai gond az országba menekültek ügyének a megoldása. Ismeretes, hogy a szövetségi kormány határozata értelmében megszüntetik mindazon külföldiek központi keretekből való ellátását, támogatását, akiket az illetékes belügyi szervek nem minősítettek menekültnek. Itt mindenekelőtt a lengyelekről és magyarokról van szó: őket ugyanis még a legnagyobb jóindulattal sem lehet az ENSZ genfi konvenciója értelmében politikai vagy egyéb üldözötté, azaz menekültté nyilvánítani, tekintettel mindkét ország liberális, demokratikus közállapotaira. A sok ezer magyar és lengyel (gazdasági) menekült tehát vagy visszatér a szülőhazájába, vagy megpróbál valamiféle helyi (osztrák) támogatót, befogadót szerezni magának, családjának, akinek a segítségével addig létezhet, amíg sorsa jobbra nem fordul.

Karl Kaplan, az Osztrák Néppárt burgenlandi tartományi szervezetének titkára – belátván, hogy a menekült(jelölt)ek társadalmi, egyházi és Vöröskereszt-megsegítése is kevésnek bizonyul – javasolta: telepítsék le ezeket az embereket családostul a legkeletibb osztrák tartományban. A gondolatot támogatja az Ausztriában nagyhatalmú gazdasági-kereskedelmi kamara is.

Azzal érvel, hogy a ma még külföldiek által csökkenthető, bizonyos esetekben megszüntethető a térség fejlődését ugyancsak hátráltató szakemberhiány. (Tudniillik: miként nálunk Szabolcsból, akként az ausztriai Burgenlandból is az ország fejlettebb vidékeire vándorolt el a munkaerő, tízezrek pedig ingáznak.) Csatlakoztak a néppárti kezdeményezéshez a politikailag erősnek számító burgenlandi Zöldek is.

A Magyar Hírlap munkatársának tegnap délután Kaplan néppárti titkár elmondta:

– Sajnálatos jelenség, hogy Burgenland lakossága fogy, az ezredfordulóig mintegy ötszázalékos csökkenéssel számolhatunk. Ez is az oka a munkaerőhiánynak. Az a tervünk, hogy az NDK-ból Magyarországon át hozzánk menekülő keletnémeteket megpróbáljuk itt marasztalni. Viszonylag jól képzett és fiatal munkaerőről van szó, akivel még nyelvi problémáink sincsenek.

Főként Dél-Burgenlandban sok az üresen álló ház, lakás; helyi támogatással rendbe tehetők, berendezhetők. A tartomány vállalatai, az idegenforgalom, a könnyűipari cégek tárt karokkal várnak akár több ezer új munkavállalót is – mondta Karl Kaplan, a néppárt burgenlandi titkára.