Az ENSZ Közgyűlése folytatta az eddig ritkán összehívott, rendkívüli, sürgős ülésszakait. November 14-én határozatot fogadott el arról, hogy Oroszország fizessen a háborús pusztításaiért Ukrajnának. E célból egy olyan nemzetközi mechanizmust létrehozásáról döntöttek, amelyik regisztrálja a károkat és bizonyítékait. A csaknem 50 tagállam által beterjesztett határozattervezetet 94 ország fogadta el, 14-en ellene szavaztak, 73 tagállam pedig tartózkodott a szavazásnál.
A határozattal kapcsolatosan megjegyzendő, hogy a nemzetközi diplomáciában bizonyos politikai célok elérése végett az érvelések, indokok, eszmefuttatások igen széleskörűek lehetnek. Oroszország képviselője felszólalásában hangsúlyozta, hogy a beterjesztett szövegjavaslat „klasszikus példa” arra, ahogy „országok egy szűk csoportja” nem a nemzetközi jog előmozdítására, hanem „valami olyasmi megőrzésére törekszik, ami törvénytelen”.
Az orosz értékelés szerint e csoport tagjai azon vannak, hogy a közgyűlést jogi testületnek állítsák be, a tervezett mechanizmust az ENSZ-en kívül hozzák létre és irányítsák, s magukat (bár ez csak látszat!) a törvényesség iránti elkötelezettség híveiként mutassák be. Az orosz felszólalásban elhangzott, hogy e mechanizmus anyagi alapjai kétségkívül a befagyasztott orosz pénzügyi forrásokból fognak megérkezni, s a Nyugat már régóta várja, hogy azokat Ukrajna megsegítésére, a Kijevnek szánt (növekvő) fegyverszállítmányokra fordítsák. Orosz vélemény szerint a Nyugat azon van, hogy a közgyűlést ködösítésre használja „a konfliktusból nyerhető nyílt rablás” eseteinek elrejtése céljából.
Jelezzük, hogy a közgyűlési határozatot nem támogatók közül többen a mechanizmus felállításával kapcsolatos jogi dilemmára helyezték a hangsúlyt, így Kína is, miszerint a közgyűlés nem jogi testület. Politikai szempontból pedig érdekes fejlemény, hogy az ukrajnai háború kapcsán a közgyűlési határozattal szemben elhangzott ellenérvek egy része főleg a régmúlt és a közeli múlt eseményeit érintette, nem pedig az ukrajnai mindennapok valóságát. Eritrea például a külföldi beavatkozások okozta szenvedéseket, a gyarmatosítást, a rabszolgaságot, az agressziót, az elnyomást, az egyoldalú kényszerítő intézkedéseket, a törvénytelen blokádokat említette és rámutatott: minden ilyen eseményt megilleti a jóvátétel és az igazságosság joga.
A kubai képviselő hasonló nézőpontból sorolta fel hazáját, Mexikót, Vietnamot, a csendes-óceáni szigeteket, Afganisztánt, Irakot, Líbiát, Szíriát és Palesztinát. Kubai megítélés szerint egy specifikus mechanizmus létrehozására beterjesztett, csupán egyetlen konfliktushelyzetre vonatkozó javaslat túlzás, miközben az nem vesz tudomást sok egyéb történésről, és így eljárni erkölcsileg elfogadhatatlan.
Ugyancsak említésre méltó, hogy az 1950-ben, a koreai háború idején elfogadott, az ENSZ Alapokmányának szövegével összhangban nem lévő „Egységben a békéért” elnevezésű közgyűlési határozat több évtizedes ellentmondásos szendergés után a mai turbulens világban jelét mutatja bizonyos lassú felébredésnek. Az 1950-i határozat ugyanis kimondja, hogy ha a Biztonsági Tanács valamely állandó tagjának ellenvéleménye okán a béke és a nemzetközi biztonság területén a testület nem tud lépni, ez esetben a közgyűlés ajánlatot tehet fellépésre a világszervezet tagjai számára. Így került sor annak idején ENSZ-zászlók alatti nemzetközi fegyveres erők megjelenésére a koreai hadszíntéren.
Természetesen az ukrajnai háború esetében ez nem jelenthet hasonló jellegű cselekményeket, de jelzi, hogy a Biztonsági Tanács nem ritkán előforduló bénultsága esetén a közgyűlés magához ragadhatja a kezdeményezést és – bár nemzetközi jogi kötelezettségek nélkül – a tagállamokat cselekvésre szólíthatja fel. Ez egy érzékeny és bizonytalan út, attól függően, hogy miről van szó az adott közgyűlési határozatban, de bizonyos értelemben – az Oroszország ukrajnai háborújában tapasztaltak fényében – a világszervezet reformja szükségességének irányába mutat.