Az előzetes adatok szerint 2013 első négy hónapjában kevesebb gyermek született, és a halálozások száma is mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A születésszám az év mind a négy hónapjában kisebb az előző évinél, a legnagyobb mértékű visszaesés áprilisban történt, amikor 9,2 százalékkal kevesebb újszülött jött a világra, mint egy évvel azelőtt. Összességében az év első négy hónapjában 27 453 gyermek született, ami 1687-tel, 5,8 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-csökkenés ennél kisebb mértékű, 5 százalékos volt.
A halálozások száma januárban csak kismértékben maradt el az előző évitől, az ezt követő két hónapban viszont számottevően – átlagosan 7,5 százalékkal – kevesebben haltak meg, mint egy évvel előtte. Áprilisra a halálozások csökkenésének üteme 3,6 százalékra mérséklődött. Összességében az év első négy hónapjában 5,1 százalékkal csökkent az elhunytak száma, ami az előző évhez mérten 2373-mal kevesebb halálozásból adódott. A szökőnaphatást is figyelembe véve, a halálozások számának csökkenése 4,2 százalék volt.
A házasságkötések száma a múlt évi kismértékű emelkedést követően az idei első négy hónapban ismét csökkenést mutatott. Az áprilisi 5,9 százalékos emelkedéstől eltekintve az év valamennyi hónapjában kevesebb házasságkötést regisztráltak, mint esztendővel előtte. Összességében 2013. január–áprilisban 6006 házasságot kötöttek, ami 215-tel, 3,5 százalékkal maradt el a tavalyitól, és hosszú idő óta a legalacsonyabb érték, amit az első négy hónapban anyakönyveztek. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított száma 2,8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.
Ezer lakosra 8,4 élve születés és 13,7 halálozás jutott. Az előbbi 0,5, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel előtte. A házasságkötési arányszám 1,8 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal volt kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A természetes fogyás mértéke a 2012. január–áprilisi 5,4 ezrelékről 5,3 ezrelékre mérséklődött. Az év első négy hónapjában ezer élve születésre 5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel azelőttihez képest.
A halálozások abszolút száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött és a 2012. január–áprilisi 17 783-mal szemben 2013 első négy hónapjában 17 097 volt.