Bajnai: a gazdaságpolitikát újra a bizalomra kell építeni

Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és az Együtt 2014 mozgalom gazdaságpolitikai elképzeléseit bemutató konferencián a Novotel Budapest Danube hotelban. (MTI Fotó: Soós Lajos)

Az új gazdaságpolitikát azért kell a bizalomra kell építeni, mert az Orbán-kormány lerombolta a bizalmat és elégette a jövőt – jelentette ki a volt miniszterelnök.

Bajnai Gordon szerint a bizalomból beruházás, a beruházásból export, az exportból foglalkoztatás, a foglalkoztatásból bővülő fogyasztás lesz, s ha a hosszú távú megtakarítások is beindulnak, akkor beindulhat a magyar gazdaság.

Növekedési megállapodást kell kötni a bankokkal és a különadóval sújtott ágazatok szereplőivel – magyarázta a volt miniszterelnök. Szerinte a közbeszerzési rendszert át kell alakítani az átláthatóság érdekében úgy, hogy először az internetre kerüljenek fel a pályázatok.

Bajnai Gordon erőteljesen hangsúlyozta a jelenlegi kormány által kiiktatott szolidaritás jelentőségét, javasolva, hogy az uniós forrásokból 300 milliárd forintot a lemaradó térségek felzárkóztatására fordítson az ország.

A stabilitás nyomán 2018-ra válhat realitássá, hogy a magyar gazdaság teljesíti az eurócsatlakozás makrogazdasági feltételeit, ami megnyithatja az utat az eurócsatlakozás felé – hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

Bizalom avagy a jó kormányzás gazdaságpolitikája

 

Oszkó Péter: az adójóváírás visszahozására, második adókulcsra van szükség

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és az Együtt 2014 mozgalom gazdaságpolitikai elképzeléseit bemutató. (MTI Fotó: Soós Lajos)

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint azért van szükség új gazdaságpolitikára, mert az ország a leszakadás pályájára került, a potenciális gazdasági növekedés a nullához közelít.

Elemzésében felhívta a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány úgy csökkentette 3 százalék alá az államháztartási hiányt, hogy államosította a magánnyugdíj-pénztári vagyont, és az évente a GDP 1,5 százalékát elérő  – magánnyugdíj-pénztárakba kerülő – járulékot a költségvetésben tartotta. Ezenkívül érdemi egyenlegjavulás nem történt – tette hozzá, jelezve, hogy az jövő nyugdíjvagyonának részbeni felélése ellenére az államadósság jelenleg a GDP 80 százaléka, azaz szó sincs csökkenésről.

A javaslatok között említette: az átlagbérig az adójóváírás visszahozására, 400 ezer forint feletti havi jövedelemnél második adókulcsra van szükség.

A leszakadás pályája helyett a növekedés pályáját ajánlja megvitatásra a Haza és Haladás – közölte Oszkó Péter, hozzátéve, hogy 4500 milliárd forint hiányzik az ország GDP-jéből, „ha az adatokat összevetjük az Orbán-kormány 2010. évi ígéretével”.

Az egykulcsos adórendszer csődje miatt kiegyensúlyozott progresszióra van szükség az adórendszerben, ami azt eredményezi, hogy a minimálbéresek nettó jövedelme 8–10 százalékkal emelkedik, és a 8–10 százalék legjobban kereső második adókulccsal adózik, amelynek mértéke 29 százalék lehet – tette hozzá.

A Haza és Haladás javaslatot tesz emellett olyan adóalkotmányra, amely 60 napos türelmi időt ad az adójogszabályok hatálybalépésére, a költségvetés jobb átláthatóságára, negyedéves költségvetési beszámolóra az országgyűlés számára, a korábbi Költségvetési Tanács felállítására, valamint háromoldalú – a munkavállalók,a  munkaadók és a kormány közötti – szociális megállapodásra – ismertette az elképzeléseket a volt pénzügyminiszter.

 

Rogán: Bajnai egyértelműen a múlt embere

(MTI, 15:22) A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök „egyértelműen a múlt embere”, akinek nem a most kormányzó pártokkal, hanem az emberekkel van vitája, hiszen ők szavazták le 2010-ben a kormányzását.

Rogán Antal budapesti sajtótájékoztatóján ezt arra reagálva mondta, hogy bemutatta gazdaságpolitikai elképzeléseit a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás.

A Fidesz frakcióvezetője szerint hétfőn egy olyan ember hirdetett programot, akinek elődjével, Gyurcsány Ferenccel együtt komoly felelőssége van az ország gazdaságának 2002–10 közötti tönkretételében.

Bajnai Gordon két szempontból is negatív rekordot állított fel a magyar gazdaságtörténetben, hiszen 2009-ben hétszázalékos volt a gazdasági visszaesés, miniszterelnöksége idejének végére pedig elérte a csúcsot az államadósság mértéke – mondta Rogán Antal.

Kifogásolta azt is, hogy a volt kormányfő annak idején automatikusan teljesítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltételeit, csökkentette a nyugdíjakat és a béreket.

A bankadó lehetőségéről viszont el sem gondolkodtak, a devizahitelesek megsegítése vagy a rezsicsökkentés pedig szóba sem került – mondta.

A politikus kitért arra is, hogy „Bajnai Gordon ma igyekszik hevesen cáfolni, hogy a minimálbér csökkentéséről beszélt volna”, holott a Haza és Haladás programjában ez szerepel.

Rogán Antal összegzése szerint a volt miniszterelnök ma sem tud újat nyújtani ahhoz képest, mint amit 2002–10 között részben tárcavezetőként, részben pedig kormányfőként produkált.

 

Együtt 2014: Bajnai nem fogja csökkenteni a nettó minimálbért

(MTI, 15:51) Bajnai Gordon nem fogja csökkenteni a nettó minimálbért – közölte ismét az Együtt 2014 választói mozgalom a Fidesz hétfői sajtótájékoztatójára válaszul.

Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselő előzőleg arról beszélt, a napokban kapta kézhez a minimálbérből élő mintegy másfél millió munkavállaló idei első megemelt fizetését. Hozzátette: a Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy „a Gyurcsány–Bajnai-korszak levitézlett emberei azt tervezik, hogy ha netán kormányra kerülnek, akkor csökkenteni kívánják a minimálbér összegét”.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pedig parlamenti napirend előtti felszólalásában és sajtótájékoztatóján azt mondta, a Haza és Haladás Egyesület programjában szerepel a minimálbér-csökkentés.

„Hiába ismételgeti a Fidesz végtelenített hazugságait, attól azok nem válnak valósággá. A valóság az, hogy az Orbán-kormány unortodox minimálbér-emelésével, úgy adott, hogy valójában elvett. A munkavállalóknak mindez – az infláció következtében – vékonyabb borítékot, a vállalkozóknak több mint 30 százalékkal magasabb összterhet, Magyarországnak pedig veszélyeztetett munkahelyek tízezreit, gyengülő forintot, zsugorodó gazdaságot hozott” – reagált az Együtt 2014 az MTI-nek küldött közleményében, hangsúlyozva, hogy Bajnai Gordon, ha kormányra jut, nem fogja csökkenteni a nettó minimálbért.

A jó kormányzás gazdaságpolitikája. (Tessék kattintani!)