Külön céget alapított az osztrák főváros, hogy segítségével tőkeinjekciót adhasson a koronavírus-járvány miatt válságba sodródott, hagyományos bécsi vállalatoknak. A célra 40 millió euró áll rendelkezésre, eddig 250 munkahelyet sikerült megmenteni. A város hét év után kiszáll az érintett vállalkozásokból. (A nyitó képen a bécsi Cafe Ritter; foto: TripAdvisor)
Étterem, kávézó, ékszerkészítő, kenőanyaggyártó és elektronikai cég egyaránt található azon vállalkozások között, amikben az osztrák főváros nemrég részesedést vásárolt, hogy kisegítse őket a koronavírus-járvány miatt megromlott gazdasági helyzetükből. Egy-egy cég – alapos átvilágítás után – legföljebb kétmillió euró támogatást kaphat. A város hét év után kiszáll az érintett vállalkozásból, ennek menetét és idejét már a szerződés aláírásakor rögzítik.
Az osztrák főváros 20 millió eurós alaptőkével még tavaly alapította meg a „Stolz auf Wien” („Büszke Bécsre”) Beteiligungs GmbH-t, a többi partner – a Bécsi Gazdasági Kamara és számos pénzintézet – pedig további 20 millióval szállt be, így összesen 40 millió euró áll rendelkezésre a társulásos cégmentésre. A segítségre szoruló vállalkozásoknak először elektronikus szándéknyilatkozatot kell benyújtaniuk, majd átvilágítják őket. A harmadik fázisban neves könyvvizsgáló cégek ellenőrzik a jelentkezőket. Kedvező elbírálás esetén a „Stolz auf Wien” Beteiligungs GmbH felügyelő bizottsága ajánlást fogalmaz meg a támogatásról az ügyvezetők számára, végül pedig kidolgozzák és megkötik a társulási szerződést.
Mivel Bécs segíteni és nem átvenni akarja ezeket a cégeket, már a szerződés aláírásakor pontosan rögzítik, hogy a város mikor, milyen lépésekkel száll majd ki a cégből. A támogatott vállalat tulajdonosának legkésőbb hét év után vissza kell vennie a részesedését. A „Stolz auf Wien” Beteiligungs GmbH megalapítása óta Bécs nyolc cégbe társult be, miáltal 250 munkahelyet sikerült megmenteni. A támogatás megítélésekor fontos szempont, hogy a kérelmező tradicionális bécsi vállalkozás legyen, amely szerves része a „bécsiségnek”. Fontos még, hogy hosszú távon pozitív gazdasági kilátásai legyenek, az adott szektorban nagy legyen a gazdasági jelentősége, illetve lehetőleg sok munkavállalót foglalkoztasson.
A támogatottak között van például a Frey Wille, az Adamol motorolaj- és kenőanyaggyártó, az ottakringi Café Ritter, amely 1907 óta üzemel, a Burgtheater híres, eredeti állapotában fennmaradt vendéglője, a Vestibül, amelyet Bécs egyik legjobb szakácsa vezet.