„Olyan látványos kezdeményezésekről szól ez a pályázat, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek a fő áramlaton kívül is megélhessék a kultúrát. A saját lakóhelyükön, a saját kerületükben” – világít rá Andreas Mailath-Pokorny, Bécs kulturális városi tanácsosa a Shift lényegére, amelyet a második alkalommal az idén hirdetnek meg.
A Shift program célja, hogy még sokszínűbbé tegye az osztrák főváros kulturális és művészeti életét azzal, hogy független művészek társadalmi problémákra válaszoló, műfajokon átívelő kísérleteit támogatja. Az új kultúratámogatási pályázati alap három évre szól és összesen 4,5 millió eurós keretből gazdálkodik. Vagyis minden évben 1,5 millió eurót osztanak szét.
Tavaly 539 pályázat érkezett a felhívásra, amelyből 22-t választott ki a zsűri. A támogatott rendezvények és kezdeményezések között volt fesztivál, az ukrán és az európai művészet összefonódásait a középpontba helyező kiállítás, valamint a Bécsben élő nigériai bevándorlók történetét egy fodrászszalon falai közt bemutató tárlat. Utóbbi célja az volt, hogy leszámoljon az Afrikából származó kisebbséghez társított klisékkel, és párbeszédre sarkalljon a város és a kisebbség között.
A Shift az idén a kerületekben megvalósuló kulturális kezdeményezésekre helyezi a hangsúlyt, olyanokra, amelyek „házhoz viszik”, mindenki számára hozzáférhetővé teszik a kultúrát. A támogatási pályázatot a Basis.Kultur.Wien egyesület bonyolítja le, az ötleteket jövő január 15-ig várják. Olyan projektekkel célszerű jelentkezni, amelyek 2017 júniusa és 2018 augusztusa között Bécsben valósulnak meg.