A Pannon Filharmonikusok október 31-én a bécsi Musikverein évtizedes múltra visszatekintő Musik der Meister sorozatába kapott meghívást. A hazai együttesek közül a Pannon Filharmonikusoknak Bogányi Tibor vezető karmester vezényletével sikerül elsőként a rangos hangversenyteremben sorozatot indítania, felkérésre.

Európa Kulturális Fővárosa és a magyar főváros után az együttes a zene fővárosának közönsége előtt méretteti meg magát. A pécsi székhelyű szimfonikus együttes mára a magyar zenei élet nemzetközi rangú művészeti társulata. A berlini Philharmonie nagytermében is bemutatkozott zenekar első, bécsi koncertjét már ebben az évadban követi egy újabb, majd három évadon át kettő-kettő. A karmester Bogányi Tibor, a koncerteken magyar vendégművészek lépnek fel, a műsoron magyar és finn művek is szerepelnek.

A Panon Filharmonikusok az egyetlen nem fővárosi együttes Magyarországon, amely több mint 15 éve sikeres bérletsorozatot tart fenn a Müpában. A zenekar a szakmai megmérettetésen túl a jelenlétével annak bizonyítására tett sikeres kísérletet, hogy a zenei minőség vonzza a közönséget, és nem számít, hogy hol van az előadó hivatalos székhelye. A pécsi Kodály Központ rezidens zenekara a múlt években számos rangos európai koncertteremben fellépett – Zürichtől a bécsi Konzerthauson át Berlinig. E fellépések mind ez ideig zenekari turnékként zajlottak.

Valódi áttörés a magyar zenei élet történetében, hogy 2021 októbere és 2023 júniusa között hat alkalommal léphet fel az együttes a bécsi Musikverein aranytermében, az évtizedes múltra visszatekintő Musik der Meister sorozatában. A meghívás alapja a zenekar megbízható, magas minőségi színvonala, amely a művelt és zeneileg elkényeztetett bécsi közönség számára elsődleges szempont.

A Kodály Központ rezidens zenekarának fővárosi jelenléte és nemzetközi turnéi már bizonyították, hogy a nemzeti címet is viselő együttes valóban a magyar kultúra nagykövete. A zene fővárosába, a bécsi Musikvereinba koncertsorozatra meghívást kapni a hazai felismerés nemzetközi elismerése. Az október 31-i koncerten elhangzó műsor: Mozart Szabadkőműves gyászzenéje, Richard Strauss Négy utolsó éneke, a finn Jean Sibelius VII. szimfóniája, és a 210 éve született Liszt Ferenc Les Préludes című műve.

Az októberi fellépést a 2021/2022. évad májusában újabb koncert követ, melyen Bogányi Tibor vezető karmester és Várdai István pécsi születésű, mára világhírt szerzett csellóművész, a Bécsi Zeneakadémia csellóprofesszora közös játékában is gyönyörködhet a zene fővárosának publikuma.