Zürichben van egy bérház, aminek tulajdonosa három hónapos felmondással teszi utcára a bérlőket. 160 embert. Kitört a botrány. Címlapon a sztori. Ott sincs elég lakás, aki bérel egyet, ilyen esetben nem, vagy nehezen talál másikat. Az árak közben az egekben.
Szóval ezzel azt akarom mondani, hogy a lakhatási válság nemcsak Magyarországon, de az egész unióban jelen van. Ettől még nem nyugodhatnánk bele, hogy ez van. Ha már egyszer a rendszerváltáskor a lakosság nagy része örömmel vette, hogy végre tulajdona lehet az addigi tanácsi lakás, akkor most ne nyavalyogjunk azon, hogy alig maradt nálunk bérlakás. Ami viszont baj, hogy ami megmaradt, az többnyire romlik, pusztul, az rászorulók köre pedig nem csökken, stabilan 1,5-2 millió között maradt az elmúlt harminc évben.
Az önkormányzatoknak nincs pénze építeni, mert ráfizetéses, ha nem kap támogatást az államtól. A magánbefektetők számára ez a nem szabályozott, bérlakás nélküli bérlakáspiac nem vonzó. Akkor kapufa, marad minden e régiben. Nem, az a rossz hírem, hogy éppen most kezd tovább romlani. A lakások fenntartási költsége egyre magasabb, az átlagos bérleti díj szintén, miközben ismét megjelent az infláció, a bérek ettől elmaradnak. Ma már a szakemberek szerint az úgynevezett középosztály alsó rétegét is elérte a lakhatási szegénység.
A kormány összes lakás- és családtámogatási megoldása éppen a lakhatási szegénységben élőket nem érinti, mert a támogatási feltételeknek csak a már az átlagnál jobban élők tudnak megfelelni. Ez is kapufa. Vannak ötletek a szakmai körökben és a civil szervezetek köreiben is. Csak lakás nincs, aminek elosztásáról lehetne beszélni. Liba híján pedig a további ötletek nem érnek semmit.
Emlékeznek Királyhegyi Pál híres, bár soha el nem küldött, Sztálinnak szánt táviratára: A rendszer nem vált be. STOP. Tessék abbahagyni. STOP.