Bezárja ózdi gyárát az ABB

(MTI) A piaci kereslet csökkenése miatt az ABB bezárja ózdi gyárát, amely 2018-ban lett a vállalat tulajdona, a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként – közölte ma a cég. (A nyitó kép forrása: newtechnology.hu)

Az ózdi gyár főként elektromos kismegszakítókat, áramvédő-kapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyárt. A bezárás megközelítőleg 1000 munkahelyet érint.

Az ózdi gyár termelési volumene folyamatosan csökken és hamarosan elér egy olyan szintet, amikor már nem lehet gazdaságosan folytatni a gyártást. A megmaradó néhány gyártósort az ABB más, régióbeli üzemeibe telepíti át, ahol megfelelő termelési kapacitás áll rendelkezésre.

A tájékoztatás szerint 2020 végén áll le az ózdi üzem működése véglegesen. A döntés nincs hatással az ABB egyéb magyarországi befektetéseire.

Az ABB a gyárbezárással érintett dolgozóknak támogatást kíván nyújtani, amely meghaladja a Munka Törvénykönyve által előírt szolgáltatásokat, és remélhetőleg enyhíteni fogja a döntés társadalmi hatásait. A vállalat szorosan együttműködik majd a munkaügyi hivatallal, hogy segítse dolgozóinak elhelyezkedését az ABB valamelyik másik magyarországi telephelyén vagy a térség más vállalatainál, illetve hogy támogassa a szakmai átképzéseket, vagy akár a saját vállalkozások indítását – közölték.

Az ABB több mint 100 országban működik, és 144 000 főt alkalmaz. Vezető üzletágai az energetika, ipari automatizálás, hajtások, valamint robotika és gyártásautomatizálás. Az ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. honlapja szerint Magyarországon Budapesten rendelkezik központi irodával, Győrött robotika szervizirodával, Fóton raktárhelységgel és szervizműhellyel, Gyálon logisztikai központtal, valamint Kecskeméten és Ózdon gyárral.

A nyilvános cégadatok szerint az Industrial C&S Hungary Kft. néven működő ózdi üzem árbevétele 2018-ban 54,3 milliárd forint volt, adózás utáni vesztesége pedig 13 milliárd forint.

Kormányzati beavatkozás várható a foglalkoztatás fenntartása végett

(MTI, 16:02) Tárgyalást kezdeményez az ózdi ABB-gyár idei tervezett bezárásával kialakuló helyzet rendezéséről az innovációs és technológiai miniszter a helyi vezetőkkel azért, hogy a társaság munkavállalói mielőbb új állást találjanak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A tárca prioritásként kezeli az ózdiak ügyeit, így haladéktalanul reagál az ABB bejelentett gyárbezárási szándékára is. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a városba utazik, ahol a térség országgyűlési képviselőjével, majd egy azt követő következő körben az ózdi önkormányzati vezetőkkel és az érintett cég beszállítóival tárgyal a kialakult helyzet rendezéséről. Az egyeztetések kiemelt célja, hogy a társaság ezer munkavállalója minél hamarabb megnyugtató választ találjon arra, hol folytathatja a munkát – írták.

A kormány már korábban is beavatkozott a régiós foglalkoztatás biztonsága végett: az Ózdi Acélműben 20 százalékos részesedést vásárolt azért, hogy garantálja 500 munkahely megtartását – emlékeztet a közlemény.

Janiczak Dávid ózdi polgármester állásfoglalása

„Több hetes titkolózás után, többszöri határozott találkozó-kérésünkre, fél órával ezelőtt olyan súlyos döntésről tájékoztatott az ABB (volt GE) vezetősége, mely alapjaiban rengeti meg városunk sorsát.

Szándékai szerint az év végéig teljesen megszünteti a termelést ózdi gyárában, az elbocsátások júliusban kezdődnek és év végéig mindenkivel elszámolnak. Közösen kell megoldást találnunk, hogy elkerüljük 1990 hatását!
Közvetlenül több mint 1100 család, közvetetten az egész város sorsáról, az önkormányzat bevételi forrásainak jelentős részéről, a város megtartó képességéről, ingatlan árakról, szolgáltatások, és üzletek talpon maradásáról van most szó.
Ezért holnap 9 órára rendkívüli megbeszélést kezdeményeztem az ABB vezetésével, országgyűlési képviselőnkkel – fejlesztési miniszteri biztosunkkal Riz Gáborral, a járási hivatal vezetőjével Zsigray Árpáddal, és a járási hivatal foglalkoztatási osztályának (munkaügyi központ) vezetőjével, Bárdos Gézával.

A helyzet elemzése után arra fogom kérni a képviselő urat, hogy mihamarabb üljünk tárgyalóasztalhoz a kormány illetékeseivel is a helyzet mielőbbi megnyugtató megoldása végett. Ezzel egyidőben újra kapcsolatfelvételt kezdeményezek ismert nagy, magyarországi termelő üzemekkel, Ózd város ajánlására.