Április 30-ig nyilatkozhattak a közigazgatási és munkaügyi ügyszakos bírák arról, hogy a 2020. január 1-jétől megalakuló közigazgatási bíróságokon folytatják-e a munkájukat vagy a hagyományos bírósági szervezetben maradnak-e. A határidőig 162 bíró kérte áthelyezését – derült ki ma a bíróságok honlapjáról. A 162 bíróból 142 a közigazgatási törvényszékekre, 20 pedig a Közigazgatási Felsőbíróságra jelentkezett át.
Trócsányi László igazságügyi miniszter a Velencei Bizottságnak 220-ra becsülte azon bírók számát, akik átjelentkeznek majd a különbíróságokhoz. A 162 fős létszám azonban jóval elmarad a miniszter várakozásaitól, a bírók több mint negyede, úgy tűnik föl, nem kér a miniszter bíróságából.
Aggodalmuk érhető. A bírók nem tudják, hogy kikkel együtt fognak ítélkezni, ahogyan azt sem, hogy pontosan milyen ügyekben döntenek majd, hiszen ezt még az utolsó pillanatban, egy nyári salátatörvényben tervezi módosítani a kormánytöbbség. A várakozás szerint a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos ügyek mellett egy sor más gazdaság- és emberi jogi szempontból fontos ügy (közbeszerzések, adóügyek, építési ügyek, választási ügyek) is a közigazgatási bíróságok asztalára kerül majd.
A nyilatkozatok alapján a különbíróságoknál 300-as létszámra lehet majd számítani, de erről a miniszter a következő hetekben saját személyében fog dönteni. A bíróságok létszáma azért fontos, mert a betöltetlen álláshelyek felére már az idén, a különbíróság felállása előtt kiírhatnak bírói álláspályázatokat. A bírói pályázatokkal kapcsolatos végső döntés pedig az igazságügyi miniszteré lesz, aki a hazai bírósági rendszerben példátlan hatalmat kapott arra, hogy eldöntse: kiből lesz/lehet bíró és kiből nem.
A miniszter eltérhet a pályázatokat rangsoroló véleményező bizottság javaslatától vagy éppen utólag eredménytelenné nyilváníthat egy pályázatot, és pályázat nélkül betöltheti az adott álláshelyet. A miniszter rendeletben szabályozza, hogy a pályázóknak milyen tapasztalatra mennyi pontszám adható. Ezt a rendeletet a miniszter pedig úgy módosította, hogy a korábbi közigazgatási tapasztalatért adható pontszámokat megemelte. Magyarul: a egykorihoz képest előnyösebb helyzetbe jutottak azok, akik nem bíróként dolgoztak eddig, hanem hivatalokból, akár minisztériumokból érkeznek.
A 162 átjelentkezett bíró mellé az idén mintegy 70 új bíró érkezhet, 2020-ben további 70 új bíró, ekként majdnem kétszerese annak, amivel a miniszter igyekezett csillapítani a különbíróságok miatt aggódó hazai és nemzetközi hangokat. Félő, hogy az igazságügyi miniszter által választott 140 bíró munkáját nem a bírói etika, hanem a kormány döntéseinek való megfelelés fogja majd irányítani. Ez a nagy létszám pedig alkalmas lehet arra, hogy fontos, politikailag érzékeny területeken a kormánytöbbséghez lojális bírók ítélkezzenek.
A közigazgatási bíróságokról szóló törvényt élesen bírálta a Velencei Bizottság és az ENSZ független szakértője is.