Bíróság: jogsértően kapott szabad utat a fideszes médiaholding a Versenyhivataltól

A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint jogsértően hagyta jóvá a versenyhatóság a kormánypárti sajtóbirodalom létrejöttét; emlékezetes: egyik pillanatról a másikra 476 médiatermék lett a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdona.

A hivatal a „saját hatáskörének hiányára” hivatkozva lezárta az eljárást, és igazolta, hogy nem áll fenn olyan körülmény, ami miatt vizsgálatot kellene folytatnia az összefonódás előtt.

Megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék azt a hatósági bizonyítványt, amellyel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdonszerzését azokban a cégekben, amelyeket kormánypárti üzletemberek egyszerre ajánlottak fel az alapítvány számára 2018. november 28-án.

A bíróság döntése azt jelenti, hogy hiányzik a kormánypárti sajtó példátlan mértékű összevonásának egyik jogi feltétele.

A miniszterelnök rendelettel akadályozta a versenyhatósági eljárást. A Társaság a Szabadságjogokért közleménye emlékeztetett: GVH azután adott zöld utat a KESMA tulajdonszerzésének, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kormány nevében egy rendeletben nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az üzletet, kizárva a versenyjogi vizsgálatot.A bíróság döntése azt jelenti, hogy hiányzik a kormánypárti sajtó példátlan mértékű összevonásának egyik jogi feltétele.

A hivatal a „saját hatáskörének hiányára” hivatkozva lezárta az eljárást, és igazolta, hogy nem áll fenn olyan körülmény, ami miatt vizsgálatot kellene folytatnia az összefonódás előtt. Az ítélet szerint ezt nem tehette volna meg. (A cikk itt folytatódik, tessék kattintani!)

Továbbra sem vizsgálhatja a KESMA fúziót a Versenyhivatal

(12:14) A Fővárosi Törvényszék 2019 decemberében hozott ítéletében megerősítette, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak nem volt hatásköre a KESMA fúzió versenyjogi szempontú vizsgálatára. A Törvényszék egyben arra kötelezte a Hivatalt, hogy döntését más formában hozza meg egy új eljárás keretében – írja a GVH a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében.

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány 2018. november 28-án bejelentette a Gazdasági Versenyhivatalhoz, hogy megszerzi az Opus Press Zrt., az Echo Hungária TV Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató Zrt., a New Wave Media Group Kommunikációs és Szolgáltató Kft. és a Magyar Idők Kiadó Kft. társasági részesedéseinek 100%-át. A kormány 2018. december 5-én kormányrendeletben a tranzakciót közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette. Ennek alapján a Gazdasági Versenyhivatal hatásköre hiánya miatt hatósági bizonyítványt állított ki az összefonódásról 2018. december 6-án.

Az ezt követően indult perben a Fővárosi Törvényszék 105.K.700.376/2019/7. számú döntésében kimondta, hogy az adott esetben hatósági bizonyítvány kiadásának nem volt helye, ezért a hatóságnak ismételten le kell folytatnia az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárást, és a kialakított jogi álláspontjának megfelelő formában és tartalommal ellátva kell lezárnia. Mindemellett a Törvényszék rögzítette, hogy a kormányrendelettel nemzetstratégiai jelentőségűvé minősített összefonódás kivételt jelent a versenytörvény tárgyi hatálya alól, ilyen értelemben nincs jelentősége annak, hogy az összefonódást már bejelentették: arra a kormányrendelet szabálya ugyanúgy alkalmazandó.

Ezt követően a Gazdasági Versenyhivatal 2020. január 29-én kelt végzésével az összefonódás-bejelentést hatáskörének hiánya miatt visszautasította.