Biztonságos a magyar tojás – hatósági ellenőrzést kérnek a Tojásszövetség tagjai

Elhatárolódik a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) intéző bizottsága azoktól a minapi hazai esetektől, amelyekben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kimutatta, hogy egyes hazai tojástermelők nem engedélyezett rovarirtó szert (fipronilt) használtak fel.

A Tojásszövetség – a lapunkhoz eljuttatott közleményében is – tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a magyarországi étkezésitojás-termelés továbbra is biztonságos. Az intéző bizottság tagjai ennek bizonyítására maguk kezdeményezik, hogy a Nébih folytasson ellenőrzést náluk, és ennek vállalására biztatják a szövetség többi tagját is.

A Tojásszövetség hangsúlyozza: a hazai tojástermelők döntő többsége csak olyan szereket használ fel, amelyek engedélyezettek és biztonságosak. A Nébih-listáján ma több mint 950 tojástermelő vállalkozás szerepel, ebből 120 tagja a Baromfitermék-tanácsnak (BTT), illetve a Tojásszövetségnek is. A tojástermelők az étkezési tojásokat továbbra is úgy állítják elő, hogy maradéktalanul megtartják az élelmiszer-biztonsági követelményeket, így a fogyasztók szempontjából is teljesen biztonságos módon működnek.

A szövetség intéző bizottságának tagjai önként kezdeményezik a Nébihnél, hogy a hivatal folytasson hatósági ellenőrzést a vállalkozásaiknál. Az intéző bizottság arra biztatja a szövetség többi tagját is, hogy szintén önként kezdeményezzenek Nébih-vizsgálatokat saját gazdaságaikban.

A Tojásszövetség javasolja a gyanús termékek visszavonását a piacról

(2017. 08. 28., 11:05) Teljes mértékben egyetért és csatlakozik a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) intéző bizottsága az országos főállatorvos felhívásához, hogy a tojáspiaci szereplők saját hatáskörben vonják vissza a piacról azokat a tojástételeket, amelyeket fipronilos rovarirtószer-szennyezés szempontjából gyanúsnak találnak. A Tojásszövetség kéri a tojástermeléssel és tojásforgalmazással foglalkozó vállalkozásokat, hogy tegyenek eleget az országos főállatorvos felhívásának.

Az országos főállatorvos augusztus 25-én közzétett felhívásában arra hívta fel a tojáságazati vállalkozások figyelmét, hogy az élelmiszerbiztonsági alapelvek szerint az elsődleges felelősség a vállalkozásoké. Ezért figyelmeztette a piaci szereplőket, hogy saját hatáskörben intézkedjenek termékeik visszahívásáról, ha feketén beszerzett, illegális állatgyógyászati készítményeket használtak fel, vagy – a szerhamisítási ügy jóhiszemű áldozataként – gyanújuk szerint hamisított készítménnyel kezelték állományaikat.

A Tojásszövetség kéri, hogy minden tojáspiaci szereplő tegyen eleget a felhívásnak, tehát azok is, amelyek nem tagjai a Baromfi Termék Tanácsnak (BTT). A szövetség szerint a vállalkozásoknak most különösen azokra a szállítmányokra kell odafigyelniük, amelyek importból származnak.