Véleménycikket írt Vadai Ágnes, a DK alelnöke a brit The Guardian lapban a múlt napok viharos eseményeiről, illetve az MTVA-székházba bejutott képviselőcsoport tagjaként személyes beszámolót adott az ott történtekről. Kiemelte: az ellenzéki képviselők politikai nézetkülönbségeiket félretéve, egységet tudtak teremteni, amire a jövőben is szükség lesz, hiszen 2,5 millió szavazót képviselnek együtt.
Az MTVA székházában arra a kérdésre szerettek volna választ kapni – a petíciós 5 pontjukon túl –, hogy a közpénzt faló állami tévé és rádió miért működik a kormány propagandaeszközeként, hogy műsoraiból miért zárják ki az ellenzéki képviselőket, s hogyha mégis megjelennek a hírekben, akkor negatív színben tüntetik fel őket. A parlament előtti tüntetésről megírja: zömében fiatalokat látott a demonstrálók között, s hogy nemcsak a rabszolgatörvény és a 400 túlóra ellen, de a szabad és demokratikus Magyarország megteremtéséért is mentek tiltakozni. Az MTVA-székházban alkalmazott erőszaknak meglesz a következménye – írja Vadai, aki végül hozzáteszi azt is, hogy reméli, a külföld nemcsak szavakban fogja támogatni a mostani és várható eseményeket, hanem tettekkel is. Ennek első bizonyítéka lehetne, ha Orbánt kizárnák az Európai Néppártból.
Az amerikai The Christian Science Monitor helyszíni beszámolóját átvette a Yahoo News, amelyben Kriszta úgy fogalmaz: nem maradt más választásunk, mint tüntetni az Orbán-kormány ellen. Elmondja azt is, hogy két törvényi fenyegetés miatt mentek ugyan az utcára, de menet közben kiderült, milyen fontos a független média és a szabad sajtó is, amiből az emberek tájékozódni tudnak, hogy valójában mi történik az országban. Viszont: ma a cenzúrázott sajtóból tájékozódik a magyarok többsége. A cikkben megszólaltatott Tordai Bence képviselő a történteket a Magyar Rádiónál 1956-ban lezajlottakhoz és az akkori követelésekhez hasonlította. Egy másik megszólaló is azt ígérte, addig tüntet, amíg vége nem lesz az Orbán-rezsimnek.
A Süddeutsche Zeitung cikkében a BMW tagadja a magyar ellenzék azon állítását, hogy a túlórakérdésében egyeztetett volna a kormánnyal. Amikor az autógyár megbízottai a Debrecenbe költözésről tárgyaltak, állítólag nem volt tudomásuk a készülő törvényről. Az újság megkeresésére a kormány ellenben azt bizonygatta, hogy reményeik szerint az új törvény versenyhelyzetet teremt, és még több befektetőt fog az országba csábítani. Idézi Szijjártó külügyminiszter düsseldorfi kijelentését is, hogy november végén arról biztosította a német befektetőeket, munkaerőből nem lesz hiány.
Guy Verhofstadt volt belga kormányfő személyesen Mark Zuckerbergnek üzent, hogy törölje a magyar kormány által a facebookon terjesztett, őt besározó videót, mert az rombolja a demokráciát és az internet-közösségeket is egyben – számol be a brit Express. Az „Ideje felrázni Brüsszelt” című propaganda-videó nézettsége elérte az 5 milliót azóta, hogy két hónapja fut a közösségi hálón. Fő üzenete egyébként: Verhofstadt elképzelése, hogy még több bevándorló jöjjön, felelőtlen. Magyarország ellenzi a tervét – olvasható a videóban. A politikus fake newsnak tekinti a róla közölteket és csalódottságát is kifejezi ki, mivel a facebook fizetett hirdetésként futtatja a propaganda-anyagot. Kiforgatják a szavait – írja az európai parlamenti képviselő, és ezzel félrevezetik az olvasókat is, mert a facebook a tábora növelésében érdekelt. A dezinformációt szabályozó EU-s jogszabályokat maga a facebook is elfogadta, ennek értelmében cselekednie kell. A liberálisok vezetőjeként bejelentette, itt az ideje, hogy az uniópárti politikai oldal közös kampányba kezdjen a választásokhoz közeledve, és ígéretet tett arra is, hogy a Momentummal együtt fog működni.
És ha már Verhofstadt és a bulvárnak tekinthető Express, akkor röviden arról is, hogy a lengyel származású brit európai parlamenti képviselő, Daniel Kawczynski azt követeli, hogy hagyja abba Frans Timmermans és Guy Verhofstadt azt a kampányt, amellyel beavatkozik a magyar és a lengyel belpolitikába. Szerinte ezzel még jobban eltávolítja Brüsszeltől ezeket a vezetőket és országaikat.
A Boston Globe kiadásában megjelenő Crux Now katolikus online hírügynökség számol be arról, hogy az USAID, a külügy gondozásában működő amerikai segélyszervezet együttműködik a magyar kormánnyal az üldözött keresztények védelmében a Közel-Keleten. Egy héttel azután, hogy Trump elnök törvényt hozott az Irakban és Szíriában elkövetett népirtás áldozatai családjainak érdekében, szándéknyilatkozatot írt alá David Moore ügyvezető az amerikai és Magyar Levente államtitkár a magyar kormány részéről, hogy segíti hazájába visszatérni a keresztényeket, a többi között a lakhatási, szolgáltatási gondok megoldásával és az emberi jogok megtartatásával.