Felfértünk a képzeletbeli dobogóra, kiderült, hogy nálunk, magyaroknál csak a törökök és az argentinok boldogtalanabbak. Az Ipsos 30 országban végzett közvélemény-kutatást, ennyi helyen kérdezték meg az embereket és a felmérés alapján megállapították, hogy a hollandok a legboldogabbak, őket az osztrákok követik, a harmadik helyen holtverseny alakult ki Nagy-Britannia és Kína között.
Nem kívánnánk elveszni a részletekben, különben sem illik beleavatkozni más országok belügyeibe, legyen elég annyi, hogy mi magyarok ebben az összehasonlításban a hátsó régióban kullogunk. A magyar lakosság 13 százaléka kifejezetten boldogtalannak mondja magát, de a többieknek sem csupa derű és vidámság az élete. Az április 3-i választás óta tudjuk, hogy a közvélemény-kutatásokat már csak azért is fenntartással kell kezelni, mert a közvélemény kutatói is emberek, ők is tévedhetnek, arról nem is beszélve, hogy időnként meg is vezetik őket a megkérdezettek.
A felmérés eredménye azonban így is elgondolkodtató. Különösen annak fényében, hogy zsinórban negyedszer győzött a dicsőséges kétharmad, az emberek tehát döntöttek, és ebből kifolyólag olyan kormányunk lesz, amilyet ők akartak. Nincs tehát különösebb ok az elégedetlenségre, mert bár vannak kisebb problémák, nálunk alapjában véve jól mennek a dolgok.
Sőt, kicsit bővebben, azt mondhatjuk, hogy nagyon jól mennek. Nálunk épül lakosságarányosan a legtöbb stadion, a covid elleni védekezésben is élenjárók voltunk, kormányunk gondoskodásának és szakszerű hozzáállásának köszönhetően földre kényszerítettük a vírust, levittük a birkózó szőnyegre, majd ott kardélre hánytuk. Mi vagyunk azok, akiket a leginkább megóvtak attól, hogy belesodródjunk a szomszédos Ukrajnát sújtó, immár népirtássá fajult háborúba. Mi élvezzük a legjobban a rezsicsökkentés vívmányait, és még számos más tényezőt is említhetnénk, ami távolról sem támasztja alá az Ipsos megállapításait.
Persze, mint minden más esetben, az ördög itt is a részletekben rejlik. Lehet, hogy az Ipsos kérdezői hibáztak, amikor nem az iránt érdeklődtek a lakosságtól, hogy mi a véleménye a sok stadionról, a fölösleges, ám sok pénzbe került beruházásról, vagy, teszem azt, a CEU elüldözéséről. Ehelyett olyan marginális témák mentén folytatták a kutatást, mint hogy örülnek-e a magyarok az egészségügyben tapasztalható, hosszú várólistáknak, a gyenge forintnak, a korrupciónak, vagy éppen a drágaságnak.
Hiba volt ezekre rákérdezni, mert így előre borítékolható volt az eredmény. Azt kellett volna megtudakolni, hogy örülnek-e, amiért Orbán Viktor édesapjának hatvanpusztai milliárdos építkezése a befejezéshez közeledik, mit szólnak ahhoz, hogy Szijjártó Péter, a NER egyik fő kedvezményezettjének luxus-jachtján nyaral, a családjával. Ezekre kellett volna fókuszálni, nem az egészségügy és az oktatás helyzetén, a harmatgyenge forinton, vagy a minden korábbnál magasabb infláción lovagolni. Egyből más lett volna a leányzó fekvése, és kiderült volna, amit az Ipsos felmérése eltakart: hogy nem is vagyunk annyira boldogtalanok, mint amilyennek látszunk.
Épp ellenkezőleg: minden más nemzet tagjainál elégedettebbek vagyunk, csak szerénységünk tiltja, hogy ezt világgá kürtöljük.