(Forrás: helyben.hu) Meglepő módon a sikeresnek tartott ellenzéki előválasztást tartja a bukás egyik okának dr. Szentpéteri Nagy Richard. Az alkotmányjogász, politikai elemző szerint az ellenzéki összefogás súlyos veresége után indokolt lenne egyes pártvezetők távozása, de hozzáteszi: a lemondás nem minden kudarcra jó megoldás. Szentpéteri úgy látja, hogy ha valamikor, akkor Orbán Viktor a negyedik kétharmad után az ország konszolidálására kényszerül, különben aligha kapja meg az uniós támogatást. (A nyitó kép forrása: Neue Zürcher Zeitung / János Kummer, Getty)
– A vereséget követően az ellenzéki összefogás szereplői nemes egyszerűséggel a másik párt elnökét okolták a vereségért. Egyelőre azonban senki nem mondott le. Ön szerint szükség lenne rá?
– Igen is, meg nem is! –, hogy kedvenc válaszommal éljek. Van olyan helyzet, amikor le kell mondani, de olyan is, hogy már a lemondás sem segít.
– Mondana példát?
– Itt van a Momentum elnöke, aki az őrült előválasztás miatt fél évvel a választás előtt mondott le. Meglátásom szerint Fekete-Győr Andrásnak nem lett volna szabad lemondani. Az új elnök, Donáth Anna fél év alatt legfeljebb kritizálni tudta az elődjét, a politikai cselekvésre pár hónap nagyon kevés. Az elnök asszony már a honi parlamentbe sem ül be, mert megy vissza az Európai Parlamentbe. Közben a régi elnök, Fekete-Győr pedig frakcióvezető lesz itthon. Esetükben biztos nem volt értelme a személycserének.
– Vagyis tulajdonképp jól csinálják az összefogás pártelnökei, hogy nem kapkodják el a lemondást?
– Lemondani csak akkor érdemes, ha a távozást lényegi megújulás követi. Ha távozna posztjáról az MSZP elnöke, dr. Tóth Bertalan, vagy a társelnöke Kunhalmi Ágnes, akkor semmi sem történnék, mert egyszerűen nincs, aki helyükre ülne. Úgy látom, hogy a szocialista párt fogyatkozó csapatából senki sem lép elő trónkövetelőként, mert ha így lenne, akkor az illető már előbb zászlót bontott volna. Megújulás híján nekik már mindegy, ők már megnézhetik magukat.
– Nagy csalódás elemzők körében a Jobbik; a párt elnöke, Jakab Péter egyelőre inkább Márki-Zay Péter felelősségét firtatja. Jogosan teszi?
– Igen, hiszen ő volt az ellenzék kormányfőjelöltje, de Jakab Péter is nagyot bukott, azonban nem mond le. Öt ugyanis a Jobbik parlamenti frakciója, vagy a pártvezetés fenntartás nélkül támogatja; nyilván kap majd kritikát, de lemondatni nem akarják. Tulajdonképp felsorakozott mögötte a párt vezérkara, a választmány. Ezzel együtt, szerintem, a Jobbik nem megy majd vissza a politikai szélsőjobbra, és ez hosszú távon hoz némi reményt.
– Természetesen ettől függetlenül le kéne mondania, de van a vereségnek egy olyan foka, amikor már mindegy. A probléma az, hogy ugyanazok az arcok képviselik majd továbbra is az ellenzéket. Ha lennének is újak, őket már nem tudják beültetni a parlamentbe. A választó tehát a vesztesek arcával találkozik majd minden nap.
– Az sem mindegy persze, hogy miért ilyen nagy a vereség. Az ellenzék hibái, vagy a kormány minden területen érzékelhető jogtalan erőfölénye okozták-e az ellenzék bukását?
– Három dologgal magyarázom az ellenzéki vereséget, bármelyik önállóan is elég lett volna az összefogás bukásához.
– Akkor vegyük sorra. Mi a legfontosabb?
– Először a rendszer, amiben élünk. Az elnevezése tetszés szerint változhat – az illiberalizmustól, a hibrid rezsimen át az autokráciáig –, de az biztos, hogy nem demokrácia. A felsorolt rendszerek nem szoktak megbukni választásokon, tehát ezt a rendszert ilyen módon leváltani sem lehet.
– A választás egyébként sem nem szabad, sem nem tiszta, tehát a választás nem arra való, hogy politikai versenyben eldőljön a kormányzás iránya, hanem arra való, hogy legitimálja a fennálló hatalmat. De ez már 2014 óta így van, tehát ez a harmadik választás Magyarországon, ami sem nem szabad, sem nem tiszta.
– A második ok, ami a bukást okozta, a szörnyű előválasztás volt, amit kezdetektől kifogásoltam, mert ezt az intézményt elsősorban demokráciákban alkalmazzák, nem pedig megszűnő demokráciákban. Ebből adódóan sok veszélye van, ami nem erősíti, inkább gyengíti az ellenzéket.
– Végül pedig azt gondolom, hogy a háború, az orosz agresszió az ukránok ellen, illetve ennek kommunikációja természetes módon, a hatalmon lévők malmára hajtotta a vizet.
– Azt állítja tehát, hogy a választás tulajdonképpen felesleges, mert a jelenlegi rendszert nem lehet választásokon leváltani? Örök időkre marad a Fidesz?
– Azt kell mondanom, hogy a hibrid rendszernek ez a sajátja. Az egyetlen esély az volt, hogy az ellenzék pártjai összefogtak, de ezt már négy éve is megtették. Ez valódi esélyt kínált az ellenzék számára. Csakhogy ezt az esélyt az előválasztás intézményével megsemmisítették.
– Szóval nem lát semmi esélyt?
– A választás finisében a választók aktivizálódtak, s nekik – és nem a politikusoknak – köszönhetően az ellenzéki győzelem esélye erősödött, de aztán a háború, a Fidesz kommunikációja végképp eldöntötte a választást. Mondhatnám: Putyin a háború megindításával Orbán Viktor segítségére sietett, s ezért tudta a magyar miniszterelnök megnyerni a választást. Úgy gondolom tehát, hogy az ellenzéki vereség mértéke egyértelműen a háborús propagandával magyarázható. Abban a helyzetben ugyanis a világ minden népe a biztonságra szavazott volna, jelen esetben ez a Fidesz-kormányt jelenti.
– A jövőre nézve kimondható, hogy Magyarországon megszűnt a politikai váltógazdálkodás?
– Igen, ezt nyugodtan mondhatjuk ennyi kétharmad után. Egyébként a közhiedelemmel ellenrétben sok, vidéki körzetben jól szerepelt az ellenzék, tehát a vereség korántsem volt olyan nagy. Az ország több kerületében csak a minimális szavazatszámmal nyert a Fidesz.
– A Fidesz győzelme után néhány nappal a választóknak fogalma sincs arról, hogy a leendő kormány mit csinál majd, hisz’ nem is volt választási programja. Mindenesetre az infláció felgyorsult, elviszi a kiosztott választási pénzt. Okozhat ez elégedetlenséget?
– Ha gyorsan romlik az életszínvonal, akkor természetesen minden lehetséges. Egy esetleges válság legfeljebb itt-ott megszakíthatja a Fidesz egységét, mert tényleg nehéz idők jönnek. Az árak elszabadulnak majd, a gazdaság teljesítménye jó esetben csak lassul. De azt aligha tudjuk elképzelni, hogy a helyzet olyan mértékben romlanék, hogy a kormánypárt helyett az ellenzékre bíznák a válságkezelést. Ez szinte kizárt, az ellenzék ajánlatát ugyanis egyszer már elutasították.
– Az Európai Unió Bizottsága a Fidesz győzelme után egy nappal megindította a jogállamisági eljárást a magyar kormány ellen. Rá tudja-e kényszeríteni az unió a magyar kormányt – amire az ellenzék nem – hogy visszaállítsa a jogállami rendszert?
– Igen, az unió valamit el fog érni. Megkockáztatom, most lehet bizonyos fokú konszolidáció. Megvan a negyedik kétharmad, lehet engedményeket is tenni. Az unióban Orbánt már mindenki utálja, már a lengyelek is, akik a választás előtt még tudomásul vették a magyar kormányfő Putyinról szóló nyilatkozatait, de utána már felháborodtak; szövetségesként tehát kiestek. Tehát a magyar kormánynak szüksége van az unióra, a pénzére különösen.
– Vagyis számítok a fordulatra – amit a kormány nem fog előre bejelenteni –, de mindenekelőtt gazdaságpolitikai változásra gondolok. Bár az elmúlt 12 évben azt mondtuk, hogy konszolidáció sohasem lesz, most erre nagyobb esély van, mint Orbán kormányzása alatt bármikor. A rendszernek ugyanis szüksége van bizonyos támogatásra azért, mert ha elutasítja az európai ajánlatot, akkor a választók el fognak tőle távolodni. Ez nem azt jelenti, hogy az ellenzék erősödik majd, de a növekvő infláció, a költségvetés átírásának kényszere miatt felerősödnek a családokat érintő gazdasági problémák. A Fidesznek pedig fontos, hogy legyen külföldi támogatása, ezért az a tippem, hogy lesz konszolidáció Magyarországon. Erre egyébként vannak már bizonyos jelek is.
– Van tankönyvi példa, amely alapján ilyen vereségből hogyan tud felállni az ellenzék?
– Természetesen van, de nem ugyanazzal a vezetővel. A legsötétebb óra után jöhet a legnagyobb világosság, erre számtalan történelmi példa van.
– Mondana egyet?
– Persze, de hirtelen csak demokráciából tudok. Magyarország pedig ma már nem demokrácia. Szóval: Angliában 1992-ben, annyi év thatcherizmus után mindenki temette a konzervatívokat. Senki sem fogadott volna a győzelmükre. De aztán Margaret Thatcer pénzügyminisztere, John Major lényegében vesztes helyzetből – a maastrichti szerződés ratifikálása után – megnyerte a választást a toryknak. Utána még évekig kormányzott. Tehát vesztes helyzetből is talpra lehet állni.
– Demokráciában legalábbis, gondolom, nem véletlenül hangsúlyozta?
– Igen, de nálunk is létezik egyfajta pártélet. A pártok sokat változhatnak, s ha az összefogás együtt marad, vagy ha új pártok jönnek, akkor lehet esély. Ha Orbán Viktor a gazdasági nehézségek, vagy a demokratikus deficit miatt megbuknék, akkor a választó más miniszterelnököt keresne.
– Ön komolyan hisz ebben?
– Nagyon nem, de a történelem bebizonyította, hogy a legsötétebb idők után is jön valami. Ahogy a sötét éjszaka után mindig fény támad, ahogy szerda után mindig csütörtök jön, s a nap akkor is felkel. Ez törvényszerű.