Borkai-ügy: sok ezer millió forintos hűtlen kezelés gyanúja

(Szerző: Ágoston Zoltán/168 Óra) Hasonló tartalmú be- és feljelentések nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda egyesítette a bűnügyeket a Borkai Zsolt volt győri fideszes polgármester körüli egyik botrány miatt indított nyomozásban – derül ki a Blikk cikkéből. 

Az ügyben a notórius feljelentőként ismert exfideszes Tényi István, Juhász István győri MSZP-s, a Transparency International Magyarország Alapítvány és Hadházy Ákos is a rendőrséghez fordult.

Mindegyik be- és feljelentés az Audi gyárbővítését megelőző földügyletekről szól. Eszerint Borkai Zsolt barátja, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd – aki feltűnik a hírhedt 2018-i jachtkiránduláson készült szexvideókban – bizományosként másfél milliárd forintért felvásárolta azokat a mezőgazdasági területeket, amelyeken a német autógyártó logisztikai központot akart felépíteni, azután pedig, hogy megszerezte átadta őket az SR Group SA nevű cégnek, amelynek ő az egyik A-osztályú igazgatója. A mezőgazdasági területeket átminősítették, aztán hatalmas haszonnal, hétmilliárd forintért eladták az Audinak. 

Ez bennfentes információk alapján történő adásvétel, hiszen a győri önkormányzatot annak ellenére érte több milliárd forintos kár, hogy elővásárlási joga volt az érintett területekre – állítják, akik a rendőrséghez fordultak. 

Tényi István a Blikknek is elküldött feljelentésében azt írja, az általános bírósági gyakorlat alapján az ingatlanok vételára, majd a rövid időn belül történő értékesítéséből származó pénzösszegek között 20 százalékot meghaladó eltérés esetén különböző kérdések vetődhetnek fel, hiszen a földek dr. Rákosfalvy Zoltán ügyvéd tulajdonában álló részének megvételére a győri önkormányzat nem élt az elővásárlási jogával, így az ügyvéd érdekköréhez tartozó gazdasági társaság nagy haszonra tett szert. 

Juhász István a maga részéről úgy tudja, hogy a győri önkormányzat a számára ismeretlen személy által történt előterjesztés nyomán mondott le az elővásárlás jogáról.

Tényi István már október 8-án feljelentést tett az ügyben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya október 16-án feljelentés-kiegészítést, aztán november 18-án nyomozást rendelt el. A feljelentéseket egy november 20-i keltezésű levél alapján egyesítették.

Ez egyébként a Borkai-ügynek csak az egyik szála; a szombaton kiszivárgott hangfelvételek szerint egy volt válogatott futballista, Póczik József megzsarolta dr. Rákosfalvy Zoltán ügyvédet, tízmillió forintot kért a 2018-i horvátországi jachtkiránduláson készült fénykép- és videó-felvételekért.