Négy évvel ezelőtt összefogott néhány lelkes hölgy, és a helyi önkormányzat támogatásával, budafoki pincék és éttermek együttműködésével, megkezdődhettek a pincejárások. Minden hónap első szombatján – az idén még egyszer, december 7-én – különbuszok indulnak a pesti Bálnától, hogy a helyszínre szállítsák a borkedvelőket.
Budafoki Bornegyed – ez a kezdeményezés neve; a minap egy szakmai összejövetelen elhangzott: a külföldi turisták számára is érthető, kimondható, megjegyezhető fogalmat kellene találni. A budafoki látványosságok, valamint kortyolni és kóstolni valók meghaladhatnák akár a bécsi Grinzing vonzerejét is.
Mellesleg mostanában a bécsi Grinzing – ahova mostanság már jóformán csak amerikai és orosz turisták járnak, és ahol sok a magyar pincér – mintha kezdene veszíteni színvonalából, inkább csak heurigerek működnek ma ott, ám olyan természeti adottságok, pincék és kulturális programok, mint amilyenekkel Budafok büszkélkedhet, nincsenek. Budafok azért is szenzációs hely szerintem, mert Budapest központjától 25 percnyire van, akár villamossal, akár busszal jól megközelíthető.
Itt volt hajdan az egykori Osztrák–Magyar Monarchia borkereskedelmi központja, és jelenleg is itt működik számos palackozóüzem. És persze a Törley pezsgőgyár, valamint az ország első borászati szakközépiskolája is. A Péter-Pál utca régi házaival, a közeli Törley-kastéllyal, pincéivel, éttermeivel és kiváló boraival verhetné Grinzinget (ez a cikket jegyző újságíró véleménye), csak tudjanak róla az új élményekre mindig vevő turisták, hazaiak, külföldiek egyaránt.
De térjünk rá az idei újborra, amely persze még nem olyan kristálytiszta és nem nyugodott meg annyira, mintha márciusban kóstolnánk, de néhány korty már most is sokat elárul majdani értékeiről.
Kalauzom, beszélgetőtársam Kemecsei Judit (a képen), az egyik nagy, budafoki, családi borászat tulajdonosa.
Az Irsai Olivér vagy a Cserszegi Fűszeres – nevüket nehezen jegyzik meg, ejtik ki a külföldiek, ezért egyes exportőrök kénytelenek voltak átkeresztelni – már most, nem sokkal szüret után kezdi megmutatni előnyös tulajdonságait. Ma még talán karcosabb, frissebb a kelleténél, de hát ez az újbor sajátja.
Ilyenkor sokan megkérdezik, honnan is ered az Irsai név? Irsai M. József az Irsai Olivér szőlőfajtát nemesítő Kocsis Pál szőlész-borász jó barátja volt, és az ő Olivér fiáról nevezte el az 1930-ban (a gyerekkel egyidős!) újdonságot. Van más olvasata is az elnevezésnek, amely ráadásul Szegedhez köthető: Bohn József, a szőlővel, borászattal és gyümölcsössel is foglalkozó nagyapa neveztette el Kocsis Pál nemesítővel az unokájáról, Irsai Olivérről a szőlőfajtát…
Újabban divat itthon a habzóbor, amelynek az Irsai is kedvelt alapbora. Gyöngyöző vagy habzó? Melyik a helyes? Mert mindkét jelző szerepel egyes palackokon. Nos, a magyar bortörvény szerint a gyöngyöző, a habzó bor és pezsgő közötti különbség attól függ, mekkora a nyomás a palackban: ha 3 barnál kisebb, akkor gyöngyöző borról, 3-5 bar között habzó borról, 5 bar felett pedig pezsgőről beszélünk. Emellett nagy különbség: a pezsgő esetében az erjedés közben keletkezik a szén-dioxid, és nem utólag adják hozzá a szénsavat. A habzó bornál a szén-dioxid nem a második erjedéskor képződik, hanem szén-dioxid hozzáadásával. A gázt elnyeletik, szakszóval: szaturálják a borban. A gyöngyöző bor legtöbbször szén-dioxid-hozzáadással készül, bár ritkán, ám előfordulhat, hogy buborékjai természetes úton születnek.
A több mint 100 kilométer hosszú budafoki pincerendszer számos történelmi pincéjében elsősorban csoportokat – angol, német, orosz nyelvű vezetéssel is – várnak borkóstolóra. Miként zajlik egy ilyen rendezvény? Licséknél például, az 1738 négyzetméter területű, jellegzetesen budafoki, történelmi pincében a séta közben a borászati technológiák mellett Budafok történelmével is megismerkednek a látogatók. Két borvidék mutatkozik be ilyenkor: a Budapest szőlőskertjének is nevezett, fehérborairól híres etyek–budai borvidék, valamint a vörösborairól nevezetes, egyik legősibb borvidékünk a szekszárdi borvidék. Ezután következik a kóstoló: hétfajta borból, élőzene mellett.
Annyit már most megállapíthatunk, hogy jó volt a termés, és reményt keltőek az újborok. A kóstoltatás mellé persze finom falatok is illenek. Igen ám, de a grinzingi minták nálunk nem nagyon működnének. Azok ugyanis lényegében vendéglőkkel, kocsmákkal gazdagított pincészetek, borászatok. Működtetésükhöz állandó személyzetre van szükség, elvégre illik fogadni a vendéget. Az ilyesminek nálunk nincs hagyománya, egyik hazai pincében sem zajlik folyamatos kóstoltatás, vendégfogadás.
Működik viszont havonta egyszer a pincejárat, amelyhez rangos kulturális programok kapcsolódnak, és amelyekről egy szép, jól szerkesztett kiadványból – és persze az internetről – tudakozódhatunk.
Budafok 1950 előtt külön település volt, ma Budapest XXII. kerületének része. Története a középkorba nyúlik vissza; a hajdani középkori falu a török időkben elnéptelenedett. A 17. században, Buda felszabadítása után Savoyai Jenő birtoka lett (nevét egyebek között ma egy tér őrzi) a csepel-szigeti uradalom szőlőhegyeként, Promontorium néven, amely a szőlővel betelepített hegyfokra utal. Önálló településként csak Savoyai herceg halála után, 1739-ben alakult meg Promontor néven, ahol többnyire Csepelről átjött német és szerb szőlősgazdák éltek. Ők az idők folyamán rangos szőlőkultúrát hoztak létre, amely 1886-tól az első világháború előtti évekig virágzott, majd a filoxéra pusztítása következtében megszűnt. Borászati szakírók a XIX–XX. századi Budafokot a magyar borászat Mekkájaként emlegetik. Jó évszázada errefelé valamivel több, mint 300 kereskedelmi borpince működött, s az ország borexportjának 65–70 százalékát ezek a pincészetek bonyolították le. Az államosítás előtt a belvárosi éttermek és csárdák szinte kivétel nélkül itt szerezték be a borokat. A különféle magyar borvidékek jellegzetes nedűi érlelődnek ma is a kiváló adottságú budafoki borászatokban.