A leendő amerikai külügyminiszter apai nagyapja, Maurice Blinken a pogromok elől menekült Oroszországból – idézi a Jewish Telegraphic Agency Tony Blinkent, aki elvált szülei miatt két családot tudhat magáénak, s mindkettőt jellemezte, hogy zsidók is és menekültek is voltak egyszerre.
Édesapja, Donald Blinken nemcsak azért a példaképe, mert a légierőknél szolgált a II. világháborúban, de azért is mert, mert nagykövet volt. Azt nem tette hozzá, hogy Budapesten. Ellenben a felesége, Vera Blinken a kommunista Magyarországról menekült el. Édesanyját, Juditot tartja a legnagyobb hősnek, mert Amerika és a világ között a művészeteken keresztül épített hidakat. – Bemutatkozó beszédében azonban azt nem mondta el Blinken, hogy anyai dédszülei magyar zsidók voltak az Osztrák-Magyar Monarchiában.
Vitába keveredett George Clooney Orbán Viktorral – összegzi az elmúlt napok történéseit a Politico brüsszeli portál. Arra dühre és gyűlöletre figyelmeztetett új filmje kapcsán, amit már ma is megtapasztalhatunk Orbán Viktor személyében. Mire a magyar kormány őrültségnek nevezte a hollywoodi sztár kommentjét, s még idéz a lap két kormányzati véleményt. A cikk Clooney válaszából, amit ügynökségén keresztül juttatott el a magyar sajtónak, a Politico azt emeli ki, hogy akkor szégyellte volna magát, ha nem tiltakozik nyilvánosan az orbáni autokrácia ellen. És türelmetlenül várja, hogy Magyarország ismét a demokráciák mintaállama legyen, mint egykoron, a Szovjetunió összeomlása után. A cikk azoknak a botrányoknak a felsorolásával zárul, amelyek aláásták a magyar kormány miatt az ország nemzetközi tekintélyét, s indítottak ellene számos büntető eljárást.
Szintén a Politico írta meg, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen fölszólította Lengyel- és Magyarországot: ne akadályozza az EU költségvetésének és a helyreállítási alapnak a véglegesítését. Ha Varsónak és Budapestnek baja van vele, akkor menjen panaszával az Európai Bíróságra, mert nem késleltetheti a pandémia kellős közepén a pénzek kiutalását.
Beszédében a Bizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy a támogatások kifizetését a jogállami kritériumokhoz kötni helyénvaló és szükséges is egyszerre. Az elvárások és a büntetési tételek arányban vannak egymással. Az Európai Bíróság az a hely, ahol ezeket a vitákat rendezni szokták; a semmittevéssel, a döntésképtelenséggel azonnali segélyre szoruló európai állampolgárok millióinak okoznak kárt.
A Reuters brüsszeli tudósítója arról ír, hogy az uniós intézmények keresik a módját annak, miként értessék meg Magyar- és Lengyelországgal az jogállami mechanizmust, amelytől függenek az uniós kifizetések, s aminek eredményeképpen elállnak majd az érintettek a vétótól. Johannes Hahn uniós költségvetési biztos bejelentette: dolgoznak egy olyan kompromisszumon, amellyel ezt meg tudják értetni a két fenyegetőző országgal. Azaz: bizottság vagy a parlament által hozott döntéseket az Európai Bíróságon az érintettek megtámadhatják. Így mindenki biztos lehet abban, hogy egyetlen kifogás sem önkényes döntésen alapul, hanem objektív procedúra eredménye lesz.
Az új Macron-doktrina miatt támadják az Európai Unióban a francia köztársasági elnököt – ír erről a brit bulvár Daily Express. A hetek óta tartó franciaországi tüntetések legfrissebb mozzanata: az újságírók vonultak az utcára. Most éppen azt vetik Emmanuel Macron szemére, hogy kezd olyan illiberális lenni, mint a magyar kormány. Az új nemzetbiztonsági törvényben ugyanis szerepel, hogy ne lehessen az intézkedő rendőrökről fényképet közölni a sajtóban. Az újságírók szerint ez a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát sértő intézkedés, nem tudják munkájukat végezni.
Dacios Cielos román képviselő szerint az Európai Bizottságnak a francia jogállamra is ugyanúgy kellene ügyelnie, mint a magyarra és a lengyelre.
Az újabb ukrán–magyar diplomáciai csatározás újabb fejezetéről számol be egyre több ukrán lap, a Kijev Posttólaz Ukrainian Newsig. Arról, hogy kedden nem engedték be Ukrajnába a határőrök Grezsa Istvánt, a térség fejlődéséért felelős kormánybiztost. Ami már a második eset azóta, hogy az ukránok a magyar kormányt az októberi helyhatósági választásokba való beavatkozással vádolták meg. Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet, akinek átadta tiltakozó levelét. Az ukrán válaszlépésről egyelőre nem számolnak be a lapok.
A holland TelecomPaper portál pedig arról a magyar szenzációról számol be, hogy Széchenyi Egyetem villamosmérnök hallgatója 5G-s rendszeren keresztül továbbított nagy felbontású mellkasi röntgenfelvételt, a módszernek nagy jövője van a távdiagnosztikában.

