A magyar filmgyártás egyre érdekesebb alkotásokkal lepi meg a nézőt. Abban is kezdenek mesterek lenni a hazai filmesek, hogy miként harangozzanak be egy-egy művet. A Budapest Noir-ról már sokat lehetett olvasni, a legkülönfélébb lapokban és műfajokban. Még be sem mutatták, és a Google több mint 10 millió adatot talál róla egy perc alatt – az „étvágycsináló” filmbemutató pedig önmagában is kiváló munka.
Lassan elérkezik a premierje is Gárdos Éva rendező új filmjének, aki ebben a minőségében az „Amerikai rapszódiá”-t jegyzi, de vágóként már „A miniszter félrelép” és a „Szabadság, szerelem” című nagy közönségsikereket elérő alkotásokban is bizonyított.
A film Kondor Vilmos azonos című könyve alapján készült, az 1936 Budapestjén játszódó bűnügyi történet feldolgozása. Gordon Zsigmond, a kiábrándult bűnügyi újságíró egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány halála után nyomoz a 30-as évek Budapestjén. Csakhogy ez az ügy más, mint a többi, mindenhol falakba ütközik. Gordont hajtja a kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, annál kitartóbban követi a nyomokat. A szálak több irányba vezetnek, és úgy látszik, senkinek sem áll érdekében az, hogy kiderüljön az igazság.
Az operatőr Ragályi Elemér, aki számos magyar filmnek kiváló mestere, a harmincas évek Budapestjét Pater Sparrow idézi meg, aki újabban számos külföldi produkciót vitt sikerre, mint látványtervező. A jelmezek Flesch Andreát dicsérik.
És a film kitűnő szereplői: Kolovratnik Krisztián, akit régen láttunk ilyen nagyon ráillő szerepben, Tenki Réka, Dobó Kata, Anger Zsolt, Kulka János, Kováts Adél, Törőcsik Franciska – mindnyájan nagyszerű színészek. Most már csak a közönség hiányzik…
A Budapest Noir a Pioneer Pictures gyártásában készült, amelynek a Budapest Noir az első magyar mozifilmje. A filmet a Big Bang Media forgalmazásában november 2-ától vetítik a magyar mozikban.