Für Anikóval, a film női főszereplőjével a sajtóvetítés után beszélgettünk.

A Mommy Blue jól kidolgozott, képi megvalósításában is megérintő jelenetek sorával, a színészi játékra építve hozza létre a történet ívét. Mentes a modern, digitális technika egyre terjedő megoldásaitól, és ebben az értelemben klasszikus alkotás, ami a maga természetességével hat a nézőre.

• A választott formanyelv nem egyenlő a minőséggel. Egy film vagy jó, vagy nem jó, ez nem az alkalmazott technikától függ. Mi szerencsés helyzetben voltunk, mert a színészek és a stáb jól tudott együttműködni. Az első visszajelzések és a díjak alapján úgy tűnik, hogy a nézőkhöz eljut az alkotók szándéka szerinti üzenet. A történet hat, és fogalmazhatunk úgy, hogy „mélyre megy”. A Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon tarolt az alkotás, a Legjobb film, a Legjobb színésznő és a Legjobb színész díját is elnyerte. Jeruzsálemben pedig szinte zavarba ejtő volt az a figyelem és szeretet, ami körülvette a filmet. Felemelő élmény volt megtapasztalni, hogy a világ másik felén is értették, érezték a történet mélységét. Reméljük, hogy a nézők itthon is szeretni fogják, és sokan nézik meg. Értékes visszajelzés, hogy a Mommy Blue a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon Közönségdíjas lett.

Krisztina szerepébe szívvel-lélekkel való belemerülése a nézői székből átélve olyan természetességgel történik, ami nagyon közel hozza az emberhez a történet főszereplőjét, miközben egy család legnagyobb kihívásaiba látunk bele.

• Én semmit sem tudok rutinból csinálni. Számomra csak úgy van értelme, ha a legapróbb részletekig, a legutolsó mozdulatig belemegyek egy szerepbe. Ez ad örömet a munkámban akkor is, ha közben mindig vannak kihívások. Ennél a filmnél nagyon gazdagító volt ez a folyamat, élveztem a forgatást, a közös alkotómunka minden fázisát.

Amikor megnézünk egy filmet, az a maga teljességében hat ránk. Ilyenkor leköt bennünket a történet és ritkán gondolkodunk el azon, hogy valójában hány ember megfeszített munkájának az eredményét látjuk. Az még ennél is ritkább pillanat, amikor egy produkció vágójával beszélgethetünk arról, hogyan születik meg az a változat, ami a nézők elé kerül. Pedig nagyon sok múlik azon, hogy a vágóasztalon hogyan áll össze egy történet. Balla Gábor, a Mommy Blue vágója avatott be bennünket néhány kulisszatitokba.

Mikor érdemes belépni az alkotás folyamatába annak a szakembernek, aki a nézők elé kerülő változatot alakítja ki?

• Megoszlanak a vélemények erről a kérdésről. Van olyan, amikor a vágó csak a vágószobában látja először a felvételeket, és úgynevezett „szűz szemmel” nézi a sok órányi nyersanyagot. De olyan is van, amikor már a forgatókönyvírás fázisában elkezdenek együtt dolgozni a rendezővel. Ennél a filmnél én a forgatás megkezdése előtt csatlakoztam a produkcióhoz, így az aktuális forgatókönyvről már tudtunk beszélgetni Bettivel. A vágó munkája több annál, mint a jelenetek egymás mellé illesztése. A külön-külön felvett képekből kell megtalálni azt a szerkezetet, ritmust, arány- és viszonyrendszert, amelyben a történet működni kezd. Nemcsak technikailag illesztjük egymáshoz a felvételeket, hanem a rendezővel együtt gondolkodunk azon is, mi kerüljön a filmbe, minek hol van a helye, meddig időzzünk el egy-egy pillanatnál, mennyi ideig nézzük a szereplőt, és mitől kezd igazán működni egy jelenet. Fontos volt az is, hogy a filmet nézve a nézők úgy érezzék magukat, mintha egy érzelmi hullámvasútra ültek volna fel. A vágást gyakran nevezik a “harmadik forgatókönyvnek”, mivel egy film háromszor születik meg. Először papíron a forgatókönyv formájában, majd a forgatáson, végül pedig a vágószobában, ahol a film elnyeri a végső ritmusát és szerkezetét. Képes felerősíteni egy érzelmi hatást, megváltoztatni egy jelenet ritmusát, és ezáltal azt is, ahogyan a néző megéli az adott pillanatot.

Öröm számomra, hogy egy ilyen fantasztikus csapattal dolgozhattam együtt. Mindenki belerakta a lelkének egy kis darabját, hisz a célunk közös volt: hogy a film olyan legyen, amire mindannyian büszkék vagyunk. Az eredmény pedig reményeink szerint megérinti majd a nézőket.

Csaba Beatrix

Köszönjük a fotókat és a sajtókommunikációt Tamás Dorkának

Kiemelt kép: Mommy Blue plakát

A A Mommy Blue érzelmi hullámvasút és „mélyre megy” bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A 23 kortárs frankofón filmnek Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Francia Intézet ad helyet. Több olyan alkotást is láthatnak a nézők, amelyek a 2024. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon és a 2025. Cannes-i Filmfesztiválon nyertek el rangos díjakat.

A filmek sorában olyan izgalmas alkotásokkal ismerkedhetnek meg a nézők, mint Bogdan Mureşanu román rendező filmje, A soha be nem köszöntő újév. Az 1989-es romániai forradalom időszakában játszó történet tragikomédiaként dolgozza fel a kelet-európai történelem egy fontos pillanatát, ami meghatározó pont volt az újkori történelemben. Az Arco – Fiú a jövőből 2025-ben az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválról a legjobb animációs nagyjátékfilm díjat hozta el.

Richard Linklater Új hullám című filmjének premierje Cannes-ban volt 2025-ben. A film egyedisége nemcsak a témájában rejlik. Az 50-es évek végének Párizsába visszarepítő történetet fekete-fehérben álmodták mozivászonra az alkotók.

Különleges élménynek ígérkezik Angelina Jolie főszereplésével Alice Winocour filmje, az Öltések is. A történetnek a párizsi divathét ad keretet, és három nagyon különböző nő, egy amerikai filmrendező (Angelina Jolie), a dél-szudáni modell (Anyier Anei) és a francia sminkes ( Ella Rumpf) sorsába ad bepillantást, amelyben nagy hangsúlyt kap a szolidaritás kérdése.

A 16. Frankofón Filmnapok keretében március 7-én a Francia Intézetben Enyedi Ildikó- maraton is vár a filmszerető közönségre. Az elismert rendező Simon Mágus filmje (magyar-francia-svájci dráma), A feleségem története (magyar-német-olasz-francia dráma) és a Csendes barát (magyar-francia-német dráma) egymás után látható. A program keretében alkotói beszélgetésre is sor kerül Enyedi Ildikóval. A Filmhét teljes programját itt tekinthetik meg. https://filmnapok.franciaintezet.hu/films

Csaba Beatrix
Köszönjük 16. Frankofón Filmnapok információit Tamás Dorkának

A A francia filmek szerelmeseit díjnyertes filmek várják a 16. Frankofón Filmnapokon bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Miután még a szerencse is elpártol tőle és semmi sem úgy történik, ahogy eltervezte, csak bolyongani kezd. Ekkor felveszi a kapcsolatot régóta nem látott, már elhidegült féltestvérével, Julie-vel (India Hair), aki egyedülálló anyaként neveli gyerekét. A váratlanul felmelegített családi köteléknek örülnek és mindkettőjük számára tanulságokkal telivé válik eme kis idő.

A Pannónia Entertainment a hónap végére ezzel az elgondolkoztató mesével rukkol ki. Június 26-ától magyar felirattal lesz látható országszerte a mozikban az Egy nyár Párizsban című, vígjátéknak besorolt, ám egyáltalán nem az, melyet a színésznőből író-rendezővé avanzsált Valentine Cadic első nagyjátékfilmjeként üdvözölhetjük. Aki rászánja az időt és eljut a vége felé elhangzó kulcsmondatig, hogy „miért kellene olyannak lenni, mint mindenki”, az nem bánja meg ezt a mozizást.

Érzékeny, finom gesztusokkal építkező édes-bús film, amely a Vége-felirat után még sokáig rezeg a nézőben. Párizs olyan arca, amit nem a turisták látnak, emberek, akik akár mi is lehetnénk, el nem mondott történetek, érzések és hangulatok csendek és zajok kint és bent, szűk másfél óra, amikor magunk lehetünk a sötétben egy lánnyal, aki tétova, kedves, esendő, és annyira szerethető. 

Az alig 77 perces darab az idei Berlinalén debütált, ahol meg is nyerte a legjobb elsőfilmesnek járó díjat. Fesztiválszereplései után hazájában június 11-étől már látható, a magyar premier a világon az egyik első nemzetközi bemutató lesz.
A filmet valóban az olimpia alatt forgatták, ami különös kihívás elé állította a stábot. A rendezőnő egy interjúban elmondta, hogy néha átérezte a dokumentumműfaj sajátosságai közül a teljes kiszámíthatatlanságot. A moziba bevontak egy valódi úszónőt, aki a főhős kedvence, így őt követték szorosan és amikor egyeztették, hogy mikor is rajtol a rögzíteni kívánt eseménye, a teljes forgatócsapat készen állt, mire megkapták a hírt, hogy halasztják az eseményt a Szajna rossz vízminősége miatt. Ezt pedig természetesen követni kellett – utólagosan –a forgatókönyvben, így egyrészt be kellett építeni a történetbe, másrészt módosítani az addigiakat, hogy ne tűnjék fel utólag a változtatás.
A film egyfajta spirituális folytatása a direktor hasonló témájú rövidfilmjének, a 2022-i The Summer Holidays-nek, amiben szintén Madec játszotta a főszerepet. Blandine Madec valóban egy arc a tömegből, telis-tele vibráló titkokkal, egy olyan színésznő, aki nem lehengerelni és győzedelmeskedni akar a filmipar nagy sztár-derbyjén, hanem az esendő emberit megmutatni.

Érdemes lesz őt figyelni a jövőben, hiszen máris híre van az új filmnek, amiben játszik: Les Loups (Farkasok) Isabelle Prim redezésében. XVIII. századi legendák felidézése, a XX. századi intézményes pszichiátria keretei között. Izgalmas, érdekes élménynek ígérkezik ez is, amennyiben eljut hozzánk.

A Egy nyár Párizsban bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A jelenlegi kusza világpolitikai helyzetben nem lehet könnyű manapság kémtörténetet írni, mivel a Jó és a Rossz nehezen szétválasztható fogalmak; a tegnapi barátaink ma már az ellenségeink, de holnap talán már újra a szövetségeseink lesznek, így a James Bond-filmek egyszerű képletei nem alkalmazhatók, a világsikerek egész sorát jegyző David Koeppnek (Jurassic Park, Pánikszoba, Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, Angyalok és Démonok, Pókember, Mission Impossible stb.) azonban sikerült ez a bravúr, és egy hihető, ugyanakkor senkit sem túlságosan sértő vezérfonalat alkotott, sok-sok remekül megírt, összetett karakterrel feldúsítva azt.

Az egymást tűzön-vízen át támogató kémházaspárt alakító Cate Blanchett és Michael Fassbender, valamint a főnöküket játszó Pierce Brosnan mellett a többi, ma még nem sztárként számon tartott Marisa Abela, Tom Burke, Naomie Harris, Regé-Jean Page és a többiek is mind-mind abszolút hitelesen bújnak a rájuk szabott szerepekbe.

Ez azért is lényeges, mivel a film alig tartalmaz akciójelenetet, leginkább csak a főhősök lakásában, a szervezetük irodaházában, illetve egy csendes horgásztavon játszódik, így leginkább a szereplők arcára kiülő érzések és gondolatok alapján próbálhatjuk kitalálni, hogy ki a hunyó a történetben, mivel mindenki hazudik, vagy legalábbis elrejti a valóságot a címadó, képletesen értelmezendő fekete táskában.

Noha a film elején kissé túlságosan sokáig tapogatózunk a sötétben, mire elkezdjük felfogni, hogy tulajdonképpen miről van is szó, Michael Fassbender egy árnyalatnyival pedig talán annál is ridegebb és gépiesebb, mint amit a szerepe megkíván, mégis érdemes túllépnünk ezeken, mivel

egy remek filmet láthatunk, amely inkább érdekes ugyan, mint izgalmas és nem ér fel egészen Soderbergh legkiválóbb alkotásaiig, ugyanakkor nagyszerű agytorna és kellemes szórakozás.

A Szex, hűség és titkosszolgák – holnaptól a mozikban: a Fekete táska bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Igaz, régebben is előszeretettel nyúltak rendezők az efféle közeg megjelenítéséhez, mint a nagyon emlékezetes Holt költők társasága (1989) Robin Williams-sel, vagy az Adrien Brody főszereplésével készült Mintatanár (2011) és ezek csak kiragadott példák. Nyilvánvaló, hogy nagy lehetőségek rejlenek az efféle filmekben, az persze más kérdés, hogy az alkotók mire jutnak ezen a terepen.

Az „A tanár, aki a tengert ígérte” már február közepétől vár a kiválasztott mozikba, miután az Uránia Nemzeti Filmszínházban tavaly novemberben a spanyol filmhét alkalmával már láthatta néhány szerencsés, sőt, a tanár alakját ellenállhatatlanul megformáló Enric Auquer a Lángoló ház egyik főszerepében is látható volt az eseményen. Most itt van „A tanár, aki a tengert ígérte” és Észak-Spanyolországba, 1935-be repít egy eldugott kis burgosi faluba, ahová fiatal, ambiciózus tanító érkezik. Antoni Benaiges karizmatikus tanár, korszerű, gyermekközpontú pedagógiai módszereivel valósággal szárnyakat ad kis diákjainak, akár Robin Williams a Holt költők társaságá-ban.

Könyveket nyomtat és a szülőknek javaslatokat tesz, közben politikai feszültséget is gerjeszt. Egy nap megígéri, hogy megmutatja a tengert, amit addig egyik gyerek sem látott. Hetvenöt évvel később aztán egy fiatal nő érkezik ugyanabba a faluba. Adriana úgy sejti, az ottani, a kihantolás alatt álló polgárháborús tömegsír rejti eltűnt dédapja földi maradványait. Az idegőrlő várakozásban azonban rátalál a tanár megrázó történetére is, ami már éppúgy érdekelni kezdi, mint saját felmenőjének sorsa. A két szál ugyanis szépen egymásba fűződik, hisz’ a dédapa és Antoni, bizony, jól ismerhették egymást.

A filmet tavaly a „spanyol Oscar”-nak nevezhező Goyán öt, a Katalán Filmakadémia gáláján, a Gaudín pedig hat kategóriában jelölték kitüntetésre. Figyeljék a mozik műsorát és ne hagyják ki ezt a szép és felkavaró filmet!

A Megtekintésre ajánljuk – A tanár, aki a tengert ígérte bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A sorozat új, negyedik részében Bridget újra egyedül van, négy éve megözvegyült, amikor Mark Darcy (az Oscar-díjas Colin Firth) meghalt egy humanitárius misszió alkalmával Szudánban. Bridget így egyedülálló anyaként neveli a kilencéves Billyt és a négyéves Mabelt, ám érzelmileg ingatag állapotban van, noha kap segítséget hű barátaitól, sőt, még egykori szeretőjétől, Daniel Cleavertől (Hugh Grant) is. A gyászmunka rögös útján persze afféle Bridget Jones-osan röhejes szituációk sorjáznak és a nagyérdemű újra belefeledkezhet ebbe nagyon is egyedi, mégis ezernyi szokványos kérdést felvető világba.

A kétszeres Oscar-díjas Renée Zellweger visszatér abban a szerepben, amely meghatározta egy korszak romantikus hősnőit: a nőében, akinek utánozhatatlan viszonya az élethez és a szerelemhez újraértelmezett egy egész műfajt. És igen, ezúttal is kapunk rendes sztárparádét: Bridget barátai, Shazzer, Jude és Tom, kollégája, Miranda, az anyja és a nőgyógyásza, dr. Rawlings (az Oscar-díjas Emma Thompson) mind arra bíztatják, hogy találja meg útját az élet és a szerelem felé. Bridget tehát visszamegy dolgozni, sőt, még a randiappokat is kipróbálja, és hamarosan

összeakad egy álmodozó, lelkes fiatalemberrel (Leo Woodall a Fehér lótuszból). Miközben a munka, az otthon és a szerelem között egyensúlyoz. Bridgetnek meg kell küzdenie a tökéletes iskolai anyukatársak kritikáival, az apját hiányoló Billy iránt érzett aggodalmaival, miközben kínos interakciókba keveredik fiának ultraracionális tanárával (az Oscar-jelölt Chiwetel Ejiofor).

A szereplők közt ott van még az Oscar-díjas Jim Broadbent és a BAFTA-díjas Gemma Jones Bridget szüleinek szerepében, valamint egy új arc, Isla Fisher (Szemfényvesztők, A nagy Gatsby) aki Rebeccát, Bridget új szomszédját alakítja.

Egy szó, mint száz a Helen Fielding regényfolyamzáró darabja is megihlette a filmipart és Michael Morris rendezésében ismét kaphatunk egy afféle röhögős-pityergős szórakoztató mozis élményt.

A Sírunk, nevetünk, mozizunk bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A film Pozsony külvárosában, Pozsonypüspökiben (Podunajské Biskupice) játszódik, ahol a II. világháború idején sok magyar élt. A rendező megpróbálta megtartani a történet alaprajzát, miközben eltolta annak perspektíváját. Az eredeti filmnovellája központjában egy bujkáló fiú képzelete-álmai és egy felemelő döntés következményei állnak. Itt a történetet a női főszereplő szemszögéből látható az eredeti regénynek megfelelően.

1942-ben vagyunk, egy kis szlovákiai magyar falut megszállnak a német és a szlovák katonák. Marika (Borbély Alexandra), az özvegy varrónő egy nap egy hátrahagyott zsidó kisfiút (Nico Klimek) talál a házában. Morális kérdések között őrlődve elhatározza, hogy bújtatja és gondoskodik róla, de közben megkörnyékezi őt a náci kollaboráns Hlinka-gárda helyi parancsnoka (Milan Ondrík) és Lepke úr, az SS-tisztje is. A film feszültségét egyszerre teremti meg a folyamatos halálfélelem a gyermek bújtatása miatt, a női kiszolgáltatottság egy háborús közegben és a frusztrációk, amiket a szlovák és magyar közösség közötti robbanékony ingerültség okoz.

Iveta Grófová: „A film drámai konfliktusának középpontjában azok az intenzív dilemmák állnak, amikkel a három főszereplő, Šimon, Marika és a Hlinka-gárda parancsnoka, Dušan szembesül. Igen, ez egy háromszög-történet, de korántsem a klasszikus szerelmiháromszög-történet … Az emberi érzelmek széles skálája tükröződik a Šimon–Marika–Dušan-háromszögben, beleértve a romantikus szerelmet, az anyaság utáni vágyat, az egzisztenciális félelmet és a gyűlöletet.”

A főszerepben a gyönyörű Borbély Alexandra küzd saját dillemmáival, a fenyegettséggel, és azzal a helyzettel, hogy nőként egyedül áll a háborús viharban. Szlovákia Oscarra nevezett filmje szembenéz a magyarok ellen elkövetett bűnökkel.

Legyen bármi is a nagy filmes versengés kimenetele, az „Emma és a halálfejes lepke” már meggyőző fogadtatásban részesült a nagyvilágban, és február 6-tól a hazai mozik közönsége is láthatja.

A Emma és a halálfejes lepke bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Lakos Nóra rendező közel két évtizedes űr után egy igazán szívmelengető magyar családi mozifilmmel állt elő: a família apraja-nagyja számára élvezhető alkotásával. A film a nemzetközi közönség előtt már bizonyított: a legészakibb A-kategóriás filmfesztiválon a Tallinn Black Nights-on a legjobb filmnek járó díjjal jutalmazták az ifjú közönségnek szóló filmek versenyében. Főszereplője, Demeter Villő pedig a nagy múltú Ale Kino! fesztivál Ale Debut!, a legjobb fiatal európai tehetségnek járó díjjal tért haza Lengyelországból.

Január 16-tól látható a mozikban a „Véletlenül írtam egy könyvet!” A nemzetközi ifjúsági bestseller kötetet magyar színészek keltik életre a filmvásznon: Mátray László, Demeter Villő, Zsurzs Kati, Rujder Vivien, Tenki Réka, Lovas Rozi, Mucsi Zoltán, Hárs Bonca, Kövécs Barnabás, Qian Zita mellett Gryllus Dorka, Simon Kornél, Wolf Kati, Gubik Petra, Stefanovics Angéla meg Szabados Ági. Közönségkedvenc zenészek is megjelennek a vásznon: Szabó Balázs és a Bagossy Brothers Company is.

Minden adott, hogy ez a film teljesítse a hozzá fűzött reményeket. A történet szerint a főszereplő Nina (Demeter Villő), aki még csak 12 éves, de már tudja, hogy író akar lenni, méghozzá híres író! A gond csak az, hogy öccse (Hárs Bonca) halálra unja a fejből mondott esti meséit. Nina a szomszédban élő híres írónőhöz (Zsurzs Kati) fordul iránymutatásért. Eközben édesapja (Mátray László) életébe – a hosszú gyász után először – egy komoly szerelem (Rujder Vivien) lép be. Nina igazi regénye ekkor kezdődik. Kutatni kezd édesanyja (Lovas Rozi) emléke után, és hirtelen azon kapja magát, hogy élete egy fordulatokkal teli könyvvé válik, melyben minden barát és családtag egy-egy szereplő. Vajon az írás ereje segít feldolgozni a veszteségeket és megnyitni Nina szívét egy új családtag, valamint az első szerelem (Kövécs Barnabás) felé?

A film számos ügyben vállal társadalmi felelősséget, érzékeny, tabudöntögető témáival többrétegű történetet mesél el: szól a mindenki számára ismerős gyerekek és kiskamaszok életét jellemző testvércivódásról, az első szerelemről, a szülő–gyerek konfliktusokról, ugyanakkor a filmben megjelenik a mozaikcsalád, az egyszülős modell és az is, hogy a gyerekek hogyan találhatják meg szívükben egy új családtag helyét. Mintát és eszközt ad a veszteség-, a hiány-, a gyászfeldolgozás, valamint az elfogadás kapcsán. Kulcstémája az írás megjelenítése, mint a nehézségek feldolgozásának eszköze.

Nagyra törő tervek szerint szakmai partnerek segítségével olyan nézőkhöz is eljuthat a film, akiknek kapaszkodót nyújthat, segíthet. A film alkotói különleges vetítéseket szerveznek, amikhez különböző workshopok, beszélgetések társulnak irodalom- és meseterápiás, vagy épp veszteségfeldolgozással foglalkozó szakértők bevonásával, az érintetteknek és a nagyközönségnek egyaránt.

Az érdeklődők a január 16-i premier után országszerte közönségtalálkozókkal kísért vetítéseken vehetnek részt, amikre a film alkotói és szereplői izgalmas kulisszatitkokkal készülnek: január 17-én Zsurzs Kati és Lakos Nóra rendező beszélgetnek a szentendrei P’Art Moziban, 18-án a nézők a főszereplő Demeter Villővel és Rujder Viviennel találkozhatnak a budai, XI. kerületi Allee Cinema City-ben. A Véletlenül írtam egy könyvet filmben hazai előadók dalai is felcsendülnek, köztük a Bagossy Brothers Company számai, sőt, a zenekar tagjai szereplőként is feltűnnek a filmben: ők január 23-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban várják a rajongókat közönségtalálkozóra.

A film egyedi látványvilága Szurdi Juci látványtervező munkája, aki január 23-án a győri Rómer Házban mesél a Véletlenül írtam egy könyvet világának megalkotásáról.

A Véletlenül írtam egy könyvet bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Láttunk már sok filmet az amerikai álomról, meg arról is, hogy az mekkora, ordas nagy hazugság. Most mégis új szemszögből nézhetjük, hogy a végtelen lehetőségek földje milyen is valójában. Olyan ez a film – profánul fogalmazva –, mint egy jókora vöröshagyma, amiről több mint három órán át csak fejtjük le a rétegeket. A történelmi, a társadalmi, a szociális, a pszichológiai, az etikai, a művészeti és még ezernyi létet meghatározó nagy kérdéskör kap emberi megközelítést gyönyörű képek ritmusa által, és olyan színészi alakításokban, amelyek beeszik magukat a néző agyába.

Corbet eddigi két nagyjátékfilmje is történelmi témájú: az „Egy vezér gyermekkora” (The Childhood of a Leader, 2015) a két világháború között Franciaországban élő fiatal amerikairól szól, akiből fasiszta diktátor lesz, a mában játszódó „Vox Lux” (2018) hősnője pedig egy feltörekvő amerikai popénekesnő, aki megtapasztalja a fegyveres erőszak elharapózását és a 9/11-es terrortámadások sokkját.

Corbet a huszadik század sorskérdéseivel foglalkozik. A rendező hét éven át érlelt új filmje „A brutalista” eddigi legnagyobb szabású munkája, a századközép amerikai és európai problémáit veszi górcső alá. „A brutalista” elkészítéséhez sokat beszélgetett Jean-Louis Cohennel, az elismert építészettörténésszel, a princetoni egyetem tanárával, akinek Le Corbusier-ről és Frank Gehryről szóló munkái iránytűnek számítanak a téma iránt érdeklődők számára. Corbet megkérdezte Cohentől, ismer-e olyan szereplőt a történelemből, aki építészeti céget alapított, de a háború miatt menekülni kényszerült, hogy a világ egy másik pontján mindent elölről tudjon kezdeni.

Cohen azt válaszolta, hogy nem hallott ilyen emberről, ezért Corbet és Fastvold nekiláttak, hogy kitalálja Tóth László és Erzsébet alakját. „Történetünk 30 évet ölel fel, és egy olyan építészről szól, aki szép karriert futott be a második világháború előtt – magyarázza Corbet. – László és Erzsébet életét szétzilálja a háború, és külön-külön Amerikába mennek – László a negyvenes évek, Erzsébet az ötvenes évek végén. A brutalista leginkább arról szól, László hogyan próbálja újrakezdeni az életét Amerikában, miközben egy évtizedre el van szakítva a feleségétől.”

A film eddigi méltatói a főhős megérkezéséről, és az első rokoni segítségről nemigen szólnak, pedig erős felütés, az extázisban látott Szabadság-szobor, és az Attila nevű unokatestvérnél töltött első időszak. A kedves rokon sufnijában megélt találkozás a „végtelen lehetőségekkel” és a „szíves invitálás” egy vasárnapi ebédre a kuzin emeleti lakásába, majd sorállás az ingyenkonyhánál, a mély barátság a fekete apával és kisfiával, a szénlapátolás – az egyre kiteljesedő valóságról sokkal árnyaltabb képet fest, mint átléphető intro.  Persze, a film a nézőben úgy őrződik meg minden bizonnyal, mint egy mozaikokból épülő óriási tabló, amiben sok közhelyes részlet is feltűnik, mégis az összes részlet komoly súllyal bír.

Természetesen vitathatatlan, hogy a találkozás a mecénással Van Burennel (Guy Pearce) valóban új szintre emeli a történetet és a drámát minden vetületével. „A brutalista” leginkább arról szól, hogy miként válik rémálommá az amerikai álom, miután a Tóth házaspár elfogadja Harrison Lee Van Buren iparmágnás támogatását, aki megbízza az építészt, hogy pennsylvaniai birtokára emlékműnek szánt közösségi házat tervezzen elhunyt édesanyja tiszteletére…

Anélkül, hogy a filmet elmesélnénk, tényleg egy élettörténetnek látszik, hiszen a második világháború után Amerikába emigráló magyar zsidó építész életét követi nyomon. Mintha Corbet egy igazi életrajzi drámát forgatott volna. Ám „A brutalista” izgalmasan rétegzett történetet kínál, miközben Corbet folyamatosan emlékeztet arra, hogy ez nem csupán egy drámai sztori elmesélése, hanem egy mélyen gyökerező kérdéseket és állításokat megfogalmazó művészi alkotás.

A vetítésbe iktatott szünetet követően érkezik meg Amerikába László hosszú évek óta nem látott felesége (Felicity Jones) és unokahúga (Raffey Cassidy). A film innentől határozottabban mélyed el László karakterének és viszonyainak sokszínűségében. Nem feltétlenül és nem mindig szeretjük a főhőst, ellenben annyira valóságosnak és emberinek látjuk, ahogyan csak önmagunkra, vagy közvetlen környezetünk alakjaira nézünk. Az olykor talán túl erőltetettnek tetsző metaforák ellenére olyan kérdéseket vet fel a film, mint a kelet-európaiság, a zsidó származás, a holokauszt feldolgozhatatlan traumái, az idegennek lenni egy nem igazán toleráns közegben, a művészi függetlenség áhítása és az anyagi kiszolgáltatottság, az erős céltudatosság és a valóság szorításában való elgyengülés, a megszállottság és az elengedés képessége, a szépség, az igazság keresése, melyek közben nincsenek megnyugtató és pontos válaszok.

Monumentális és megrázó ópuszként fogunk emlékezni erre filmre, még úgy is, hogy vannak gyengéi az alkotásnak. Leginkább azért érezhetünk némi csalódást, mert az utolsó jelenet nem szervül a nagy egészhez. Az epilógussal mintha zárójelbe kerülnének az addig látottak. Az 1980-i első Velencei Építészeti Biennálén amolyan összefoglalót kapunk a szereplők sorsának későbbi alakulásáról, és elhangzik az a mondat, hogy soha nem az oda vezető út, hanem a cél maga a fontos. Ajjaj, akkor a megelőző három és fél órában az utat nézve nem is valami fontosat láttunk? Szerintem nagyon is!

A A fény és az árnyak filmen – A brutalista bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Öskü Veszprém és Várpalota között, a 8-as út mentén található. A település már a római korban is lakott volt, ebből a korból előkerült két obsit-plakett is, melyet a szolgálatukat letöltött katonák kaptak. Ugyancsak a falu honlapjáról tudjuk, hogy „a községtől nem messze veszprémi muzeológusok avarkori sírmezőt is találtak, melyet később fel is tártak. A honfoglalás idején Ösbő vezér kapta meg a vidéket. A falu a török korban elnéptelenedett, az eltávozott lakosok helyére németeket telepítettek be, de ők továbbálltak. A 18. század elején két alkalommal is szlovákokat hívtak a vidékre, ők az idők folyamán teljesen elmagyarosodtak. Egy részük katolikus, más részük pedig evangélikus volt, így e két egyháznak van temploma a faluban.

Öskü legnevesebb szülötte, Tasner Antal, aki Széchenyi István személyi titkára volt 1848-ig, majd a Lánchíd Társaság titkára lett. 1947-ben a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében több szlovák család elköltözött a felvidéki Martos településre, onnan pedig felvidéki magyarok érkeztek Ösküre.”

Ez tehát a szombati egészségnap révén az érdeklődés fókuszába került település vázlatos története. A rendezvény fő támogatója a helyi önkormányzat, de a nagylelkű adományozók között a Magyar Falu-programot, valamint a miniszterelnöki hivatalt is feltüntették. Az nem derült ki, hogy ez utóbbi mennyi pénzzel támogatja a rendezvényt, ám egy meglehetősen spirituális közegben nem az anyagi javak a lényegesek. Feltehetőleg több kormányzati pénz jut az ösküi egészségnapra, mint amennyit Iványi Gáborék egyre nagyobb bajban lévő iskolái, óvodái és szociális intézményei kapnak.

De tényleg: nem a pénz a fontos, főként, mert a miniszterelnökség – élén Gulyás Gergely kancelláriaminiszterrel – tudja, hogy mire kell költeni az adófizetők forintjait. Márpedig, ha ők úgy ítélik meg, hogy egy ilyen lélekemelő összejövetel a magyarság jólétét szolgálja, akkor tényleg nincs miért bírálnunk, amiért a nevüket és a pénzünket megmosolyogtató praktikákra költik.

Füvesasszony, kristálygyógyászat, csontkovács, szellemi csontkovács, szellemgyógyászat, tündérgyógyítás, átokrontás-levétel, kártyajóslás – csak néhány ínyencség a bőséges kínálatból. És mielőtt bárkiben rossz érzések keletkeznének, esetleg arra gondol, hogy fölösleges ilyen dolgokra költeni a köz pénzét, sietünk helyükre tenni a dolgokat. Bár közelebbi tapasztalatunk nincs a tündérgyógyításról – főleg, mert a szövegből nem derül ki, hogy gyógyító tündérekről, netán tündéreket gyógyító egészségügyi dolgozókról van szó – azt azonban feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a felsorolt szakmák művelői távolról sem kártékony tagjai a társadalomnak. Még senki sem hallott olyanról, hogy egy szellemi csontkovács záróvonalon előzne, bedöntené a forintot, veszélyeztetné a rezsicsökkentés vívmányait, a kártyajósok sem Brüsszel elvárásainak kívánnak megfelelni. A füvesasszonyok sem rendeznek tiltott kutyaviadalokat, nem támogatják a migrációt, az pedig kifejezetten ellenükre van, hogy a magyar emberek belesodródjanak a háborúba.

Ami viszont az átokrontás-levételt illeti, ez kifejezetten kompatibilis a kormányzat elképzeléseivel. Épp most készül ugyanis egy jogszabály, ami szerint akár egy év elzárással is büntethetők azok a kommentelők, akik mások megölésére buzdítanak az interneten. Márpedig, ha valakinek – legyen az politikus, vagy magánszemély – a halálát kívánják, jól jöhet az átokrontás-levétel, sok életet lehet megmenteni ily módon.

Az még nem tudható, hogy Gulyás Gergely, esetleg a kormány valamelyik tagja megtiszteli-e személyes részvételével a rendezvényt. Miután mostanában sok a kormányzati elfoglaltság, ez nem látszik valószínűnek, bár, ahogy Orbán Viktor legutóbb váratlanul megjelent Pátyon, az ösküi egészségnapon is minden megtörténhet.

A legjobb persze az lenne, ha az ebben illetékes személyek levennék a (hogy is hívják?) átkot Magyarországról. 

A Tündérgyógyítókat és szellemi csontkovácsokat támogat Gulyás Gergely hivatala bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.