Az utóbbi időben különösen nagy divatjuk van világszerte az iskolai témát feldolgozó, iskolai környezetben játszódó filmeknek. Ez persze egyáltalán nem véletlen, hiszen nagyszerű terep ez megmutatni társadalmi anomáliákat, emberi és generációs viszonyokat, etikai és hivatástudatbeli kérdéseket körbejárni. Gondoljunk csak a magyar Fekete pont-ra, vagy a Magyarázat mindenre, az Elfogy a levegő-re, illetve a tavalyi öt Oscarra jelölt amerikai Téli szünet-re, vagy a hazai mozikban is jól szerepelt (szintén iskolai német) filmre, a Tanári szobára.
Igaz, régebben is előszeretettel nyúltak rendezők az efféle közeg megjelenítéséhez, mint a nagyon emlékezetes Holt költők társasága (1989) Robin Williams-sel, vagy az Adrien Brody főszereplésével készült Mintatanár (2011) és ezek csak kiragadott példák. Nyilvánvaló, hogy nagy lehetőségek rejlenek az efféle filmekben, az persze más kérdés, hogy az alkotók mire jutnak ezen a terepen.
Az „A tanár, aki a tengert ígérte” már február közepétől vár a kiválasztott mozikba, miután az Uránia Nemzeti Filmszínházban tavaly novemberben a spanyol filmhét alkalmával már láthatta néhány szerencsés, sőt, a tanár alakját ellenállhatatlanul megformáló Enric Auquer a Lángoló ház egyik főszerepében is látható volt az eseményen. Most itt van „A tanár, aki a tengert ígérte” és Észak-Spanyolországba, 1935-be repít egy eldugott kis burgosi faluba, ahová fiatal, ambiciózus tanító érkezik. Antoni Benaiges karizmatikus tanár, korszerű, gyermekközpontú pedagógiai módszereivel valósággal szárnyakat ad kis diákjainak, akár Robin Williams a Holt költők társaságá-ban.
Könyveket nyomtat és a szülőknek javaslatokat tesz, közben politikai feszültséget is gerjeszt. Egy nap megígéri, hogy megmutatja a tengert, amit addig egyik gyerek sem látott. Hetvenöt évvel később aztán egy fiatal nő érkezik ugyanabba a faluba. Adriana úgy sejti, az ottani, a kihantolás alatt álló polgárháborús tömegsír rejti eltűnt dédapja földi maradványait. Az idegőrlő várakozásban azonban rátalál a tanár megrázó történetére is, ami már éppúgy érdekelni kezdi, mint saját felmenőjének sorsa. A két szál ugyanis szépen egymásba fűződik, hisz’ a dédapa és Antoni, bizony, jól ismerhették egymást.
A filmet tavaly a „spanyol Oscar”-nak nevezhező Goyán öt, a Katalán Filmakadémia gáláján, a Gaudín pedig hat kategóriában jelölték kitüntetésre. Figyeljék a mozik műsorát és ne hagyják ki ezt a szép és felkavaró filmet!
