A „víznagyhatalom” mítosza és a porzó utak

Bár szeretjük azt hinni, hogy a Kárpát-medencében bőségben van vizünk, a valóság ennél jóval szárazabb. „Őrült nagy baj van” – fogalmazott a GPC vitaestjén Balogh Péter, a Vízválasztó Mozgalom elnöke, rávilágítva egy évtizedes szemléletbeli hibára. Még mindig a víz elvezetésében és a gyors lecsapolásban vagyunk aktívak, nem pedig a megtartásában.

A magyar táj vízellátottsága terén a helyzet drámaivá vált az elmúlt évek során: a Tisza vízgyűjtőjén mára nagyjából három és fél balatonnyi, a Dunáén pedig egy balatonnyi víz hiányzik a talajból.

Miközben aszály sújtja a földeket, az árhullámokat továbbra is igyekszünk minél gyorsabban kivezetni az országból, ahelyett, hogy hagynánk azokat beszivárogni a talajba. Az eredmény? Porzó utak márciusban, és fák, amelyek gyökere már nem éri el a mélyre süllyedt talajvizet. 2026-ban a januári nagy hó ellenére a helyzet már március végén aszályt mutat itthon és az egész régióban. Bár a „Vizet a tájba” program révén tavaly már megkezdődtek előremutató beavatkozások, Orbán Viktor egy nemrég elhangzott beszédében is elismerte a hátralévő feladatok hatalmas voltát.

Ipar vagy élelem? – A magyar föld paradoxona

Ez a válság nemcsak környezeti, hanem strukturális is. A vitaest egyik legérdekesebb pontja a hazai földhasználat arányainak kérdése volt. Bár jelentős mezőgazdasági területekkel rendelkezünk, Balogh Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szántóföldi gabonatermelés nagyjából 10 százaléka szolgál közvetlen emberi fogyasztásra. A fennmaradó rész jelentős arányban ipari alapanyagként (például bioetanol) vagy állati takarmányként kerül felhasználásra, illetve exportálják. Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb bioetanol-termelője, mindössze Franciaország és Németország előzi meg.

A jelenlegi termelési szerkezet tehát nagyobb hangsúlyt helyez az exportpiacokra és az ipari igényekre, mint a közvetlen hazai élelmezésbiztonságra. Mint Polgár Ákos (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége) elmondta, a hazai cukortermelés a kereslet alig 40%-át képes kielégíteni, de burgonyából sem tudjuk fedezni a hazai szükségletet.  Ezt a képet tovább árnyalja az ország utóbbi években indult új, erőforrás-intenzív gazdaságfejlesztési stratégiája.

A hazai döntéshozók célja az volt, hogy Magyarország meghatározó szerepet töltsön be az akkumulátorgyártásban, ami azonban természetéből fakadóan számottevő víz- és energiaigénnyel jár. Egy az aszályok által egyre inkább érintett térségben ez az irány kihívások elé állíthatja a lakosság és a hazai élelmiszertermelés jövőbeni vízellátását.

A Green Policy Center szakmai álláspontja szerint a klímasemlegességi átmenet nem valósítható meg nagymértékű energiatárolás nélkül, így valamekkora szintű hazai akkumulátorgyártásra is szükség van. Sem gazdaságilag, sem a környezeti igazságosság szempontjából nem lenne felelős döntés a saját zöld átállásunkhoz szükséges technológiát kizárólag importra alapozni, ráadásul az uniós irányelvek is az Európán belüli gyártás megerősítését szorgalmazzák. A fő kérdés tehát nem maga a technológia, hanem a lépték: a hazai ökológiai adottságok ismeretében indokolt-e a belső szükségleteket többszörösen meghaladó, alapvetően exportorientált, magas víz- és energiaigényű kapacitásokat kiépíteni. (A GPC jelen újraiparosítási hullámról készült elemzése itt érhető el.)

Fel kell hagyni a talaj kizsigerelésével és vissza kell adni területeket a víznek ott, ahol a szántóföldi művelés már csak veszteséget termel. A vízigényes kukorica helyett szárazságtűrő növényekre (mint például a cirok) és új kertészeti kultúrákra (mint például a füge) van szükség, valamint az adórendszerrel és tudatosítással árelőnybe kell hozni a helyi, szezonális és klímabarát élelmiszereket.

A beszélgetés egyik fontos végkövetkeztetése az volt, hogy a természet nem fog megvédeni minket, ha mi magunk romboljuk le a védfalait. Ha nem változtatunk, a hazai élelmiszer hamarosan luxuscikké válik, mi pedig továbbra is egyre több import élelmiszert eszünk majd a kiszáradó földek szélén, egyre magasabb áron.

A Luxus lesz a hazai élelmiszer, ha nem változik az agrárpolitika bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az elmúlt három hónapban országosan 50–100 milliméterrel kevesebb csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál. Ez nem csupán mezőgazdasági szempontból aggasztó: a talajvízszint csökkenése, valamint a természetes vízpótlás hiánya a felszíni vizek, kisebb tavak, szikes mocsarak és lápok állapotát is közvetlenül veszélyezteti.

Mezőgazdasági és gazdasági következmények

A kukorica- és napraforgótáblákon különösen súlyos a helyzet. Ezek a kultúrák a nyár közepén a legnagyobb vízigénnyel rendelkeznek, és a jelenlegi talajnedvességi szint mellett a fejlődésük lelassul, a termésmennyiség pedig jelentősen visszaeshet. A terméskiesés nemcsak a gazdákat, hanem az élelmiszerárakat is érintheti, különösen, ha a világpiacon is hasonló szárazság sújtja a fő termőterületeket.

A mostani aszály mértéke sokakban felidézi a 2022-es katasztrofális nyarat, amikor Magyarország területének több mint 85 százaléka szenvedett súlyos vízhiánytól. A klímamodellek alapján az ilyen évek előfordulása a jövőben gyakoribbá válhat, ami a mezőgazdaság alkalmazkodóképességét új kihívások elé állítja.

Vizeink veszélyben

A csapadékhiány és a talajvízszint folyamatos süllyedése különösen a kisebb tavakra és természetes állóvizekre van drámai hatással. Ezek döntően a környező talajvízből nyerik utánpótlásukat, így ha a talajvízszint tartósan alacsony, a vízszintjük gyorsan csökkenhet, sőt akár teljesen ki is száradhatnak. Ez nemcsak a helyi ökoszisztémát veszélyezteti, hanem turisztikai, rekreációs és halászati szempontból is súlyos következményekkel járhat.

A felszíni és felszín alatti vizek rendszere szorosan összefonódik: ha az egyikben zavar keletkezik, az a másikra is kihat. A mostani szárazság tehát nem csupán a földek termőképességét csökkenti, hanem hosszú távon átalakíthatja az egész vízhálózat működését.

Kilátások

A következő hónapok időjárása kulcsfontosságú lesz. Ha a nyár további részében nem érkezik számottevő csapadék, a károk véglegessé válhatnak, és a vízhiány még az őszi vetéseket is befolyásolhatja. Szakértők szerint a megoldás hosszú távon a vízvisszatartási képesség növelése, az öntözőrendszerek fejlesztése és a tájhasználat átgondolása lehet.

Magyarország számára az idei aszály egyértelmű figyelmeztetés: a víz mint erőforrás egyre értékesebbé válik, és a jövő mezőgazdasága, valamint ökológiai rendszereinek fennmaradása azon múlik, hogy mennyire tud alkalmazkodni az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyokhoz.

A Nemzeti Vízstratégia (Kvassay Jenő Terv) szerint először a tájban kell tartani a vizet (belvíz gyors elvezetése helyett lelassítás, meder-rekonstrukció, ökológiai vízmennyiség biztosítása), és csak ezután érdemes nagy kapacitású átviteleket építeni. Ezzel egyidejűleg a meglévő csatornák, zsilip- és szivattyútelepek rekonstrukciója (szivárgási veszteségek csökkentése, távfelügyelet, napelemmel támogatott gépegységek) sok helyen nagyobb hozadékot adhat, mint az új „zöldmezős” beruházások.

A legnagyobb prioritása a Duna–Tisza-közi Homokhátság újraélesztésének van, ugyanis ott megkezdődött az elsivatagosodás, ez az ország legkritikusabb vízhiányos térsége; gyors talajvíz-süllyedéssel, homokos talajokkal és igen magas párolgással. A friss vízpótlási koncepció Duna- és Tisza-forrású víz átemelését, főelosztó-csatornákat, nagy (off-stream) tározókat és sűrű finomelosztó hálózatot vázolja, de a beruházás értéke kb. 1700 milliárd forint, egyelőre nem vilúgos, hol a pénz a költségvetésben erre a célra.

A Súlyos aszály sújtja Magyarországot – veszélyben a termés és a felszíni vizek bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A helyzet azonban nem csupán Szolnokon és a Tiszán, hanem az egész országban tragikus.

Brutális mínuszok

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) honlapján elérhető friss adatok szerint 2025. július 2-án 10 órakor a Dunán Budapestnél 82 centimétert, a Tiszán Szegednél pedig 94 centimétert mértek, miközben Szolnoknál -291 centit (!) jelez a vízmérce. Az utóbbi a városnál valaha mért legkisebb vízállás, ami utoljára az éves GDP mintegy 3 százalékát felperzselő 2022-es bibliai léptékű aszály idején fordult elő.

Az extrém száraz, gyakorlatilag csapadékmentes június végképp láthatóvá tette, hogy miféle hatással van a Kárpát-medence vízháztartására a klímaváltozás és a negatív hatásokat tovább fokozó pazarló vízgazdálkodás. AZ OVF oldalán június 19-én publikált elemzés szerint a tavaszi aszály legalacsonyabb vízállásértékei a Duna és a Tisza vízgyűjtőjén idén március elején alakultak ki, és ennek fő oka az extrém alacsony mennyiségű szilárd és folyékony halmazállapotú csapadék volt.

A nagy folyók felső vízgyűjtőin a téli időszakban jellemzően száraz, csapadékban szegény időjárás uralkodott. A Duna lefolyás szempontjából meghatározó nagymarosi vízgyűjtőterületére az átlagos téli csapadék mindössze 60 százaléka, a Tisza szegedi vízgyűjtőjére pedig csak 52 százaléka hullott le. Az elmúlt téli csapadékösszeg mindkét vízgyűjtőn az utóbbi évek legkisebb értéke volt – állapítja meg a vízügyes jelentés, amely szerint 2025 márciusára a Duna és a Tisza felső vízgyűjtőire hullott rekord alacsony csapadékmennyiség hatására a két nagy folyónk vízszintje jelentősen lecsökkent, és a vízmércéken a vizsgált 30 év legkisebb márciusi minimális vízállásait mérték.

A márciusi kisvíz idején a vízállás a Dunán Budapestnél március 12-én 87 centiméterig, azaz 6 százalékos mederteltségig csökkent, míg a Tiszán, például a szolnoki vízmércén március 13-én 3 százalékos mederteltség mellett -257 centiméteres vízállást mértek.

2025 ≥ 2022

Szabó Péter éghajlatkutató, Kis Anna meteorológus és Pongrácz Rita meteorológus-hidrológus június 20-án megjelent gyorselemzése szerint az 1901 óta a tizenkettedik legszárazabb tél után az átlagosnál csapadékosabban kezdődött ugyan a tavasz, de aztán az elmúlt három hónapban a záporok által időnként érintett kisebb területeket leszámítva az ország nagy részén a megszokott mennyiség mintegy harmada hiányzik.

A kutatók szerint „2022 nyarát a Dunától keletre már eleve komoly aszályos állapotokkal kezdtük, amelyek azután csak tovább súlyosbodtak. 2024-ben ezzel szemben inkább csak a déli határ mentén volt kisebb aszály június közepén, és az ország többi részén jó kilátásokkal vágtunk neki a nyárnak. Idén újra a 2022-eshez hasonló a kiinduló helyzet, azzal a különbséggel, hogy már a Kisalföldön is aszályos állapotokkal kezdjük a nyarat”. A különösen érzékeny Alföldön és a Kisalföldön csak a szokásos csapadék fele hullott le, a baj a napokban kezd igazán súlyossá válni.

A HungaroMet július eleji elemzése szerint bár a hónap első hetének vége felé közeledve növekszik a záporok, zivatarok kialakulásának valószínűsége, továbbra is az aszály fokozódására lehet számítani.

Egyértelmű, hogy rendkívüli a szárazság, mivel „az elmúlt 30 napban a középső országrészben nagy területen 5 mm alatt maradt a csapadék mennyisége. A 30 napos csapadékhiány jellemzően 30 és 80 mm közötti, míg a 90 napos 50-120 mm”.

A Folyóink már érzik a tragikus nyarat: a Tisza vízállása rekordalacsony, de a Dunán is drámai a helyzet bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Szlovéniában alig telik el hét anélkül, hogy a hírekben ne számolnának be egy újabb medveészlelésről, faluba tévedt példányról ,vagy heves politikai vitáról a medveállomány kezeléséről. A barnamedvék egyre gyakrabban bukkannak fel lakott területeken, riasztásokat váltanak ki, sőt, az emberek félelmei és az állatvédelmi szempontok politikai törésvonalakat is eredményeznek.

Miközben a szlovénok azon vitatkoznak, mit kezdjenek a túlszaporodott, de védett fajjal, az ország egyes példányokat exportál: Ausztria, Olaszország, Svájc, Franciaország és Spanyolország is átvesz medvéket a szlovén erdőkből, hogy helyreállítsa saját csökkenő populációját. Ez a természetvédelem „túlcsordulási hatása” – amikor egy jól működő ökoszisztéma pozitív hatása túlnyúlik az országhatárokon.

A vadon azonban nemcsak „kifelé” áramlik. Szlovénia például a veszélyeztetett hiúzállományát úgy tudta megmenteni, hogy Romániából hozott be egészséges példányokat. Ez a fajta határokon átnyúló „vadvisszatelepítés” sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Az ökoszisztémák nem állnak meg az országhatároknál: a romániai európai bölényeket például Svédországból szállították be, míg a brit, francia és holland hódállomány újraélesztése német és skandináv eredetű állatokkal történt.

A legtöbben még mindig úgy gondolnak a természetvédelemre, mint helyi feladatra. Valójában azonban Európában csendben kiépült egy „logisztikai rendszer” a vadon újratelepítésére: egyik faj ide repül, másik onnan megy, és mindezt ládák, helikopterek, állatorvosok és természetvédelmi szakértők szövik össze.

Amikor a visszatérő vadon félelmet kelt

Ám van egy furcsa ellentmondás: amikor a természetvédelem sikeres, és az állatok valóban visszatérnek, sokszor pánik a válasz. Szlovákiában például – ahol a Tátrai és Fátrai erdőkben újra megerősödött a medveállomány – egyes hatóságok vadászati engedélyeket adtak ki a barnamedvék kilövésére. Egyes éttermek pedig elkezdték hirdetni a medvehúsból készült különlegességeiket – komoly társadalmi vitákat kiváltva.

Romániában hasonló a helyzet: az ottani Kárpátokban mintegy 6–7 ezer medve élhet, ami az egyik legnagyobb vadon élő populáció Európában. A gyakori ember-medve találkozások miatt az emberek egy része fokozott védelem helyett inkább ritkítást sürget. Az állam vitatott jogszabályokkal próbálja szabályozni a kilövéseket, miközben természetvédők szerint inkább az emberi tevékenység visszaszorítására és megelőző intézkedésekre lenne szükség.

Közös természet – közös felelősség

A vadon visszatérése nemcsak ökológiai, hanem társadalmi kérdés is. A barnamedve vagy a hiúz nem ismeri a határokat, ahogyan a beavatkozás sem lehet egyetlen ország dolga. Európa zöld hálózata – az ökoszisztémák összekapcsolása, a fajok közös kezelése és a határokon átívelő együttműködés – kulcsa lehet a jövő természetvédelmének. A kérdés már csak az: készen állunk-e együtt élni azzal, amit egykor mi űztünk el?

Források: RTV Slovenija, The European Correspondent, Government of Slovenia

A Hogyan „importálja” Európa a vadont? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

2023-ban az akkumulátorgyárak által generált parlamenti vitán a miniszterelnök azt mondta, hogy “Magyarországról több víz távozik, mint ami bejön”, írta Bardóczi Sándor, hozzátéve, hogy ez egyébként igaz, de nincs feleslegünk. Bardóczi vitatja a miniszterelnök kijelentését, miszerint: “Ha akarjuk, és szükség van rá, bárhova el tudjuk vinni a vizet csatornán keresztül, ahol szükség van.”

A főépítész állítja, hogy nem ez történik, mert a mai napig és több mint egy évszázadon keresztül a vízügyi doktrina a vízelvezetés, a lecsapolás, a csatornázás volt, a mezőgazdasági doktrina pedig a belvizek elleni küzdelem és ez a mai napig nem változott.

Nos Magyarország vízhiányban szenved. 2022 és 2024 után úgy tűnik ez lesz a legdurvábban aszályos nyár. Az biztos, hogy egész júniusban egy csepp csapadék sem várható. A talajvízkészlet vészesen ürül, jelenleg az ország majdnem egész területén a felső 20 cm nedvességtartalma teljesen eltűnt, nincs. Országos aszály van, Budapesten az összes tövig nyírt gyep kiszáradt már. A csapadékos májusban mindenki azért ostromolta a kerületi és fővárosi ügyfélszolgálatokat, hogy mikor lesz már lenyírva a gyep. Most pedig éppen azért ostromolják őket, hogy miért nyírták le.

Hasonló ez a gazdák korábbi viselkedésmintáihoz, amikor évekkel ezelőtt az agrár közigazgatást azért ostromolták februárban, hogy miért nem vezetik el a belvizet. Hogy aztán nyáron azért ostromolják, hogy hol az eső, miért nincs víz az öntözőcsatornákban.

A belvíz mély fekvésű területeken (egykori lápréteken) gyűlik össze. Ha ezek ma is láprétek lennének, lenne nyáron eső. Tudna honnan felhő képződni. Most meg nincs, de most már belvíz sincs. Porzik a határ februárban a szétszántott földeken. Változtatni, változni kéne, írja a főépítész, mert ez így nem mehet tovább. És a technológiai megoldás kevés lesz. Ökológiai fordulat nélkül nem fog menni. A feladatok: ökológiai kiegyenlítő felületek, mulcsolás, szárazságtűrő társulások, erdőrekonstrukciók, vízmegtartás, a földalapú támogatás áthangolása a vízmegtartó gazdálkodásra. Ki fogja elvégezni és mikor?

A legfrissebb agrometeorológiai térképek azt mondják, hogy az ország területének 80%-án jelenleg nagyfokú aszály van. Dél-Pesten, azaz Pesterzsébeten és Soroksáron, valamint Csepelen a legrosszabb a helyzet, ott már súlyos az aszály. A gyepszintet tápláló felső talajrétegben a víztartalom mindössze 10-20%. A fákat tápláló 50-200 cm-es rétegben még van 50% víztartalom. Még!

Aki civilként tenni akar a fiatal fővárosi fákért, azoknak hirdettük meg önkéntes vízadást. A beeco applikáción keresztül lehet hozzá csatlakozni. Mindenkire szükség van, hogy a zöldfelületeink túléljék ezt a hónapot. Komoly a baj. Olyan, amivel még ez az ország sosem nézett szembe. A klímaválság éppen szintet lép…

A A klímaválság szintet lép bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A szokásosmintegy 1,2 millió helyett csupán mindössze 600-700 ezer méhcsaláddaltudnak nekifutni az idei szezonnak a magyar méhészek. A drámai mértékű állománypusztulás okát, ami világszerte – így Európában és az Egyesült Államokban is – nagy gondot okoz, a szakemberek elsősorban a méheket támadó varroa atka elleni hatóanyagokkal szembeni rezisztencia erősödésében látják. A hazai veszteségek különösen a mellékállású és hobbiméhészeket sújtották, a főállású gazdák jobban meg tudták védeni állományaikat.

Kedvezőtlen időjárás

Az akácméz idei szezonja várhatóan már május legelején megkezdődik, de továbbra sem egyértelmű, hogy mekkora károkat okoztak az áprilisi fagyok az erre igen érzékeny akácosokban. A termelés szempontjából fontos Bács-Kiskun megyében például egyes reggeleken –5, –7 fokos hideget is mértek. A fagyás miatt kialakuló másodvirágzás általában sokkal rosszabb mézhozamot eredményez, de a visszaesés mértékét egyelőre nem lehet megjósolni. Ami immár évek óta tartó, szintén negatív jelenségnek számít, az a téli csapadékhiány: az olyan fás szárú méhlegelőket, mint a hárs, a szelídgesztenye, vagy éppen az akác, ez a tényező is negatívan érinti.

Bajban az uniós felvevőpiac

Bross Péter kiemelte, hogy a mintegy 20 ezer hazai méhész többségének immár évek óta súlyos egzisztenciális problémával kell szembesülnie. Az itthon termelt méz 60-70 százaléka ugyanis exportra megy, ugyanakkor 2022-ben – az előző évekhez mérten – a felére zuhant a méz ára az EU-ban, így Olasz-, Német- és Franciaországban is, amely három ország a hazai mézkivitel 80 százalékát vásárolja meg. Az akácméz ára azóta is stabilan alacsony, és bár a virágméz ára az utóbbi időszakban 15-20 százalékkal nőtt, még ez is alig fedezi a megemelkedett termelési költségeket.

Az uniós mézpiac összeomlását a harmadik országokból, így az Ukrajnából, Argentínából, de legfőképpen a Kínából származó mézimport okozza. Bár az Európai Bizottság már 2023-ban elvégezte azt a 15 tagországra kiterjedő mézvizsgálatát, aminek eredményei szerint a kínai exportból származó minták háromnegyede hamis, e termékek gyakorlatilag cukorszirupot tartalmaztak, az ügyben azóta sem történt érdemi előrelépés. Ezekkel a termékekkel sem a hazai, sem a többi európai országban működő termelők nem képesek árban versenyezni, így folyamatosan zajlik kiszorításuk a piacról.

„A méz marginális terméknek számít az uniós élelmiszerpiacon és nem jelent közvetlen élelmiszerbiztonsági kockázatot, ezért nem kezelik prioritásként az uniós döntéshozók – jegyezte meg Bross Péter. – A politikusok gyakran nem értik meg, hogy a méhek és méhészek szerepe nem pusztán a méztermelés miatt kiemelt, hanem a beporzás révén az egész mezőgazdaság működéséhez alapvetően járulnak hozzá.”

Az OMME elnöke pozitívumként említette, hogy Magyarország már tavaly júliusban, másfél évvel az EU többi tagállama előtt bevezette a kötelező mézszármazási címkézést – ezen az országokat az üvegben lévő mennyiség sorrendjében kell feltüntetni. A tudatos hazai vásárlók lehetnek a jövőben a hazai méhészek túlélésének zálogai, hiszen, ha mindenki csupán az ár alapján döntene, a legtöbbször silány minőséget kínáló konkurencia már kisöpörte volna őket a piacról.

Hatékonyabban erősíti az immunrendszert a hazai méz

A helyi méz nemcsak ízében különleges, hanem egészségügyi szempontból is előnyös. A méhek által összegyűjtött helyi allergének hozzájárulnak az immunrendszer megerősítéséhez, így napi egy kanál hazai méz fogyasztása csökkentheti az allergiás tüneteket. Ellentétben az argentin vagy ukrán mézzel, amik olcsóbbak lehetnek, de mivel nem a helyi allergéneket tartalmazzák, nem is érnek annyit az immunrendszerünk erősítése szempontjából.

A A hazai méhcsaládok csaknem fele elpusztult – a kínai méz háromnegyede hamis bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az éghajlatváltozás első áldozatai a mezőgazdaságban a gyümölcsfák: miközben az enyhe telek segítik a kártevők tömeges áttelelését, paradox módon az immár rendszeres márciusi-áprilisi hidegbetöréseket is a felmelegedés okozza, mivel jócskán meggyengítette a sarkvidéki eredetű hideg levegő délre áramlását akadályozó poláris örvényt.

Dr. Apáti Ferenc, a FruitVeB, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke szerint a jövő hét elejére jelzett fagyok miatt aggódnak a termelőkben. A márciusi lehűléskor mindenekelőtt a kajszi- és a mandulatermesztés volt veszélyben a korai virágzás miatt, ám ez nem érint nagy termőterületet Magyarországon. Most viszont minden fontos gyümölcskultúrát – almát, körtét, kajszit ismét, sőt a cseresznyét és a szilvát is – veszély fenyegeti.

A cseresznye és a szilva már virágzik, az alma pedig térségtől függően zöldbimbós, pirosbimbós állapotban van. Ezek a fejlődési fázisok –3, –4 Celsius-foknál már érzékenyek. Egy –5 fokos hideg akár az állomány felét károsíthatja, –6, –7 fok esetén teljes virágpusztulás is bekövetkezhet. A frissen kötődött kis gyümölcsök is rendkívül érzékenyek: –1,5 fokig általában nem történik baj, de –2-nél már károsodás, –4–5 foknál pedig teljes termésvesztés várható.

A várható árak kapcsán a FruitVeB elnöke figyelmeztetett: amíg nem látjuk a kár mértékét, a termés mennyiségét és az európai kínálatot, addig minden becslés csupán spekuláció. Ha Európa-szerte nagy lesz a fagykár, akkor számolni kell a további drágulással. Egyelőre még semmi biztosat sem lehet mondani, hiszen a hideghullám még előttünk van. Ha megússzuk, akkor sem jelenthetjük ki, hogy jó lesz a termés, hiszen májusig még sok minden történhet.

A következő napokban várható erős fagy hatásai leginkább a házikertes gazdálkodókat fenyegetik, mivel iparszerű fagyvédelmi technológiák csak nagy, sok hektáros ültetvényeknél jöhetnek szóba, és ezek a rendszerek – légkeverés, fagyvédelmi öntözés, ültetvényfűtés vagy ezek kombinációja – sem képesek minden körülmények között védelmet nyújtani.

Valamennyi felsorolt technológia csak szélcsendben vagy mérsékelt, 10-15 km/óra alatti szélsebesség mellett lehet hatásos, az ennél erősebb légmozgással járó, úgynevezett szállított fagyoknál minden fagyvédelmi technológia hatástalan. A kapcsolódó költségek miatt pedig csak 3-4 millió forint feletti hektáronkénti áruérték esetén éri meg alkalmazni őket.

Mindezen korlátok ellenére a fagy elleni védelem a gyümölcsösökben olyan technológiai elemmé válik, mint a növényvédelem, a tápanyag-gazdálkodás vagy az öntözés. Hosszú távon csak az olyan intenzív ültetvények tudni gazdaságosan működni, amelyekben legalább részlegesen megoldott a fagykár elleni védekezés is. Az időjárási kockázatokat már csak tetemes tőkebefektetéssel és megfelelő szaktudás birtokában lehet megvédeni, a korszerű technológia árának pedig be kell épülnie a gyümölcs árába is. Az olcsó gyümölcs korszaka már évekkel ezelőtt véget ért.

A Tetemes terméskiesést okozhat a hétvégi lehűlés a gyümölcsösökben bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az Egyesült Államokban egy brojlercsirkefarmon észlelték a H7N9 madárinfluenza-vírus erősen patogén változatát. A mintegy 50 ezer brojlercsirkét tartó telepen a hatóságok azonnali intézkedéseket hoztak a fertőzés megfékezésére, mivel ez az első ilyen típusú járvány az USA-ban 2017 óta. A vírust először 2013-ban azonosították Kínában, és azóta mind madarak, mind emberek körében is okozott megbetegedéseket.

Miért különösen veszélyes a H7N9?

A H7N9 egy rendkívül fertőző és agresszív madárinfluenza-vírus, halálozási aránya a WHO szerint magas. Az eddig regisztrált fertőzések 40 százaléka végzetes kimenetelű volt az emberek körében. A vírust általában élő baromfival vagy szennyezett környezettel való érintkezés révén lehet elkapni, különösen azokban a térségekben, ahol élő madarak piaci árusítása gyakori.

Bár a jelenlegi adatok szerint a H7N9 vírus emberről emberre nem terjed könnyen, a hatóságok fokozott figyelmet fordítanak az esetleges mutációkra, amelyek növelhetik a járványveszélyt.

Az USA intézkedései a járvány megfékezésére

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium azonnali lépéseket tett a vírus további terjedésének megakadályozására. Az érintett farm teljes állományát leölték, és szigorították az állat-egészségügyi ellenőrzéseket. A minisztérium együttműködik az állami vadvédelmi és egészségügyi szervekkel, hogy alapos járványügyi vizsgálatot végezzenek, és megelőzzék a vírus további terjedését más gazdaságokban.

Járványvédelem és iparági játszmák

A madárinfluenza világméretű terjedése egyre nagyobb kihívás a baromfiágazat számára. A mostani eset is rámutat arra, hogy a járványvédelem és a megelőző intézkedések kiemelten fontosak a baromfitenyésztésben.

Eközben Európában már több országban is intenzív és eredményes oltási kampányokat hajtanak végre és/vagy készítenek elő. A madárinfluenza ugyanakkor iparági játszmák eszköze is – a káosz felé menetelő USA-ban például a tojásárak extrém emelkedésében és a súlyos tojáshiányban is szerepet játszik.

Trump egészségügyi miniszterének őrült ötlete

(Szerző: Fehér János/Transtelex) Robert F. Kennedy Jr., az Egyesült Államok egészségügyi minisztere azt mondta a Fox Newsnak, hogy az amerikai farmereknek hagyniuk kellene, hogy terjedjen a H5N1 madárinfluenza a baromfiállományaikban, így azonosíthatják azokat az egyedeket, amelyek immunisak a vírusra. Szakemberek ezt nagyon rossz ötletnek tartják.

Rocio Crespo, a Észak-karolinai Állami Egyetem állatorvosa őrültségnek nevezte a felvetést, és azt mondta, hogy ennél a betegségnél nem működik a szerzett immunitás.

A mostani eljárásrend szerint, amit a tudomány is támogat, a gazdáknak le kell vágniuk azokat az állományokat, ahol megjelenik a fertőzés. Jelenleg így lehet legjobban megfékezni a járvány terjedését. A madárinfluenza önmagában is magas patogenitású, a csirkék 90-100 százalékával három-négy nap alatt végez.

Mivel ilyen gyorsan pusztít, a csirkékben nem tudnak olyan antitestek kifejlődni, amelyek legyőznék az influenzát. A gyorsaság miatt a kutatóknak sincs sok esélyük, hogy egy esetleges rezisztencia genetikáját vizsgálni tudják, idézte a Scientific American Matt Kocit, az Észak-Karolinai Állami Egyetem baromfi-tanszékének immunológusát és virológusát. Kutatók még a magas patogenitású, madárinfluenzánál lassabban terjedő madárbetegségek esetében is nehezen találták meg a genetikai rezisztencia kulcsát.

A vírus terjedésének szabadjára nemcsak állategészségügyileg szerfölött aggályos, gyakorlatilag lehetetlenné a baromfitermékek exportálását. Senki sem akar olyan élelmiszert vásárolni, ami potenciálisan betegséget terjeszthet.

Kennedynek egészségügyi miniszerként nem sok beleszólása van mezőgazdasági ügyekbe, de a Fox New-nak adott nyilatkozat óta már Brooke Rollins agrárminiszter is támogatta a szabadon terjedés ötletét, és azt mondta, hogy néhány farmer már jelezte is, hogy kipróbálná.

Matt Koci szerint, ha nem ölik le a fertőzött állományokat, akkor nagyobb veszélynek vannak kitéve a mezőgazdasági dolgozók, és nő a valószínűsége annak, hogy világjárvánnyá erősödjék a vírus.

A Minden eddiginél fertőzőbb madárinfluenza-vírus jelent meg bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A statisztika valamelyest eligazít. Azt tudjuk, hogy az európai borfogyasztás csökken. Nem teljesen világos, hogy pontosan mekkora mértékben, de belátható időtávlatban legalább a negyedével. És a divat inkább erősíti azt a trendet, mint sem fékezné.  Közben nyakunkon a klímaváltozás, a kárpát-medencei felmelegedés, a csapadékhiány.

Az nyilvánvaló, hogy a kertészeti ágazat egyik legfontosabb fegyvernemének, a szőlészetnek és a borászatnak erre valahogy reagálnia kell. Fel is vonult a teljes flotta, a zászlóshajón Gyuricza Csaba rektorral, ellentengernagyként Feldman Zsolt államtitkárral, a fregattokon, korvetteken Sárdy Diánával, a Magyar Kertészeti és Élettudományi Egyetem (MATE) Szőlészeti és Borászati Intézetének igazgatójával, Szmilkó Gabriellával, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa igazgatójával és Sári Enikővel, a Magyar Mezőgazdaság (kiadó) Kft. ügyvezetőjével. Az ütközet időpontja 2025. február 14-e, helyszíne a MATE rektori tanácsterme.

A tanszék mindenkivel összefogott, aki érintett lehetett. Megpróbálta felmérni, hogy a mindent könnyen, gyorsan, színesen, élményt adóan elváró (nevezzük így!) Z- és Y-generáció hogyan értékeli a borkultúrát, mit vár el tőle. Élményt! Gyorsan, könnyen, színesen és azonnal! Lefordíthatóan olyan kategóriákra, mint ágy, kapcsolat, emlék.

Azt senki sem vitatja, hogy ahogy a parafadugó kontra csavaros zárás esetében is meg kellett vívni bizonyos harcokat, úgy lesz harc a cideres, meg gyümölcsös, meg egyre édesedő, meg habzó- és pezsgőborok térnyerése elősegítése vagy éppen visszaszorítása végett is. Ha termelő és fogyasztó egymásra talál ebben, az a győzelem!

A MATE megpróbál irányt mutatni. A kutatólaborokban, a tangazdaságokban, a doktori iskolában, a publikációkban. A termelő meg a piac kap egy étlapot, aztán vagy onnan választ, vagy odébb áll. De legyünk konkrétak!  A csatában több felkínált irány is volt. Az egyik a vegán boroké. Én ugyan meggyőződéssel hiszem, hogy ez a vegánőrület átmeneti, mert éppen a vegánok fogyasztják el a légkondikban a legtöbb energiát, meg ezen az égövön, ezekkel a hagyományokkal nem ez az egészség útja, de jó, ne szellentsenek a tehenek! Ma ezt a trendet nem lehet figyelmen kívül hagyni, mint a marine vagy mohikán frizurát sem. Ha kitart ötven évig – nem fog –, az isten bocsássa meg a félreértéseinket.

A másik az alkoholmentesítés (amit egyelőre nem erőltet még a tanszék), a bemutatott minták esetében két térfogatszázalékos csökkentés volt a cél. 

A harmadik a felvirágzó (mert hogy a cider-, cava-, proseccó-fogyasztáshoz jól illeszkedő) unortodox pezsgőkultúra. Ennek van igazi bázisa: ma a pezsgő jobban fogy, mint a bor. 

És akkor nézzük a konkrétumokat, a kóstolás eredményeit! 

Az első tétel egy olaszrizling alapú kísérlet volt. Az olaszrizling (az olasz név ellenére) a magyar ember bora, már csak azért is, mert mindig van egy kis keserű utóíze. Az eredeti tétel a badacsonyi régióban termett. Szépen hozza a kifejezett savakat, a gyengén mandulás utóízt, a hosszú lecsengést és a kifejezett mineralitást. Gyümölcsösséget ne várjunk tőle, legfeljebb éretlen szőlőt vagy zöld egrest, illata meg van ugyan, de az tényleg a boré, nehéz szétszálazni. 

A vegán változat lényege, hogy nem használnak zselatint vagy kazeint a derítéshez, a borsófehérje helyettesíti ezeket (más esetekben burgonyakeményítő is szóba jöhet). Nos, ez minimálisan világosabb színvilágú, de az anyaborhoz hasonlóan fényes, ellenben kerekebbek az ízei, még nehezebb szétszálazni az összetevőket, a sav sem olyan harsány, rövidebb a lecsengés, szinte eltűnik a kesernyés utóíz. 

A Generosa esetében is fél árnyalattal világosabb az alkoholcsökkentett. Az alapbor illatában felsejlik (de egészen halványan) a szőlővirág, amúgy szimpla „fehérborszag” dominál. A gyümölcseiben ott van a sárgadinnye és a kései, jól érett körte. A kesernyéssége alig jön elő, semmiképpen sem mandulás, legfeljebb a gyümölcshéj ízvilága.

A csökkentett változatban nagy az ízvesztés, de még egy lekerekedett, élvezhető bort kapunk, amely után nem kívánjuk a vizet. Becsapós, úgy érezhetjük, hogy reggelig ihatunk büntetlenül.

A harmadik kísérleti fajta a Zeusz. Olajosan édes tömör, kesernyés ízvilágú már az alapban is, ahogy azt a Balaton-felvidéken hozza a fajta. Ebből készült a „narancsbor” nevű innováció, vagyis az, amikor a fehér szőlőt a vörösekre/kékekre jellemző módon héjon erjesztik.

Ez nekem nagyon tetszett. Színében sárgába, narancsos árnyalatba hajlott, gyönyörűen hozta a glicerolos templomablak (franciául „pieds des dames”) jelenséget a pohár falán, felerősödtek az ízek, és a divatos (nem mandulás, hanem) bitter-típusú kesernyésség győzött le mindent. Itt éreztem leginkább, hogy az innováció, a termék és az eladhatóság leginkább képes kart karba ölteni.

A kóstoló csalódása számomra az amúgy – mert hallottam mások véleményét – nagy közönségsikert arató meggypezsgő volt. Már az alaptétel is nyers volt, vizes, üres. Csak a meggymag ciános kesernyéssége meg a szín kiabálta, hogy itt meggypezsgőt iszol. Amúgy a Voila kommersz gyümölcspezsgői ma még kiforrottabbak. A feljavított változat szénsavja kétségkívül erősebb, a kísérőlikőr (ami a method classic pezsgőgyártás elengedhetetlen terméke, hiszen a kilőtt seprűdugóval távozó mennyiséget pótolni kell) javít valamelyest, de azt mondanám: vannak a mai magyar piacon jobb, kiforrottabb pezsgők – nem csak a Hungáriára vagy a Zichy Annára kell gondolni. Gyümölcsfronton viszont nem rossz bázis ez, de dolgozni kell még rajta. 

Nem tudom eldönteni, hogy a MATE és partnerei beletalálnak-e a trendbe, és ha sikeres lesz az innováció, az mennyire segíti és fejleszti a magyarországi borkultúrát. A szándékot maximálisan elismerem és  támogatom, az eddigi eredményekről azt gondolom, hogy szabad, talán érdemes is szurkolni a továbbfejlesztésért, azt meg, hogy az unokáim borkultúrájára milyen hatással lesz mindez, megjósolni sem tudom. Én mindenesetre egyelőre még csak a fiaimat tanítom kóstolni, és ha fiatalokról van szó, megrekedtem Jekl Flóránál vagy Miklós Csabinál meg az ő egészen komoly (de ma már jellemzően negyvenes, tehát nem fiatal) bandájuknál.

Ami biztos, húsz év múlva nem nekem kell majd elszámolnom, hogy hova fejlődött a magyar borkultúra és az azt megalapozó, ma bátran innovatívnak nevezett és gondolt kutatás, fejlesztés.

A Ezt fogják inni az unokáink bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Huber Kálmánnak a mikroklíma volt a kutatási témája a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájában. Részt vett a fás szárú növényekkel foglalkozó Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány egyik nagy ívű, tízéves kutatásában – akkor került közelebb a botanikához. 2002-től – a biztosabb megélhetés végett – kertészeti vállalkozásba kezdett, 2006-ban pedig létrehozott egy kéthektáros magánarborétumot a Villányi-hegység déli oldalán, Máriagyűd külterületén.

Az arborétumban a több mint ötven országból származó mintegy ötszáz faj viselkedését vizsgálja. Gyűjteményéről a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány kutatásvezetője, Debreczy Zsolt professzor azt mondta, hogy kísérleti telepnek, hosszabb távon akár nemzeti gyűjteménynek is tekinthető, ahol kiemelkedő a tölgy-, a szamócafa-, a gránátalma-, a pisztácia- és az olajfa-kollekció, amiből a jövő dísz- és haszonnövényfajtái is kiemelhetők, honosíthatók lesznek.

Azt talán a laikusok is sejtik, hogy egy arborétum esetében különös szerepe van a helyszínnek. Hogyan választotta ki a területet?

Egy mediterrán gyűjteményt, parkot szerettem volna létrehozni, elsősorban a saját magam örömére. Eredetileg nem volt célom, hogy arborétum legyen belőle. Legdélebbi hegységünk, a Villányi-hegység déli oldalán kerestem területet. A végső és konkrét választásban a tanulmányaimon túl a helyiekkel történő beszélgetések segítettek.

Az érdekelt a többi között, hogy hol szüretelik a környéken először a cukorborsót. Az első szüret az országban minden évben a Tenkes déli oldalán, Máriagyűd környékén van, de a környéken belül is nagy különbségek vannak a változatos mikroklímának köszönhetően. Ez a terület kivételes mikroklímája miatt és a globális felmelegedés ütemét figyelembe véve pár évtizeddel előrébb tart az időben az ország nagyrészéhez képest, ami tökéletes lehetőség a honosítási kísérletekhez.

A gyűjtemény legtöbb növénye nálunk melegebb és szárazabb égövről származik, ezért a tavalyi forró, száraz nyár elviselése öntözés nélkül sem okozott problémát, míg a közelben található természetes erdő fáinak levelei már augusztusra kiégtek, rozsdabarna színűre váltottak, mintha már ősz lenne. A szubtrópusi fajok termesztésének egyetlen szűk keresztmetszete a legnagyobb téli lehűlés. A gyűjtemény kísérleti telepnek is tekinthető, mert a fajok többsége hazánkban itt került először szabad földbe. Talán télen a legérdekesebb az arborétum, mert a kerítésen kívül minden kopasz, lombjukat vesztett állapotban vannak az őshonos fajok, de a kerítésen belül majdnem minden zöld, hiszen örökzöld fajokról van szó.

Magyarországon nagy probléma a csapadék mennyisége és eloszlása. 2024-ben – egyetlen hónapot kivéve – a sokéves átlagnál kevesebb csapadék esett, újabb aszályos éven vagyunk túl. Ezen csak öntözéssel lehet segíteni – ha a politikusokra hallgatunk. Szakemberként mi a véleménye erről?

Csak öntözéssel nem lehet a magyar mezőgazdaság problémáit megoldani. Bizonyos kultúrákról természetesen nem mondhatunk le, például a gabonafélékről, de óriási hiba, hogy szinte csak szántóföldi kultúrákból áll a magyar mezőgazdaság. Az lenne a megoldás, ha elmozdulnánk a szárazságtűrő fajok, fás kultúrák irányába, de már nem az alma, a cseresznye, a meggy vagy a kajszi felé, hanem egyre nagyobb területeken kezdenénk többek között a pisztácia- vagy a gránátalma-termesztésébe – ez lenne a tökéletes válasz a klímaváltozásra.

Keresték-e meg szakmai szervezetek vagy intézmények, hogy van-e megoldás az aszályban senyvedő magyar erdők problémájára?

Középhegységeink déli oldalain természetes erdőink szenvednek az egyre forróbb, aszályosabb nyarak következtében. A Nemzetközi Dendrológiai Alapítványnál folytatott munkánk idején több erdőgazdasággal működtünk együtt.

Évekkel ezelőtt a Mecsekerdő Zrt. keresett meg minket, hogy összeomlóban van a tölgyállomány, egész konkrétan a kocsánytalan és a csertölgy. Első megoldásként ajánlhattuk volna, hogy hozunk tájidegen, nálunk nem honos, délszaki fajokból olyanokat, amelyek bírják a szárazságot és nagy a szárazanyag-termelésük, azaz gyors növekedésűek, mert természetesen vannak ilyen tölgyfajok.

Léteznek olyan fajok, amelyek évente akár egy métert is nőnek. Ezt itt, a kertben én is megtapasztaltam úgy, hogy ez egy öntözésmentes kert. De ezek a fák tájidegenek. Kertekbe bekerülhet belőlük egy-egy példány, de erdészeti szinten nem lenne helyes megoldás, ha sok-sok négyzetkilométeren termesztenénk; ez az egész élővilágunk arculcsapása lenne.

Ezért az itthon is honos kocsánytalan és csertölgynél maradtunk, de a déli vérvonaluaknál. Görögországból, Makedóniából, Bulgária déli részéről hoztunk nagy mennyiségben makkot, méghozzá őshonos állományokból. Ottani erdészetekkel vettük fel a kapcsolatot, évek óta érkeznek és a Mecsekerdő csemetekertészetében már egyre nagyobb mennyiségben növekednek a magoncok.

Vannak a magyar kertekben a klímaváltozás miatt halálra ítélt fajok?

Órákig sorolhatnánk azokat a fajokat, amelyeknek nincs nagy jövőjük a Kárpát-medencében. A kerttulajdonosok örömmel ültetnek vízigényes fajokat, mert esztétikai okokból ragaszkodnak hozzájuk. A kertekben rengeteg a fűzfa, a nyírfa, a lucfenyő… De a kertész szakma lassan elkezdte formálni az igényeket. Hidegtűrő mediterrán növényeket szoktam javasolni a kerttulajdonosoknak.

Tudjuk, hogy vízzel szinte mindent meg lehet oldani, de ez sem illik bele a fenntarthatóság eszméjébe. Például miért akarunk gyönyörű gyepet sok-sok köbméter ivóvíz kárára? Jó lenne, ha lemondanának Magyarországon a kerttulajdonosok az angol gyepről, helyette szárazságtűrő fajokat ültetnének, és sorolhatnám.

A kertes házban élők, a kerttulajdonosok drasztikus változásokra készüljenek?

Nem feltétlenül lesz drasztikus a változás, mert a klímaváltozás vesztesei helyére nagy eséllyel a kerttulajdonosok szárazságtűrő fajokat fognak választani. Továbbra is ültethetünk fenyőféléket, például aleppói fenyőt vagy mandulafenyőt, vagy cédrusokat (atlasz-, himalájai, libanoni, ciprusi), utóbbiak mindent bíró növények. A lomblevelű örökzöldeknél még nagyobb a választási lehetőség. A változó klíma és az új fajok miatt szükséges a háttértudás. Ezt nem lehet minden kerttulajdonostól elvárni, ez a szakma feladata lenne, hogy hirdesse a fajok igényeinek ismeretét: létezik válasz a klímaváltozás következményeire. Az eddig megszokott fajok helyett délszaki hő- és szárazságtűrő fajokkal kell foglalkozni.

Milyen gyümölcsfajokra lehet leváltani az egyre rosszabbul termő almát, kajszit, meggyet?

Az ország déli felében – az Alföldön is, nem csak a védett középhegységi hegyoldalakon – megterem már a pisztácia és a gránátalma. A klasszikus szőlőtermő vidékeken olajfával, datolyaszilvával és kivivel is nyugodtan lehet foglalkozni, egy-két hektáros szinten már vannak jó példák erre; ez a folyamat a jövőben fel fog erősödni.

Magánházaknál én is láttam néhány fiatal olajfát, de a nagyobb volumenű termelés nyilván mást jelent. Azon a szinten is lehet próbálkozni? És ha igen, milyen minőségű lehet például a hazai olívaolaj?

Hálistennek az elmúlt években több ültetvényről is pozitív visszajelzések érkeztek mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. Hazai termésből nyert olívaolajjal is megjelent már egy-két termelő a nemzetközi versenyeken, és kifejezetten jó minőségű kategóriába sorolták őket. Amíg Tokaj a szőlőtermesztés északi határán húzódott meg, az volt az egyik titka, hogy a szőlő ökológiai igényei a küszöbértéken voltak, és általában a gyümölcstermő növények ilyen esetben extra minőséget produkálnak.

Ez van most az olajfákkal is, a termesztési zóna északi határán vagyunk. Bárhová délen sem lehet ültetni, határozott igényei vannak, mínusz 15 foknál nem bírnak hidegebbet elviselni a leghidegtűrőbb olajfafajták sem. Egy-két hektáron hidegtűrő fajtákat ültetni már nem nagy kockázat az ország legmelegebb mikroklímájú részein, a magyarországi hegylábfelszínek magasabb térszínein, így például a Mecsek vagy a Villányi-hegység déli oldalán és a Balaton-felvidék hegyoldalainak déli lejtőin.

Említette a pisztáciát és a gránátalmát: ezek hasonló lehetőséget, jó minőséget, de kisebb volument jelentenek?

A hazai pisztácia- és gránátalma-telepítésben hatalmas fantáziát látok, mert mindkettő termése egészséges, keresett és roppant drága. Napjainkban egy kiló hántolt pisztácia nagyjából 16 ezer forintért cserél gazdát, egyetlen gránátalma többe kerül ötszáz forintnál. Mindkét növény fittyet hány a 40 fokra, ami nálunk forrónak számít, de a hazájában, Közép-Ázsiában, Délkelet-Törökországtól Iránon át Üzbegisztánig a nyár nagy részében még ennél is melegebb van. A hidegtűrésük nagyjából a kajsziéhoz hasonló, mínusz 20-25 fok. Én azon dolgozom kertészeti vállalkozóként, hogy népszerűsítsem őket.

A diót le lehet váltani a pisztáciával? Fenyegeti a diót a klímaváltozás?

A klímaváltozás a dió termesztésére egyre kedvezőtlenebb, a pisztácia számára egyre kedvezőbb viszonyokat teremt. A dió visszaszorulásának több oka van. A Texasból érkező dióburokfúró légy jól érzi magát nálunk, nehéz ellene védekezni. Minél nagyobb egy növény levele, annál nagyobb a párologtató felülete, így a dió nagy levélmérete is utal arra, hogy vízigényes fajról van szó. Ezekből megállapíthatjuk, hogy Magyarországon a dió sem a jövő növénye.

A pisztácia rentábilisabban termeszthető a jelenlegi magyar klímán, nagy hasznot hozó faja lehet a kisebb területen gazdálkodóknak. Sok mindent nem lehet gépesíteni, bár láttam, hogy Kaliforniában rázógéppel szüretelik. A pisztácia mellett gyakorlatilag a gránátalmának sincs betegsége. A csapadékosabb vegetációs időszakban van csak szükség növényvédelemre a pisztáciánál (a gombára érzékeny), a gránátalmát akkor sem kell védeni. 2023 nyarán magasabb volt a levegő páratartalma, több volt a csapadék a szokásosnál, akkor hajlamosak voltak a gombásodásra a pisztáciák, de a tavalyi nyárhoz hasonló években nem igényel növényvédelmet.

Eddig leginkább egyéni sikerekről, próbálkozásokról beszéltünk, miközben ez arról is szól, hogy ezeknek a növényeknek egy része a jövőt jelentheti. A magyar állami szervezetek vajon foglalkoznak ezzel a témával? Végeznek olyan kutatásokat vagy rendelnek meg olyan tanulmányokat, amely ebbe az irányba mutat?

Ezzel a véleménnyel nem egyedül vagyok, de úgy tűnik föl, mintha az állami intézmények, például a gyümölcskutató intézetek, egyetemek mezőgazdasági, kertészeti témájú képzései a múlt század hatvanas éveiben rekedtek volna. Ebben a témában még jelentősebb lemaradással rendelkezünk a Nyugathoz képest, mint gazdasági területen. De még a régió többi országához képest is úgy látszik, mintha Csipkerózsika-álmát aludná a szakma. A változás ezen a területen is alulról érkezik: a gyűjtőknek és az új fajokat kereső kertészeti vállalkozóknak köszönhetően. Ki tudja, miért, de az állam továbbra is kizárólag a vízpótlásban látja a megoldást.

Hogy kell elképzelnünk az új fajták keresését a gyakorlatban? Önöket éppen a gránátalma érdekli, és tudják, hogy Üzbegisztánba nemcsak a kajszi miatt, hanem a gránátalmáért is érdemes elmenni. Megszervezik az utat, találkozókat, aztán kertészetből kertészetbe járnak?

Dehogy, a tudomány területéről érkeztem, első lépésben az Üzbég Tudományos Akadémiát kerestük meg Dlusztus Miklós barátommal, „tettestársammal”, és elkezdtünk kapcsolatokat kiépíteni. Hosszas egyeztetések után megismertük azokat a kihívásokat, amelyeket a klímaváltozás állít az országaink elé. Barátságosan fogadtak minket, terepjáróba ültünk, és semmit sem titkolva bemutatták a kísérleti telepeken folyó munkát.

Milyen problémákkal küzdenek Üzbegisztánban?

Ők eddig félsivatag voltak, most meg az elsivatagosodás veszélyezteti az országot, már a gránátalma-ültetvényeiket is öntözniük kell. Olyan szelekciós munkát végeznek, amelyek egyre szárazságtűrőbb fajtákat eredményeznek.

Az arborétumában láttam egy gyönyörű, nyolcméteres paratölgyet, említette, hogy tizenhat éves. Ha nem vesszük figyelembe a biodiverzitás kérdéseit, akkor boríthatná a Mecsek déli lankáit is a parafa alapanyagát szolgáltató erdő?

Abszolút, ha csak az ökológiai igényét vesszük figyelembe; ahogy az olajfát, a paratölgyet is lehetne gazdaságilag érdekes mennyiségben termeszteni, azaz könnyen lehetne akár ültetvényekben gondolkodni. Viszont félő, hogy invazívvá válnék a nagy volumenű termesztés miatt, ezért az ültetvényes termesztésével óvatosan bánnék. De azt is elárulom: mivel a Villányi borvidéken vagyunk, a hatásomra több borászatnál növekszik egy-egy szép paratölgy.

A füge szóba sem került. Jól tudom, hogy már nem csak Dél-Magyarországon lett alapeleme a magyar kerteknek? Az ön arborétumának gyümölcsfás részében is feltűnt több fa.

Pécsett és a déli területeken már nem unikum, de az ország nagyobb része nemrég kezdte felfedezni. Az egy dolog, hogy füge, de nem mindegy a fajta! Milyen a hidegtűrése? Hányszor érik be? Az is fontos szempont, hogy mekkora a termés alján a nyílás, mert ha befér rajta a hangya, akkor két nap alatt megerjed.

A bolgároknak vannak nagyon jó hidegtűrésű és nagyon jó minőséget adó fajtái, most ezeknek a szaporításán és elterjesztésén dolgozunk. Ipari léptékben soha nem fogunk fügét termeszteni, mert a betakarítást nem lehet gépesíteni, és az ehhez szükséges élőmunka költsége Magyarországon már túl drága, ezért marad a török füge a boltokban, nálunk pedig egyelőre a kiskertek növénye lesz.

A Klímaváltozás: gránátalma-, pisztácia- és olajfaültetvények Magyarországon bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.