Forrás: Anthropic Egy mesterségesintelligencia-ügynökökből álló rendszer 11 nap alatt készítette el Fermat utolsó tételének teljes, számítógéppel ellenőrizhető formalizálását. A Claude több tízmillió sor kódot és csaknem harmincezer köztes bizonyítást állított elő – miközben egy hasonló emberi projektet eredetileg évekre terveztek.

A matematika történetének egyik leghíresebb problémáját nem fedezték fel újra, hanem a számítógép számára is minden részletében ellenőrizhetővé tették. Az Anthropic szeptember 4-én jelentette be, hogy Claude mesterségesintelligencia-rendszere 11 nap alatt elkészítette Fermat utolsó tételének első teljes, géppel ellenőrzött formalizálását.

A teljesítmény azért különösen figyelemre méltó, mert a projekt során az AI 13 millió sor Lean kódot írt, és mintegy 30 300 matematikai tételt bizonyított számítógéppel, amelyek közül 29 500 került be a végső bizonyításba. A kész bizonyítás több mint ötször akkora, mint a matematikai bizonyítások egyik legfontosabb közösségi könyvtára, a Mathlib.

Mi Fermat utolsó tétele?

Fermat utolsó tétele első pillantásra szinte gyermekien egyszerűnek tűnik. Azt állítja, hogy ha n nagyobb 2-nél, akkor nincs három olyan pozitív egész szám, amelyekre igaz lenne: aⁿ + bⁿ = cⁿ

A legegyszerűbb esetben, amikor n = 2, természetesen vannak megoldások. Ilyen például a jól ismert 3² + 4² = 5², vagyis 9 + 16 = 25. Ezek a pitagoraszi számhármasok. Fermat azt állította, hogy amint a kitevőt 2-ről 3-ra vagy annál nagyobbra emeljük, a dolog lehetetlenné válik: nincs olyan nem nulla egész számokból álló a, b és c hármas, amely kielégíti az egyenletet.

Ez nem azt jelenti, hogy néhány számmal nem sikerül megoldást találni. A tétel ennél sokkal erősebb: azt mondja, hogy semmilyen számmal nem létezik ilyen megoldás, bármilyen nagy számokat is próbálunk.

Egy 350 éves matematikai rejtély

A tétel névadója, a francia matematikus Pierre de Fermat 1637 körül egy ókori matematikai mű, Diophantosz Arithmetikája egyik példánya széljegyzetében írta le az állítást. Azt is megjegyezte, hogy talált rá egy „csodálatos bizonyítást”, amely azonban nem fért el a könyv margóján. A bizonyítást soha nem találta meg senki.

A matematikusok évszázadokon keresztül próbálták megfejteni Fermat állítását. A probléma végül a modern számelmélet egyik legfontosabb hajtóerejévé vált. A megoldásra egészen 1994-ig kellett várni.

Andrew Wiles és a bizonyítás, amely majdnem összeomlott

A brit matematikus Andrew Wiles 1993-ban jelentette be, hogy bizonyította Fermat utolsó tételét. A bizonyítás azonban az ellenőrzés során komoly hibába ütközött: a matematikusok egy olyan rést találtak benne, amelyet nem lehetett egyszerűen áthidalni. Wiles több mint egy évig dolgozott a probléma megoldásán, végül Richard Taylor közreműködésével sikerült kijavítaniuk a bizonyítást. A teljes, helyes bizonyítás 1995-ben jelent meg.

Itt válik igazán érdekessé az AI mostani teljesítménye. A Claude nem fedezte fel újra Fermat tételét, és nem talált új bizonyítást. Wiles bizonyítása évtizedek óta elfogadott a matematikai közösségben. A gép azt csinálta, ami bizonyos szempontból még nehezebb: Wiles bizonyítását és az ahhoz szükséges teljes matematikai apparátust olyan precíz formába öntötte, amelyet egy számítógép minden egyes logikai lépésében ellenőrizni tud.

Mit jelent az, hogy „formalizálta” a bizonyítást?

A matematikusok számára egy bizonyítás lehet több száz oldalas, és bizonyos lépéseket természetesnek vesznek. Egy emberi szakértő elolvassa például azt, hogy egy következtetés „triviális”, és többnyire érti, miért következik az előző lépésekből.

Egy számítógép azonban nem működik így. A formalizált bizonyításban minden szükséges logikai lépést olyan formában kell megadni, amelyet egy úgynevezett bizonyításellenőrző rendszer képes mechanikusan ellenőrizni.

Az Anthropic ehhez a Lean nevű formális matematikai rendszert használta. A Lean nem egyszerűen „elhiszi”, amit az AI állít. Ellenőrzi, hogy a megadott bizonyítás valóban következik-e a megengedett matematikai axiómákból és korábban bizonyított állításokból.

Ez lényeges különbség a hagyományos chatbotokhoz képest. Egy nyelvi modell képes meggyőzőnek tűnő, ám hibás matematikai magyarázatot is generálni. Egy formális bizonyításnál viszont a végső ellenőrzést nem a nyelvi modell végzi. A gépnek bizonyítania kell, hogy igaza van.

Nem egyetlen AI dolgozott rajta

A projekt egyik legérdekesebb része éppen az, hogy nem egyetlen Claude „ült le” Fermat problémája elé.

Több tucat AI-ügynök dolgozott párhuzamosan: egyesek fogalmakat definiáltak, mások résztételeket bizonyítottak, megint mások a már elkészült eredményeket használták fel újabb, nehezebb állítások bizonyítására.

A fordulópontot egy közös, irányított gráf, úgynevezett DAG (directed acyclic graph) alkalmazása jelentette. Ez lényegében közös memóriaként szolgált: nyilvántartotta, milyen tételeket kell még bizonyítani, melyek készültek el, és hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egyes matematikai eredmények. A rendszert a Columbia Egyetem kutatóival együttműködésben fejlesztett Prove2Me platform segítette.

Tizenegy nap kontra öt év

A teljesítmény különösen azért látványos, mert a matematikai közösség már korábban megkezdte Fermat bizonyításának formalizálását.

Kevin Buzzard, az Imperial College London matematikusa 2024-ben többéves közösségi projektet indított azzal a céllal, hogy Wiles bizonyítását Leanben teljes egészében formalizálják. A munkát ötéves, 1 millió fontos brit kutatási támogatás is segítette. Ehhez képest Claude 11 nap alatt jutott el a teljes, géppel ellenőrzött bizonyításig.

A különbség azonban nem egyszerűen az, hogy „AI gyorsabb, mint az ember”. Az emberi kutatók munkája közben ugyanis maga a formalizálás módszertana és a szükséges matematikai infrastruktúra is épült. Claude már egy jelentős részben előkészített matematikai ökoszisztémára támaszkodhatott.

Nem a matematika végét, hanem egy új korszak kezdetét jelentheti

A Fermat-projekt legfontosabb következménye ezért nem az, hogy egy AI „legyőzte” a matematikusokat. A valódi jelentősége az lehet, hogy megváltozik a matematikai eredmények ellenőrzésének sebessége. Egy új, rendkívül bonyolult matematikai bizonyítás szakértői ellenőrzése hónapokig vagy akár évekig tarthat. A formalizálás során viszont a számítógép végső soron nem azt vizsgálja, hogy a bizonyítás szerzője mennyire tekintélyes matematikus, hanem azt, hogy minden egyes következtetés logikailag helyes-e.

Az Anthropic szerint a cél éppen ezért egy olyan jövő, amelyben a matematikai eredmények sokkal könnyebben és gyorsabban ellenőrizhetők. Ez különösen fontos lehet a matematikán túl is. Ha az AI képes bonyolult tudományos érveléseket formalizálni, akkor idővel más tudományterületeken is megjelenhetnek hasonló rendszerek. A nagy kérdés az, hogy képes lesz-e a tudomány egyre nagyobb részét olyan formába önteni, amelyet a gépek folyamatosan, automatikusan és megbízhatóan ellenőrizhetnek.

Fermat több mint három évszázadon át várt a bizonyítására. Wilesnek évek kellettek hozzá. Az AI-nak pedig most 11 napra volt szüksége ahhoz, hogy ugyanezt a bizonyítást a számítógép számára minden részletében ellenőrizhetővé tegye. A matematika ettől még nem lett egyszerűbb. Csak a bizonyítására állt be egy újfajta „digitális kutatócsapat”.

A cikk az AI segítségével készült

A Fermat utolsó tétele és az AI bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Elindult a Roman – új korszak kezdődhet a világegyetem feltérképezésében

Augusztus 30-án sikeresen elindult a NASA Nancy Grace Roman Space Telescope űrtávcsöve egy Falcon Heavy rakétával Floridából. A Roman most a Földtől mintegy 1,6 millió kilométerre fekvő L2 pont felé tart. Feladata többek között a sötét anyag és a sötét energia vizsgálata, galaxisok milliárdjainak feltérképezése és exobolygók keresése lesz. Látómezeje több mint százszor nagyobb a Hubble-énál, miközben hasonló képélességet ígér.

Miért fontos? A Webb rendkívül mélyre tud nézni az univerzumban, de viszonylag kis területeket vizsgál. A Roman ennek szinte az ellenkezőjét teszi: hatalmas kozmikus térképeket készít majd. Az első tudományos képeket 2027 elejére várják.

Tízszög jelent meg a Szaturnusz déli pólusán

A Hubble többéves megfigyeléseinek elemzése során csillagászok egy hatalmas, tízoldalú – dekagonális – légköri hullámot azonosítottak a Szaturnusz déli pólusa körül. Az északi pólus híres hatszögét évtizedek óta ismerjük, de a déli féltekén most először figyeltek meg hasonló szabályos szerkezetet. A jelenség nyomai már 2023-as felvételeken is látszanak.

Miért fontos? A Szaturnusz légköre hatalmas természetes laboratórium: az ilyen formák megértése segíthet megfejteni, miként viselkednek az óriásbolygók rendkívül gyors légáramlásai. És igen: a bolygó, amelynek már volt egy hatszöge, most láthatóan geometria-szakkört indított.

A gének sokkal többféleképpen „keverhetik össze” az utasításaikat, mint hittük

A Nature-ben szeptember 2-án megjelent kutatás szerint emlőssejtekben különböző génekből származó RNS-darabok egyesülhetnek, és úgynevezett kiméra-mRNS-eket hozhatnak létre. Egér immunsejtekben a kutatók több mint 30 ezer jelölt kiméra-transzkriptumot találtak, emberi makrofágokban pedig több mint 900-at. Egy egéreredetű kimérafehérjéről azt is igazolták, hogy ténylegesen befolyásolja a gyulladásos immunválaszt.

Miért fontos? Az emberi genom nagyjából húszezer fehérjekódoló génből áll, de a sejtek fehérjekészlete ennél sokkal összetettebb lehet. A kutatás azt sugallja, hogy a gének közötti RNS-szintű „összeszerelés” a biológiai változatosság eddig alábecsült forrása. A 30 ezres szám ugyanakkor jelölt RNS-eket jelent, nem 30 ezer bizonyított új fehérjét.

Új célpontot találtak a daganatos betegek súlyos izomvesztése ellen

A daganatos betegek egy részénél kialakuló cachexia során a szervezet súlyos izom- és zsírszövet-vesztésbe kezd. A Cancer Discovery új tanulmánya szerint egyes daganatok az ADAMTSL4 nevű fehérjét választják ki, amely a TGF-β jelátviteli út aktiválásával hozzájárulhat ehhez a leépüléshez. Egérkísérletekben az ADAMTSL4 kikapcsolása mérsékelte az izom- és zsírvesztést; összefüggést emberi tüdő- és vastagbélrákos betegekben is találtak.

Miért fontos? A cachexiára jelenleg nincs igazán hatékony célzott kezelés, pedig jelentősen rontja a daganatos betegek állapotát és terápiás esélyeit. Az ADAMTSL4 ezért új gyógyszercélpont lehet – de egyelőre nem új gyógyszerről, hanem egy mechanizmus feltárásáról beszélünk.

A pszilocibin védheti az idegeket a kemoterápia károsító hatásától

Az MD Anderson Cancer Center kutatói állatkísérletekben azt találták, hogy a pszilocibin kemoterápia előtt beadva megakadályozhatja a kezelés egyik kellemetlen és gyakran tartós mellékhatását, a perifériás idegkárosodást. A szer az 5-HT2A szerotoninreceptoron keresztül segített fenntartani a mitokondriumok mozgását az idegrostokban, miközben a kísérletek szerint nem csökkentette a kemoterápia daganatellenes hatását. Az eredmények szeptember 3-án jelentek meg, és egy II. fázisú klinikai vizsgálat előkészítését is megalapozzák.

Miért fontos? A kemoterápiás neuropátia sok betegnél hónapokig vagy akár évekig fennmaradhat. A különösen érdekes rész azonban az, hogy hasonló idegvédő hatást egy nem hallucinogén, ugyanazt a receptort aktiváló vegyületnél is láttak. Embereknél a hatást még bizonyítani kell.

„Újrahasznosító állomásokat” találtak az emberi spermiumok magjában

Krio-elektronmikroszkópos módszerrel kutatók részletesen feltérképezték az emberi spermiumok rendkívül tömör sejtmagját. Meglepő módon olyan, DNS-től mentes üregeket találtak benne, amelyekben nagy számban helyezkednek el proteaszómák – a sejtek elöregedett vagy fölösleges fehérjéinek lebontására szolgáló molekuláris gépezetek. A kutatás egy spermiumokra jellemző proteaszóma-változatot is részletesen leírt.

Miért fontos? A felfedezés segíthet megérteni a spermiumok érését, a férfi termékenységet, sőt azt is, mi történik az apai genetikai állománnyal közvetlenül a megtermékenyítés után. Az viszont még kutatási kérdés, pontosan milyen feladatokat végeznek ezek a struktúrák az érett spermiumban.

Rendkívül erős El Niño alakul ki – 2027-ig érezhetjük a hatását

A Meteorológiai Világszervezet szeptember 3-i friss előrejelzése szerint az El Niño már határozottan kialakult, és az év végére „nagyon erős” eseménnyé válhat. A WMO modelljei közel 100 százalékos valószínűséget adnak arra, hogy 2027 februárjáig fennmarad. A Csendes-óceán egyenlítői térségében augusztus közepére egyes heti felszínihőmérséklet-eltérések már 2,2–2,6 °C között jártak.

Miért fontos? Egy nagyon erős El Niño világszerte átrendezheti a csapadék- és hőmérsékleti mintázatokat, növelve egyes térségekben az aszály, máshol az áradások és a szélsőséges hőség esélyét. A WMO külön hangsúlyozza: az El Niño természetes jelenség, de egy eleve felmelegedett bolygón fejti ki a hatását.

A Heti tudományos összefoglaló bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A WMO közlése szerint a közép- és kelet-egyenlítői Csendes-óceán térségében a Nino 3.4 index – amely a tengerfelszín hőmérsékleti eltérését méri – május és július között átlagosan 1,5 Celsius-fokkal, júliusban pedig 2,0 Celsius-fokkal haladta meg a szokásos értéket. Július vége és augusztus közepe között a heti értékek mintegy 2,2-2,6 Celsius-fokos pozitív eltérést mutattak.

A felszín alatti óceáni hőmérsékletek egyes területeken júliusban és augusztus elején több mint 8 Celsius-fokkal voltak magasabbak az átlagosnál. A WMO szerint a felszíni és a felszín alatti hőmérsékleti viszonyok egyaránt a jelenség fennmaradását és további erősödését támasztják alá.

A WMO szerint ez az első alkalom, hogy az El Nino/La Nina helyzetértékelése ennyire egyértelmű előrejelzést adott, ami a szervezet kiterjedt előrejelző hálózatán belüli erős egyetértést tükrözi.

Az El Nino a kelet-csendes-óceáni tengerfelszíni hőmérsékletnek a passzátszelek gyengülésével összefüggő, időszakosan jelentkező felmelegedése. Természetes éghajlati jelenség, amely rendszerint két-hét évente alakul ki, és általában legfeljebb egy évig tart. Jelentősen módosíthatja a csapadék- és hőmérsékleti viszonyokat világszerte, és növelheti az árvizek, az aszály, a szélsőséges hőség, valamint más szélsőséges időjárási események kockázatát.

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint az El Nino „a szemünk előtt válik egyre erőteljesebbé”, és a tudományos eredmények nem hagynak kétséget afelől, hogy a bolygó ismeretlen vizekre evezett, amelyek egyre melegebbek.

Celeste Saulo, a WMO főtitkára közölte: a szervezet a nemzeti meteorológiai és hidrológiai szolgálatokkal együtt fokozza a felkészülési és korai előrejelzési erőfeszítéseket a rendkívüli eseményre.

Hangsúlyozta, hogy az El Nino ereje önmagában nem határozza meg, milyen súlyos következményekkel jár majd egy adott országban vagy térségben. Hatásai a földrajzi elhelyezkedéstől és az évszaktól is függnek, és más éghajlati tényezők, köztük az Indiai- és az Atlanti-óceán állapota is módosíthatja őket. A WMO szeptember és november közötti időszakra vonatkozó többmodellű előrejelzései szerint szinte valamennyi szárazföldi térségben nő az átlagosnál magasabb hőmérséklet valószínűsége, miközben a csapadékviszonyok a Csendes-óceán felett kialakult erős El Ninóra jellemző légköri reakciót mutathatnak.

Az ELTE Meteorológiai Tanszék kutatóinak történelmi elemzései és a jelenlegi modellek alapján a kibontakozó „szuper El Niño” az alábbi közvetett hatásokat gyakorolhatja hazánk időjárására és gazdaságára. A statisztikai adatok szerint a rendkívül erős El Niño-események idején a Kárpát-medencében a téli hónapok (különösen a január és a február) az átlagosnál enyhébbek és csapadékosabbak. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lesz fagy vagy havazás, de a tartós, kemény téli fagyok esélye csökken.

A közvetlen nyári hőhullámokat Európában elsősorban a lokális légköri folyamatok alakítják (nem az El Niño), a jelenség óriási mennyiségű hőt juttat a globális légkörbe. Emiatt az El Niño a meglévő klímaváltozásra ráerősítve 2027-et a valaha mért egyik legforróbb évévé teheti globálisan, ami növeli a hazai extrém hőhullámok és a nyári aszályok kialakulásának általános kockázatát.

A hazai mezőgazdaság számára a legnagyobb kockázatot a csapadékeloszlás szélsőségessé válása jelenti – a hirtelen lezúduló, villámárvizeket okozó esők és a hosszú száraz időszakok gyorsan válthatják egymást. Összességében Magyarországon az El Niño nem a napi időjárás fő rendezője, de a háttérben fokozza az időjárási szélsőségeket és növeli a gazdasági bizonytalanságot.

A Tovább erősödik a Kisded bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Augusztus 26-án reggel hatalmas jég-, szikla- és törmeléktömeg szakadt le a mintegy 7200 méter magas Langtang Lirung északi oldalának eljegesedett sziklafaláról, a nepáli–kínai határ közelében. Az amerikai földtani szolgálat, a USGS első elemzése szerint az omlás akkora energiát szabadított föl, mint egy 5,2-es magnitúdójú földrengés, ezért a szeizmológiai műszerek kezdetben földrengésként érzékelték az eseményt.

Csakhogy ezúttal nem a föld mozdult meg a hegy alatt: maga a hegy indult el. A lezúduló jég, kőzet és víz óriási törmelékárat hozott létre. A pusztító hullám a Bhote Koshi és a Trishuli folyó rendszerén át csaknem száz kilométeren keresztül haladt, településeket, utakat, hidakat és más létesítményeket sodorva magával. A katasztrófa Nepált és Tibetet egyaránt sújtotta, a mentés és az eltűntek keresése lapzártánkkor is tartott. A legfrissebb összesítések szerint a két országban együttesen már mintegy 750 halálos áldozatról és több ezer eltűntről tudnak; ezek a számok a kutatás előrehaladtával még változhatnak.

A mostani tragédia közvetlen kiváltó okának részleteit a kutatók még vizsgálják. Az eddigi tudományos értékelés szerint azonban egy gleccserrel borított magashegységi sziklafal összeomlása indíthatta el a katasztrófát.

A „világ víztornyai” olvadnak

A nepáli esemény különösen drámai példája annak a változásnak, amely jóval lassabban, de az egész bolygón zajlik. Az SWI swissinfo.ch által ismertetett, a Nature folyóiratban közölt nemzetközi vizsgálat szerint 2000 és 2023 között a Föld gleccserei évente átlagosan 273 milliárd tonna jeget veszítettek. Michael Zemp, a Zürichi Egyetem glaciológusa és a World Glacier Monitoring Service igazgatója szerint ez a vízmennyiség az emberiség harmincévi vízfogyasztásának felel meg.

A folyamat ráadásul gyorsul. A 2012 utáni időszakban évente átlagosan 36 százalékkal több jég olvadt el, mint 2000–11 között. A gleccserek 2000 óta globális térfogatuk több mint öt százalékát veszítették el. A visszahúzódás különösen gyors az Alpokban: az európai gleccserek jégtömege az ezredforduló óta mintegy 39 százalékkal csökkent.

Az ok jól ismert. Az üvegházhatású gázok kibocsátása miatt emelkedő hőmérséklet és a megváltozó csapadékeloszlás – vagyis több eső és kevesebb hó – gyorsítja a jégveszteséget. A gleccser számára ugyanis nem pusztán az számít, mennyi jég olvad el nyáron, hanem az is, mennyi hó képes télen újra felhalmozódni rajta. Ha mindkét mérlegnyelv rossz irányba mozdul, a zsugorodás felgyorsul. És ez korántsem csupán tájképi változás.

Előbb több víz, aztán kevesebb

A magashegységi gleccserek természetes víztározók. Télen havat és jeget gyűjtenek, a melegebb hónapokban pedig lassan vizet adnak le. Ez a mechanizmus folyók vízjárását egyenlíti ki, és emberek százmillióinak ivóvízellátásában, mezőgazdaságában és energiatermelésében játszik szerepet.

A gyors olvadás eleinte növelheti a folyók vízhozamát. Egy ponton azonban a gleccser annyira összezsugorodik, hogy már egyre kevesebb vizet képes szolgáltatni. A következmények különösen Ázsia magashegységeiben lehetnek súlyosak, ahol a Himalája és a környező hegyláncok gleccserei a kontinens legnagyobb folyórendszereinek forrásvidékéhez tartoznak.

Más veszély is növekszik. A visszahúzódó gleccserek után tavak keletkezhetnek, amelyeket sokszor csupán laza morénagát tart vissza. Egy jégomlás, földcsuszamlás vagy sziklaomlás hirtelen kiszoríthatja a vizet: ebből percek alatt pusztító gleccsertó-kitöréses árvíz lehet.

A felmelegedés eközben a jég fölötti világot is átformálja. A tartósan fagyott talaj, a permafroszt felengedése csökkentheti a hegyoldalak stabilitását. Ami évszázadokon át megfagyott „kötőanyagként” tartotta össze a kőzetet, egyre kevésbé képes erre. Így a klímaváltozás következménye nemcsak a lassú olvadás, hanem bizonyos helyeken a hirtelen bekövetkező omlások kockázatának növekedése is.

Két centiméter, amely emberek millióit érinti

A gleccserek eltűnése ráadásul nem marad a magashegységek ügye. A 2000 óta bekövetkezett gleccserolvadás – Grönland és az Antarktisz kontinentális jégtakaróit nem számítva – mintegy 18 milliméterrel emelte a világtengerek szintjét. Michael Zemp szerint minden egyes milliméternyi további tengerszint-emelkedés hozzávetőleg 300 ezerrel növeli azoknak az embereknek a számát, akiket a parti áradások fenyegethetnek.

A Himalájában eltűnő jég befolyásolhatja folyók vízhozamát, veszélyeztethet településeket és erőműveket; az Alpok olvadása átírja Európa vízháztartását; a világ gleccsereiből a tengerbe kerülő víz pedig a kontinensek partvidékén emeli az árvízkockázatot.

A svájci kutatók becslése szerint csak 2024-ben 450 milliárd tonna jeget veszítettek a Föld gleccserei. Az elmúlt ötven év vesztesége akkora jégtömegnek felel meg, mintha Németország egész területét 25 méter vastag jégréteg borítaná.

A nepáli katasztrófa természetesen nem írható le egyetlen szóval úgy, hogy „klímaváltozás”. Egy-egy hegyomlás kialakulásában a kőzet szerkezete, a lejtő meredeksége, a jég állapota és számos helyi tényező közrejátszik. A tudomány számára éppen ezért fontos lesz feltárni, pontosan mi történt a Langtang Lirung oldalában.

A tágabb összefüggés azonban egyre világosabb: az a magashegyi világ, amelyhez útjainkat, településeinket, vízerőműveinket és biztonsági rendszereinket igazítottuk, gyorsan változik. A gleccserolvadásról sokáig úgy beszéltünk, mint egy lassan visszahúzódó fehér vonalról a hegyoldalon. Nepál most arra emlékeztet: olykor a változás nem centiméterenként érkezik. Hanem egyszerre zuhan le a hegyről.

Források: SWI swissinfo.ch; U.S. Geological Survey; Associated Press; a Zürichi Egyetem és a World Glacier Monitoring Service adatai.

A cikk MI segítségével készült

A Olvadó víztornyok, leomló hegyek: a nepáli gleccseromlás a világ olvadó jégtakarójának újabb figyelmeztetése bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az emberi agy energetikai szempontból valóságos csúcstechnológia. Közel százmilliárd idegsejtjével, elképesztően összetett hálózatával, folyamatos érzékelésével, emlékezésével és döntéseivel mindössze körülbelül 20 watt teljesítményt igényel. Nagyjából annyit, mint egy kisebb LED-es lámpa. Amikor ugyanehhez hasonló komplexitást hagyományos számítógépes eszközökkel próbálunk reprodukálni, egészen más nagyságrendek jelennek meg.

Chetan Singh Thakur és kutatótársai 2018-ban a Frontiers in Neuroscience folyóiratban megjelent áttekintő tanulmányukban azt írták: egy mintegy 20 milliárd neuront tartalmazó, emberi léptékű agykérgi modell szimulációjához exaflopsos teljesítményű szuperszámítógépre lehet szükség. Ennek teljesítményigényét akkor hozzávetőleg 0,5 gigawattra, vagyis 500 megawattra becsülték.

Ez 25 milliószorosa az emberi agy mintegy 20 wattos teljesítményének. Ötszáz megawatt pedig már nem egy számítógép, hanem egy kisebb erőmű teljesítménye: a tanulmány szerzői szerint nagyságrendileg negyedmillió háztartás egyidejű energiaigényének felelhet meg.

Van azonban egy fontos pontosítás. Ebből nem következik, hogy egy mai mesterséges intelligencia-modell „ugyanazt gondolja”, mint az emberi agy, csak 25 milliószor rosszabb hatásfokkal. A két rendszer működése gyökeresen eltér. A 2018-as adat egy teljes emberi léptékű kortikális szimuláció becsült igényére vonatkozott, nem egy ChatGPT-hez hasonló nyelvi modell egyetlen válaszára.

A különbség mégis jól mutatja, mekkora előnye van energetikai szempontból a biológiának.

Az MI energiaéhsége már most látszik

A kérdés azért vált különösen fontossá, mert a mesterséges intelligencia időközben kilépett a kutatólaboratóriumokból. Nagy nyelvi modellek, kép- és videógeneráló rendszerek, keresők, vállalati MI-szolgáltatások és tudományos modellek milliói futnak hatalmas adatközpontokban.

A Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA legfrissebb becslése szerint a világ adatközpontjai 2025-ben mintegy 485 terawattóra villamos energiát fogyasztanak. Ez 2030-ra körülbelül 950 terawattórára nőhet. Vagyis mindössze öt év alatt gyakorlatilag megduplázódhat. Az adatközpontok ekkor már a világ villamosenergia-felhasználásának körülbelül 3 százalékát adhatják. (IEA) Összehasonlításul: 950 terawattóra valamivel több, mint amennyi áramot ma egész Japán használ fel. (IEA) És nem általában az internet növekedése hajtja leginkább ezt a folyamatot.

A legfontosabb új tényező a mesterséges intelligencia.

Az IEA szerint az MI-re optimalizált adatközpontok villamosenergia-fogyasztása 2025 és 2030 között nagyjából megháromszorozódhat. A gyorsított számításokra használt szerverek – vagyis elsősorban a GPU-kra és más MI-gyorsítókra épített rendszerek – fogyasztása sokkal gyorsabban nő, mint a hagyományos szervereké. (IEA)

A probléma az Egyesült Államokban látszik talán a legélesebben. A Lawrence Berkeley National Laboratory 2026 júniusában közzétett új számításai szerint az amerikai adatközpontok 2030-ban alapesetben körülbelül 649 terawattóra villamos energiát fogyaszthatnak. A különböző forgatókönyvek alapján azonban az érték 521 és 843 terawattóra között is alakulhat.

Ez az Egyesült Államok teljes villamosenergia-felhasználásának mintegy 9,5–15,3 százaléka lehet. (Seta) Vagyis egyetlen országban hamarosan akár minden hetedik-nyolcadik kilowattóra az adatközpontokban fogyhat el.

Miért eszik ennyi áramot az MI?

A mesterséges intelligencia energiaigénye több helyen jelentkezik egyszerre. Először is ott van a tanítás. Egy nagy modell létrehozásakor hatalmas számítási kapacitást kell heteken vagy hónapokon át működtetni. Több ezer vagy akár több tízezer nagy teljesítményű gyorsító dolgozhat egyszerre.

Csakhogy egy modell elkészülte után sem áll meg a fogyasztás. Ezután következik az inferencia: minden alkalommal, amikor valaki kérdez egy chatbotot, képet vagy videót generáltat, fordítást kér, programkódot készíttet vagy egy MI-alapú keresőt használ, újabb számítás történik.

Egyetlen kérdés energiaigénye önmagában nem feltétlenül látványos. Napi több milliárd lekérdezésé már az. Ráadásul nemcsak maguk a processzorok fogyasztanak. A szervereket hűteni kell, működtetni kell az adattárolást, a hálózatokat, a szünetmentes tápegységeket és az adatközpont teljes infrastruktúráját. Ezért kissé félrevezető pusztán egy MI-chip fogyasztásáról beszélni. A valódi kérdés az, hogy mennyi energiát igényel az egész rendszer.

A fejlődés paradoxona: a gépek takarékosabbak lesznek, mégis több áram kell

Van egy látszólagos ellentmondás. Az MI-hardverek közben rendkívül gyorsan javulnak.

A Google például 2025-ös környezeti jelentésében azt közölte, hogy Ironwood nevű TPU-ja – saját, mesterséges intelligenciára fejlesztett processzora – csaknem harmincszor energiahatékonyabb, mint a vállalat első, 2018-as felhős TPU-ja. (Sustainability)

Tehát ugyanannyi számítást egyre kevesebb energiából lehet elvégezni. Csakhogy közben sokkal több számítást végzünk. A modellek nagyobbak lesznek, egyre több ember használja őket, az MI bekerül a keresőkbe, telefonokba, irodai programokba, járművekbe és ipari rendszerekbe. Megjelentek a különösen számításigényes, úgynevezett „gondolkodó” modellek, és rohamosan terjed az MI-alapú videógenerálás is.

Így könnyen előáll az a jelenség, amelyet más technológiáknál is megfigyelhettünk: egy művelet egyre olcsóbb és energiatakarékosabb lesz, ám olyan sokkal többet végzünk belőle, hogy az összes fogyasztás mégis nő. Az IEA ezért arra számít, hogy a világ adatközpontjainak villamosenergia-igénye 2035-re már körülbelül 1200 terawattórára emelkedhet. (IEA)

Már az erőművek építését is befolyásolja az MI

Az MI energiaéhsége így már messze nem csupán informatikai kérdés. Villamosenergia-hálózatokról, új erőművekről és több tízmilliárd dolláros beruházásokról van szó.

Az IEA számításai szerint az adatközpontok növekvő fogyasztásának kielégítésében a megújuló energiaforrások mellett a földgáz és az atomenergia is jelentős szerepet kaphat. A szervezet szerint 2035-ig a megújulók termelése több mint 450 terawattórával növekedhet kifejezetten az adatközponti kereslet kielégítésére, miközben a földgáz és az atomenergia egyaránt mintegy 175 terawattóra többletet adhat. (IEA)

Nem véletlen, hogy a technológiai vállalatok az utóbbi években nap-, szél-, geotermikus és atomerőművi projektek iránt is egyre élénkebben érdeklődnek. A mesterséges intelligencia versenye lassan részben energiaversennyé válik. Hiába vannak meg a chipek, ha nincs elég villamos energia a működtetésükhöz.

A természet már megoldotta azt, amin a mérnökök dolgoznak

És itt térünk vissza ahhoz a bizonyos húsz watthoz. Az emberi agy nem úgy számol, mint egy mai processzor. Az idegsejtek nem hajtanak végre másodpercenként ezermilliárd hagyományos aritmetikai műveletet. Hatalmas párhuzamos hálózatban működnek, és az egyes neuronok csak akkor aktiválódnak, amikor valóban szükség van rájuk.

Éppen ezt próbálja utánozni az úgynevezett neuromorf számítástechnika. A kutatók olyan chipeket fejlesztenek, amelyek felépítése nem a klasszikus számítógépekét, hanem sokkal inkább az idegrendszer működését követi. A számítás és a memória közelebb kerül egymáshoz, az információt pedig bizonyos rendszerekben neuronok tüzeléséhez hasonló elektromos impulzusok továbbítják.

A 2018-as Thakur-tanulmány éppen erre a különbségre hívta fel a figyelmet: a hagyományos szuperszámítógépek rendkívül energiaigényesek, ha az agy működését próbáljuk részletesen utánozni, ezért hosszú távon új számítógépes architektúrákra lehet szükség. (Frontiers)

Az MI következő nagy áttörése ezért nem egyszerűen az lesz, hogy még több processzort kapcsolunk össze, hanem az, hogy megtanulunk egészen másképpen számolni. Miközben egy hipotetikus emberi léptékű kérgi szimuláció energiaigényét fél gigawattra becsülték, mindannyian hordunk a fejünkben egy nagyjából húszwattos szerkezetet, amely lát, hall, beszél, tanul, emlékezik, alkalmazkodik – és mindezt egy szendvics energiájából órákon át képes működtetni.A mesterséges intelligencia történetének egyik legnagyobb kérdése az lesz, hogy mennyi energiába kerül majd ez az intelligencia.

(Frontiers) A cikk az MI segítségével készült

A Húsz watt kontra fél gigawatt – az energia lehet a mesterséges intelligencia következő nagy korlátja bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Új fegyver a hasnyálmirigyrák ellen

Az amerikai FDA augusztus 26-án engedélyezte a daraxonrasib nevű új RAS-gátlót az áttétes hasnyálmirigy-adenokarcinóma kezelésére. Ez azért különleges, mert a RAS fehérjék mutációi a hasnyálmirigyrákok döntő részében szerepet játszanak, mégis sokáig szinte „gyógyszerezhetetlen” célpontnak számítottak. Egy 500 beteget bevonó vizsgálatban a medián teljes túlélés 13,2 hónap volt, szemben a hagyományos kemoterápiával elért 6,7 hónappal. (U.S. Food and Drug Administration)

Miért fontos? A hasnyálmirigyrák továbbra is az egyik legrosszabb prognózisú daganat. Itt nem laboratóriumi ígéretről, hanem már engedélyezett kezelésről van szó.

A CRISPR-nél jóval kisebb génkapcsolót fejlesztettek

A Stanford kutatói bemutatták a TIGRa nevű génaktiváló rendszert, amely kevesebb mint feleakkora, mint a hasonló CRISPR-alapú eszközök. Emiatt könnyebben befér az orvosi génterápiában gyakran használt vírusvektorokba. Laboratóriumban egyszerre akár 12 gént is aktiváltak vele; egereknél pedig két védő gén bekapcsolásával retinalis sérülés után a látás egy részét sikerült megőrizni. (Stanford Medicine)

Miért fontos? A génterápiában gyakran nem az a probléma, hogy tudjuk-e, melyik gént kellene módosítani, hanem hogy a szükséges molekuláris gépezetet hogyan juttassuk be a szervezetbe. A TIGRa ezt a szállítási problémát kerülheti meg, emberen azonban még nem próbálták ki.

Új lehetséges kulcsszereplő az Alzheimer-kórban

A Nature augusztus 26-i tanulmánya szerint az ERBB4 nevű receptor rendellenes megjelenése az agy serkentő idegsejtjeiben az Alzheimer-kór korai folyamatainak egyik mozgatója lehet. Egérmodellekben az Erbb4 gén kikapcsolása mérsékelte a szinapszisvesztést, az abnormális idegi aktivitást, az amyloidlerakódást és a kognitív romlást. Emberi génexpressziós adatok is támogatják a mechanizmus létezését. (Nature)

Miért fontos? A kutatás azt sugallja, hogy a szinapszisok pusztulása nem pusztán az agyi gyulladás következménye lehet. Az ERBB4 új gyógyszercélponttá válhat — de ez egyelőre elsősorban mechanisztikus és állatkísérletes eredmény.

Elkezdődött a genetikai kód „újraírásának” automatizálása

George Church és munkatársai egy robotizált, sejten kívüli rendszert építettek, amely alternatív genetikai kódokat képes gyorsan megtervezni és kipróbálni. A kutatók olyan rendszert is létrehoztak, amely 34 kodonból és 34 aminosav-hozzárendelésből áll, és a természetben nem használt aminosavakat is fehérjékbe tud építeni. Mivel a kísérletek sejten kívül történnek, nem kell élő szervezetek teljes genomját újraszerkeszteni. (Nature)

Miért fontos? A genetikai kód eddig többnyire adottság volt, amelyet módosítgattunk. Most lassan mérnöki tervezési felületté válik. Ennek jelentősége lehet új gyógyszerek, enzimek és mesterséges biomateriálok létrehozásában.

A Mars belseje ma sem olyan egyforma, mint hittük

Mars körül keringő űrszondák 16 évnyi pályakövetési adataiból kutatók kimutatták, hogy a bolygó déli felföldje alatt a köpeny akár 200–400 Celsius-fokkal melegebb lehet bizonyos más területeknél. A különbséget a Mars Nap által keltett periodikus árapály-deformációinak parányi gravitációs hatásából sikerült meghatározni. (Nature)

Miért fontos? A Mars északi és déli féltekéje feltűnően különbözik: északon alacsony síkságok, délen vastagabb, ősi kéreg található. Az új eredmény arra utal, hogy ennek az évmilliárdos különbségnek a nyoma még ma is ott lehet a bolygó mélyében.

Több százmillió gyerek kapott „plusz egy hónap hőséget”

A Science Advances-ben megjelent új attribúciós vizsgálat szerint az ember okozta klímaváltozás miatt világszerte akár 560 millió 0–9 éves gyermek, vagyis e korosztály mintegy 43 százaléka él át évente legalább harminccal több veszélyesen meleg, párás napot, mint emberi eredetű felmelegedés nélkül. A legnagyobb kitettség Dél- és Délkelet-Ázsiában, valamint Nyugat-Afrikában jelentkezik. (Keleti Finnország Egyetem)

Miért fontos? A kutatás nem haláleseteket vagy betegségeket számol, hanem klímaváltozásnak tulajdonítható hőkitettséget. Az eredmény mégis megmutatja, hogy a globális felmelegedés egészségügyi terhei erősen generációfüggők.

Vasárnap indulhat az egyik legfontosabb új űrtávcső

Augusztus 30-ára tervezik a NASA Nancy Grace Roman Space Telescope indítását. A Roman nagyjából Hubble-minőségű képeket készíthet, de egyszerre több mint kétszázszor nagyobb égterületet lát. Fő feladata a sötét energia és a sötét anyag vizsgálata, valamint exobolygók keresése lesz. Az ESA szerint mikrolencsézéssel több mint 1200, tranzitmódszerrel pedig akár 100 ezer bolygót is észlelhet. (Európai Űrügynökség)

Miért fontos? A James Webb nagyon mélyre néz kis égterületeken; a Roman ezzel szemben hatalmas kozmikus térképeket készít majd. A kettő együtt olyan lesz, mintha a csillagászat egyszerre kapna mikroszkópot és panorámakamerát.

És a hét meglepetése: az esőcsepp elektromosan is „rágja” a fémet

Egy Nature-tanulmány szerint a felületen végiggördülő vízcseppek spontán elektromos töltést vehetnek fel, potenciáljuk akár ezres volt nagyságrendű lehet. A kísérletekben a feltöltődött cseppek elektromosan károsították a fém korrózióvédő bevonatát, majd megindult a korrózió. (Nature)

Miért fontos? Eddig az eső okozta anyagkárosodást főként mechanikai és kémiai folyamatokkal magyaráztuk. Kiderülhet, hogy hidak, hajók, autók és épületek korróziójában egy eddig alábecsült elektromos mechanizmus is dolgozik. Az eső tehát néha nemcsak áztat — finoman villanyszerel is.

A hét trendje

Ezen a héten két irány különösen erősen kirajzolódott. Az egyik az, hogy az orvostudomány egyre kevésbé „általában” akar betegségeket kezelni: konkrét mutációt céloz a hasnyálmirigyrákban, egy-egy gén működését próbálja szabályozni, vagy egy Alzheimer-kórban szerepet játszó sejtes útvonalat keres. A másik a mérési felbontás elképesztő növekedése. Egy bolygó belsejének néhány száz fokos hőmérséklet-különbségét űrszondák pályájának hajszálnyi eltéréseiből olvassuk ki; genetikai kódokat robotok próbálnak végig; a Roman pedig hamarosan olyan mennyiségű égboltot figyelhet meg, amelyből már nem egyes ritkaságokat, hanem egész kozmikus népességeket lehet statisztikailag feltérképezni.A tudomány egyik nagy változása tehát nem feltétlenül az, hogy új dolgokat kezdünk látni. Hanem hogy abból, amit eddig csak egyenként láttunk, most már rendszert tudunk csinálni.

A Heti tudományos összefoglaló bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az elmúlt közel egy évtized intenzív történeti, régészeti és antropológiai kutatási eredményei közül a történész kiemelte, hogy sikerült leszűkíteni a Mohács–Nagynyárád–Majs–Udvar–Duna közötti tájon belül azt a területet, ahol a csata egyes fázisai zajlottak.

A legfontosabb újdonságnak a III. és IV. tömegsír feltárása jelentette, amelyet a JPM régészei mellett a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének munkatársai végeztek el több éven keresztül. Az igazságügyi orvosszakértők bevonásával végzett munka során egyrészt az újabb tárgyi leletek (pénzérmék, kapcsok) megerősítették, hogy ezek valóban az 1526. évi csata keresztény áldozatai. Másrészt bebizonyosodott, hogy a mintegy ötszáz ember maradványait rejtő két tömegsírba döntően a csata utáni kivégzés során legyilkolt férfiak holttesteit dobálták teljes rendezetlenségben.

Varga Szabolcs szerint az emlékévre való felkészülés során a történettudomány is elvégezte a feladatát. A számos intézményben dolgozó kutatók, köztük a Történettudományi Intézet munkatársai a frissen feltárt nyugati és oszmán források segítségével új eredményekre jutottak a csata előzményeinek, azaz a Jagelló-kornak a megítélésében, a csata lefolyásának rekonstruálásában és a csata következményeinek értékelésében.

Az eredmények közé tartozik az európai környezet és az Oszmán Birodalom jobb megismerése is, ami segít megérteni a Magyar Királyság helyzetét az adott korban, és reálisabb képet ad a korabeli elit mozgásteréről, még inkább kényszerpályájáról. A történész elmondta: ezek alapján nem beszélhetünk az országnak a Mátyás király halálát követő általános hanyatlásáról, és a mohácsi vereség legfőbb okának a világbirodalommá váló oszmán állam agresszióját tartjuk, amellyel szemben a Jagelló-kormányzat saját erőből már nem tudott eredményesen védekezni. A közel háromszoros túlerőben lévő ellenséggel szemben a keresztény seregnek nem volt reális esélye a győzelemre, ám a kétségtelenül súlyos következmények és az ország három részre szakadása ellenére sem a legrosszabb forgatókönyv valósult meg.

A 16. század középső harmadában a Magyar Királyság a területi veszteségek dacára sikerrel integrálódott a dunai Habsburg Monarchiába, megmaradt a nyugati keresztény kultúrkörben, majd százötven év ádáz küzdelme után európai segítséggel felszabadultak az ország megszállt területei.

A történeti kutatások egyik legfontosabb hozadéka, hogy sikerült a mohácsi csatával kapcsolatos mítoszokat a maguk történetiségében értelmezni. Az elmúlt évszázadokban ugyanis alapvetően egy belső nézőpont alapján magyarázták a vereség okait, és úgy gondolták, hogy az a magyar elit alkalmatlansága és önzése, hazai és külföldi összeesküvések sorozata, valamint a Nyugat cserben hagyása miatt következett be. Azaz, ha a Magyar Királyságban mindent jól csináltak volna, el lehetett volna kerülni a vereséget. „Ma úgy látjuk, hogy a Jagelló királyi udvar pontosan érzékelte saját helyzetét és az országra leselkedő hatalmas veszélyt, ezekre pedig saját képességei alapján reálisan reagált.”

Az is az új eredmények közé tartozik, hogy a csata rekonstruálásában sikerült túllépni azon a lekicsinylő értelmezésen, miszerint a magyar sereg egyetlen dicstelen, másfél órás rohamban szenvedett csúfos vereséget.

A történeti kutatások egyik fontos részét képezte a mohácsi csatában részt vett személyek felkutatása. A munka egy, a Történettudományi Intézettel, a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, illetve a Magyar Nemzeti Levéltárral közösen benyújtott konzorciumi pályázat részeként, a sátorhelyi tömegsírok régészeti feltárásával párhuzamosan zajlott, így egyszerre kaptak arcot és nevet a résztvevők. A cél az volt, hogy a fennmaradt hazai és külföldi forrásokból összegyűjtsék a csata áldozatainak és túlélőinek nevét, és rövid életrajzok segítségével kövessék nyomon sorsukat.

Bár a keresztény had mintegy 25-30 ezer katonájából jelenleg csupán 250-300 fő azonosítható név szerint, a mintából már határozott tendenciák rajzolódnak ki. A politikai elit szinte hiánytalanul csatlakozott II. Lajos hadjáratához, és a parancsra távol maradók is gyakran elküldték csapataikat. Várdai Pál egri püspököt a király pénzszerzés végett rendelte vissza Budára, katonáinak többsége azonban Mohácsnál harcolt; az idős Bornemissza János pozsonyi ispán sem vonult hadba, de az elküldött háromszáz lovasából mintegy százötven elesett. E konkrét esetek cáfolják azt a közkeletű képet, amely szerint a nemesség tömegesen cserben hagyta volna uralkodóját.

https://mta.hu/mta_hirei/szamvetes-500-ev-utan-mohacsrol-115595

A Nem volt reális esély a győzelemre – 500 év után Mohácsról a legújabb kutatási eredmények tükrében bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Radó Sándor már 1940 júniusában jelezte Moszkvának, hogy a nyugati hadjárat befejezése után német–olasz támadás készülhet a Szovjetunió ellen. 1941 januárjától egyre pontosabb figyelmeztetéseket küldött: beszámolt a keleten összevont német hadosztályokról, a támadás várható időpontjáról és arról is, hogy Berlinben csekély szovjet ellenállásra számítanak. A Barbarossa-hadművelet megindulásának idejét a lap képaláírása szerint mindössze egy héttel vétette el.

A Radó által Genfben létrehozott Geopress sajtótérkép-ügynökség nemcsak kiváló fedővállalkozás volt, hanem egy mintegy húsz országra kiterjedő, nyolcvan embert mozgató hírszerző hálózat központja is. Három titkos rádióállomásán keresztül 1940 nyara és 1943 novembere között hozzávetőleg hatezer rejtjeles távirat jutott el a szovjet katonai hírszerzéshez. A jelentések a német haditervekről, csapatmozgásokról, gazdasági és ipari helyzetről, valamint a Harmadik Birodalom belső állapotáról adtak részletes képet.

A svájci csoportot a három rádióadó miatt a német és a svájci elhárítás Vörös Trojkának nevezte. A cikk egyik fontos állítása, hogy a Nyugaton Vörös Zenekarként emlegetett szovjet hálózat valójában nem volt egységes szervezet: az egyes csoportok sokáig egymástól függetlenül működtek. Radóék feladata kifejezetten a hírszerzés volt, elsősorban Németországra és Olaszországra összpontosítva. A hálózat 1943 novemberéig, a nyugat-európai szovjet csoportok között kivételesen hosszú ideig maradt működőképes.

Jelentései a moszkvai, a sztálingrádi és különösen a kurszki hadműveletek előkészítésében is jelentős szerepet játszhattak. A német elhárítás egyik tisztje később döbbenten állapította meg, hogy a szovjetek hónapokkal a kurszki támadás előtt ismerték a német készülődés szinte minden részletét. Radó ugyanakkor következetesen hangsúlyozta: a hírszerzés segíthette a hadvezetést, de a háborút a katonák vívták meg és döntötték el a fronton.

A hálózat még a német atomkutatásokról is továbbított adatokat. Radó 1942 tavaszán és nyarán beszámolt a magfizikai kísérletekről, a ciklotronok üzembe helyezéséről és a német fizikusok tanácskozásairól. Rainer Karlsch német történész szerint ezek a jelentések önmagukban nem határozták meg a szovjet döntést, de hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1942 őszén ipari méretűvé fejlesszék a szovjet atomprogramot.

Radó teljesítményét nem lehet pusztán a hírszerzés felől megérteni. Nemzetközileg elismert földrajztudós és térképész volt: az elsők között készített politikai és közlekedési térképet a szovjet köztársaságokról, ő adta ki az első légiútvonal-atlaszt, és Berlinben létrehozta a világ első földrajzi-térképészeti sajtóügynökségét. Térképein nemcsak a földrajzi adatokat, hanem a politikai, gazdasági és társadalmi folyamatokat is ábrázolni kívánta. Magyarországra visszatérve az európai élvonalba emelte a hazai kartográfiát, Budapestet pedig a nemzetközi térképészeti együttműködés egyik központjává tette.

A sikertörténet mögött nélkülözhetetlen társ állt: Radó első felesége, Helene, azaz Lene Jansen. Nemcsak politikai és szellemi társa volt férjének, hanem a genfi hálózat mindennapi működtetője is. Ő gépelte a táviratokat, vezette a Geopress adminisztrációját, szükség esetén futárként dolgozott, miközben a családról is gondoskodott. A cikk alapján a „Dóra” fedőnévhez kapcsolódó teljesítmény jelentős része közös munka eredménye volt.

A háború után Radót Moszkvába rendelték, letartóztatták, majd kémkedés vádjával tíz év szabadságvesztésre ítélték. A Lubjankán kihallgatták, később az uhtai bányákban raboskodott, majd egy zárt kutatóintézetbe került. Visszaemlékezése szerint ott egy olyan tudóscsoportban dolgozott, amely a szovjet interkontinentális és védelmi rakétarendszer telepítésének tervezésével foglalkozott. 1954-ben szabadult, 1955-ben tért haza Magyarországra, az ellene felhozott vádakat pedig csak 1965-ben törölték.

Történetének számos részlete ma sem kutatható. A legfontosabb oroszországi iratok továbbra is titkosak, ezért a Radó-hálózat forrásairól, a szovjet hírszerző szervezetek belső konfliktusairól és a Moszkvába küldött jelentések fogadtatásáról csak töredékes ismeretek állnak rendelkezésre. Trom András szerint a titkosítás egyik oka az lehet, hogy az iratok megmutatnák: a szovjet vezetés miként utasította el vagy hagyta figyelmen kívül a német támadásról szóló figyelmeztetéseket.

Radó Sándor megítélése Magyarországon mindmáig ellentmondásos. Tudományos munkásságát Kossuth- és Állami Díjjal ismerték el, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé azonban nem választották be. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán 2009-ben elhelyezett emléktábláját 2015-ben eltávolították. Budapesten ma a Mazsihisz székházában található emléktábla őrzi nevét mint világhírű térképészét, földrajztudósét és a nácizmus ellen küzdő hírszerzőét.

Radó életének paradoxona az, hogy miközben titkos információival a Szovjetunió fennmaradását és a náci Németország vereségét segítette, ugyanaz a rendszer, amelyet szolgált, évekre eltüntette a börtönök és táborok világában. A Radó-rejtély ezért nem csupán kémtörténet, hanem a huszadik századi politikai hit, a tudományos teljesítmény, a személyes bátorság és az állami hálátlanság különös keveréke.

A Radó Sándor, a térképész, aki Hitler titkait is feltérképezte bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

1.Sikeres III. fázisú vizsgálat a személyre szabott mRNS-rákvakcinával

A Moderna és a Merck augusztus 19-én jelentette be, hogy a személyre szabott intismeran mRNS-kezelés a pembrolizumab immunterápiával együtt csökkentette a melanoma kiújulásának kockázatát a pembrolizumab önmagában történő alkalmazásához képest. A több mint ezer beteg bevonásával végzett III. fázisú vizsgálat különösen fontos, mert ez az első személyre szabott mRNS-alapú daganatkezelés, amely késői klinikai fázisban pozitív eredményt ért el. A részletes adatokat azonban még nem publikálták, ezért egyelőre vállalati „topline” eredményről beszélünk. (Nature)

Miért fontos? Ha a részletes eredmények is megerősítik a hatást, az mRNS-technológia a fertőző betegségek elleni vakcinák után a daganatgyógyászatban is új korszakot nyithat.

2. Első génterápia egy ritka anyagcsere-betegségre

Az amerikai FDA augusztus 19-én gyorsított eljárásban engedélyezte a Genglycos nevű egyszeri génterápiát a glikogéntárolási betegség Ia típusára. A genetikai betegségben szenvedők szervezete nem képes megfelelően felszabadítani a májban tárolt glükózt, ezért akár néhány órás koplalás is veszélyes vércukoresést okozhat. A vizsgálatban a kezelés átlagosan 31 százalékkal csökkentette a szükséges napi kukoricakeményítő-bevitelt, amely jelenleg a betegség kezelésének egyik alapja. (U.S. Food and Drug Administration)

Miért fontos? Ez az első engedélyezett gyógyszeres kezelés erre a betegségre, ráadásul közvetlenül a genetikai okot célozza. Ugyanakkor további vizsgálatoknak kell igazolniuk a hosszú távú klinikai előnyt és biztonságosságot.

3. Öt évig fejlődő „miniagyakat” tartottak életben laboratóriumban

Harvardi kutatók emberi sejtekből létrehozott agyorganoidokat több mint öt éven át tenyésztettek. A sejtek nem pusztán életben maradtak: fejlődésük időben meglepően jól követte az emberi agy természetes érését. A néhány hónapos organoidok magzati, az egyévesek már újszülöttkori agyra jellemző génaktivitási mintázatokat mutattak. (Nature)

Miért fontos? Ezek a modellek lehetővé tehetik olyan betegségek vizsgálatát, amelyek csak az agy fejlődésének későbbi szakaszaiban jelennek meg. Fontos persze: ezek nem „kis agyak” emberi értelemben, hanem összetett sejttenyészetek.

4. A vákuum is segíthet a szupravezetésben

A Nature-ben augusztus 19-én megjelent kísérletben kutatók azt találták, hogy az NbSe₂ nevű szupravezető anyagot speciális elektromágneses rezonátorba helyezve megemelkedett a kritikus hőmérséklete, áramsűrűsége és mágneses tere. A magyarázat szerint a kvantumvákuum fluktuációi kedvezőbbé tehetik a szupravezető állapotot. (Nature)

Miért fontos? Ha az eredmény más anyagokban is megismételhető, új módszert adhat a szupravezetők tulajdonságainak érintésmentes szabályozására – ez a kvantumszámítógépek és más kvantumtechnológiák szempontjából különösen érdekes.

5. Nőtt az Antarktisz jégtömege – de ettől még nincs vége a problémának

2021 és 2023 között Kelet-Antarktiszon olyan sok hó hullott, hogy időlegesen ellensúlyozta Nyugat-Antarktisz jégveszteségét. A friss kutatás szerint az Antarktisz mintegy 695 gigatonna jeget nyert 22 hónap alatt, ám ezt nem a globális felmelegedés megfordulása okozta. A kutatók a trópusi Csendes- és Indiai-óceán különösen meleg vízfelszíne által elindított légköri hullámrendszerrel magyarázzák a rendkívüli havazást. Hasonló esemény körülbelül évtizedenként fordulhat elő. (Nature)

Miért fontos? Az időszakos jégtömeg-növekedés nem cáfolja az antarktiszi olvadást. Jó példa arra, mennyire óvatosan kell értelmezni néhány éves klímaadatokat a több évtizedes trendek mellett.

 6. Sugárvédő mellény segíthet a Holdra és Marsra utazó űrhajósoknak

Az Artemis–I küldetésen két emberi testet utánzó mérőbábu repült a Hold körül: az egyik sugárvédő mellényt viselt, a másik nem. A frissen elemzett adatok alapján az AstroRad mellény egy erős, 1972-eshez hasonló napkitörés esetén körülbelül 60 százalékkal csökkenthetné az effektív sugárdózist, egy másik történelmi napvihar esetén pedig közel 40 százalékkal. (DLR)

Miért fontos? A kozmikus sugárzás az egyik legnagyobb akadálya a hosszú emberes Hold- és Mars-misszióknak. A kísérlet azt mutatja, hogy nem feltétlenül kell az egész űrhajót súlyos árnyékolással ellátni: célzott személyi védelem is működhet.

7. A biomedicinai tanulmányok többségén már látszik a mesterséges intelligencia keze?

Egy augusztusban közzétett elemzés szerint a 2025 decemberében publikált, PubMed Centralban elérhető angol nyelvű orvosbiológiai tanulmányok közel 90 százaléka mutatott valamilyen nyelvi jelet arra, hogy mesterséges intelligenciát használhattak az írás során. A teljes 2025-ös évre 77 százalékos arányt becsültek. Az adat azonban különösen óvatosan kezelendő: a kutatás egyelőre preprint, nem esett át szakmai lektoráláson, és nyelvi statisztikából következtet az MI használatára, nem közvetlen bizonyítékból. (Nature)

Miért fontos? Nem feltétlenül az a baj, ha a tudósok MI-t használnak szövegszerkesztésre. A valódi kérdés az, hogy miként marad ellenőrizhető, ki felel az állításokért, az adatokért és az esetleges hibákért.

 A hét trendje

Ezen a héten különösen jól látszott, hogy a tudomány három fronton halad nagyon gyorsan.

Az első a személyre szabott orvoslás: a rákvakcina már egyetlen beteg daganatának genetikai sajátosságaihoz igazítható, a génterápia pedig közvetlenül egy örökletes betegség molekuláris okát próbálja kijavítani.

A második a korábban hozzáférhetetlen rendszerek modellezése és szabályozása: ötéves agyorganoidokkal már hosszú távú emberi fejlődési folyamatok tanulmányozhatók, a kvantumvákuum pedig lassan nem pusztán elméleti fogalom, hanem anyagok tulajdonságainak szabályozó eszköze lehet.

A harmadik pedig maga a tudomány működésének átalakulása az MI miatt.

Ma már nemcsak az a kérdés, mire képes a mesterséges intelligencia a kutatásban. Egyre inkább az is, hogy hogyan lehet majd tudni, pontosan mit végzett az ember – és mit a gép. Ez utóbbi alighanem nem egy hétre szóló tudományos hír, hanem a következő évek egyik nagy története.

Az összeállítás az AI segítségével készült

A Heti tudományos összefoglaló bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Közel tíz év telt el a Délegyházi-tavak IV. tavánál készült felvételek között. Az első kép 2017-ből, a második és a harmadik 2026-ból származik. Ugyanaz a helyszín, mégis egészen más táj: ahol korábban víz volt, most széles, kiszáradt medersáv húzódik.

A változást nehéz nem észrevenni. Azt azonban fontos pontosan fogalmazni, hogy a képek a partvonal vízszintes visszahúzódását mutatják. A vízszint függőleges csökkenése pusztán fényképek alapján nem határozható meg, mert egy lapos partszakaszon már néhány tíz centiméteres süllyedés is többméteres száraz medersávot eredményezhet.

Az aszály bizonyított – de nem zárja le a vizsgálatot

2026 tavasza és nyara rendkívül száraz volt. A HungaroMet augusztus 17-i összesítése szerint Pest vármegyében addig 123 aszályos napot regisztráltak, ezzel a vármegye országosan az első helyen állt. Az ország nagy részén az előző három hónap csapadékhiánya elérte a 100–170 millimétert, a talaj nedvességtartalma pedig sokfelé a növények számára hasznosítható vízkészlet mindössze 10–18 százalékára esett vissza.

Nem kérdés tehát, hogy az aszály jelentősen hozzájárult a tavak és a talajvízszint csökkenéséhez. A csapadékhiány, a hőség, a nagy párolgás és a csekély beszivárgás együttesen súlyos vízhiányt okoz.

Csakhogy az aszály ténye önmagában még nem bizonyítja, hogy a IV. tó látványos visszahúzódásának minden centimétere kizárólag az időjárás következménye. Ehhez össze kellene vetni a tó vízállását a környező tavakéval, a talajvízfigyelő kutak hosszú adatsoraival, a csapadékkal, a párolgással, a közeli csatornák és a Ráckevei–Soroksári-Duna vízszintjével, valamint a bányászati tevékenység változásaival.

A bányató nem elszigetelt lavór

A talajvízszint alatt kialakított kavicsbányató közvetlen kapcsolatban áll a környező vízadó réteggel. A tó szabad vízfelszínéről történő párolgás általában nagyobb, mint az eredeti, növényzettel borított talaj párolgása és párologtatása. A többletveszteség jelentős része a talajvízből pótlódik.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint a kavicsbányatavak párolgása módosítja a környék talajvízjárását és csökkentheti a talajvízszintet. A hatás száraz, meleg időszakban erősebb, és nemcsak az aktív bányászat idején áll fenn: a már felhagyott bányatavak is tartós vízveszteséget okozhatnak az eredeti, bányászat előtti állapothoz képest.

Egy 2026-ban bemutatott, konkrét térségi bányatavat vizsgáló kutatás évi 745 milliméteres tópárolgást becsült. Ez az adott modellben mintegy 245 milliméterrel volt több annál, mint amennyit a korábbi, növényzettel fedett felszín párologtatott volna el. Ez nem minden délegyházi tóra automatikusan alkalmazható szám, de jól mutatja, hogy a nyílt vízfelület létrehozása a térségi vízmérlegben nem semleges beavatkozás.

Az új bányák ezért többféleképpen hathatnak:

• növelik a nyílt vízfelületet és ezzel a párolgási veszteséget;
• átrendezik a felszín alatti víz áramlási irányait és hidraulikai esését;
• a kitermeléshez kapcsolódó esetleges vízkivétel vagy víztelenítés további terhelést jelenthet;
• az egymáshoz közeli tavak hatásai összeadódhatnak.

A hatás nagysága és iránya ugyanakkor függ a földtani rétegektől, a tó méretétől, mélységétől, a talajvíz áramlási irányától, a közeli csatornáktól és attól is, milyen technológiával dolgozik a bánya. Éppen ezért nem lehet minden vízszintcsökkenést automatikusan egyetlen bányára ráterhelni – de az sem védhető, ha a bányák együttes hatását eleve kizárják.

Délegyháza: összefüggő vízrendszer

Délegyháza fejlődése évtizedek óta összefonódik a kavicsbányászattal. A település hivatalos bemutatkozó oldala tizenkét, összesen mintegy 300 hektár vízfelületű mesterséges tavat említ. Ugyanez az oldal jelentős lakó- és üdülőállományról számol be: a bányatavakból idővel horgászhelyek, strandok, üdülőterületek és közösségi terek lettek.

Ez alapvetően változtatja meg a helyzetet. Ezek a tavak már nem egyszerűen kitermelési területek: emberek élnek mellettük, ingatlanok épültek köréjük, vállalkozások, horgászközösségek és természetes élőhelyek kötődnek hozzájuk. Egy új bánya engedélyezése ezért nemcsak bányászati kérdés, hanem lakókörnyezeti és térségi vízgazdálkodási döntés is.

Egy 2026-os BME-tanulmány a Ráckevei–Soroksári-Duna, a Duna–Tisza-csatorna és a Duna-völgyi-főcsatorna közötti, délen nagyjából Dömsödig terjedő területet modellezte. A modell mintegy ötven bányatavat és más vízfelületet vett figyelembe, és közel harminc talajvízszint-észlelő kút hosszabb adatsorával kalibrálták, illetve ellenőrizték. Vagyis a kutatás éppen azt a szemléletet alkalmazta, amelyre Délegyházán is szükség lenne: nem tavanként, hanem összefüggő rendszerként vizsgálta a térséget.

A modellben a jellemző nedves és száraz állapot talajvízszintje között helyenként akár 80 centiméteres különbség alakult ki, különösen a nagyobb délegyházi és kiskunlacházi tavak környezetében. A kutatók a nagy délegyházi és a délebbre fekvő kiskunlacházi tavak vonalában egy jelentősebb leszívási tölcsért is azonosítottak, amely megállapításuk szerint évtizedek alatt alakult ki.

A tanulmány egy konkrét kiskunlacházi bányató különböző változatait is megvizsgálta. A szinte teljesen fedetlen tó modellje a tótól 2,81 kilométerre található, 1104-es délegyházi megfigyelőkút helyén a tó nélküli állapothoz képest körülbelül 7,2–7,6 centiméteres talajvízszint-csökkenést számított. Ez nem a IV. tó 2026-os mért apadása, és nem bizonyítja, hogy ott ugyanez történt. Azt viszont bizonyítja, hogy egyetlen nagy bányató hatása is átnyúlhat a településhatáron, ezért a kumulatív, vagyis összeadódó hatás vizsgálata nem kerülhető meg.

A legfontosabb adatok továbbra sincsenek egy helyen

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság maga is arra figyelmeztet, hogy egyetlen kút vagy egyetlen mérési időpont nem elegendő a talajvízhelyzet megítéléséhez. Sok mérőhely hosszú adatsorát, a földtani viszonyokat és a térségi összefüggéseket együtt kell értékelni. A talajvíz mennyiségét egyszerre befolyásolja a csapadék, a folyók és tavak utánpótlása, a párolgás, a növényzet vízfelvétele és az emberi vízkivétel.

Az OVF nyilvános térképén megtekinthetők a legutóbbi talajvízmérések és azok eltérése az 1991–2020 közötti havi átlagtól, ám a felület maga is jelzi, hogy ezek nyers, még nem ellenőrzött adatok. Egy ilyen pillanatfelvétel tájékoztatásra alkalmas, ok-okozati bizonyításra nem.

Az átnézett nyilvános forrásokból nem állítható össze egyetlen, könnyen ellenőrizhető táblázat arról, hogyan változott 2017 óta a Délegyházi-tavak I–VI. tavának vízszintje, és ugyanebben az időszakban mit mértek a környező talajvízkutak. Márpedig éppen ez lenne a vita eldöntésének alapja.

A transzparencia hiánya nem elméleti probléma. A Bugyi IX. nevű, Bugyi, Délegyháza, Taksony és Dunavarsány külterületét is érintő, összesen 583 hektáros bányaterület 2026. augusztusi határozata előírta, hogy az éves beszámolókban szerepeljen a kitermelt anyag mennyisége, a teljes vízfelület, az adott évben létrejött és visszatöltött vízfelület, valamint a monitoring eredménye. Egyhektáros vízfelület kialakulása után hitelesített vízmércét kell telepíteni, és azt hetente azonos időpontban le kell olvasni.

Ugyanez a határozat azt is rögzíti, hogy a 2021–2025 közötti évekre előírt adatszolgáltatást nem teljesítették, ezért a hatóság a rendelkezésére álló információkból nem tudta követni a tevékenységet, illetve megállapítani a teljes bányaterület engedélynek való megfelelését. Ez magyarázat a délegyházi IV. tó vízszintjének magyarázata, de erős érv amellett, hogy a mérések és jelentések nyilvánossága nem formaság, hanem alapvető közérdek.

A térségben ráadásul ma is zajlanak bányákkal kapcsolatos eljárások. A Délegyháza XX. bányára vonatkozó 2026-os környezetvédelmi határozat ellen kereseteket nyújtottak be. Ez önmagában nem bizonyít környezeti károkozást, de azt igen, hogy az újabb kitermelések és azok hatásai továbbra is élő, vitatott kérdések.

A lakossági aggodalom sem néhány ember magánügye: a délegyházi I–VI. tavak vízszintcsökkenésének kivizsgálását követelő civil petíció 2026. június 12-ig ezer aláírást gyűjtött össze.

Mit kellene nyilvánosságra hozni?

A helyzet tisztázásához nem újabb megnyugtató nyilatkozatokra, hanem ellenőrizhető adatokra van szükség.

1. A tavak teljes vízszint-idősorára. Az I–VI. tó legalább 2010 óta mért, egységes magassági rendszerben – például méter Balti-föld felett – megadott vízállására, a mérőeszközök helyével, nullpontjával és hitelesítésével együtt. A partvonal-változást geodéziai felméréssel és medertérképpel is dokumentálni kellene.
2. A környező talajvízkutak adataira. A kutak helyét, mélységét, szűrőzött rétegét, nyers és ellenőrzött mérési sorait, valamint az adathiányos időszakokat is közzé kell tenni. Ezeket a csapadék-, párolgási, csatorna- és Duna-ági vízállásokkal, továbbá valamennyi jelentős vízkivétellel együtt kell értékelni.
3. Valódi kumulatív hatásvizsgálatra. Nem elegendő egy-egy bányát úgy modellezni, mintha a környező tavak és más bányák nem léteznének. A meglévő, engedélyezett és tervezett bányatavak együttes hatását több aszályforgatókönyv mellett, független szakmai ellenőrzéssel kell kiszámítani. A modell bemenő adatait, bizonytalanságait és eredményeit is nyilvánossá kell tenni.
4. Előre rögzített intézkedési tervre. Meg kell határozni, milyen tó- vagy talajvízszintnél, milyen időtartamú csökkenés esetén milyen beavatkozás következik: a kitermelés mérséklése, új vízfelület kialakításának felfüggesztése, vízkivételek korlátozása, az engedélyek felülvizsgálata vagy más vízmegtartó intézkedés. Ugyanebben a rendszerben kell követni az élővilág, a vízminőség, a por, a zaj és a tehergépjármű-forgalom változását is.

Lehet-e átmenetileg mérsékelni a kitermelést?

Szakmailag igen, amennyiben a mérések és a modellezés azt mutatják, hogy az adott tevékenység érdemben növeli a vízhiányt. A kitermelés lassítása csökkentheti az új nyílt vízfelületek kialakulásának ütemét, valamint az esetleges közvetlen vízhasználatot.

Nem szabad azonban úgy tenni, mintha a teherautók leállításával másnap visszatérne a víz. A már kialakult bányatavak párolgása a kitermelés szüneteltetése után is folytatódik. Ezért a termelés mérséklése csak egy átfogóbb vízgazdálkodási program részeként lehet hatékony. A BME vizsgálatai szerint a tófelület és ezzel a párolgási veszteség csökkentése mérsékelheti a talajvíz terhelését, de minden ilyen beavatkozás természetvédelmi és társadalmi következményeit külön is vizsgálni kell. (hidrologia.hu)

Nem választhatunk az aszály és a bányászat között

Bizonyíték nélkül nem állíthatjuk, hogy a Délegyházi IV. tó visszahúzódását kizárólag a kavicsbányászat okozta. De ugyanilyen megalapozatlan lenne mindent egyszerűen az aszályra fogni.

A helyes kérdés az, hogy a szélsőségesen száraz időjárásra mekkora további terhelést raknak rá a meglévő és az új bányatavak, a vízkivételek, valamint a térség más emberi beavatkozásai.

A Délegyházi-tavak nem kimeríthetetlen nyersanyagforrások. Élőhelyek, horgászvizek, üdülőterületek, lakókörnyezetek és Délegyháza meghatározó természeti értékei. Ami egyszer tartósan kiszárad, elveszíti élővilágát vagy vízutánpótlását, azt később már nem biztos, hogy egy újabb hatástanulmánnyal helyre lehet állítani. A képek nem mondanak tudományos ítéletet. De olyan kérdést tesznek fel, amelyet többé nem lehet félretenni.

Délegyháza #DélegyháziTavak #Vízvédelem #Környezetvédelem #Kavicsbányászat #Aszály

Források: hidrologia.hu, szabadhang.hu, BME, OVF, HungaroMet

A Mitől apadnak a Délegyházi-tavak? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.