Cirkuszt és kenyeret

Azt bizonyára mindenki legalább egyszer elmondta az életében, hogy „cirkuszt és kenyeret”, tán még latinul is megy a szöveg, ám az már nem biztos, hogy minden idéző tudja: Iuvenalisnak, az I. század második felében, a II. század első harmadában élt kiváló római költőnek a 10. szatírájából való a citátum. (A nyitó kép forrása: mult-kor.hu)

Az idézet közvetlen szövegkörnyezetével pedig talán még ennél is kevesebben vannak tisztában, így hát felelevenítem: „Mert ez a nép már rég – amióta vevő szavazatra / nincs – túltette magát minden gondon, s akitől rég / vesszős bárd, sereg és hatalom függött, ma egészen / meglapul és csak e két dolgot kívánja szorongva; cirkuszt és kenyeret.” (Fordította Muraközy Gyula.)

Hát most augusztus huszadikához araszolva egyre nagyobb falatokban és meglehetősen tarkálló kiszerelésben, hogy jobban értse e honban mindenki: hatalmas faji keveredésben kapja a magyar ember a cirkuszt és kenyeret. Kezdődött az augusztus 12–14. között megrendezett Kurultájjal, ami a sztyeppei lovas-nomád hagyományt elevenítette fel a maga decens prekeresztény, pogány, ősmagyar, továbbá hun és avar hitvilágával, a magyarral rokon népek, üzbégek, kazahok, törökök és mások szunnita iszlámjával, vagy misztikus síita szufizmusával, s amely kiváltképp augusztus 15-én, Assumptio Beatae Mariae Virginis, azaz Mária mennybevételének napján, hagyományos magyar elnevezésében: Nagyboldogasszonykor, Magyarország védőszentjének napján (faj)keveredett a Regnum Marianum eszmeiségével, hogy végül elérkezzék végre a várva várt augusztus 20., az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe, hogy ezen a napon megmutassák az egész világnak a magyar államalapítás hatalomban lévő örökösei és jogutódjai a magyar vircsaftot. Egy rég nem látott gazdasági válság, forintromlás, végzetes energiahordozó-kitettség, a biztosra vehető katasztrofális elszegényedés és nélkülözés, az éhezés, vacogás és lemondás előestéjének idején, egy undorító, gyilkos háború közvetlen szomszédságában, ahol gyerekek és idősek pusztulnak el, terhes asszonyok és életre való fiatalemberek, ahol mindennapos a nőkön elkövetett vadállati erőszak, a foglyok kínzása, ahol az atomkatasztrófa réme fenyegeti Európát, s ahol nap mint nap magyarok is elpusztulnak. Szóval mindezek felhőtlen örömére a kormány büszke öntudattal rendezi meg 1650 millióból „Európa legnagyobb tűzijátékát”, imigyen gondoskodva a „lepkeszárnyú boldogság, az önfeledt ámulat és a vigasztaló felejtés idejéről” (egy korabeli francia mondás a XVII. századi versailles-i fény- és vízjátékokról), a négynapos örömködést összességében több mint tízezer millió forintra beárazva, hogy az államalapító Szent István intelmeiben foglalt „ősök követésének” parancsolata koronázza meg az ünnepet a tavalyi áron mért magyar sörrel és magyar pálinkával, hadd igyék kedvére a magyar!

Hát valahogy így képződik meg a hatalom tekintete előtt Iuvenalis kései és Kádár jelenben élő népe, amelynek a hagyomány tisztelete és ápolása mellett mindössze arra kell ügyelnie, hogy a négynapos „ócsó” evéskor-iváskor a krumplileves legyen krumplileves, a sör és pálinka pedig legyen magyar, naná, majd brüsszeli, azt a nemjóját!

Aztán valamikor késő ősz felé bandukolva bizton kiderül majd, hogy jó és igaz volt-e ez a hatalmi vízió.