A 85 éves Silvio Berlusconi valószínűleg királycsináló lesz a szeptember 25-i olasz parlamenti választás nyomán, így további öt esztendeig számíthat a szava – írja a háromszoros volt miniszterelnökről, ingatlan- és médiamágnásról a Politico című amerikai lap és portál európai kiadása.
A múlt években jócskán elhalványult Berlusconi arcéle. Egészségi gondok miatt politikai rendezvényeken jobbára csak videókapcsolaton keresztül jelent meg, és egyébként is négy évre el volt tiltva közhivatal viselésétől, miután 2013-ban jogerősen elítélték adócsalás miatt. Még előtte viszont két évtizeden át uralta az olasz politikai életet, de imázsát megtépázták a bunga-bungaként emlegetett szexorgiák, és 2011-ben, az adósságválság mélypontján, amikor félő volt, hogy hazája államcsődbe jut, kénytelen volt átadni a hatalmat a technokrata Mario Montinak.
Most, a Politico kérdéseire adott írásbeli válaszában kifejtette, hogy visszatérését a kötelességérzet sarkallja. „A szüleim mindig arra tanítottak, hogy ha erősen érzem valami megtételének a kötelességét, akkor bátorságot is kell öntenem magamba ahhoz, hogy azt meg is tegyem” – merengett a távinterjúban. Szerinte hazájának szüksége van azokra az értékekre, amiket kizárólag az ő pártja – a Hajrá, Itália! – képvisel, és amikkel újra lehet indítani a gazdaságot.
A Politico meglátása szerint a múlt évtizedben a nacionalista populizmus oly mértékű szárnyalása volt tapasztalható Olaszországban, hogy az lehetőséget adott Berlusconinak a felelős, mérsékelt, EU-párti politikus szerepében való megjelenésre. Beválasztották 2019-ben az Európai Parlamentbe, bár a szavazásokon ritkán jelent meg. Tavaly teljessé vált a rehabilitálása, amikor csatlakozott Mario Draghi nagykoalíciójához. Ennek a nemrégiben bekövetkezett összeomlását és az előrehozott választások kiírásának a kényszerét a Politiconak adott nyilatkozatában az „5 Csillag Mozgalom” és a Demokrata Párt úgymond felelőtlenségének tulajdonította.
Berlusconi pártjának mostani, mindössze 8 százalékos támogatottsága messze elmarad fénykorától, a 2008-ban mért 37 százaléktól, de a jobboldali pártszövetség legkisebb tagjaként, a Giorgia Meloni vezette, kőkeményen jobboldali Olasz Testvérek és Matteo Salvini Ligája mellett együttesen már 45 százalékos szavazatarányra számíthatnak, ami elég lehet a parlamenti többséghez.
Ezeknek a pártoknak azonban – írja a Politico – nemcsak a szavazókat, hanem a nemzetközi kötvénypiacot, a hitelminősítőket, az európai kormányokat és intézményeket is meg kell győzniük arról, hogy Olaszország 2. világháború utáni történetének legjobboldalibb kormánya nem számít majd kockázatnak a demokráciára és az EU-, illetve NATO-szövetségre nézve.
Az aggodalmak egyik forrása a cikk szerint az, hogy a pártszövetség egyik tagja, a Liga – hasonlóan a szintén szélsőjobboldali spanyol Vox párthoz és Orbán Viktor autoriter magyar miniszterelnökhöz – meleg kapcsolatot alakított ki Vlagyimir Putyinnal.
Berlusconit szintén régi barátság fűzi Putyinhoz, még az orosz elnök dácsájában is vendégeskedett – emlékeztet a Politico, aminek a kérdéseire válaszolva azonban most a „Hajrá, Itália!” vezetője egyértelműen elítélte Putyint, és a nemzetközi jog megsértésének nevezte Oroszország Ukrajna elleni támadását, ahogy fogalmazott, a háború kirobbantását Európa szívében. Szerinte a jobboldali pártszövetség nem szélsőséges, hanem jobbközép irányzatúnak mondható, és a NATO-szövetségesi megbízhatóság éppenséggel a baloldalon vonható kétségbe.
Olaszországra is kitér Lendvai Pál a bécsi Der Standardban megjelent legfrissebb kommentárjában, ami a liberális demokráciák vezetési képességének a gyengeségeit elemzi. Lendvai szerint az Európai Unióra és az egész nyugati szövetségi rendszerre nézve a szeptember 25-i olasz parlamenti választás valószínűsíthető kimenetele most a legnagyobb fenyegetés. Felhívja a figyelmet arra, hogy
Meloni, a posztfasiszta Olasz Testvérek vezetője, akinek a legjobbak az esélyei a miniszterelnöki tisztség megszerzésére, modellértékűnek tekinti Orbán Viktor Magyarországát.
Szerinte Matteo Salvini mellett Silvio Berlusconi is „kipróbált, idegenellenes politikus” és „Putyin-csodáló”.
A Bloomberg amerikai üzleti hírügynökség egyik cikke arra hívja fel a figyelmet, hogy a földgáz árának az Ukrajna elleni orosz agresszió nyomán kezdődött egekbe szökésével egyidőben a perzselő nyár kiszárítja Európában a folyókat. Egyes szakaszokon olyan alacsony a vízszint, hogy a kontinensen számos helyen nehézségekbe ütközik a nyersanyagok – így szén és dízelolaj – folyami szállítása. A forró időjárás tovább emeli az energiaigényt, holott már egyébként is ellátási nehézségek vannak.
A nemzetközi sajtószemle alábbi része a muosz.hu portálról származik:
A The Times egyik vezető külpolitikai szemleírója úgy véli, hogy Oroszország összefog egy sor haramiaországot és együtt játsszák ki a szankciókat. Roger Boyes, aki a múlt évtizedekben dolgozott tudósítóként Moszkvában, Varsóban, Bonnban, Rómában és Berlinben, Iránt, Észak-Koreát, Szíriát, Venezuelát említi, és ide sorolja Kínát is, ami titokban embargós árukat vesz át a feketelistára tett kormányoktól, éspedig diszkontáron.
Putyin ily módon önsegélyző egyletet hozott létre a jogszegő államokból, amik fenn akarják tartani gazdaságuk működőképességét, egyben pedig bizonyítani kívánják, hogy nem törheti meg őket az USA, bár – szerintük – fegyverként használja a világ pénzügyi piacait. Ukrajna számára a háború élet-halál kérdése, a Kreml szemszögéből viszont a tét az, hogy szétzúzza az ukrán államiságot, illetve bizonyítsa: Amerika hatalmának megvannak a maga korlátai.
A nyílt tenger egyre fontosabbá válik a viszályban, miután a szállítóhajók kikapcsolják jeladójukat, hogy elkerüljék a vizsgálatot. Az orosz kikötőkbe pedig gyakorta Sierra Leone-i, illetve panamai zászló alatt futnak be. Az árukat nem ritkán éjjel rakják ki.
Moszkva napi 700 millió dollárt keres az olajexporttal, a nagy változás decembertől várható, mert az EU akkortól megtiltja az orosz kőolajat fuvarozó hajók biztosítását. Ezért az ellenoldal már most próbálgatja, miként tud kiskapukat találni. A Brics-csoport és a Sanghaji Együttműködés Szervezete egyre inkább olyan, mint egy bazár. De hát jól jön az olcsó orosz nyersanyaghordozó olyan államoknak, amelyek odahaza elégedetlenséggel néznek farkasszemet az üzemanyagárak miatt.
A szankció körüli küzdelemben két dolog rajzolódik ki: az egyik az, hogy az oroszok még mindig azt hiszik, hogy rózsaillatúan keveredhetnek ki a viszályból, noha egyértelmű, hogy háborús bűnöket követnek el. A másik, hogy a megtorló intézkedések megkerülésével a rezsim megőrizheti a városi középosztály támogatását. Az elnök arra játszhat, hogy szláv nemzeti hősként jelenik meg az ellenséges Nyugattal szemben. De ő nyer, mert a végén egyedül marad állva. Abban bízik, hogy bedől a nyugati egységfront a szankciók ügyében. Ám az borzalmas lenne, nem csupán az ukránok számára.
Carl Bildt egyenes összefüggést lát az éppen egy évvel ezelőtti fejvesztett afganisztáni kivonulás és az ukrán háború között – írja a Project Syndicate. A svéd politikus, aki előbb országa kormányfője, majd külügyminisztere volt, jelenleg pedig az Európai Külkapcsolati Tanács társelnöke, úgy véli, hogy az orosz államfő gondosan regisztrálta, hogy az Egyesült Államok magára hagyta a saját maga által pártfogolt kabuli kormányt.
Nemzetbiztonsági tanácsadója ki is nyilvánította, hogy az ukránok nem számíthatnak hosszú időn át az amerikai támogatásra, majd pár héttel az afgán összeomlás után megkezdődtek az orosz csapaterősítések az ukrán határon. Vagyis Moszkva úgy tekintette Washington távozását, hogy az felhívás keringőre.
Hogy így alakultak a dolgok, azért alapvető felelősség terheli Donald Trumpot, aki már jó másfél éve, a tálibokkal kötött szégyenletes egyezséggel jelezte: nem érdekli, van-e lehetőség életképes békére, illetve politikai megállapodásra. És miután az USA értésre adta, hogy nem marad, összeomlott az afgán hadsereg, amely pedig keményen harcolt a szélsőségesek feltartóztatásáért. Ám nem kapott több utánpótlást, még a bonyolult fegyverek karbantartása is lehetetlenné vált. A rendszer az amerikaiak miatt dőlt össze.
Biden sajnálatos módon kitartott elődje politikája mellett, de a washingtoni politikai vezetésnek elege lett saját afganisztáni kudarcából. Elvesztette stratégiai türelmét és engedett a tálibok fő követelésének: hazarendelte az egységeit. A dicstelen végjátékot ily módon előre lehetett látni. Ugyanakkor semmi sem lett a másik fél ígéreteiből, a lányok nem járhatnak iskolába, a gazdaság kivérzett, nincs elég élelem, a világ legsúlyosabb humanitárius válsága sújtja az országot. Csak éppen mindez nem sokakat foglalkoztat a világban.
Die Zeit Időszerű hasonlattal mérgezettnek nevezi Német- és Lengyelország viszonyát a vendégszerző, a független varsói Gazeta Wyborcza külpolitikai rovatvezetője, miután egyelőre ismeretlen okból hatalmas biológiai katasztrófa sújtja a közös határfolyót, az Oderát. Egyelőre senki sem tudja, mi okozta a bajt, amelynek következtében már 100 tonna döglött halat emeltek ki a vízből.
Mihal Kokot, aki rendszeresen közöl elemzéseket a német értelmiség lapjában, úgy ítéli meg, hogy az eset igen rosszkor jön a lengyel kormány számára. Varsó keresi a felelősöket és így számára kéznél van a német vezetés, illetve a hazai ellenzék. Ez a téma jelenleg mindent visz a lengyel sajtóban, miután szakértők szerint 10-15 év kell, amíg helyreáll a folyó élővilága.
A hatalomra óriási nyomás nehezedik, mert nagyon úgy látszik, hogy már a múlt hónap végén szembesült a veszéllyel, csak éppen napokon át nem csinált semmit. Két hét elteltével lépett közbe. Jelenleg 210 ezer eurót ajánl annak, aki a felelősök nyomára vezeti. Ugyanakkor a közbizalom igen csekély a hatóságok iránt.
Az ellenzék igyekszik a maga pecsenyéjét sütögetni az egész ügy kapcsán. Ugyanakkor a hivatalos propagandát nyomató köztévé azt állítja, hogy Tusk, Kaczynski fő riválisa, a németekkel együtt megmérgezte a folyót. Senki se botránkozzék meg a vád teljes képtelenségén, a PiS propagandistáinak előadásában az Európai Tanács volt elnöke hazaáruló, aki a német érdekeket képviseli. És majd csak rákenődik valami a rágalmakból.
Az ország erős embere és az ő héjái számára vonzó kijátszani a német kártyát és ellenségként feltüntetni a szomszéd országot. A kétoldalú viszony völgymenetbe váltott a Jog és Igazság 7 évvel ezelőtti győzelme óta. Ám itt akkora környezeti katasztrófáról van szó, hogy visszaüthet a pártra, ha megpróbálja politikai célokra bevetni. A közvélemény tudni akarja a tényleges okot és ez jó reményekkel kecsegtet, hogy jó együttműködést sikerül kialakítani a németekkel.
A The WashingtonPost vezércikke óva inti a volt elnököt és táborát, hogy a mar-a-lagói házkutatás ürügyén az FBI ellen uszítsanak, mert a Szövetségi Nyomozó Iroda nem ellenség, ellenben a kampány miatt munkatársait sorra érik retorikai és fizikai támadások, miközben csupán a dolgukat végzik – a hazáért. Trump az egyik képtelen állítást hangoztatja a másik után, ám ezalatt sorra dől össze a védekezése, mármint az, hogy miért vitt magával a birtokára bizalmas iratokat, miután ki kellett költöznie a Fehér Házból.
Szövetségesei szerint a 3. világot, a zsarnokságot idézi az, hogy kiszállt a helyszínre az FBI, állítják, hogy a kormány a „velejéig rothadt”, valamint ami történt, az a diktatúrákra jellemző. Mindez azért fura, mert a republikánusok voltak azok, akik a választási kampányban a bűnüldözés megerősítésének szükségességét hangoztatták. Így amikor elutasítanak egy vizsgálatot, ami a jelek szerint teljes mértékben az előírásoknak megfelelően zajlott, nos, ez különösen képmutató, hiszen annak idején ugyanezek az emberek követelték a kiszivárgott szolgálati e-mailek kapcsán, hogy zárják be Hillary Clintont, a volt külügyminisztert.
A rágalmak nem csupán a demokráciának ártanak, hanem a célba vett köztisztviselőknek és intézményeknek is. Sorra érik fenyegetések a házkutatási parancsot kiállító bírót és családját. Cincinnatiban fegyveresek megpróbáltak betörni az FBI helyi épületébe. És egyre több az ilyen megfélemlítő akció választási munkatársak, iskolai alkalmazottak és mások ellen.
Így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy mindez erőszakba torkollik, mert az utca embere úgy érzi: háború zajlik. Ezért az érintett politikusoknak inkább azt kellene kiemelniük, hogy a szövetségi rendőrök az amerikai népet védik az erőszakcselekményektől, a terrorizmustól. Csak sajnos, egyre nagyobbak az őket fenyegető kockázatok.