Szégyenletes mismásolás jelent meg ma a „GYŐR+” című nyomtatványban, ami az impresszuma szerint „hetilapnak” nevezi magát, és gyakorlatilag a Rába-parti (+Audi) város minden háztartása „gazdagodik” általa. Azt nyomtatták ki a jobb sorsra érdemes papírra a doni áttörés 79. évfordulójára emlékezésről tudósítván, hogy „…A második világháború e tragikus fejezete több mint 125 ezer magyar katona életét követelte. A 2. magyar hadsereg a keleti front mintegy kétszáz kilométeres szakaszát védte a Don-kanyarban…” (A nyitó képen: ameddig a szem ellát, halott magyar katonák ezrei a hóban…)
Az még csak hagyján, hogy „a fejezet követelte” (?) csaknem annyi magyar katona életét, mint ahányan manapság Győrött élnek. Csakhogy a tisztelt fogalmazó egy szóval sem igyekszik fölvilágosítani az olvasót arról, hogy egyáltalán mit kerestek magyar katonák 1943 januárjában a szovjetunióbeli Voronyezs, Uriv, Alekszejevka, Scsucsje, Oszkol, Kasztornoje térségében? Netán a kipcsak testvérek után kutakodtak?
A Győr+ szövegéből: „A szovjet offenzíva 1943. január 12-én, a reggeli órákban kezdődött. A magyar honvédek –40 fokos hidegben, nyári felszerelésben, korszerűtlen fegyverekkel vívták emberfeletti harcukat az iszonyatos túlerővel szemben. Bár keményen állták a harcot, a több napig tartó elkeseredett küzdelemben megsemmisítő vereséget szenvedtek…”
Ki parancsolta meg a magyar II. hadseregnek, hogy Budapesttől mintegy 1800 kilométerre „védje a hazát”, melynek keleti határa akkoriban kb. 1500 kilométerre volt a doni csatatértől?
Kinek az érdekeit szolgálták 1943 iszonyú hideg orosz telében a szerencsétlen magyar honvédek tíz- és tízezrei? Ki volt, aki „legfőbb hadúrként” jóváhagyta a magyar tábornoki kar féleszűinek őrült elképzeléseit az ilyen „honvédelemről”? Kinek az odaadó szolgálatába (életünket s vérünket?) szegődött a tenger nélküli Magyarország agyatlan ellentengernagya, amikor azt hitte, hogy „magyar ügyet” szolgál a Donnál? Ki hatalmazta föl az akkori, 79 évvel ezelőtti hadvezetést (ha egyáltalán annak lehet titulálni számos tagját) arra, hogy mintegy 125 ezer (az áldozatok száma pontosan ma sem tudható) magyar életet áldozzon föl a semmiért? Ki tudja pontosan, hány asszony, feleség, gyerek maradt férj, kenyérkereső, apa nélkül? (Csak szerénységem környezetében legalább harmincöten voltak…)
Kíváncsi vagyok, hogy a fogalmazványban írt „Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület és a Történelmi Vitézi Rend Területi Székkapitánysága” meg dr. Pápai Lajos püspök miként értékeli az elképesztő doni emberdarálót?
Miért csak a Don mentén szörnyű halált lelt 125 ezer (?) magyar fiatalember lelki üdvéért misézett a főpap (ez tudható a nyomtatványból). Miért nem emlékezett meg ez alkalommal legalább néhány mondatban mindazokról, akik teljesen értelmetlenül lelték halálukat a hazától távol „a hon védelmezőjeként”? Miért nem szólt lelkük üdvéért az eseményen jelen volt országgyűlési képviselő és alpolgármester?
Netán ők nem tanultak történelmet, nem ismerik az igazságot a „doni áttörésről”, arról a hadtörténelmi eseményről, amellyel megkezdődött a betolakodó hadseregek kiűzése orosz földről, és amely eseményt tudós történészek az egész világon egészen másként értékelnek, csak a magyar hon védelmeként nem?