Keserűvé vált a MOL–INA-házasság, ilyen elkeseredett és intrikával teli vita évek óta nem volt Európában – írja a Financial Times. Az ügyben hazai tényezők játszanak szerepet: a villany- és gázszámlák emelkedésének megfordítása, valamint a nemzeti szolgáltatók tulajdonjoga immár forró kérdésnek számít a térségben, de geopolitikai és biztonsági megfontolások szintén meghúzódnak a dolgok mögött.

A befektetők megsínylik a járulékos veszteségeket: a MOL-papírok jegyzése 12%-ot esett, amióta a csata júliusban kezdett kiéleződni. Az látnivaló, hogy az együttélés már egy ideje viharos: mindkét fél kötelességmulasztással vádolja a másikat.

A küzdelemben Orbán a nyomásgyakorlásnak ugyanazt az eszközét veti be, mint amellyel Horvátországot vádolja, és amelyet maga is alkalmaz odahaza a külföldi szolgáltatók ellen az árak letörésére.

Lehet, hogy a MOL a végén rákényszerül érdekeltsége eladására, ám az nem lesz éppen kedvére: a vállalat és szélesebb értelemben Magyarország elveszti stratégiai hadállását a Balkánon és a kijutást az adriai kikötőkhöz. Az ugyanakkor elfogadhatatlan mindkét állam számára, hogy az oroszok lépjenek a magyarok helyébe.

Mindebből az következik a magyar fél számára, hogy óriási a bizonytalanság, vajon meg tudja-e őrizni befektetése értékét, illetve hogy a vita aligha oldódik meg gyorsan és egykönnyen.

 

A mai teljes lapszemle itt olvasható, tessék kattintani!